Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)
1996-06-13 / 160. szám
1996. június 13., csütörtök Hazai Körkép Dhnántúli Napló 7 A sporttörvény a Ház előtt Napirenden a napirend előtti politikai versenyfutás is Az Országgyűlés tegnapi munkanapjának egyik fő témája a sporttörvény volt. A képviselők ezúttal szinte politikai felhangoktól mentes vitában keresték a sportéletnek, a sportegyesületek működésének legjobb feltételeket biztosító törvényi kereteket. A honatyák lényegében egyetértettek abban, hogy ez szinte az egyetlen terület, ahol nem ment végbe a gazdasági rendszerváltozás. Az állam kivonult a finanszírozásból, az ön- kormányzatoknak nincs elegendő pénzük a sport támogatására, a lehetséges szponzorokat pedig nem bátorítják adókedvezményekkel. Az egyesületek anyagilag a levegőben lógnak, ráadásul a különböző típusú sportegyesületek nincsenek azonos versenyhelyzetben, egyeseket támogat az állam - például minisztériumokon keresztül és adótartozások átvállalásával másokat nem. Több képviselő normatív, azaz kiszámítható, s párt- és egyesületi színektől mentes támogatást követelt a költségvetéstói. Hangot kapott azonban a vitában az is: jobbára csak a pénzosztásról esik szó a törvény kapcsán, pedig figyelmet érdemlő kérdés a pénz hatékony felhasználása, illetve a felhasználás ellenőrzése is. Valamennyi felszólaló elismeréssel szólt a magyar élsport sikereiről, de úgy vélték, a sporttörvénynek elsősorban a szabadidősportot, az ifjúság tömegsportját kell támogatnia. Jóval eltérőbbek voltak a vélemények az Országgyűlés házszabályának módosításáról folytatott vitában. A kormánypártok szeretnék korlátozni a napirend előtti felszólalásokat, hogy ne vegyék el az időt az érdemi munkától. Az ellenzék szerint ez a kormány önkénye, a szólásszabadság akadályozása, „a demokrácia temetése”. (simonffy) Kacagányos Árpád is -visszatért. Egy esztendei távoliét után tegnap Árpád apánk hattonnás lovasszobra is megújulva, restaurálva tért vissza őrhelyére, a Hősök terére. így ismét teljessé vált a honfoglaló vezérek budapesti szoborgalériája. fotó: feb/kallus györgy Szeptember 6-án érkezik a Szentatya Végleges a pápa programja Egyidejűleg hozták nyilvánosságra tegnap Budapesten és a Vatikánban II. János Pál pápa szeptemberi, kétnapos magyarországi látogatásának végleges programját. Újdonság, hogy a látogatás másnapján a Szentatya találkozik a győri székesegyházban az egyházmegye képviselőivel és fölkeresi az 1945-ben vértanú- halált halt Apor püspök sírját. A katolikus egyház feje szeptember 6-án érkezik a Ferihegyi repülőtérre, s a napot az alapításának, valamint a hazai oktatás kezdetének 1000. évfordulójára emlékező Pannonhalmán tölti. Itt találkozik Göncz Árpád köztársasági elnökkel. Szeptember 7-én délelőtt 10 órakor kezdődik Győrben a pápai szentmise, majd Püspökváron találkozik II. János Pál a magyar püspöki kar tagjaival, és fogadja Horn Gyulát. A látogatást a magyar kormány nevében nagy jelentőségűnek minősítette Tabajdi Csaba államtitkár. Mint mondta, a pápa és a magyar vezetők közvetlen találkozóján várhatóan szót ejtenek valamennyi kapcsolataikat érintő kérdésről. Az előkészületek megfelelő ütemben haladnak - jelentették be a püspöki kar vezetői. II. János Pál és II. Alekszij orosz pátriárka lehetséges pannonhalmi találkozóját Angelo Acerbi érsek, apostoli nuncius sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta, mert