Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)

1996-06-10 / 157. szám

1996. június 10., hétfő VÁROSAINK Dunántúli Napló 9 Zengőalja Kistérségi Társulás Ne csak mosolyt küldjünk! Amit szavakkal nem lehet, elmondják a képek (szabadtéri kiállítás a tanulók képeiből) fotó: Tóth l. Pécsváradi körkép Skóciai Szent Margit emléke szülőhelyén Szent István unokája, Skóciai Szent Margit születésének 950. évfordulójára emlékeznek va­sárnap, június 16-án Mecsek- nádasdon: ünnepi szentmisét tartanak 10 órakor, a falu temp­lomában. Ezt követi a Skóciai Szent Margitról elnevezett gyógyszertár megáldása. Dél­után 3 órakor körmenet indul a Schlossberghez és a Margit szülőhelyeként számon tartott Rékavárhoz, majd kulturális műsorral zárul a jubileum. Hét város vezetői Pécsváradon Pécsváradon tartották soros ta­nácskozásukat a héten Baranya városainak polgármesterei il­letve Pécs város jegyzője. Olyan időszerű közös ügyekről tárgyaltak, mint a megyei vízmű átalakulása, a területfej­lesztési tanács vagy a közüzemi részvények értékesítése. Az is kiderült, Pécsvárad nincs egye­dül anyagi gondjaival. Óvodások a tiszta környezetért Június 12-én 10 órakor nyílik a pécsváradi Művelődési Köz­pontban az óvodások Környe­zetvédelmi világnap alkalmával rendezett rajzkiállítása. Zengővárkony a szebb környezetért Zengővárkonyban idén 150 csemetét ültettek el. Mind az önkormányzat, mind a lakosság sokat tesz a falu szépítéséért. Nagy bánatuk, hogy hiába küz­denek ellene, illegális szemétle­rakót alakul ki a Zengővár- kony-Pécsvárad út mentén - a falu temetője és Rockenbauer Pál sírja közelében. Az oldalt összeállította: Gállos Orsolya Tizenegy érdekelt önkormány­zat csütörtökön megalakította Pécsváradon a Zengőalja Kis­térségi Területfejlesztési Társu­lást. A 15 baranyai kistérség közül bizonnyal ez a legkisebb. A dinamikusan fejlődő Zengő­vidék polgármesterei egyet ér­tenek abban, hogy közösen kell fellépniük a földgáz, a vadvizek megfékezése, a munkahely-te­remtés, a környezetvédelem és lakóhelyünk otthonosabbá té­Új telephelyet alakít ki a Me­cseki Erdészeti Rt. Pécsváradi Erdészete. A város keleti ne­gyedében, közintézmények számára kijelölt telken, a Fáy és a Hegedűs utca sarkán, az óvoda és a DÉDÁSZ határolta telken kezdődött meg az épít­kezés az elmúlt hetekben. Simsay István, az erdészet vezetője elmondta, az Rt. már tele érdekében. A Pécsvárad továbbá Nagypall, Zengővár­kony, Martonfa, Apátvarasd, Lovászhetény, Erdősmecske, Mecseknádasd, Óbánya, Ófalu, Hidas önkormányzata által ala­pított társulás székhelyéül a pécsváradi Városházát jelölték ki. Közösen lépnek majd fel pl. a térség fejlesztése, koncep­ciók, programok kidolgozása érdekében. Összehangolják a mindenütt korszerűsítette iro­dáit. Pécsváradon is időszerű a változás: kisebb telephelyre van szükségük, mert csökkent a géppark, és nagy költséggel járna a jelenlegi műhelyek fel­újítása. A javítóbázist, a bog­nárrészleget az Építőipari Kis­szövetkezetnél fogják működ­tetni. Az új helyre az irodák költöznek. turisztikai, idegenforgalmi, környezetvédelmi feladatokat. Elnökké Kakas Sándor pécs­váradi, alelnökké Bischof/ Ádám mecseknádasdi és Nied- lingné Grátz Erika nagypalli polgármestert választották. Megfogalmazták, nyitottan fo­gadják a környék más települé­sei, sőt akár Tolna megyei fal­vak csatlakozását is adott prog­ramokhoz. Céljuk az összefo­gás