Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
1996-07-14 / 191. szám
2 Dunántúli Napló Külföld - Magyarország 1996. július 14., vasárnap Zemplényi György szabadlábon védekezhet Szabadlábra helyezte Zemplényi Györgyöt szombaton a Fővárosi Bíróság. A Magyar Úszószövetség egykori elnökének egészségi állapota nagyon megromlott, kórházi kezelésre szórni. A bíróság ezért utasította el a Fővárosi Főügyészség azon javaslatát, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba Zemplényit. Mint ismeretes, Zemplényi a barcelonai olimpiai játékok után tűnt el, az Úszószövetség sok száz millió forintjával, s négyévi bujkálás után önként adta fel magát. Az ügyészség képviselője fellebbezést jelentett be, miután a bíróság szabadlábra helyezte Zemplényit. Erről Rózsa András, az ORFK sajtóosztályának helyettes vezetője tájékoztatta az MTI-t, hozzátéve: Zemplényi előzetes letartóztatásba helyezését az ORFK vizsgálati főosztálya kezdeményezte. Somogyi ingatlanokat vennének a külföldiek Kerékcsere 15 másodperc alatt Bár a mai Forma-1-es futamot Silverstone-ban rendezik, szombaton a FEMA parkolójában két Williams-Renault is ácsorgott. És mivel ez errefelé ritka esemény, nem csoda, hogy szépszámú közönség csodálta meg az F-l-es torpedókat. Orvlövész Szarajevóban Szarajevó közelében, a Ki- seljakba vezető úton rálőttek az amerikai nagykövetség autójára, s megsebesítették a követség egyik női alkalmazottját - közölte May Mariner, a NATO- erők szóvivője. Az orvlövész péntek este nyitott tüzet az autóra. Bírság a vezetés közbeni telefonért Száz frankos pénzbírsággal sújtják szeptember elsejétől Svájcban a vezetés közben történő telefonálást. A szigorú intézkedés alóli egyedüli kivételt azon programozható készülékek igénybevétele jelenti, amelyek az emberi hangot felismerve, automatikusan tárcsáznak, így a vezető mindkét keze a kormányon maradhat - közölte szombaton a svájci autóklub. A hatóságok remélik: a büntetés nagysága növeli a közlekedés biztonságát. Dombóvári baleset - két halottal Ma hajnalban 0 óra 5 perckor Dombóvár belterületén a 19 éves Cs. I. nem a látási viszonyoknak megfelelően vezette személygépkocsiját, s az útpadkára hajtva belerohant egy pótkocsis teherautóba. Cs. I., valamint 38 éves utasa A. J. a helyszínen életét vesztette. Ugyancsak Dombóvár térségében a 61-es úton tegnap 11.25-kor egy hölgy vezette gépkocsiba bogár szállt, és a rovar hessegetése közben az autó az árokban kötött ki. A kocsi hátuljában ülő egyik gyermek 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Szekszárd határában a 6-os úton 9 óra 37 perckor egy német rendszámú autó előzött szabálytalanul, s karambolozott, hárman sérültek meg a két autóban. A Williams csapat egyik szponzora a Rolling Rock sör egész Európára kiterjedő kerékcsere versenyt hirdetett a lelkes sör- és autórajongók számára. Magyarországon először épp Pécsett rendezték meg a nyitó selejtező viadalt, ahol nem kevesebb, mint 26 étterem, kocsma stb. törzsasztalából verbuválódott csapat cserélte buzgón a hatalmas Goodyear- gumikat Pakstól Pécsváradig. A délutáni hőségben a Williams utazó tesztcsapatának szerelői által instruált magyar amatőrök többsége 15-20 másodperc között végezte el feladatát, ami első nekifutásnak nem is rossz, bár Hill biztos mérges lenne délután egy ilyen hosszú boxlá- togatásért. A hangulatot sörhegyek és Szulák Andrea éneke tette teljessé. M. K. Elhalasztották az Atlantis startját A külföldiek ingatlanszerzését lehetővé tevő kormányrendelet megjelenése óta Somogy megyében mutatkozik a legnagyobb érdeklődés. Eddig 456 ingatlanvásárlásra vonatkozó kérelmet nyújtottak be a megyei közigazgatási hivatalhoz. Németh Jenő hivatalvezető értékelve az eddigi tapasztalatokat megállapította: a rájuk háruló új feladat jelentős többlet- munkát igényel, az érdeklődőknek