Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)

1996-06-29 / 176. szám

1996. június 29., szombat Tudomány - Oktatás Dunántúli Napló 11 A többkarúvá vált POTE új vezetői Július elsejétől lép érvénybe két új vezetői kinevezés a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Dr. Sümegi Balázst a POTE Orvorvostudományi Kara dékánjává választotta meg az egyetemi tanács, Dr. Buda Józsefet pedig a POTE Egészségügyi Főiskolai Kar főigazgatójává. Korábban a POTE-n nem volt dékán, egykarú egyetemként a rektor irányította az intéz­mény munkáját. Az egészségügyi főiskolai képzés 1989-ben indult az egyetemen belül. Egy éve érkezett meg a minisztériumtól a jóváhagyás: a főiskola az Orvostudományi Egyetem egyik kara lett. Dr. Sümegi Balázs Dr. Buda József A POTE első dékánja dr. Sü­megi Balázs, egyetemi tanár, a biokémiai intézet igazgatója Szegeden végezte el az egye­temet, ezt követően került Pécsre. Azóta is ebben az inté­zetben dolgozik kutatóként, le­számítva azt a csaknem 3 évet, amit Amerikában töltött tanul­mányi úton. Kutatási területe, a mito- condriumok anyagcseréjének, energiatermelésének vizsgá­lata. A mitocondriumok a sej­teken belül önálló genetikai rendszerrel rendelkező, a szer­vezet számára fontos energia- termelő egységek. Működésük zavara okozza a legtöbb halált.- Professzor úr, miért van most szükség az egyetemen a dékáni pozícióra, s a vezetési hierarchiában, hol a helye?- A főiskola önálló karrá vá­lása miatt kell az egyetemi irá­nyító rendszert átszervezni, ugyanis a többkarú egyeteme­ken kell dékánnak is működnie. A többkarúság az egyetem fej­lődését jelenti. Potenciális lehe­tőség van további károsodásra, mint például a külön fogorvosi kar, vagy a magas színvonalú biológiai-kémiai tudományos háttérre be lehetne indítani mo­lekuláris biológus képzést (ez a tudomány ma óriási távlatok előtt ál) s távoli terv a gyógysze­részképzés beindítása is. Az egyetemnek az első veze­tője a rektor. Ő felel az egész egyetemért. A dékán az orvos­karon folyó munkákat, tudomá­nyos kutatást, betegellátást, ok­tatást irányítja.- Mindenki egy új vezetó'i pozíciót tervekkel foglal el. Ön­nek mik a tervei?- Sajnos nem a legjobb idők járnak most az egyetemre. Az elmúlt két évben a finanszíro­zás reálértéke csaknem a felére csökkent. Épp ezért az orvoskar gazdaságos működtetése érde­kében szeretnék jelentős változ­tatásokat végrehajtani. Az ed­digi meglehetősen központosí­tott irányítás helyett az egyes tanszékeket kell érdekelté tenni a nyereséges működésben. Erre különösen a klinikákon van le­hetőség, mivel ma már pont- rendszer alapján finanszírozzák egyes klinikák gyógyító tevé­kenységét. Biztos vagyok benne, hogy bővíteni lehet az anyagi forrásokat jól fizető pro­filok bevezetésével. Persze vannak intézetek, ahol semmit nem tudnak ennek érdekében tenni, de a jól működők nyere­ségének bizonyos hányadából ezeket kompenzálni lehetne. Az oktatás terén az a prob­lémánk, hogy a minisztérium csökkenteni akarja az orvos- tanhallgatók számát s vele együtt a finanszírozást is. Ezért kellene újabb karok beindításá­ban gondolkodni. Növelni kel­lene a külföldi hallgatók lét­számát, hiszen ez a leggazdasá­gosabb tevékenysége jelenleg az egyetemnek. Jelentkező bő­ven lenne, sajnos a klinikák hallgatókat befogadó kapaci­tása határt szab ennek. Az egyetemen folyó tudo­mányos kutatásokat csak mint oktatói tevékenységet finanszí­rozzák. Ezen a területen is ki kell találni, hogy hogyan sze­rezzünk pénzforrásokat, mert nem szabad hagyni, hogy az eddig világszínvonallal lépést tartó kutatások színvonala csökkenjen. S. Zs. Dr. Buda József főiskolai tanár számára a POTE Egészségügyi Főiskolai karának élére történő kinevezés - bár ugyancsak jú­lius 1-től lép hatályba - még­sem jelent új pozíciót, hiszen csaknem a kezdetektől, mint megbízott főigazgató látta el ezt a tisztet. A főiskolai képzés egy pécsi és 3 vidéki tagozattal indult meg. Pécsett a dietetikusokat, Kaposváron védőnőket, Szom­bathelyen szociális munkáso­kat, Zalaegerszegen pedig gyógytornászokat képeznek. Azóta mindegyik tagozatban beindították a diplomás ápoló képzést is. Pécsett az első két évet a fő­iskola hőskorának lehet ne­vezni. Az első 20 hallgatónak még igazi tankönyve sem volt, se állandó helyük. Az orvos- egyetem épületében ott tartot­ták a foglalkozásokat, ahol épp üres volt egy terem. Hosszú utánjárás után sike­rült megszerezni a jelenlegi épületet a Rét utcában, de olyan látványos ütemben fejlődik a Kar, hogy már ezt is ki­nőtték. Dr. Buda Józsefnek a képzés nagyarányú fejlődésében - ma már a négy tagozaton összesen 1300 hallgató tanul - és a ma­gas képzési színvonal megte­remtésében igen nagy érdemei vannak. Korábban a közegés­zségtani, majd annak átszerve­zése után a társadalomorvostani intézetben dolgozott. Amikor felkérték a főiskola vezetésére, nemcsak az új képzési forma működését szervezte, de bele­ásta magát az oktatott szakok ismereteibe is, mert azt vallotta, e nélkül nem lehetne színvona­lasan irányítani. Külföldre ment tanulmányozni hasonló intéz­ményeket.