Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)

1996-05-16 / 133. szám

10 Dünántúli Napló Gazdaság 1996. május 16., csütörtök Kisvállalkozások. Ha­zánkban a közepes és az an­nál kisebb vállalkozások ál­lítják elő a GDP felét. Jelen­leg 4800 közepes, 24 ezer kis-, és mintegy félmillió mikrovállalkozás működik. Magyarországon az átlagos kisvállalkozás három főt foglalkoztat, míg a fejlett országokban tízet. Állásbörze. Először szer­vez nagyszabású állásbörzét május 23-án a keszthelyi Pannon Agrártudományi Egyetem mezőgazdaság-tu­dományi karának hallgatói önkormányzata. Az ország több vidékére csaknem há­romezer meghívólevelet küldtek szét a mezőgazda­sággal közvetlenül, vagy közvetve foglalkozó üze­meknek, cégeknek. Csalás. A Panco Kft. a biz­tosítási törvényt megsértve kötött életbiztosítási szerző­déseket a Prima Austria ne­vében, holott erre nem volt engedélye, és az osztrák cég sem kapott eddig működési engedélyt - közölte az Ál­lami Biztosításfelügyelet elnöke, aki emiatt zároltatta az osztrák biztosító, vala­mint a Panco Kft. magyar- országi bankszámláit, és az ügyben vizsgálatot indított. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 230,48 Görög drachma) 100) 62,63 Német márka 99,21 Olasz líra( 1000) 97,79 Osztrák schilling 14,10 Spanyol peseta) 100) 118,82 USA-dollár 152,07 Erősödő baranyai állattenyésztés Általánosak a gazdálkodók minőségi törekvései A juhok keresettek a világpiacon is FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Baranya megyében az elmúlt évek összeroskasztott állatte­nyésztése részben elmozdult a holtpontról, állatfajok tekinte­tében változóan. A beruházási pályázatok vállalása a termelési kedvet, a kvóták meghirdetése és a minősítési rendszer (sertés) beindulása stabilizálódást mu­tat. Az árak alakulása és állat- betegségek újbóli jelentkezése gátlólag hat. Az Európai Unió­hoz történő csatlakozás kikény­szeríti a várva várt minőséget minden állatfajnál. Jelenleg a megyében össze­sen 40 ezer db szarvasmarha van, amelyből 17 000 db a te­hén. 1935 óta folyamatosan csökkenő. Legelőn való üsző­nevelés szinte nincs. A termelt tej 90 millió liter/év, mely egy tehénre vetítve 6000 liter. Mi­nőségében 95 %-a extra, fedezi a szükségleteket. Magyar tarka tehenészet Dunaszekcsőn van csak egyedül, 200-as tehénlét­számmal, húshasznú állomány nincs. Bikahízlalás nagy súlyra szinte megszűnt, piaca sincs ezen a tavaszon. Sertés 248 ezer db van a me­gyében, 26 ezer db-os kocalét­számmal, 450 ezer db éves vá­góállat produkció lehetséges. Az egy kocára jutó értékesítés alacsony, a takarmányárak ma­gasak, az ágazat nyereségter­melése romlott. A korábbi me­gyei törzstenyész-telepek lé­teznek, létszámában fejlődött, fajtáik korszerűek, az EUROP- minősítés alapanyagát szolgál­ják. Az országban is a legjob­bak közé tartozik, sőt első he­lyen áll a villányi dán-durok és N.fehér tenyészet, a remény­pusztai KAHYB, a szentlőrinci Á + W Kft. magyar lapály és a kisherendi Hoffmann Kft. la­pály és Hempshire tenyészete. Ä reorganizációs exportnö­velő pályázatokkal elindult és ’97 év végére befejeződik a régi nagyüzemi telepek re­konstrukciója, ha más gazdával is. Addig a betegségeket és a magas takarmányárakat kell le­gyűrni. A baromfiágazat némi stag­nálás után növekszik. A broy- lercsirke-termelés részben elle­hetetlenült, de a pályázati-épí­tési kedv ellentmond ennek. Várhatóan 5 millió broyler- csirke nő meg ezévben. (20 mil­lió db volt 10 évvel ezelőtt.) Liba, pulyka, kacsa, stb. csak mutatóban akad megyénkben. Juhtenyésztésünk padlón van, bár 3-5 nagyüzemből át­alakult kft. FM támogatással növeli állományát. Az ossz ál­lomány 20 ezer db. Négy törzs­tenyészet van megyénkben ma­gyar fésűs merinóval, igen kis létszámmal (2000 db). Koráb­ban ezekből 21 ezer anya volt, több fajtával. Kereslet a bá­rány- és juh-húsra óriási, sem a megye, sem az ország nem tudja teljesíteni export-lehető­ségeit. Húsvétkor 1 kg bárá­nyért kg-onként 480-530 Ft-ot, egy 20 kg-os