Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)

1996-05-12 / 129. szám

6 Dunántúli Napló Magazin 1996. május 12., vasárnap Falunap Bicsérden Egésznapos program május 19-én Május 19-én egész napos prog­rammal Falunap a falusi turiz­musért jegyében rendezik meg a bicsérdi búcsút. Reggel 8 órától kirakodó vá­sár várja a vendégeket, a rende­zők színvonalas étel- és ital kí­nálatról gondoskodnak. A dél­utáni program egy német grafi­kai kiállítás megnyitásával kezdődik. Ezt követően közér­dekű fórumot rendeznek. Az érdeklődők találkozhatnak Lombosi Jenővel, az Új Dunán­túli Napló főszerkesztőjével, Molnár György irodavezetővel, akik a lapszerkesztés és a kia­dói munka feladatairól adnak tájékoztatást. Bemutatkoznak képeikkel a lap fotóriporterei. Az Új Dunántúli Napló Baráta­inak Klubja tevékenységét a klub vezetői ismertetik. A ZE­USZ Utazási Iroda idegenfor­galmi börzét rendez, ismerteti a kínálatában szerepelő külföldi utazási és üdülési lehetősége­ket. Előadás és vita lesz a falusi turizmusról. A programban szerepel: au­tós ügyességi verseny, ejtőer­nyős bemutató, kultúrműsor és az ADIOS együttes koncertje. Bizonyára sokan megtekintik majd a Bicsérd-Kishárságy labdarúgó mérkőzést. Este hangulatos búcsú-bált rendeznek. Wallenberg-bélyeg Washingtonban a kongresszus épületében bemutatták azt a bé­lyeget, amely Raoul Wallen­berget, a magyar zsidók ezreit megmentő svéd diplomatát áb­rázolja. A bélyeget a jövő év­ben hozzák forgalomba. Wal­lenberg a második világháború végén mintegy tízezer magyar zsidó életét mentette meg. Cse­lekedete elismeréseként a kongresszus 1981-ben tiszte­letbeli amerikai állampolgárrá nyilvánította. Később róla ne­vezték el a.washingtoni Holo­caust Múzeum melletti utcát, tavaly pedig a Capitoliumon felavatták a mellszobrát. Bulgáriában, a Fekete-tenger partján lévő Várnában minden évben tetováló versenyt rendeznek. Az országban egyre népszerűbb a tetoválás, különösen a tizenévesek körében. Öröm a gyerek Hollywoodban is 1996 minden bizonnyal a gyerekvállalás éve­ként vonul be Hollywood évkönyvébe. Valósá­gos babyboom várható az amerikai filmfővá­rosban, mert divat lett a családszaporodás. Júniusra várja első gyermekét a Pamela An­derson - Tommy Lee házaspár. A Baywatch üdvöskéje egy vetélés után nagyon vigyáz ma­gára, csak zöldséget és gyümölcsöt eszik és le­mondott káros szenvedélyeiről. Sylvester Stallone és barátnője, Jennifer Fla­vin gyermekének érkezése július 6-ára van ki­írva - Sly 50. születésnapjára. A sztárnak az első házasságából van már két felnőtt gyer­meke, de nagyon várja a pici érkezését. Az előrehaladott kor sem lehet akadály a gyermekvállaláshoz: a 80 éves Anthony Quinn utóda júliusban fog megszületni. Igaz, a mama csak 30 éves. Az egykori teniszcsillag, Chris Evert júniusban fog szülni, míg Garth Brooks countryénekes felesége, Sandy, augusztusban. Ugyancsak augusztusra várják a baba érkezését a Sarah Jessica Parker-Matthew Broderick pár­nál. A Microsoft elnökének, Bill Gatesnek a csa­ládja májusban, Madeleine Stowe-é áprilisban fog gyarapodni. A többször felröppent pletyka végül igaznak Anthony Quinn nyolcvan éves fotó: feb bizonyult: Melanie Griffith valóban áldott álla­potban van. Férje, Don Johnson után most élet­társa, Antonio Banderas is anyává teszi. Az elő­reláthatólag szeptemberben megszülető baba a spanyol férfisztár első gyermeke lesz. Az Űj Dunántúli Napló Barátainak Klubja Tettyei májusköszöntő Az Új Dunántúli Napló Baráta­inak Klubja és a Pécsi Nyom­dász Egylet május 17-én 16 órától májusköszöntő vidám ta­lálkozót tartanak a Tettye ven­déglő kerthelységében. Lesz tombola (támogatója a Plastex műanyag- és