Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)
1996-05-09 / 126. szám
1996. május 9., csütörtök A Mai Nap Dunántúli Napló 3 Most szép lenni. Nóta in-dulj! /Most szép lenni katonának/mert. .. Állj! Most nem szép lenni katonának; haderő' korszerűsítési reform, azaz leépítés, kevés pénz, sok meló. Szóljon akkor másképp. /Most szép lenni pedagógus- nak/mert... Ez sem jó. Béremelés helyett kis fityisz jár nekik, az is késleltetett, kirúgnak vagy hatezret közülük - igaz, átké- pezhetók kosárfonónak. /Most szép lenni orvosnak/ mert. . . Passz. Pesten az egyik kórházban áprilisra már nem jutott fizetés, mire valami fó'demagóg bele- mondta a mikrofonba, hogy a hippokrátészi eskü akkor is kötelezi ókét, ha a munkájukért semmiféle ellenszolgáltatást nem kapnak. Nézzük akkor onnan, hogy /mert. . . Baj van. Tudja valaki egyáltalán, hogy ki a fenének verbuválnak? Balogh Z. A kereskedők érdekében Új szolgáltatások várják a KISOSZ-tagokat Táncpedagógusi nívód íj - Évtizedes tánctanári, oktatói tevékenységéért a Magyar Divat és Sporttánc Szövetség országos elnöksége „Táncpedagógusi Nívódíjat” adományozott a pécsi Rovó Attilának (képünkön), az Ifjúsági Ház Forma 1. Tánc Stúdiója vezetőjének. A koreográfusként is ismert művészeti vezető évente - már óvodás kortól - több száz fiatalt ismertet meg a modern tánc alapjaival. fotö: laufer László Adj esélyt, hogy gyógyulhassak! Baranya csaknem minden településéről van tagja a KISOSZ- nak - a Baranya megyei Kereskedők Egyesületének hiszen minden faluban vannak boltok, kocsmák, kereskedő és vendéglátós egyéni vállalkozók, vagy társaságok. Ez az érdekvédelmi egyesület ugyan csupán 650 bejegyzett tagot számlál a régióban, de a segítő családtagokkal, a cégalkalmazottakkal jóval ezer fölé emelkedik ez a szám - hangzott el a KISOSZ tegnapi küldöttgyűlésén. A tanácskozás az egyesület Pécs, Citrom utca 7. alatti székházában volt - itt egész héten naponta 8-tól 16 óráig várják ingyenes tanácsadással az érdeklődőket -, ahol az egybegyűltek Koltavári Katalint választották meg elnöknek, a titkári teendőket továbbra is dr. Székelyhídi Gyula tölti be. A kereskedők érdekképviselete, úgy tűnik nem veszít már több tagot, lassan ugyanis mindenki belátja, hogy a társaság szolgáltatásai megérik az év elején az egyéni vállalkozók esetében 400, a társasági tagoknál pedig 600 forint/hó-ra emelt tagdíjakat. Amit a KISOSZ nyújt mindezért: Hírlevélben közük rendszeresen a Fogyasztóvédelmi Felügyelőségnek az ágazatra vonatkozó vizsgálati tapasztalatait, terjesztik a „Kereskedelmi Élet” című kétheti lapot, ingyenes jogtanácsadást biztosítanak minden szerdán 9 és 12 óra között, szakképesítést nyújtó oktatásokat szerveznek, s bizonyos áru- beszerzéseknél (gépjárművek, pénztárgépek, stb.) is előnyt élveznek a tagok. A KISOSZ megyei társadalmi szerepe is sok hasznot rejt: a Megyei Munkaügyi Tanácsban jelenlévő képviselője révén sokan kaptak már munkahelyteremtő támogatást, de az egyesületnek az APEH-hal, a TB-vel, a Tisztiorvosi Szolgálattal kialakult munkakapcsolata is sok kereskedőnek segített a problémák megoldásában. M. B. E. A Pécsi Gyermekklinika országos központja a nyitott gerinccel született gyermekek gyógyításának. Ezen szerencsétlen sorsú betegek a sikeres kezelést követően visszatérhetnek a társadalomba, ahonnét korábban súlyos fejlődési rendellenességük miatt ki voltak rekesztve, gyógyításuk után óvodába, iskolába járhatnak, szakmát tanulhatnak. Ez a gyógyító munka a pécsi klinikán most igen komoly veszélybe került! A kis betegek kezeléséhez nélkülözhetetlen műszer (urodynamiás készülék) az elmúlt évek intenzív igény- bevétele miatt elhasználódott, javíthatatlan. Új készülék vásárlásához pedig nincs pénz. A nyitott gerinccel született gyermekek megsegítésére ismert sportolók és művészek támogatásával 1996. május 19- én 9 és 13 óra között „Adj esélyt, hogy gyógyulhassak!” névvel, újszerű sport- és kulturális rendezvényt szervezünk. Kérjük Önt, hogy támogassa a