bárányért 8-10 ezer Ft-ot lehetett kapni. Étren­dünkből eltűnt a húsvéti bá­rány. A juh pedig rendtartó jó­szág és keresett a világpiacon. Mindebből látszik, hogy sok a gond és tennivaló. A lecsök- kentett megyei FM. hivatali stáb igyekszik minden segítsé­get megadni a gazdálkodók számára, hogy szakmai fejlődé­sük, központi támogatásuk biz­tosított legyen, elérhetők le­gyenek számukra a különféle pályázati alapok. Ä szakma igazi fellendülését a hosszabb távú agrártámogatás kidolgozása, s 1997-ben történő bevezetése hozhatja meg. A VILÁG PIACAIN A búza világpiaci ára - a csökkenést követően - a múlt héten ismét emelkedni kez­dett. Az elmúlt három eszten­dőben többet használtak fel a megtermelt mennyiségnél, így az idei termelési felesleg némileg megnyugtathatja a kedélyeket, lehetőséget ad a készletek részleges visszapót­lására. Ez lefékezheti az ár­emelkedést, jelentős árcsök­kenést azonban nem okozhat. A kukorica ára, elsősorban az ótermésűé, továbbra is a búza jegyzéséhez igazodik. Az új termésnél viszont - va­lószínűleg az időjárás hatá­sára - az áremelkedés volt jel­lemző. A világpiacon az elmúlt héten továbbra is magasak voltak a szójadaraárak. A szakemberek a drágulást a kedvezőtlen időjárásnak tu­lajdonítják, amely elsősorban a tavaszi búza és a kukorica vetését késlelteti. Jelenleg Rotterdamban CIF paritáson, úszó árut tonnán­ként 283 dollárért, májusi szállításra pedig 278 dollárért lehet vásárolni. A halliszt piacán a csök­kenő árak hatására lassan megindult a kereslet növeke­dése. Dél-Amerikában mint­egy 50 ezer tonnás üzletet kö­töttek az elmúlt héten, első­sorban távol-keleti és európai megrendelésre. Wágner Katalin Fizess használat szerint! A világ 80 országában al­kalmazzák az egyik legsikeresebb tervezőprogramot, a ma­gyar ArchiCAD-ot. A fejlesztők most egy különleges bérleti konstrukciót - Pay Per Use - kínálnak azoknak az építé­szeknek, akiknek anyagi helyzete eddig nem tette lehetővé a méregdrága program megvásárlását. fotó: feb/diósi Meddig él egy kárpótlási jegy? Hamarosan újraindul a megsemmisítési eljárás Az elmúlt év közepéig a kibocsátott kárpótlási jegyeknek mindössze 12 százalékát semmisítette meg a kijelölt BEB Rt., mintegy 16 milliárd forint címletértékben. Azóta a jegyek be- zúzása szünetel. A forgalomból kivont értékpapírokat a hatá­lyos törvény szerint leghamarabb a lejáratot követően, egy esz­tendő múlva lehet megsemmisíteni. Mint emlékezetes, tavaly a kormány a kárpótlási jegyekkel kapcsolatos vizsgálatok ered­ményeként több intézkedést is hozott. így született meg az új, átfogó kormányhatározat a for­galomból kivont jegyek bezú- zására. Pattermann Dezsőtől, az Or­szágos Kárrendezési és Kárpót­lási Hivatal (OKKH) osztály- vezetőjétől megtudtuk, hogy az eltelt csaknem egy év alatt 45 milliárd forintnyi, forgalomból kivont értékpapír halmozódott fel, illetve várakozik a Nemzet- biztonsági Szakszolgálatnál megsemmisítésre. Erre azon­ban csak az értékpapírok sza­bályszerű átadása-átvétele után kerülhet sor. Az OKKH szakembere el­mondta továbbá, hogy koráb­ban a Budapest Értékpapír és Befektetési (BÉB) Rt. darab­szám és címletérték szerint adta át bezúzásra a forgalomból ki­vont kárpótlási jegyeket, ami mégis sok pontatlansághoz ve­zetett. Az új elgondolások alapján a kárpótlási jegyeket ezután két ütemben semmisítik majd meg. Először számítógépen rögzítik, listázzák, sorozatjel, sorszám és címletérték szerint, majd az illetékes ÁPV Rt.-tői kapott engedély, és az Orszá­gos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal felhatalmazása alapján a Nemzetbiztonsági Szakszol­gálat fizikailag is megsemmi­síti azokat. Jelenleg a számítógépes lista elkészítésén dolgoznak. Ez ugyan időigényes munkafo­lyamat, ám annál megbízha­tóbb. Ezzel a módszerrel kizár­ható, hogy a már egyszer fel­használt értékpapír újra forga­lomba kerülhessen. Újvári Gizella Egy országos körút részeként tegnap Pécsett, a Centrum Áruház parkolójában cso­dálhatták meg az érdeklődők a K.