a magyar főpapok meghívólevelére eddig még nem érkezett válasz. (deregán) Háborgó közhivatalnokok Közigazgatási sztrájk sem kizárt Az idén eddig átlagosan 11,7 százalékkal emelkedett a köz- tisztviselők bére - szemben a kormányzat által ígért 19,5 százalékkal. így szeptemberben további 8 Százalékos központi bérfejlesztésre van szükség, ha a kormány teljesíteni szándékozik az éz évre vonatkozó vállalását. Ezt Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján. Kifejtette azt is: az érdek- képviselet sérelmezi, hogy a felsőfokú végzettségű köztisztviselők 10 százalékos illetménykiegészítésére vonatkozó megállapodásnak - amelyet a pénzügyminiszter és a munkaügyi miniszter januárban írt alá - teljesítése szintén kérdésessé vált. A Pénzügyminisztérium illetékesének legutóbbi közlése szerint nincs rá pénz. Amennyiben ez a kormány hivatalos álláspontja, a szak- szervezet meggondolja, kössön- e a kormánnyal hosszú távú megállapodást, és fontolóra veszi az általános közigazgatási sztrájk lehetőségét - hangzott el a sajtótájékoztatón. Az olajmaffia nem nyugszik Újabb üzemanyag-hamisítási ügy Becslések szerint Békés megyében hetente egymillió liter hamisított gázolaj kerül forgalomba, mintegy 100 millió forint értékben. Valószínűleg hasonlóan súlyos visszaélések színtere azonban az egész Dél-Alföld, Csongrád és Bács- Kiskun megye is. Az újabb hamisítási botrányról tegnap a Vám- és Pénzügyőrség Békés megyei nyomozóhivatalának parancsnoka, Klavács Antal tájékoztatta a nyilvánosságot. Beszámolt arról, hogy a közelmúltban olyan bűncselekmények nyomára bukkantak, amelynek elkövetői - az eleki Miller Oil Bt. bélyegzőit használva - illegálisan, és adómentesen előállított nagy mennyiségű gázolajat hoztak forgalomba. Az egyelőre ismeretlen tettesek fele áron állítják elő a Szlovákiából, Oroszországból, Lengyelországból, Ausztriából, Németországból és Romániából származó alapanyagokból az általuk motorolaj-adaléknak nevezett üzemanyagot, amelynek értékesítésével hatalmas adózatlan extraprofitra tesznek szert. A hamis gázolajat egyebek közt petróleum, napraforgóolaj, repceolaj és paraffinolaj meghatározott arányú keverékéből készítik. A rossz minőségű, a személykocsikat és a mezőgazdasági gépeket egyaránt súlyosan károsító hamisított üzemanyagminta is előkerült már. A békésin kívül hasonló debreceni, kecskeméti és Csongrád megyei hamisítási ügyről is tudnak a pénzügyőrök. A jó ötletek elsőbbséget élveznek A Phare-keretek milliárdokat ígérnek a térségek fejlesztéséhez Az állami igazgatás nehézkesen reagál a helyi fejlesztési kezdeményezésekre, és ezen változtatni kell - állapította meg Horn Gyula szerdán, a területfejlesztési és területrendezési törvény alkalmazásáról rendezett tanácskozáson. A miniszterelnök ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a programok egy része nem eléggé konkrét, figyelmen kívül hagyja a realitásokat, s adós marad a térségek egészének fejlesztését szolgáló javaslatokkal. Pedig mindez alapkövetelménye a pályázatok sikerének. A jó programoknak a kormány elsőbbséget ad, és a nemzetközi tárgyalásain is támogatást keres megvalósíthatóságukhoz. A Phare-keretek forintban kifejezve milliárdos támogatást biztosítanak ezekre a célokra, a társult országok versenyeznek a forrásokért. A már hatályos terület- fejlesztési és területrendezési törvény mindennek eredményeként hozzájárulhat a piac- gazdasággal és az Európai Unió követelményeivel összhangban álló viszonyok kialakításához - hangsúlyozta Horn Gyula. Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter a regionális összefogás ösztönzését várja az új törvénytől. A területfejlesztés eredeti 4,7 milliárd forintos célelőirányzatát 5 milliárd forinttal sikerült növelni a privatizációs bevételekből. A rendelkezésre álló csaknem tízmilliárd felét közvetlenül a megyei területfejlesztési tanácsoknak utalják át, a többire pedig központi pályázatokat írnak ki. Ä privatizációs többletbevételek kamatmegtakarításaiból a pénzintézeteken keresztül további 13,5 milliárd forint szolgálhatja a területfejlesztést. A konferencián Hans Beck, az Európai Unió magyarországi képviselője rámutatott: e törvénnyel Magyarország jelentős lépést tett a csatlakozás, valamint az EU-források igénybevétele felé. Az unió már jövőre is szeretné közelíteni a Phare-támogatások és a közösség más alapjainak igénybevételi technikáját. Az unióban a strukturális célokat négy alap szolgálja. Ezek öt év alatt 170 milliárd ECU-vel gazdálkodnak. Kuncze Gábor belügyminiszter szólt arról, hogy a ’90- es évek elején feltételezhető volt: az önkormányzatok ön- maguktól is szövetkeznek majd kisebb térségenként vagy régiónként a célszerűség, a pénzeszközök jobb felhasználása érdekében. Sajnálatát fejezte ki, hogy mindez nem vált gyakorlattá, ritkaság az ilyen területi együttműködés. A területfejlesztési, rendezési törvény érdemének nevezte, hogy ösztönzést ad ehhez a területi együttműködéshez. Ezt érdekeltségi alapon éri el, hiszen a települések közösen nyerhetnek el pénzeszközöket. A belügyminiszter rámutatott: a jó településfejlesztési, rendezési terv különben is figyelembe veszi a környező települések, a kistérség, a régió céljait, pénzügyi lehetőségeit. A törvény ennek az egyeztetésnek is intézményesített formát ad. Szerencseposta Vonzó nyeremény - 121 millió forint - várja ezen a héten azokat, akik az ötös lottón kísértik szerencséjüket. Corsa, a „pótnyeremény” A Szerencsejáték Rt. ígéretéhez híven kisorsolta a három Opel Corsa személygépkocsit azok között a játékosok között, akik kettes, hármas illetve négyes találatot értek el azon a héten, amikor telitalála- tos szelvény volt az ötös lottón. A szerencsés nyertesek: a II. nyerőosztályból a 6225 570681 19004 2-es, a III-as nyerőosztályból a 6224 730521 55783 2-es, a IV. nyerőosztályból a 48503 21463 1 22-es szelvények tulajdonosai. A hatos lottó is szép ösz- szeggel kecsegtet: 81 millió forint lehet azé a szerencsés kezű játékosé, aki helyesen tippel a kihúzott hat számra. Kacérkodj a Jokerrel! A Jokerrel is érdemes most kacérkodni, hiszen nem kevesebb mint 33 millió forint a tét. A múlt héten kisorsolták a 4 x 4 keréken jön a Joker nyerteseit is. Volkswagen Polo személygépkocsit nyertek: a 6224 770551 84604 2, a 6224 710611 72616 2, a 6222 280521 36645 2 ötöslottó-, valamint a 6225 316521 28568 1 hatoslottó-szelvény tulajdonosai. Mázli itt, mázli ott A kenón a kilences játéktípusban megszületett az első telita- lálatos szelvény. A nyertes százezerszeresét kapta vissza tétjének, ami azt sugallja: talán érdemes magasabb téttel is fogadni. A Telemázli Jackpotja már 68 millió forint fölé emelkedett. A nyeremény halmozódása, nagysága még a szerencsejátékban jártas szakemberek képzeletét is felülmúlja. És persze a