rendezvényt. Az erre a célra felajánlott támogatását teljes egészében a fenti műszer vásárlására fordítjuk. A sportolók, művészek honorárium nélkül lépnek fel. A rendezéssel kapcsolatos költségeket a Gyermekklinika sebészeti osztályának munkatársai és az új Brendon Gyermekáruház vállalja. Támogatást, segítséget kérünk, de mi is szeretnénk ezért adni valamit. A rendezvényről szinte valamennyi városi és megyei médium - az Új Dunántúli Napló, a TV- és rádió stúdiók, más helyi újságok - tudósítanak. A rendezvény sport, kulturális és egyéb programját ismertető anyagunkat kb. 30 000 példányban eljuttatjuk Pécs város minden bölcsődés és óvodás korú gyermeke szüleinek, valamint megkapja minden általános iskolás gyermek. Ezen ismertető hátoldalán feltüntetjük mindazokat, akik támogatják a műszer vásárlását. A jelentősebb támogatók neveit és emblémáit a plakátokon is feltüntetjük. Továbbá lehetőség nyűik arra, hogy a támogatók a rendezőkkel való egyeztetés után hirdethessék, reklámozhassák termékeiket, tevékenységüket a Somogyi Béla utcában, mely teljes hosszában lezárásra kerül a rendezvény idejére és céljára. A támogatásra két lehetőség nyűik: a felajánlott összeget be lehet fizetni a Visszatérés Társadalmi Alapítvány számlájára (Postabank és Takarékpénztár Rt. MNB 11992000 02500300). A fenti alapítványt 5 évvel ezelőtt a nyitott gerinccel született gyermekek kezelésére hoztuk létre. A Visszatérés Társadalmi Alapítvány bíróság által bejegyzett, az APEH által elismert jótékonysági tevékenységű (a befizetett összeg levonható az adóból). A másik támogatási lehetőség, hogy hirdetés (reklám) jelentethető meg a rendezvény során kiadandó műsorfüzetbe. A beteg gyermekek nevében kérjük Önöket, hogy adjanak esélyt a nyitott gerinccel született gyermekeknek, hogy ne legyenek a társadalom kirekesztettjei, hanem az Önök támogatásával is biztosított eredményes gyógyítás után visszatérhessenek a társadalomba, és ne a nyomorék gyermekek számára létesített otthonokba. Segítségüket azért is kérjük, .mert a vidék - így Pécs és Baranya is - társadalmi támogatások terén igen jelentős hátrányban van a sokkal előnyösebb, kiemeltebb helyzetben levő fővárossal szemben. Végül tisztelettel kérjük, hogy támogatási szándékát minél rövidebb időn belül lenne szíves közölni velünk. Erre azért van szükség, mert a támogatók neveit feltüntetjük a rendezvénnyel kapcsolatos minden kiadványon, valamint átadjuk a rendezvényünket patronáló helyi és országos tv-nek, rádiónak és újságoknak. A Pécsi Gyermekklinika sebészeti osztálya. Természeti értékek Az áprilisban felavatott Duna-Dráva Nemzeti Parkot az elmúlt években számos kutatási terület szakemberei mérték fel. Ennek eredményeit a május 15-én 14 órakor kezdődő rendezvényen a pécsi Szivárvány Gyermekházban ismertetik az érdeklődőkkel. A dia vetítéses előadás az állatvilággal, a rovarokkal, a gerinctelenekkel, a botanikai értékekkel foglalkoznak. Ápolónők versenye Florence Nightingale születésnapja az ápolók ünnepe. A krími háború legendás ápolónőjére ezekben a napokban emlékeznek az egészségügyi intézmények dolgozói. A Baranya Megyei Kerpel-Fronius Ödön Gyermekkórházban ebből az alkalomból szakmai versenyt rendeztek. A legeredményesebb résztvevők - Neubauer Zsuzsanna, Hódi Melinda és Mayer Andrea - jutalmat kaptak. / Ariaest Pécsett Sümegi Eszter (szoprán) és Nelson Sakaljan (tenor) áriaestjére kerül sor ma este 7 órakor Pécsett, a Művészetek Háza Fülep Lajos termében. Sümegi Eszter 1992-ben megnyerte a Philadelphiai Nemzetközi Pavarotti Énekversenyt. Tablóverseny középiskolásoknak Korábbi hagyományainknak megfelelően lapunk újra tablóversenyt hirdet közép- iskolásoknak. A versenyben valamennyi megyei gimnázium, szakközépiskola és szakmunkásképző végzős osztályai vehetnek részt. Kérünk minden osztályt, hogy tablójáról (lehetőleg színes), legalább A4-es (normál géppapír) méretű másolatot juttasson el az Új Dunántúli Napló címére (7623. Pécs, Rákóczi út 34.) levélben vagy