azonban minden esetben megfelelő szakmai tájékoztatást adtak. A kérelmezők fele német, 25 százalékuk osztrák, míg a fennmaradó hányad Európa és Észak-Amerika 18 országából jelentkezett. A legtöbben —a kérelmezők 80 százaléka - a Balaton-parton, vagy az azt övező húsz kilométeres körzetben szeretnének ingatlanhoz jutni, mások a belsősomogyi nagy telekkel bíró parasztházak, valamint a melegvizes fürdővel rendelkező települések ingatlanjai iránt érdeklődnek. A kérelmek 40 százalékát kellett visszaadni hiányos dokumentálás miatt. Többnyire nem csatolták a vevő honosságát igazoló okiratot, a vételár átváltásáról szóló banki bizonylatot, vagy nem volt szabályszerű az adásvételi szerződés. Az Atlantis űrsikló startját hat héttel elhalasztották a hordozó- rakétával kapcsolatos problémák miatt. Emiatt késik a Mir orosz űrállomáson dolgozó Shannon Lucid amerikai űrhajós hazatérése is - közölték pénteken a NASA, az amerikai űrhajózási hivatal illetékesei. Az űrsiklóprogram igazgatója bejelentette, hogy az Atlantis mindkét, szilárd üzemanyagú indítórakétáját kicserélik. Tommy Holloway meggyőződése szerint a rakéták megfelelően működnének, cseréjükre a nagyobb biztonság érdekében kerül sor. A Columbia június 20-i indításánál észlelték a két rakéta kötésénél a forró gáz szivárgását, de az nem befolyásolta az asztronauták és az űrsikló biztonságát. Mivel a szakemberek még nem bizonyosak teljesen, hogy mi okozta a szivárgást, ezért született döntés az Atlantis július 31-re tervezett startjának másfél hónapos halasztásáról. Az űrsikló a tervek szerint szeptember közepén indul útra a Mine. A NASA közlése szerint Shannon Lucid megfelelően felkészült a hosszabb űrutazásra is, és készletei elegendőek a hat héttel megnyúlt vendégeskedéséhez a Miren. MESE az egyetemi lapokról Clinton népszerűbb az ellenjelölteknél Bili Clinton amerikai elnök vezeti a népszerűségi listát, 15 százalékkal megelőzve a republikánusok valószínű elnökjelöltjét, Bob Dole szenátort a CNN televízió és a Time magazin tegnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása szerint. A júliusi felmérés Clintonnak 53 százalékot, míg Dole-nak 38 százalékot jelez. Az előző, júniusi felmérés idején Clinton csak 6 százalékkal vezetett fő vetélytársával szemben. A texasi milliárdos, Ross Perot bekapcsolódása az elnöki mandátumért folyó küzdelembe még egy százalékponttal, 16 százalékra növelte Clinton előnyét. A immár hármas felmérésben - amely a Reuter és az AP jelentése szerint július 10-11-én készült - Clinton 48 százalékos eredménnyel végzett az élen, Dole 32 százalékot kapott, míg Perot 13 százalékával csak a harmadik helyezett. Magyar Egyetemi Sajtó Egyesülés (MESE) néven információs, érdekvédelmi, kereskedelmi és szervező szerepet vállaló szervezetet alapított négy hazai egyetemi lap szerkesztősége. A budapesti, a pécsi, a debreceni és a veszprémi egyetemi lapok szerkesztői Pécsett tartott első találkozójukon határozták el az egyesület megalakítását, amelyről szombaton tájékoztatták az újságírókat. A házigazda Pécsi Campus - a JPTE lapja - meghívására érkező egyetemista újságírók első közös fórumán megállapították: a kilencvenes évek első felétől felemás helyzetbe jutott az egyetemi sajtó. Az egykori egyetemi, főiskolai lapok fokozatosan megszűntek, s az újabb nemzedéknek már a piaci viszonyok kihívásaira is válaszolnia kell. Az egyenként legfeljebb néhány ezres példányszám kevés reklámot vonz, így mindennapi gond a lapfenntartás költségeinek előteremtése. Az egyesülés tagjai abban bíznak, hogy a mintegy húszezres összpéldány- számú lapok együttesen már olyan reklámhordozót képviselnek, amelyre felfigyelnek a hirdető cégek. A MESE székhelye egyelőre Pécs. Nelson Mandela Párizsban Londonból négynapos franciaországi látogatásra Párizsba érkezett szombat reggel Nelson Mandela