É.K. Kft. tehergépkocsijait. A nagyszabású kiállításra a legújabb modellek érkeztek. fotó: müller andrea A dolgozók része a FEMA-sikerből Ahogy a pult, a pénztárgép mögül látják a munkát, a vásárlókat Az ötödik születésnapját a kö­zeljövőben ünneplő pécsi FEMA üzletközpont megnyi­tása után egy újszerű vásárlási lehetőséget biztosított a me­gyeszékhely és a térség lakói számára. A hatalmas eladótér és az árubőség a korábbinál nagyobb, precízebb felké­szültséget igényelt a FEMA- ban dolgozó kereskedőktől. Ezzel párhuzamosan a cég vezetői részéről is nagyon komoly követelményként me­rült fel a dolgozók jó hozzáál­lása, a vevőkkel való udvarias, szolgálatkész bánásmód. De vajon hogy látják a munkát, a munkahelyet a FEMA dolgozói a pult másik oldaláról? A megkérdezettek vagy alapító alkalmazottai a bevásárlóközpontnak, vagy tanulóként, gyakorlatokon is itt sajátították el a szakmát. Gergics Ilona néhány hó­nappal a nyitás után került a bevásárlóközpont galériájára, ahol azóta is ruházati eladó­ként dolgozik - Nagyon jó kis csapat alakult ki itt a ruházati osztályon, de úgy is mondha­tom, hogy az egész szinten. Gyakran segítünk egymásnak, ahol éppen szükség van az emberre. Igazán szeretem a munkámat, szeretek a vásár­lókkal foglalkozni. Számomra az eladás annál a pontnál kez­dődik, amikor az első kontak­tus kialakul a vevővel. Gyak­ran már ott lehet tudni, hogy milyen segítség kell neki, hogy milyen tipusú ember: csak körülnéz, visszatérő vevő vagy konkrét vásárlási szán­dékkal érkezett. Horvát anya­nyelvű vagyok, így nem okoz nehézséget számomra a déli szomszédainktól érkező vásár­lók kiszolgálása sem, külön öröm, hogy ismét sokan jön­nek Horvátországból. A FEMA vásárlói közül ta­lán nincs is olyan, aki ne is­merné a hipermarket zöldsé­ges standjának mosolygós el­adóját, Kardos Ernőnél, akit többen csak Emi néninek szó­lítanak: -Már 41 éve dolgo­zom a kereskedelemben, de igazán nagy élvezet szá­momra, hogy még mindig ki­szolgálhatom a vevőket és ilyen körülmények között. Nyugdíjasként félve jelentkez­tem, de nagy örömként ért, hogy megkaptam az állást. Hogy mi a nyitja az eredmé­nyes munkának? Egyszerűen szeretem a vevőket, és ezt álta­lában ők is észreveszik. Felhí­vom a figyelmüket a különle­gességekre, akciókra - a FEMA-ban van belőlük bőven -, erőszak nélkül beszélem rá őket a vásárlásra. Van olyan visszatérő vásárlóm, akivel az ebéd receptjét is megbeszéljük miközben kiadom a kért zöld­séget. A közelmúltban közös tréningen vettünk részt mi, al­kalmazottak, és örömmel vet­tem észre, hogy még mindig tudok újat tanulni a szakmá­ban. Talán ez is hozzájárul a sikeres munkához. A nyitás óta a hipermarket dolgozója Herczegné Wizl Éva, akivel a hús-csemege osztályon találkozhatnak a vá­sárlók: -Az udvariasság na­gyon fontos, ugyanakkor nél­külözhetetlen a munkánkban a termékismeret is. Nálunk a vevő gyakran kérdezi, hogy milyen ez vagy az az áru. Ha nem készülünk fel erre, ke­vésbé tudjuk meggyőzni arról, hogy jót választott. Ezért is szeretem a munkámat, válto­zatos, mozgalmas, különösen elmondható ez FEMA-napo- kon. A siker kovácsa pedig nem más, mint a kollektíva, a megfelelő szakmai háttér. Bizalmi munkakörben, a pénztárban dolgozik Zadra- vecz Ramóna, aki a középis­kola után jött a FEMA-ba. A fiatal pénztáros német nyelv­tudását is jól tudja hasznosí­tani: - A vizsgáim eredményé­től függött, hogy a gyakorla­tok után a munkahelyem is itt lesz-e. Örülök, hogy sikerült. Odafigyelést igényel, kicsit fá­rasztó ugyan a munka, de számomra is sikerélményt je­lent, ha egy-egy nap végén re­kordot hoz a pénztárzárás. (X) A május 9,11,14,16,18-án a DN-ben megjelenő szülinapi tortákat összegyűjti, %í és személyesen behozza a FEMA információjához, akkor május 24-én 19 órakor a sorsoláson értékes ajándékot nyerhet. Név:......................................................................... Cím:.........................................................................

Next

/
Oldalképek
Tartalom