személyesen. A képeket május 15-ig várjuk Bozsik László nevére. A beérkezett pályázatokat, szakértők és nem érintett középiskolások bevonásával mielőbb értékeljük, a nyertesek szerkesztőségünkben, ünnepélyes keretek között vehetik át a díjakat. Első díj: 25 ezer forint, II. díj: 15 ezer forint, III. díj: 10 ezer forint. B. L. Polgári védelmi nap A Polgári Védelem Baranya Megyei Parancsnoksága megyei szintű polgári védelmi versenyt rendez általános és középiskolai csapatok részvételével május 10-én 9-15 óra között. A verseny színhelyéül a Malomvölgyi I-es tó környékét választották. E kellemes környezet kiváló lehetőséget ad a kísérő családtagoknak és az érdeklődőknek a pihenésre, kikapcsolódásra. A verseny 14-15 óra között ejtőernyős bemutatóval és eredményhirdetéssel zárul. Pécs és Komló levegője Az ANTSZ Baranya Megyei Intézetének adatai szerint a május 7- én mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs légszennyezettségét a következő mutatók jellemezték az egészségügyi határérték (100%) százalékában: kéndioxid 25,4%, nitrogéndioxid 37,5%, szénmo- noxid 14,7%, szálló por 82,6%, ózon 21,7%. A levegőminőség az előző napihoz képest romlott. A szálló por koncentrációja kis mértékben túllépte a határértéket a belvárosban és a magasabban fekvő északi városrészben. Közel azonos időpontokban - délelőtt és délután - a kéndioxid mennyisége jelentősen meghaladta a normát ugyanezen a területeken. A többi mért légszennyezőanyag koncentrációi meg sem közelítették a megengedett szintet. Komló adatai: kéndioxid 2,7%, nitrogéndioxid 18,6%, szálló por 22%, ózon 16%. A levegőminőség megfelelő volt. Drágák a tankönyvek Komlón Fórum a hátrányos helyzetűek beiskolázásáról A címben jelzett drágaság nem a Kódex Könyvesbolt munkáját minősíti, amely a komlói iskolák többségének tankönyv ellátását szervezi. Hanem elsők közt azt, hogy sok család ma már képtelen egy összegben kifizetni a tankönyvek árát. Akadnak olyanok, akiknek részletekben sem sikerül. A Komlói Cigány Kisebbségi önkormányzat tegnap azért tartott fórumot, hogy a cigány gyerekek beiskolázási gondjaival foglalkozzon és - ahogy Hegedűs István, a kisebbségi önkormányzat elnöke fogalmazott - oktatásuk ne maradjon üres szólam. A szülők, iskolaigazgatók részvételével tartott fórumon az elhangzottak alapján a legtöbb gondot a tankönyvek égig szökő árai és korai megrendelése okozzák. Szó esett arról is, hogyan értékelődnek fel a használt könyvek, egy-egy iskola miként tud esetleg olcsóbb áron tankönyvet adni a kisdiák kezébe, s az is, hogy mi ebben a szülő felelőssége, amit sem az iskola, sem az önkormányzat nem vállalhat magára. Képtelen az a körülmény is, hogy a kiadók előre kérik a pénzt, a tanulókénti 900 forintos állami normatíva pedig csak szeptemberben jut el az iskolákhoz. Mindjárt elhangzott az a javaslat is, hogy a finanszírozás idejének megváltoztatásáért a kisebbségi önkormányzat is kopogtasson a saját, miniszteriális fórumain. De segítség lenne az is, ha a város a szükséges pénzt meghitelezné az iskoláknak, időt adva a tanévet ismétlők lajstromozására és annak eldöntésére, hogy ki milyen mértékben szorul támogatásra. Másutt a tankönyv vásárlás támogatására számos példa van. Korábban született ugyan javaslat egymillió forint elkülönítésére, de Komlón a tankönyvek egyelőre túlságosan drágák ehhez. A város, segítő szándékát jelezve, mindenesetre annyiban megállapodott az iskolákkal, hogy legkésőbb július végéig jelezzék befizetési problémáikat. Ez esetben a képviselőtestület még dönthet valamiféle támogatási forma mellett. B. R. Dunántúli Napló Hetente egy előfizetőnket megajándékozzuk! A nyertes előfizetői kódját (amely a hfrlapelőfizetési nyugtán található) alkotó számokat közöljük hétfőtől szombatig. Az Ön nyerőszáma: IS. heti ajándék: MOP Service szőnyegtisztító és takarító Bt. Pécs, Derékréti u. 4. Tel./fax: 72/441-583 1000 Ft értékben ajánlott fel: szőnyeg-, ablaktisztítást, takarítást a nyertes előfizetőnek. Ön a nyertes: ? t