dél-afrikai elnök. Jacques Chirac francia államfővel a vizit során három ízben is találkozik, először szombat este. Mandela Chirac díszvendégeként jelenik meg a francia nemzeti ünnep, július 14-e alkalmából rendezett vasárnapi katonai parádén. A dél-afrikai elnök, aki európai útjával mindenekelőtt befektetőket igyekszik megnyerni hazájának, a francia államfő mellett miniszterekkel és a gazdasági élet vezető képviselőivel találkozik, hogy rávegye őket az eddiginél erősebb jelenlétre hazájában. Franciaország az apartheidtől megszabadult országban a külföldi befektetők között a negyedik helyet foglalja el, a jelenlévő vállalatok számában megelőzi Nagy-Britannia, Németország és az Egyesült Államok. Önálló elnökjelöltet állít az RMDSZ Az RMDSZ döntéshozó testületé, a Szövetségi Képviselők Tanácsa szombat délután név szerinti nyílt szavazáson 75:12 arányban, nyolc tartózkodás mellett úgy döntött, hogy a szövetség saját elnökjelöltet indít az őszi romániai elnök- választáson. A kérdést először három héttel ezelőtt vitatta meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa, sepsiszentgyörgyi ülésén. Ezen számos érv hangzott el pro és kontra, a döntést pedig a következő ülésre napolták el. A mostani kolozsvári tanácskozáson az elvi vitát nem folytatták - bár az egyeztető kerekasztal péntek este ezt a lehetőséget nyitva hagyta , a szombat délutáni ülésen csak az képezte a vita tárgyát, hogy milyen módon szavazzanak erről a kérdésről. Az elnökjelölt állításáról szóló elvi határozat után szünetet rendeltek el. Ezután a testület arról dönt, milyen eljárással és mikor, milyen időn belül - mint Markó Béla szövetségi elnök megfogalmazta: egy napon, egy héten, vagy pedig egy hónapon belül - fognak a jelölt személyről dönteni. A saját elnökjelölt gondolata széleskörű támogatást élvezett, az ellene szavazók főleg a Magyar Ifjúsági Tanács nevű ifjúsági frakció tagjai közül kerültek ki, ellene voksolt továbbá Borbély Imre is, aki az RMDSZ legutóbbi kongresszusán a szövetség elnökségére pályázott, sikertelenül. Moszkvai merényletek - csecsen cáfolat A csecsen szakadárok szombaton cáfolták, hogy bármi közük lett volna a Moszkvában csütörtökön és pénteken elkövetett robbantásos merényletekhez. Az ITAR-TASZSZ hírügynökség ankarai irodájához eljuttatott közleményben a magát önhatalmúlag kikiáltott „Icskéria Csecsen Köztársaság” külügyminisztériuma leszögezte: a csecsen politikai és katonai vezetés a terrorizmust nem fogadja el politikai célokat szolgáló eszközként. - Nem felel meg a valóságnak több magas rangú orosz vezető állítása, hogy a terrorakciókat a csecsen vezetés szervezte meg - hangsúlyozta a dokumentum. Az orosz fővárosban péntek reggel bomba robbant egy trolibuszon. Több orosz vezető, élükön Jurij Luzskov moszkvai főpolgármesterrel, a csecsen szakadárokat tette felelőssé a történtekért. Az akcióban 28-an sérültek meg; 24 embert azóta is kórházban ápolnak, 8 állapota súlyos. Egy nappal korábban hasonló merénylet történt Moszkva szívében, öt ember, köztük a trolibusz vezetőjének sebesülését okozva. A sofőr állapota szintén súlyos. Emléknapok Balatonedericsen Nagy Endre emléknapok kezdődtek szombaton Balatonedericsen az ország számos vidékéről érkezett vadászati, er dészeti szakember, tér mészetbarát és turista vendég részvételével Tanzánia nemzeti park' jának egykori vezető vadásza, a nemzetközi hírű vadgazdálkodási szakember két évvel ezelőtt hunyt el ederi- csi otthonában, amely egyben a maga alapította Afrika-múzeum és vadaspark központja. Özvegye visz- szaemlékezését követően megkoszorúzták a neves vadász kopjafáját és felavatták a nagy előd és példakép, Kit- tenberger Kálmán emléktábláját. Ma a balatonedericsi templomban vadászmisét tartanak és egyházi szertartás keretében a helyi temetőben felavatják Nagy Endre síremlékét. i k