Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)

1996-05-07 / 124. szám

1996. május 7., kedd Kistermelők Dunántúli Napló 11 A nyulakról Kaposvárott Nyolcadik alkalommal rendezi meg a nyúlte- nyésztési tudományos na­pot május 15-én Kaposvá­rott a Pannon Agrártudo­mányi Egyetem Állatte­nyésztési Kara, a Purina Hungária és a WRSA Ma­gyar Tagozata. A részvé­teli díj 2000 forint, mely tartalmazza az előadásokat magában foglaló kiadvány árát is. Jelentkezni lehet dr. Szendrő Zsoltnál (Pan­non Agrártudományi Egyetem, Kaposvár Pf. 16. 7401), telefon: 82/314- 155. Támogatás felújításra A közelmúltban jelent meg a Földművelésügyi Mi­nisztérium pályázati felhí­vása az agrárágazat egyes beruházásai, ezen belül a meglévő épületek, építmé­nyek átalakításának, felújí­tásának támogatására. A rendeletek szerint a meg­lévő épületek, építmények átalakítására és értéknö­velő felújítására az 1 m2-re meghatározott fix összegű támogatás negyven száza­léka vehető igénybe. Növényvédelmi egységcsomag Több hobbikertész pa­naszkodott, hogy az egyes vegyszereket nem lehet kis kiszerelésű formában be­szerezni, emiatt a növény- védelem körülményes és pontatlan. Nos, ez a probléma most megoldódott. Hosszas hu­zavona után sikerült olyan növényvédelmi egység- csomagokat gyártani és ki­szereltetni, ami a hobbi- kertészek igényét minden tekintetben kielégíti. CO­RAX CURA fantáziané­ven a csomag szőlő, alma, körte, csonthéjasok, pap­rika, paradicsom, uborka növények részére speciális összetételben, a „növényre szabott” vegyszereket tar­talmaz. Az adagolással sincs különösebb prob­léma, ugyanis a csomag tartalma tíz liter permedé elkészítéséhez elegendő. Az egységcsomag a pécsi Kertész Centrumban sze­rezhető be. Kistermelők rovatunkkal legközelebb május 21-én jelentkezünk Szuperédes csemegekukoricák Bár nagyon nehezen, de mégis­csak kitavaszodott. A nagyobb hőigényű zöldségféleségek magvai is most már tényleg a földbe kerülhetnek. A cseme­gekukorica ebbe a kategóriába tartozik, mivel Dél- és Közép- Amerikából származik. A ma­got addig nem érdemes elvetni, amíg a talaj felső 5 cm-es mély­ségbe a plusz 10-12 C fokot el nem érte, sőt az ún. „szuperé­des” fajtáknál meg kell várni a 13-15 C fokos felmelegedést. A hideg talajba vetett mag ugyanis nehezen, vagy egyálta­lán nem csírázik ki. A csemegekukorica ma már ténylegesen „ínyenc csemegé­nek” számít, mivel a nemesítők olyan szuperédes fajtákat állí­tottak elő, amelyeknek a cukor- tartalma eléri, sőt meghaladja a 30%-ot is. Ezzel szemben a ha­gyományos csemegekukorica cukortartalma 4-6%. A szuper­édes fajták keményítő/cukor- aránya kedvező és abszolút számban is kevesebb keményí­tőt képeznek, ennélfogva las­sabban öregszenek el mind lá­bon, mind pedig feldolgozva (mélyhűtötten, konzerválva), így tovább tartják meg a kiváló minőségüket. A termesztés­technológiával kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy legalább 300 m-es izolá­ciós távolságot kell betartani nemcsak a takarmánykukoricá­tól, de még a hagyományos, „normál” csemegekukorica faj­táktól is. Normál csemege Jubilee. Középkorai, 250 cm magas, a köztermesztésben igen elterjedt fajta. Sárgaszínű, 23 cm hosszú csövet fejleszt, 18 szemsorral. Kiegyensúlyo­zott, megbízható fajta. Concorde F,. Nagyon korai, a Jubilee-nél 10-15 nappal ko­rábban érő fajta. Nagy termő­képességű, 160-180 cm magas, szilárd szárat növesztő hibrid. A csövek hossza 18-20 cm, hengeres alakú. A szemsorok száma 14-16, a színe sárga. íze kiváló, ipari feldolgozásra és friss fogyasztásra egyaránt al­kalmas fajta. MV Aranyos, MV Július. Mindkettő igen korai fajtajelölt. 