- Olyan szakembereket aka­runk képezni, akik méltó part­nerei az orvosoknak - mondta Buda József. - Az orvos felál­lítja a diagnózist, gyógyít, s a jól képzett ápolónak kell az adott betegségnek legmegfele­lőbb ápolási modellt alkal­mazni, hogy csak egy példát említsek az oktatott szakok fel­adatai közül. Külföldön az ápo­lást, dietetikát. stb, már tudo­mánynak ismerik el. Karunkon az ún. alaptantár­gyakat mindegyik tagozaton ok­tatják. Ilyen pl. a kommuniká­ció, a pszichológia stb. Emellett tanulják a saját szakmai tan­anyagukat. Ugyancsak minden szakon kötelező egy idegen nyelv tanulása, angol és német között választhatnak. A most ősztől induló évfolyamoknál a diploma kiadásának már felté­tele lesz legalább az alapfokú nyelvvizsga megszerzése. Va­lamennyi tagozatunkon a szá­mítógépes ismeretek oktatása is jól működik. Új szakok beindí­tását is tervezzük, ilyen lenne az egészségbiztosítási szak és a klinikai laboratóriumi analiti­kus szak. Mindkettőre nagy igény van. Mivel nem voltak megfelelő tankönyvek, dr. Buda József a főiskolai tankönyvkiadást is megszervezte. Ő maga megírta az első magyar betegápolástör­téneti szakkönyvet, ilyen átfogó mű erről a témáról még soha nem jelent meg, s most jelenik meg az orvoslás történetének második kiadása. Sarok Zsuzsa - Fotó: Müller A nyerő lé! Nem csak vitaminban gazdag! A Gold Sztár játék tegnapelőtti sorsolásán az alábbi dominókockákat húztuk ki: Ha a fenti dominók közül legalább kettő soronként megegyezik az Ön Gold Sztár szelvényén láthatókkal telefonáljon 8 napon belül a TeleMedia 265-7077-es számára, hogy' megtudja, mennyit nyert és nyereményét hogyan veheti át! I la pedig most nem sikerült, azért ne adja fel: következő sorsolásunkon - melynek eredményét a NEPSZABADSAG másnapi számában is közöljük - újra nyerhet! Sorsolás a TV 1-en Schneider és Soós Autó Kft. 7630 Pécs, Buzsáki u. 1-3. Tel.: 239-890 Fax: 239-190 a Budai vámnál HA EN MAZDA lennék A legolcsóbb összkerékmeghajtás Es a második legolcsóbb: az új Mazda B 2500/D 4x4 A legkedvezőbb áron az egész országban: már nettó 2.399.000 Ft-ért négykerékmeghajtás! (A kétkerékmeghajtású változat ára most nettó 1.899.000 Ft-tól) A részletfizetési konstrukciókról érdeklődjön az Ön legközelebbi Mazda márkakereskedőjétől! A Mazda B 2500/D kisteherautó nemcsak kiváló haszonjármű (összkerékmeghajtás, 2,5 1-es 12 szelepes dízelmotor, 86 LE, hatalmas raktér), de egy kényelmes és modem személyautó összes előnyével is rendelkezik (négy ülés, szervokormány, 3 év vagy 100.000 km garancia). És a legjobb mégiscsak az ára: csak 2.399.000 Ft + ÁFA. Már veheti is, mert a júliusi vámpótlékcsökkentést mi már most megelőlegeztük Önnek. Egyszerűen nincs ennél jobb vétel - talán csak egy szamárfogat... /=*, A TITÁN Kereskedelmi RT. felvesz felsőfokú iskolai végzettséggel, képesítéssel és gyakorlattal rendelkező számviteli osztályvezetőt, továbbá diplomás, szakirányú képesítéssel és gyakorlattal rendelkező munkatársakat keres az alábbi munkaterületekre: ^ külkereskedelem, (felsőfokú angol nyelvvizsga szükséges, szerb-horvát nyelvtudás is előnyt jelent) > pénzügy, ^ készletgazdálkodás, ^ reklám-marketing. Bérezés megegyezés szerint. Kérjük, hogy önéletrajzát - melyet bizalmasan kezelünk - bizonyítvány másolatokkal a munkaügyi osztályvezető címére: I 7631 Pécs, Megyeri át 59. szíveskedjék küldeni. TITÁN Kereskedelmi Rt. rw Ein elvárosi Divathi Király u. 2 3-25-27. Mc ÖlJLL & pesi Újdonság most érkezett! Elegáns férfi nyári öltönyök Szmoking Férfi nyári zakók pasztell színekben Férfi nyári szövetnadrágok 19.900 Ft-ért 22.900 Ft-ért 10.790 Ft-tól 5.790 Ft-ért. adida# ______________j Ny ári áruféleségek óriási Választékban! Atléták, shortok, pólók, joggingok, sportcipők, női-férfi fürdőruhák, hátitáskák, utazótáskák, baseball sapkák. Újdonság! Női és férfi karórák! Női és férfi farmernadrágok már 2.990 Ft-ért Gyermek farmernadrágok 1.990 Ft-ért Levis pólók 3.000 Ft-os reklámáron Levis nyári farmernadrág 6.600 Ft-os reklámáron <§* Samsonite Bőröndök több méretben és színben, CARLTON utazótáskák, hátitáskák nagy választékban. fjó xscLsárlcist kívánunk? N y 1 t v a : hétfő-péntek 10-18 óráig szómbat 0—13 óráig t J i

Next

/
Oldalképek
Tartalom