Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)
1996-05-31 / 147. szám
1996. május 31., péntek Hirdetés Dunántúli Napló u N em is olyan régen az egyik párt aláírás gyűjtésbe fogott, hogy népszavazás kiírását kezdeményezze Magyarország NATO-csatlakozásáról. S bár a kellő számú ív szépen összegyűlt, már menet közben kiderült, hogy nincs is igazán miró'l „népszavazni”, miután a Lajtán tűi egyelőre még csupán az esélyek latolgatása folyik. Valahogy úgy festett az egész, mint amikor Botoréknál a konyhaasztal mellett összeül a családi kupaktanács, súlyos döntésre: ha netán átjönne a szomszéd, fölajánlani némi nemű segítséget, vajon beengedjük-e egyáltalán az ajtón? Mindez onnan juthatott eszünkbe, hogy e hét keddjén Baranya Megye Közgyűlése kimerítő és szenvedélyes polemizálást követően úgy foglalt állást, hogy június 17-én közmeghallgatást tart a közgyűlés pécsi, Papnövelde utcai dísztermében, ahol mindenki elmondhatja a mágáét. Fölmerült az is, hogy az ügyben esetleg népszavazást kellene kiírni - a jogi szabályozásnak utánajárnak a tisztviselők -, s ezen a népszavazáson nem ártana az sem, ha az egész megye lakossága részt venne. Ami megér vagy negyven milliót, a hírek szerint ugyanis ennyibe kerülne az aktus lebonyolítása. Az senkit nem zavart, hogy már egészen másról szól a történet: arról tudniillik, hogy - idézzük a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárát - „ ... azzal, hogy a hatósági eljárás az államigazgatási procedúra során átkerülhet egy peres szakba - tehát ha bárkinek ellenvetése, gondja, bizonyíthatóan problémája keletkezik a határozattal (a Környezetvédelmi Főfelügyelőség legutóbbi döntésével) kapcsolatban -, lehetősége van a bíróságnál ennek a megváltoztatását kérni." De Garé kapcsán miért is akadnánk fönn egy egész megyére kiterjedő népszavazás ötletén? Hiszen amúgy is lépten-nyomon követik egymást a jogsértések, hányszor, de hányszor ütközik az Alkotmányba az országgyűlés, a kormány egy-egy, jó esetben utólag kínkeservesen visszaszívott rendelete? De maradjunk még a megye említett közgyűlésénél. Ahol annak a tiltakozásnak is hangot adtak - s ez el is fogadtatott -, hogy a környezetre veszélyes hulladékot nem a keletkezés helyétől 200 kilométerre kellene feldolgozni. Akkor viszont hol? Mert hogy a Garéban föllelhető, csaknem tizenhétezer tonna méreg - e körül folyik most a vita, nem a hétszázezer tonna egyéb veszélyes anyagról - zöme ugyan a Budapesti Vegyiműveknél, de annak hidasi gyáregységében keletkezett, a mezőgazdasági permetezőszerek gyártása során másra föl nem használható „maradékként”. Ha tiszteletben tartjuk az elvet, hogy mindenki bánjon el a maga szemetével, nosza, kerüljön vissza Hidasra! Igaz ugyan, hogy Baranyában marad, de legalább - részben - megszűnik a garéi probléma. Vagy a kétszáz kilométer úgy értendő, hogy ilyen sugarú körön kívülre kell „elpasszolni” azt a potom néhány tízezer hordónyi tetrak- lór-benzol származékot? Akkor viszont kézenfekvő a megoldás, az egyetlen számba jöhető hely - Kis-Jugoszlávia, Horvátország, Szlovénia és Ausztria mellett - Dorog. s A m a dorogi veszélyeshulladék-égető, bármennyire és bármennyit is hivatkoznak rá, s akármilyen jó megoldásnak is tűnhet - innen a Dél-Dunántúlról -, nem éppen a legalkalmasabb a garéi „matéria” eltüntetésére. A dorogi üzem ugyanis mostani állapotában csak gyógyszergyári hulladékok elégetésére megfelelő. Ugyan az oda szállítható és elégethető anyagok listáján valóban szerepelnek a klór-benzol tartalmúak, ám a jelenlegi technológia mindössze négy százalékos klórtartalmú anyagok megsemmisítésére jó. A garéi hordók tartalma ezzel szemben megközelíti a hatvan százalékot. Jóllehet az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőségtől zöld utat kapott 18 tonna garéi veszélyes anyag próbaégetése, ám az engedély meglehetősen foghíjas volt amellett, hogy a mérőműszerek a klórra és a szálló porra vonatkozóan pontatlanok. Az engedély kiadásában nem szerepelt például a dioxin mérésére való kötelezés és annak ellenőrzése, hogy a műszereket megjavították-e. De tegyük fel, hogy Dorogon „beindul a nagyüzem”. A számítások szerint négy százalékos klórtartalom esetén a garéi hulladék elégetéséhez húsz évre lenne szükség. S hol van ez a töménység a tizenötszörös értéktől? S még egy aprócska momentum: Dorogra a hordók tartalma harminc kilónként műanyag dobozokba csomagolva jutna. Akár fejben is kiszámolható, hogy a művelethez alig ötmillió-hatszázhatvanegyezer dobozra lenne szükség. Elhanyagolható mennyiség .. . Mint ahogy az is elhanyagolható talán, hogy nehéz a hordók tartalmát úgy a dobozokba rakni, hogy a környezet Garéban