130-160 cm magasra növő, 20- 22 cm hosszúságú csöveket fej­lesztő fajták. A szemek színe sárga, 16-18 sorban helyezked­nek el a csutkán. Mindkettő friss fogyasztásra ajánlott. Amador Fy Hosszú tenyészi­dejű, nagy hozamú fajta. Jól al­kalmazkodik az eltérő adott­ságú termesztési körülmények­hez. A szár szilárd, 200 cm ma­gas. A csőhossz 18-20 cm, 16- 18 soros, hengeres. Nagyon jó minőségű. Hosszú tenyészideje révén jól illeszthető a folyama­tos ellátásba, illetve feldolgo­zásba. Szuperédes fajták Candle Fj. Korai, a fajtacsoport első nyitó fajtája. A szára 140 cm, amelyen az első csövet 35- 40 cm magasságban hozza. Jól morzsolható, 18-20 cm hosszú csöveket fejleszt, 16-18 szép, sárgaszínű szemsorral. Kiváló, konzerv minőségű. Signál Fj. Mindössze 120 cm magas szárat fejleszt, 16-18 cm-es csövekkel. A csövek hengeresek, a szemsorok száma 12-14, szép sárga színűek. Szu­perédes még a Trophy F, és a Lumidor Fj. Mindkettő 200 cm magas szárat, 20-22 cm hosszú csövet fejleszt, 14-16 szemsor­ral. Minlkukorica Az elnevezés nem a növény magasságára utal, de még csak nem is a cső hosszméretére. A minikukoricák a speciális fel- használásra nemesített fajták, ugyanis a kukorica csutka bél­szövete is igen magas cukortar­talmú. A termesztéstechnológi­ánál viszont nem kell az izolá­ciós távolságot betartani. Itt döntő technológiai elem a sze- dési időpont meghatározása. Még a terméskötés előtt, a ba­juszhányáskor kell a csöveket leszedni. Ilyenkor a minikuko­rica mérete 10-13 cm hosszú, súlya pedig letisztítva mindösz- sze 15-20 gr. Általában ezeket a kis csöveket egészben tartósít­ják (mélyhűtve, konzerválva). Ritkábban 2 cm-es darabokra feldarabolják. Ennek megfele­lően a szedés 3-6 alkalommal történik. Ritkább állományban több, sűrűbb állományban ke­vesebb, 200-250 ezer cső lehet a hektáronkénti hozama. Minor Fj. Sötétzöld levelű, 160-180 cm szármagasságú fajta. Optimális állománysűrű­sége 60 ezer tő hektáronként. Az első csövet 60-70 cm ma­gasságban hozza. Az említett állománysűrűség mellett tö­venként 4-6 csövet fejleszt. Te­nyészideje a május végi vetés­től a „mini” szedésig mindösz- sze 70-35 nap. Dr. Tamcsu József Időszerű növényvédelem Új rovarölő szer a burgonyabogár ellen A burgonyakelés időszaká­ban a burgonyabogár - imágó - elleni védekezése­ket meg kell kezdeni. Ered­ményesen csak akkor tu­dunk védekezni, ha a bete­lepülő bogarakat meggyérít- jük, csökkentjük a tojásra­kás mértékét. Felhasználható készítmé­nyek: Bancol, 50 WP, Padan SP, Decis 2,5 EC, Fendona 10 EC, Chinmix 5 EC, Ka­rate 5 EC (2,5 EC), Chinet- rin 25 EC, Sumialfa 5 EC, Ekalux 25 EC, Trebon 30 EC, Sevin, Thionex 35 EC, Regent 80 WG. Kis dózis szükséges Mindenképpen fel kell hívni a burgonyatermesztők figyelmét egy új burgonya­bogár elleni rovarölő szerre, a Regent 80 WG-re. E ké­szítmény jó néhány új tulaj­donsággal rendelkezik, ami megkülönbözteti a hagyo­mányosan alkalmazott ro­varölő szerektől. Hatékony­ságára jellemző, hogy na­gyon alacsony dózisban kell alkalmazni (25 g/ha), de ez a relatív „kis” dózis is biz­tonságosan elpusztítja a burgonyabogár imágóit, kis- és nagy lárváit. A növény- védelmi technológiát is eh­hez kell igazítani, hiszen e szer alkalmazásakor nyu­godtan meg lehet várni, hogy a nagyobb lárvák (L-3- as) is megjelenjen a terüle­ten (amikor gyakorlatilag már az összes tojás kikelt). A Regent 80 WG hatástar- talma 2-3 hét és így lehető­ség nyílik a védekezés szá­mának csökkentésére. Jó esőállóságát mélyhatásának (levélszövetbe hatolásának) köszönheti. Kiszerelése: 10 g-os vízoldható tasak, ami gyakorlatilag fél hektárra elegendő. Forgalmazási ka­tegóriája 2-es (zöldköny­ves). Az alacsony dózis mi­att csak a 3000 m2 feletti te­rületen termelők részére ja­vaslom. Gyümölcsösökben Gyümölcsösökben nem hanyagolhatjuk el a virágzás után a sodrómolyok, atkák, levéltetvek, poloskaszagú darazsak elleni védekezést sem. Felhasználható készít­mények: Zolone 35 EC, Ka­rate 5 EC (2,5 EC), Talstar 10 EC, Trebon 30 EC, No- molt 15 SC, Danitól 10 EC, Unifosz 50 EC, Hostaquick 50 