Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)
1996-05-03 / 120. szám
2 Dhnántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1996. május 3., péntek Oroszország és Örmény- ország katonai együttműködése a legsikeresebb a FAK- on belül, miután rendezett a közös légvédelem, illetve a köztársaságban lévő orosz támaszpont ügye is. Minderről a kaukázusi köztársaság fővárosában beszélt csütörtökön a kétnapos hivatalos látogatáson ott tartózkodó Pavel Gracsov orosz védelmi miniszter. Aggodalmát fejezte ki a koszovói helyzettel kapcsolatban Sáli Berisha albán elnök és a Tiranában tartózkodó Javier Solana NATO- főtitkár. Az albán államfő a túlnyomórészt albánok lakta Koszovó problémáját a balkáni térség legsúlyosabb válságának nevezte, amelynek megoldása nélkül nem biztosítható a térség tartós politikai stabilitása. Utolsó minisztertanácsi ülését tartotta csütörtökön a 14 év után leköszönő spanyol kormány. Pénteken beiktatják hivatalába az új kormányfőt, a két hónappal ezelőtti választások győztesének, a Konzervatív Néppártnak az elnökét, Jósé Maria Aznart. Az utóbbi két nap alatt orosz légitámadások érték a délnyugat-csecsenföldi Komszomolszkoje falut. Csütörtökön több száz katona és rendőr kutatta át Groznij városának északkeleti kerületeit, hogy bujkáló csecsen harcosok nyomára bukkanjon. A dagesztáni rendőrség csütörtökön bejelentette, hogy csecsének túszként tartanak fogva hét helyi rendőrt. Az ENSZ székhelyén tett látogatást csütörtökön Jász- szer Arafat. A Palesztin hatóság vezetője megbeszéléseket folytatott Butrosz Gálival, a világszervezet főtitkárával. Berlinben csütörtök hajnalig tartó csatát vívott a rendőrség szélsőbaloldali randalírozó fiatalokkal, akik közül majdnem kétszázat letartóztattak. A keleti városrész egyik kerületében vívott utcai ütközetben 48 rendőr megsebesült, közülük négynek az állapota rendkívül súlyos. A Becsületrend lovagjává nevezte ki csütörtökön Jacques Chirac francia köz- társasági elnök Gérard Dé- pardieu-t, a világhírű filmszínészt, aki pályafutása elismeréseként kapta hazája legrangosabb kitüntetését. / r Göncz Árpád Észtországban Az elnök népes kísérete gyümölcsöző Göncz Árpád felesége társaságában, Lennart Merinek, az Észt Köztársaság elnökének meghívására csütörtök délelőtt hivatalos látogatásra Tallinnba érkezett. A magyar államfő és kísérete szombatig tartózkodik a balti államban. A köztársasági elnököt az észt főváros repülőterén Unó Veering államtitkár, Jaanus Pikani, az Észt köztársasági elnök hivatalának vezetője és Toivo Tasa, Észtország Budapestre akkreditált nagykövete üdvözölte. Göncz Árpádot a látogatásra elkísérte Szent-Iványi István, a külügyminisztérium, Soós Károly Attila, az ipari és kereskedelmi minisztérium és Szabó Zoltán, a művelődési és közoktatási minisztérium politikai államtitkára. A köztársasági elnök kíséretéhez tartozik több mint harminc vezető magyar üzletember is, akik észt partnereikkel a gazdasági kapcsolatok kiterjesztéséről folytatnak tárgyalásokat. Megérkezését követően Göncz Árpád megbeszélést folytatott vendéglátójával, valamint az észt kormányfővel és a parlament elnökével. A köz- társasági elnök az addig elhangzottakat összegezve megállapította: közös érdekünk, hogy a rokoni, érzelmi köteléüzleteket remél kékén túl, érdemi, gyakorlati kapcsolatokra törekedjünk. A gazdasági együttműködés fellendülését egyelőre még hátráltatja a beruházásvédelmi és a kettős adóztatás elkerülését célzó egyezmények hiánya - hangzott el a megbeszéléseken. A tárgyalópartnerek szorgalmazták a szabadkereskedelmi megállapodás mielőbbi megkötését. Programja során a köztársasági elnök ellátogat Tartuba, a Baltikum egyik legősibb városába, amelynek a magyar felső- oktatási intézményekkel szoros kapcsolatot tartó, híres egyeteme a finnugorisztikai kutatások egyik jelentős központja. Barikád Szarajevóban. A boszniai szerbek roncsautókkal torlaszoltak el egy főutcát a bosnyák fővárosban. A föderáció hatóságai viszont engedély nélkül ellenőrző pontot állítottak föl a Szarajevót és Trnovót összekötő útszakaszon. fotó: feb/reuter Posztszovjet népvándorlás hatékony nemzetközi segítséggel Nyugatra tart az emberfolyam Amikor a Szovjetunió fölbomlott, Kelet-Európábán és Közép- Ázsiában kilencmillió ember kényszerült arra, hogy útra keljen, s ily módon a II. világháború óta a legnagyobb méretű népvándorlást idézte elő. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága legalább kétévi adatgyűjtés után fordult a nyilvánossághoz: május végén Géniben nemzetközi konferenciát szervez, amelynek témája: hogyan lehetne hatékony segítséget nyújtani a „legnagyobb újkori népvándorláshoz”? A Szovjetunió 1991-ben bekövetkezett felbomlása után az addig kisebbségben élő népcsoportok immár nyíltan is harcolni kezdtek jogaikért. Küzdelmüket azóta is föl-fölizzó nemzetiségi belvillongások jelzik. Egyes adatok szerint a fordulat évét megelőzően 54-65 millió ember, a hajdani birodalom összlakosságának egyötöde nem abban a tagköztársaságban élt, amelyet otthonának vallott volna. Hatalmas emberfolyam indult meg Ázsiából, a keleti országrészből a nyugati felé. Főleg szlávok: oroszok, ukránok, fehéroroszok igyekeztek vissza önállóvá lett hazájukba. Néhány népcsoport még a Szovjetunió szétesésekor is gyakorlatilag száműzetésben élt, „hála” a sztálini önkénynek. A kitelepített volgai németeknek hivatalosan soha nem engedték meg a hatóságok, hogy hazatérjenek, de ahhoz már 1961 óta hozzájárultak, hogy kivándoroljanak Németországba. 1,4 millióan meg is tették. A krími tatárok, akiket annak idején Közép-Ázsiába deportáltak, 1988 táján kezdtek el tömegesen visszatelepülni, de 250 ezren mind a mai napig - jóllehet már nem hivatalosan - „száműzetésben” vannak. A nemzetközi közösségnek kötelessége segíteni a hazájukat keresőknek, de saját önös érdekében is cselekednie kell: a világnak nincs szüksége újabb konfliktuszónákra vagy háborús tűzfészkekre. Ferenczy Europress Merénylet volt a pozsonyi autórobbanás? A tanú rejtélyes halála A szlovák parlament alel- nöke, Frantisek Miklosko politikai gyilkosságnak nevezte a hétfőn történt pozsonyi autórobbanást. Pozsonyban hétfő este menet közben kigyulladt, majd két detonáció darabokra tépte áz egykori rendőrtiszt, Robert Remias által vezetett gázüzemű BMW-t. Remias sokak szerint az ifjabb Kovác-ügy koronatanúja volt. „Meggyőződésem szerint gyilkosság történt” - idézte a Národná Obroda Ján Simuni- cot, az ifjabb Kovác erőszakos elhurcolásának ügyét elsőként vizsgáló, azóta leváltott nyomozótisztet. A Novy Cas azt írta, hogy az áldozatot utolsóként Peter Tóth újságíró látta, aki az SME című ellenzéki napilapban rendszeresen azt igyekszik bizonygatni, hogy a Ko- vác-ügyben része volt a szlovák titkosszolgálatnak. A rendőrség szerint a balesetet a gázpalack adagolószerkezetének meghibásodása okozhatta. A Národná Obroda viszont azt írta: a gépkocsiban alkalmazott műszaki megoldás kizárja, hogy rendeltetésszerű üzemmód mellett a jármű felrobbanhasson. Politikusok tanácsadója A „pártszobrász” most Peresznek súg Jacques Séguélat francia reklámszakember avatott arculatteremtő. Számos politikus hívta és hívja választási kampányának tanácsadójául. 