a közös feladatokért. Pelényi Margit tervezte a kétszintes új erdészetet, amely­ben 7 iroda, tanácsterem, ven­dégszoba, kiszolgálóhelyiségek lesznek. Kivitelezőjük a bony­hádi Quinter Kft., amely az ed­digi telephely üzemi részét vette meg. Az új irodát a Pécs­váradi Építőipari Kisszövetke­zet építi szeptember 30. befeje­zési határidővel. Jótékony célú délutánt rende­zett pénteken Pécsváradon a Baranya Megyei Közgyűlés Griinhut Gábor vezette Általá­nos Iskolája és Diákotthona. Meghívásukat sokan elfogadták a város önkormányazátból, in­tézményeiből és a különböző cégektől, vállalkozóktól. A Pécsváradi Zeneiskola növen­dékeinek koncertje után az is­kola több szemlén kiválóan szereplő Fülemüle Színjátszó­köre mutatott be mesejátékot Mesterné Magyar Andrea beta­nításában. Földváriné Vajda Lívia igaz­gatóhelyettes mondta el, az is­kola támogatások híján úgy üli meg 30 éves fennállását, hogy alapítványt hoz létre növendé­kei, köztük sok állami gondo­zott gyermek megsegítésére. A volt Fleischer-sajtgyár üzemi épületeiben, a tulajdonos egykori lakóházában működő iskola körülményei megdöb­bentőek. Az itt dolgozó 26 fő számára évek óta nem jut peda­gógus napi, sem másmilyen ju­talom - ezután talán több lesz az ünnep és a mosoly - zárta szavait az igazgatóhelyettes, majd az alapítvány okiratát alá­írta az iskola növendékeinek munkát adó hirdi UNO és pécsi BIOMEDICO Kft. képviselői­vel. A legjobban dolgozó négy tanuló részére állandó munka- szerződést hozott a gombater­Születtek: Pécsváradon Szilá­gyi Fruzsina Anna, Dénes Di­ána, Kleisz Krisztián, Lakatos Tamara, Zengővárkonyban Tamás Richárd, Vince Zoltán, Lovászhetényben Daradics Krisztián, Mecseknádasdon Ballangó Bernadett, Leopold Annamária, Tóth Tamás Hosz- szúhetényben Gradwohl Gréta. Házasságot kötöttek: Pécs­váradon Árvái Tibor Csaba ­mesztő BIOMEDICO, az UNO pedig két kerékpárt ajándéko­zott a nála dolgozó legügye­sebb gyerekeknek. A pedagógusok elmondták, a nehéz körülmények között mű­ködő speciális iskola életébe pezsgést hozott a szobrászmű­vész Botond, aki az egyik volt sajtgyári épületben bérel mű­termet. Ennek kitakarítása indí­totta el az iskola megszépíté­sére irányuló közös munkát. A gyerekek festeni kezdtek Bo­tond irányításával, és a délutá­non kiállították képeiket. Valamint az általuk készített munkákat és az iskola szebbé tételére benyújtott pályázathoz készült makettet, Fischer Józsej karbantartó munkáját. A „Küldj egy mosolyt!” jel­szóval megrendezett délutánt Apaceller Józséfné szervezte, és mozgatott meg sok vállalkozót: Grubics Mártonnál az Erdésze­tet, a Homokbányát, Marján Zoltán fuvarost, Schenk Ernő zöldségest, az AGROVER Rt.-t, Link Józséfné, Panta Dóra, Schiller Szilvia virágke­reskedőket, az Aarnycipó Kft.-t és másokat. Sok jószándék nyilvánult meg e napon, és talán ezzel az erővel sikerül fellendíteni a vá­ros központjában 30 éve mű­ködő megyei intézményt - melynek munkatársai emberfe­letti munkát végeznek. Rónai Judit Zsófia, Monostori Árpád - Stettner Zsuzsanna, Kisföldi Zsolt - Emend Erika, Panta Gábor Tamás -*■ Elblinger Emőke, Mecseknádasdon Im- hof Tamás - Müller Anita, Elhunytak: Pécsváradon Freiszleben István, Scheich An­tal, Hosszúhetényben Dér Mi­hály, Werb János, Huszár La­jos, Papp János, Kátai-Urbán János. Termékbemutató adott ízelítőt a pécsváradi középiskola munkájából FOTÓ: TÓTH A harminc