EC, Ekalux 25 Ec, Cas­cade, nagyobb ültetvények­ben az Ultracid 40 WP, Eka­lux 25 EC, Thiodan 35 EC, Thionex 35 EC. A fenti ké­szítmények atkák elleni vé­delmének fokozására javas­lom: Nissorun 10 WP, Ap­ollo, Neoron 500, Mitac 20, vagy Andalin DC 25. A varasodásra, liszthar­mat elleni védekezésre mindkét gombabetegség el­len hatékony készítménye­ket javaslom: Atemi C, Systhane MZ, Systhane 12 E, Rubigan 12 EC, Topas MZ, Acrobat, Trifmin 30 WP, Sápról, Score 250 EC, Topsin M-70 WP, Chinoin Fundazol 50 WP. Szőlőben Szőlő ültetvényekben az atka és a lisztharmat ellen kell összpontosítani. Szőlő levélatkák ellen javasolható a Neoron 500, a Talstar 10 EC és a Danitól 10 EC + Nissorun 10 WP kombiná­ció. Lisztharmat elleni véde­kezésre 3-4 leveles állapot­ban használhatjuk a Systhane 12 E, Trifmin 30 WP, a Rubigan 12 EC, az Anvil SC, a Sumi-8 12,5 WP készítmények egyikét. Azokon a területeken, ahol,a tavalyi évben is erős volt a lisztharmat fertőzés, ott egé­szítsük ki a fenti felszívódó készítményeket kontakt ha­tású Karathane, vagy a kén tartalmú Thovit S vagy Mik- rothiol Special szerek vala­melyikével. Völgyekben Mélyfekvésű ültetvé­nyeknél nem hanyagolhat­juk el preventív - megelőző - jelleggel végzendő pero- noszpóra elleni védekezést. Erre a hagyományos kontakt hatású szerek közül a Buvi- sid, Folpan, Dithane DG (MZ), Antracol WP, Von- dozeb DG, vagy a felszí­vódó készítmények közül a MIKAL 75 WP, Atemi C, Acrobat MZ, Ridomil Combi használható. Czigány Csaba KÖZVETLEN A PIAC MELLETT Gyümölcstermesztés - korszerűen Metszést kiegészítő beavatkozások Törzserősítő bemetszés (A ábra) Ezt a metszést kiegészítő beavatkozást régen „köpülyö- zés”-nek nevezték és a vékony fatörzset tudjuk ezzel az eljá­rással vastagítani. Éles késsel (lehetőleg az ún. kacor-késsel) a fatörzset hosszanti irányban rövid, 10-15 cm szakaszokon a fatestig bevágjuk úgy, hogy a bemetszéseket egymástól oldal irányba eltolva végezzük el. Következménye az lesz, hogy a bemetszés helyén a kéreg kissé szétnyílik, majd a seb be fog forradni, ezzel a törzs vas­tagodni fog. A törzserősítő bemetszést rügyfakadástól kezdődően végezhetjük, de nyár közepétől már ne alkal­mazzuk, hogy legyen ideje a sebnek beforradnia. Csak a körte- és almafákon végezzük ezt a beavatkozást, mert a csonthéjasoknál nem biztos, hogy elkerülhetjük a mézgáso- dást, vagy ami még rosszabb: a sebek elfertőződését. Gyűrűzés (B ábra) A túl erős növekedésű fák növekedési esélyének vissza­fogására és termőrügy képzé­sének kikényszerítésére hasz­nálatos beavatkozás. Gyűrűnek többféle eszközt alkalmazha­tunk, de a legmegfelelőbb az ábrán is látható módon bádog­lemezből kialakított, 3-4 cm széles gyűrű, amelynek széleit alul és felül bevagdossuk, mert így az nem fog belevágni a vas­tagodó kéregbe. A bádoggyű­rűt dróttal erősítsük fel a törzsre, rügyfakadást követően és a vegetáció befejezéséig hagyjuk fenn, de lombhullás­kor távolítsuk el. A gyűrűzés másik mód­szere - az ábrán az oldalágon látható -, amikor a kérget nem elszorítjuk, hanem a kéregből gyűrű alakban kimetszünk egy részt a fatestig, pontosab­ban a háncsig. Ügyelni kell arra, hogy a kivágott gyűrű szélessége ne legyen a kéreg vastagságát meghaladó mé­retű, mert ellenkező esetben nem fog nyár végéig össze­forrni! Ezt a gyűrűzési mód­szert is rügyfakadás után vé­gezzük, amikor a törzs vagy ág már „adja a héját”. Rügy feletti bemetszés (C ábra) Ezt a metszést kiegészítő beavatkozást akkor alkalmaz­zuk, ha egy rügyből minden­képpen erős hajtást akarunk nyerni, mert pl. féloldalas a ko­rona. A rügy felett a kérget az ábrán látható módon félhold alakban kivágjuk a farészig, aminek hatására a rügy erősen fog kihajtani. Ügyeljünk, hogy a rügyet ne sértsük meg! Buzássy Lajos i Lumidor FI, a „szuperédes” Minor FI, a minikukorica

Next

/
Oldalképek
Tartalom