1981-ben tűnt fel, amikor a francia elnökválasztási harcban szoros küzdelem alakult ki Mitterrand és Giscard d’Estaing között. Az arculatteremtő Séguélat ekkor dobta be a köztudatba, hogy a szocialista jelölt testesíti meg a „nyugodt erőt”. A közvélemény-kutatások szerint a jelszó jelentősen hozzájárult a szavazatok elnyeréséhez: Mitterrand győzött. A nyugodt erő megfelelő „exportcikknek” is bizonyult, hiszen az 1990-es magyar választásokon is megjelent: Antall József és a baloldalinak aligha mondható MDF plakátján. A reklámszakember tapasztalatait felhasználta Kwasniewski is, amikor Walesával kellett megmérkőznie a lengyel elnökválasztásokon. Jelenleg Simon Peresz tanácsadója, hiszen a május 29-i izraeli választásokon, a Kneszet összetétele mellett először szavaznak majd közvetlenül a miniszterelnök személyéről. Séguélat azt tanácsolta a kormánypártnak, hogy nyilvánítsa ki, „a Likud győzelme minden békeremény végét jelenti”. Csakhogy az arculatteremtő aligha számolt a közel-keleti eseményekkel: a dél-libanoni tűzpárbajok, a katyusaháború és az ebből fakadó visszacsapások korában Izrael nem a „nyugodt erő” évadját éli. Réti Ervin Édesszájú Károly herceg Felelőtlenséggel vádolják a trónörököst Veszélybe került Károly fogsora, mert a 47 esztendős brit trónörökös túlságosan édesszájú, ami nem tesz jót a fogainak. Károly cukrásza rendszeresen megjelenik tortakölteményeivel a trónörökös highgrove-i házában. Most fontos megbízatást kapott az udvari szállító: kísérelje meg kifejleszteni az ínyencségek ízre azonos, vagy hasonló, de fogko- rona-kímélő változatát. Károlyt azonban újabb komoly, nyilvános bírálatok is érték, ezúttal idősebbik fia, a tizenhárom éves William herceg miatt. A skóciai Balmoral kastély körüli parkban ugyanis a trónörökös átadta nyolchengeres „Discovery” terepjárójának volánját a fiúnak. Méghozzá a Dee-folyó melletti magas töltésen, ahol elég lett volna egy meggondolatlan mozdulat, vagy váratlan I esemény, hogy William elve- j szítse az uralmat a kéttonnás 3 Landrover felett, és jóvátehe- - tetlen szerencsétlenség történjék. Andrew Howaed, az AA brit autóklub szóvivője szerint ez akkora felelőtlenség, olyan kihívás volt a sors ellen, mintha egy hatesztendős gyermeket töltött fegyverrel a kezében engedtek volna futkosni. Megtalálták Napóleon első végrendeletét Kincs a hagyatékban Megtalálták a hajdan híres francia uralkodó, Napóleon 1819-ben írf, s mindeddig elveszettnek hitt első végrendeletét. A dokumentumra egy francia gyűjtő bukkant rá a világszerte ismert aukciós cég, a Christie’s egyik katalógusában. A Christie’s a császár közeli bizalmasának, Bertrand marsallnak a hagyatékát bocsátotta árverésre Londonban, ekkor került elő a becses dokumentum. Napóleon ugyanis Bertrand-t bízta meg a végrendelet őrzésével. A Waterlooi csatát követően száműzetésbe került, Szent- Ilona szigetén élő császár 1819 augusztusában olyan rosszul érezte magát, hogy végrendeletet írt. Ennek másolatát küldte el Bertrand-nak, ám néhány nap múlva jobban lett, s így a dokumentumot nem kellett felhasználni. Amikor 1821 tavaszán állapota ismét rosszabbra fordult, új végrendeletet készített, s az elsőt összetépte. Bár Napóleon utasítást adott, hogy a másolatot égessék el - s hűséges szolgája, Marchand emlékiratában erről be is számolt -, a jelek szerint az egykori császár parancsát mégsem teljesítették: ezt bizonyítja a levél mostani felbukkanása. A végrendeletet egyébként felfedezője, egy francia gyűjtő vette meg. „Lehetetlen, hogy az értékes dokumentum az angolok, vagyis Napóleon egykori legyőzőinek kezében maradjon”, nyilatkozta. Veszélyes város New Yorkban, a világ még mindig egyik legveszélyesebb városában, valamelyest javult a közbiztonság. Tavaly - 1994-hez képest - 17 százalékkal kevesebb súlyos bűncselekmény történt. Hasonló arányban mérséklődött azoknak a New York-iaknak a száma is, akik fegyverviselési engedélyt kértek. Jelenleg huszonegyezer civil jogosult arra, hogy lőfegyvert hordjon magával. Áz érintettek általában a tehetős rétegekhez tartoznak: bírók, ügyvédek és híres emberek. Fegyverviselési engedélye van például Bill Cosbynak, Robert de Nirónak, Ronald Lau- dernek, a kozmetikai ipar milliárdosának. Felfegyverzettek az ismert tévés személyiségek és a The New York Times főszerkesztője, Arthur Sulzberger is.