totó... A totón ezen a héten a 13 + 1 találattal 4 milliót lehet nyerni. A május havi Totópárbaj győztese Kónya Endre budapesti lakos, s ezzel övé lett az Opel Corsa személygépkocsi. Ellenfele, a gyulai Szilágyi Mihály ötvenezer forintos letéti jeggyel vigasztalódhatott. A májusban 12 találatot elértjátékosok közül kisorsolták a következő Totópárbaj résztvevőit. Eszerint júniusban Hegymegi Ferenc (Eger) és Nagy László (Balassagyarmat) mérik össze labdarúgásbeli tudományukat. A következő, júliusi Totópárbajra a júniusi 12 találatos szelvények tulajdonosai jelentkezhetnek. Folytassa Las Vegasban! Hétfőtől új játék indul, amelynek győztesei Las Ve- gasba utaznak. Pályázni lehet a június 15. és augusztus 10. között legalább 1200 forint értékben vásárolt öthetes gépi lottószelvényekkel, amelyeken ugyanilyen értékben a Jokert is megjátsszék. A totólottó kirendeltségeken beszerezhető pályázati lapokat - kitöltve - augusztus 17-ig kell beküldeni a következő címre: Lutri 496, Budapest 1373. A játékosok között a szeptember 29. és október 9. között megrendezésre kerülő Szerencsejáték Világkiállításra szóló húsz darab egyszemélyes meghívót sorsolnak ki. A tét tehát: 11 nap Las Vegasban! (X) Apák napja? A Valentin-nap után egy másik amerikai hagyományt is szeretne meghonosítani Magyar- országon a Bonbon Hemingway. Az Egyesült Államokban több mint 100 éve, június harmadik vasárnapján ünneplik az apák napját, és a skandináv országokban is elterjedt már ez a kedves szokás. Eddig volt egy anyák napja és egy gyereknap. Az apák pedig azzal vigasztalódtak, hogy az év többi napja az övék. Most akkor le kell mondaniuk a „maradék” 362 napról? beju * Esélytelen javaslat. Az SZDSZ képviselőcsoportja benyújtotta az Országgyűlésnek saját összeférhetetlenségi törvényjavaslatát, mert a koalíción belüli egyeztetés újra zátonyra futott. Válaszul Bihari Mihály (MSZP) közölte: a lépésnek kizárólag propagandaértéke van. Egy 18 százalékos képviselői aránnyal rendelkező pártnak nincs esélye kétharmados törvény elfogadtatására. Biztosvita. Szembe került egymással az Országgyűlés két testületé a Magyar Televízió parlamenti biztosának kinevezése kapcsán. A költségvetési bizottság érvelése szerint azért nem tudnak jelöltet állítani a tisztségre, mert június 10-ig egyetlen hivatalos személyi javaslatot sem kaptak. A kulturális bizottság ezzel szemben úgy véli, nincs szükség előzetes indítványra a megfelelő személy kiválasztásához és ajánlásához. Cáfolat. A jövő évi költségvetés tervezetének legutolsó változatában nincs tételes javaslat arra, hogy 1997 szeptemberétől a felsőoktatási intézményekben milyen mértékben emelik a tandíjat. A sajtóban nyilvánosságra hozott 50 százalék még egy előzetes változatból származik - állítja a Pénzügyminisztérium. Az emelés pontos mértéke ugyanis a tárcaegyeztetések és a költségvetés további tervezése során alakul ki. Több esély. Egyelőre még nem döntött Horn Gyula miniszter- elnök, illetve az OTP és a Postabank vezetőinek meghallgatásáról az adós- és bankkonszolidáció körülményeit vizsgáló parlamenti bizottság - közölték a testület zárt ülése után. Közös álláspont. Háromnapos tanácskozást tartottak Budapesten a legjelentősebb kelet-kö- zép-európai pedagógus szak- szervezetek vezetői. Elutasították, hogy a kormányok az adósságterhek finanszírozásának rendeljék alá az oktatási rendszert, s közös akciókat szorgalmaztak.