és a környékén még jobban ne károsodjon. Arról nem is szólva, hogy a hordókban lévő méreg szilárd halmazállapotban is párolog, szállítani pedig csak országúton, településeken keresztül lehet. De merre haladjanak a szállítmányok? Netán a Szalánta-Pécs- Dombóvár-Siófok-Székesfe- hérvár-Dorog vonalon? Vagy tud valaki jobb utat? S mit szólnának vajon ehhez az érintett települések polgárai? Rövid időre félretéve a hazai megoldások latolgatását: a Budapesti Vegyiművek külföldről is kapott árajánlatot a garéi hulladék megsemmisítésére. Az Egyesült Államokból jelentkezett egy cég, hogy szívesen elégetnék a hordókban lévő anyagot, tonnánként 200 ezer forintért. Megint csak fejszámolás, a végösszeg három- milliárd forintban áll meg, ugyanennyibe kerül a szállítás, a csomagolás. S akkor még szó nincs az erősen szennyezett 50 ezer tonna föld átégetéséről, további százezer tonna átmosásáról. Ezt a cechet vajon ki állja? Ha a pénzszűkében lévő BVM nem tudja, netán a magyar állam „varázsolja” elő a nagykalapból, az infláció letörése elleni hadjárat közepén? S trassbourgban az Európa Parlament épületétől légvonalban alig ezerötszáz méterre működik az az égetőmű, amelynek a mintájára a garéi is megépülne. Pedig ha valaki, hát a francia az a nép, amelyik hamar megérzi, ha bűzlik valami a levegőben ... A füstöt úgynevezett vizes eljárással kezelik, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kéményekből semmi szivárgást nem lehet látni. Már az üzem kapujában szigorú biztonsági előírások érvényesülnek: először itt ellenőrzik a szállító- leveleket, azaz, hogy a szállítmány milyen ösz- szetételű anyagokat tartalmaz. Az ezekből vett mintákat egymástól függetlenül két laboratóriumban is ellenőrzik, s ezt követően döntenek arról, hogy az adott anyag égethető-e vagy sem. A teljes munkafolyamatot számítógépek vezérlik, a dolgozók a munkaruhán kívül különösebb védőfelszerelést - például gázálarcot - az üzemben sem viselnek. Az alapvető munkavédelmi előírásokat viszont fegyelmezetten - ha tetszik: könyörtelenül - betartják. Ezek után föltehető a kérdés: ha a kinti elvekhez hasonlóan a leendő garéi égetőműben is érvényesítik - egyebek között a hatóságok - a biztonsági és technológiai normákat, akkor mi kell még a kétkedők meggyőzéséhez? Miért nem elegendő, hogy a tervezett üzem a jelenlegi ismeretek alapján a legjobb technikával dolgozna, a legkorszerűbbnek mondható módszert alkalmazná, ráadásul a nyugati előírásoknál lényegesen szigorúbb kibocsátási értékek mellett? A legmagasabb koncentráció sem haladná meg a megengedett negyven százalékát, a többség tíz, vagy az alatti értéken mozogna. Tehát sem az égetőmű, sem a hozzá kapcsolódó közlekedés okozta zaj nem lenne érzékelhető a lakott területeken. Az üzem a hulladékok szennyező anyag tartalmát annak egyszázezred részéig képes megsemmisíteni. Az égetőmű területén helyeznék el a több rétegben szigetelt hulladéktárolókba a cementtel, illetve mésszel megkötött szennyvíziszapot - amely a kezeléssel annyira megszilárdul, hogy abból a szennyező anyagok nem oldódhatnak ki - és a salakot. A tárolók megteltével a gödröket több szinttel befednék, a legfölső réteg termőföldből állna, amelyre növényzetet telepítenének. Egy ilyen égetőmű nyilvánvalóan nem gyerekjáték, azonban - ha hiszünk a világ nálunknál fejlettebb részén már bevált receptúrának, nem is veszélyesebb más üzemeknél. Ha nem épül meg Garé mellett, akkor - a már előbbiekben fölsorakoztatott problémák miatt - újabb évek telnek el, a mostanáig tárolt méreg pedig csak halmozódik, tovább szivárog a talajba, kerül ki tudja milyen mértékben a levegőbe. Lehet, abszurd a gondolat: a fák, a növények, az embertől független élővilág már végre pihenni szeretne. Unja az átkozott mérgekkel folytatott kilátástalan harcot. Nem úgy, mint az ember a néha ki tudja milyen megfontolásokból vívott csatározásokat. Ha úgy adódik tehát, legyen népszavazás. Ami akár arra az eredményre is vezethet, hogy úgy ahogy van, az egész szemetet egyszerűen lőjük föl a Holdra. Csak hát előbb-utóbb ott is belebotlik valaki.-PGaré: döntsön népszavazás? A legjobb megoldás, ha a szemetet fellőjük a Holdra Nyerhető 3 ilyen kupakkal egy Alfa Romeo 3 ilyen kupakkal egy karton Steffl dobozos sör 3 ilyen kupakkal hat exkluzív Steffl pohár a Stem, 1461 Budapest 94.. Pf. 378 címre. A beküldők között 1996. július 15-én egy Alfa Rómeót, 500 pohárkészletet és 1000 karton dobozos sört sorsolunk ki közjegyző jelenlétében. Az akcióban a félliteres Steffl világos vesz részt. A nyerteseket postán értesítjük. Jogi út kizárva. Steffl jól áttekinthető analóg műszerfal irtatom alufelni dönthető ui # ? * i i