évvel ezelőtti alapí­tásra emlékeztek Pécsváradon, a Szakmunkásképző Intézet, Szakközépiskola és Gimná­zium épületében. A jubile­umra eljöttek a régi tanárok, és Hlntőssy István is, az első igazgató. Az iskola múltját idézte fel dr. Brezniczki Jó­zsef, aki negyedszázadon át vezette az intézményt. Mindig magas színvonalra törekedtek. Közvetlen kapcsolatban álltak az üzemekkel, közreműködtek a szaktanmácsadói hálózat­ban: a szakmai jegyzék, a tan­tervek, a szakmai programok összeállításában. Tankönyve­ket írtak az iskola mérnökta­nárai, mint Kovács Károly, Brezniczki József, és a legtöb­bet Heiner Tiborné. Országos szakfelügyeletet láttak el, részt vettek az országos szakoktatói tanácsban, módszertanokat dolgoztak ki, tanulóik több­ször elhozták a legjobb helye­zést a versenyeken. Az iskola nevet szerzett magának iro­dalmi színpada, kórusa, sport­köre révén is. Arra képeztek, amire akkor szüksége volt a mezőgazda­ságnak, a nagyüzemeknek. Ma már nem egységes a szakkép­zés, de az iskola most is olyan végzettséget kíván adni, amely kenyérhez juttatja a fiatalokat. Brezniczki igazgató úr kez­deményezésére, 1992-től Papp Gyula igazgató vezeté­sével a szakiskolát középisko­lává alakították át. A hagyo­mányos általános állattenyész­tés oktatásával felhagytak. Tovább él a húsfeldolgozó, a sütőipari képzés, melyhez a baranyai üzemek adnak gya­korlóhelyeket. Már a NAT-ra figyelve tervezik azt az idő­szakot, amikor a tanuló 16 éves korában választ szakmát. Újraindították a gimnáziu­mot, a szakmunkások szakkö­zépiskoláját, és most indítják a belügyi szakmákra figyelve, a közbiztonsági tagozatot. Az erdészet helyet változtat Anyakönyv Kész a Pentagon első üteme Eltűntek a palánkok a főutca egyik forgalmas pontján, a régi MEZŐGÉP épülete elől. Üde­zöld udvar, sarjadó fű, régi szépségükben pompázó öreg fenyők, ápolt környezet egy nagy építkezés után - kellemes élmény Pécsváradon, ahol csak három hete hozták rendbe a de­cemberben átadott Sportcsar­nok környezetét. Múlt csütörtökön lezajlott le a Pentagon első ütemének mű­szaki átadása Pécsvárad köz­pontjában. A neve szerint öt­szögre tervezett tömb hangsú­lyos saroképület, a 18. század­ból származik. Laktanyának épült Mária Terézia korában. Sáling Tamás tervei alapján némileg átalakították az épüle­tet: kibontották az eredeti bejá­ratot valamint az udvarra nyíló régi árkádokat, megemelték a tetőteret, ahol 6 lakást helyez­tek el. A földszinten 6 üzlethe­lyiség található, továbbá egy 140 négyzetméter alapterületű sarokhelyiség, bank céljára. A helyi ARCHITEKT Bt. minden jel szerint gondos munkát végzett. Az épület külső-belső megjelenése tetsze­tős. Újfajta burkolóanyagokat, ajtókat, ablakokat alkalmaztak az új társasházon. Hilbert György, a beruházó PIK Kft. ügyvezetője elmondta, néhány lakás és üzlet még ve­vőre vár. Készen és szerkezet­készen is adnak át lakásokat a vevővel való megállapodás alapján. Két lépcsőházra 3-3 lakás nyílik, önálló fogyasz­tásmérőkkel, kaputelefonnal. Értékesítésük után foglalkoz­nak a további építkezésekkel - az egyszög ötszögesítésével. Némi átalakítással újjáépült a pécsváradi főutca egyik jellegzetes saroképülete fotó: Tóth Hirdetésfelvétel az Új Dunántúli Naplóba Pécsváradon a Fülep Lajos Művelődési Központban Kossuth L. u. 31. Telefon és fax: (72) 465-123 t » I « Három évtized a szakoktatásban

Next

/
Oldalképek
Tartalom