textilipari sZöv.), zene - fogyasztás egyénileg. A május 15-re tervezett tety- tyei séta technikai okokból el­marad! A ÚDN Barátainak Klubja irodájában, (Pécs, Ferencesek u. 1.) minden kedden 14-től 16 óráig váiják a programok iránt érdeklődőket, a klubba belépni szándékozókat. Jelentkezőket várnak a ZE­USZ Utazási Irodával közösen kedvezményes áron szervezett görög tengerparti üdülésre, Di- onisosba, Pécsről autóbusszal május 27-én és június 3-án in­duló csoportokba. A Ferencesek utcájában található a Copy Generál fotó: löffler Copy General: Fénymásolószalon a belvárosban A legnagyobb magyarországi fénymásoló üzletlánc, a Copy General 1991 -ben nyitotta meg első üzletét Magyarországon , s azóta 11 szalonban várja azokat a fénymásolni vágyókat, akik­nek a legfontosabb szempont a kiváló minőség és a gyorsaság. Az üzletlánc kapacitása 190 ezer másolat készítését teszi le­hetővé óránként. A pécsi üzlet, a Ferencesek utca 14 szám alatt márciustól fogadja az ügyfeleket napi 15 órán keresztül. A Copy General-nál mind­azon szolgáltatások rendelke­zésre állnak, amit egy megren­delő elvárhat egy fénymásoló szalontól. Gyors és udvarias ki­szolgálás, színes és nagy telje­sítményű sokszorosítás, köté­szeti szolgáltatások a dokumen­tumok végleges formába önté­séhez, vágás és házhozszállítás. A pécsi szalonban hamarosan tervrajzmásolással is foglal­koznak, akár AO-ás méretben! A szalonban, amely 7-től 22 óráig van nyitva hétfőtől pénte­kig, nem kell unatkoznia annak, aki itt dolgoztat, hiszen a vára­kozási idő alatt elolvashatja a nap híreit vagy éppen a gazda­sági fejleményekről tájékozód­hat az előfizetett hírlapok ségít- ségével, sőt különböző kiállítá­sokat is megtekinthet. Június 15-ig a diákok kedvezménye­sen másolhatnak 18-tól 22 óráig. A fekete-fehér másolá­sokból 30, a többi szolgáltatás­ból (színes másolás, kötészet, stb.) 10 százalék kedvezmény jár, diákigazolvány ellenében. Telefon: (72)312-163 (X) Bruce Willis 12 majom nyomában 2035-öt írunk. Már csak pár ezer ember él a földön, ponto­sabban a föld alatt, mivel egy 1996-ban kitörő járvány szinte teljesen elpusztította az emberiséget. Cole-t alias Bruce Willist küldik vissza a múltba, hogy kinyomozza a katasztrófa okát, amely vala­milyen titokzatos kapcsolat­ban van a 12 majom testvéri­ségével. Cole-nak segítői is akadnak a többszörös idődi­menzió-váltással dúsított ka­land során: Kathryn Railly (Madeleine Stowe) pszichiá­ter™, akivel 1990-ben talál­kozik, és a rámenős Jeffrey (Brad Pitt), vele egy diliház­ban futnak össze. Az utóbbi­ról kiderül, hogy valami köze van a járvány kirobbanásá­hoz. Elkeseredett küzdelem, reménytelenség, sötét utópia - ezekkel a szavakkal jelle­mezhetnénk a produkciót, me­lyet a Monty Python alapító­tag Terry Gilliam festett vá­szonra. Gilliamnek rengeteg ötlete kútba esett már, hiszen a különc filmes néha egészen meglepő dolgokról akart fil­met forgatni. Most végre zöld utat kapott a koncepció, amely így végső formában az év egyik kiemelkedő bemuta­tója. Persze sokaknak csaló­dást is tartogat a mozi, hiszen Willis ezúttal nem a megszo­kott szerepkörben lép fel, sokkal visszafogottabban ját­szik mint a Drágán add . .. A négydimenziós rémálom idegenvezetője: Bruce Willis filmekben. Hangsúlyozottan. nem akciófilmről van szó, ha­nem egy mélyen filozofikus jövőképről, amely gondolko­dásra késztet és elszomorít - mindez mesterien megkom­ponálva. Gilliam Brazilja annak ide­jén kultuszfilmmé vált, a 12 majomban felfedezhetjük az eszmei és vizuális hasonlósá­got, de ez utóbbi talán még kétségbeejtőbb és megoldat­lanabb. Május 9. óta megvan a lehetőségünk, hogy elmé­lázzunk a világ jövőjén egy igazán igényes produkció és nagyszerű színészek segítsé­gével. Ne váljunk feloldozást. Jó borongást... Rendes Z. M anapság egyre több szó esik a cigányságról és tár­sadalmi beilleszkedéséről. Életkörülményeik megváltozta­tása, illetve integrációjuk mindannyiunk érdeke. Ehhez toleranciára van szükség, amelyhez viszont nélkülözhe­tetlen történelmük és életük is­merete. Az X.-XII. század folyamá­nak népvándorlási hullámában e nép is elindult új életteret ke­resni. India észak-nyugati ré­széről Irán-Kisázsia-Görögor- szág-Szerbia-Erdély állomáso­kon át kerültek Magyarországra az 1400-as évek elején. Tőlünk sokan tovább is mentek és meg­jelentek az 1500-as években Angliában, az 1700-as években Észak-Amerikában, az 1900-as években pedig már Ausztráli­ába is eljutottak. Hazánkban 1423-ban Zsig- mond király „védlevelet” ad számukra. Érkezésük után hasznossá váltak foglalkozá­sukkal: szegkovácsolás, ke- mencetapasztás, vályogvetés, teknővájás, puskaportörés, pat­kóid- és fegyver kovácsság. Ér­dekességként még két dolog: foglalkoztatták őket postásko­dással és Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem udvarában közülük került ki a mindenkori hóhér. Később Mária Terézia 1768-ban állandó lakhely és foglalkozás biztosításával kí­vánta letelepítésüket megoldani a Bánságban. II. József 1782- ben földművelésre szoktatá­sukkal igyekezett vándorlásu­kat megakadályozni, kevés si­kerrel. De miért volt szükség erre? Mert kóborló életmódjuk miatt veszedelmet jelentettek a közbiztonságra, közerkölcsre, közegészségügyre. Ezért egyes országokban erőszakos úton próbálták e kérdést megoldani, így: Franciaországban 1595- ben, Svédországban és Dániá­ban az 1660-as években, Po­roszországban 1713-ban halál- büntetés kilátásba helyezésével kényszerítették országaik elha­gyására a cigányokat. Későbbi­ekben letelepítésükkel nemzet­közi szervezet is foglalkozott („GYPSY LORE SOCIETY”) 1888-tól - megint csak kevés sikerrel. De vajon mi lehetett kire­kesztésük, megvetésük, üldözé­sük valódi oka? A kutatók az alábbi okokat jelölik meg: 1. / Érkezésük idején egész Európa török kémnek véli őket; 2. / Sok kárt tesznek a népes­ség javaiban: lopások stb.; 3. / A röghöz kötött jobbágy­ságot irritálta vándorló élet­módjuk; 4. / Eltérő a nyelvük, szoká­saik, és a bőrszínük. Főként utóbbi, hiszen ez időben (is) a fehér szín pozitív, a fekete (barna) szín negatív képzettel társult. A fehér a jó, a sötét a negatív szerep játszására ad al­kalmat, ezzel gyötrelmes sorsot adva számukra. Másrészt nem szabad elfeledkezni a vallásos Európáról, ahol a papok taní­tása szerint az ördög fekete testű, fekete lelkű. Az ördög szeret inni, táncolni és örökké mászkálni, akárcsak a cigány­ság. Köztük rokonság van, vél­ték akkoriban; 5. / A kort és társadalmat meghatározó vallási hiedelem lehet egy másik rendkívül fon­tos ok, miszerint a cigány készí­tette el a szükséges szögeket Jézus keresztre feszítéséhez, és ezt a kereszténység nem bocsá­totta meg ... Jusztinger Antal (Jövő vasárnap folytatjuk) NE KOCKÁZTASSON I A PARKOLÓBAN Valutapénztárainkban a banki árfolyamnál LÉNYEGESEN KEDVEZŐBBEN vásárolhat keleti és nyugati valutát! BANKBAN NÁLUNK EXCLUSIVE CHANGE Eladás ATS (Osztrák schilling) DEM (Német márka) ITL (Olasz líra) USD (USA dollár) HRK (Horvát kuna) CSK (Cseh korona) SLK (Szlovák korona) PÉCS, Jókai tér 2. (A Tünde Divatház déli bejárata) Tel.: 72/327-726 PÉCS, Irgalmasok u. 26. (a Pizza Hut-tal szemben) Tel.: 72/211-846 BARCS, Séta tér A/2. Tel.: 82/461-569 HARKÁNY Piactér A fenti táblázat az 1996. májuis 10-i árfolyamot mutatja! f A cigányságról - másképpen...

Next

/
Oldalképek
Tartalom