Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)
1996-05-02 / 119. szám
1996. május 2., csütörtök VÁROSAINK Dunántúli Napló 11 Svájci küldöttség a Tavaszi Fesztiválon / Érzelmi alapon választották Sásdot Schóber József a mindszentgodisai iskola diákjaival megszerettette a természetet fotó: tóth László Természetjáró kisdiákok- Már hosszú évek óta a mindszentgodisai iskolában tanítok és 20 éve vezetem is, de nem emlékszem arra, hogy ennyi természetjáró lett volna- állítja Niedermayer József igazgató. - Amióta Schóber Jóska nálunk tanít, azóta egyre több gyerek jár túrázni, vesz részt szép eredménnyel a városismereti vetélkedőkön. Nyolc évvel ezelőtt kezdett el Schóber József, az iskola tanára a gyerekekkel túrákat szervezni. Bejárták a Mecseket a Máré vártól, Orfűig, Si- kondától Égervölgyig. 1992- ben csatlakoztak a Magyar Természetjáró Szövetséghez, s abban az évben vettek részt első alkalommal Zobákpusz- tán a Természetjáró Gyerekek megyei táborában, ahol az iskolák közötti túrapontversenyben a harmadik helyen végeztek. 1993-ban már negyvenen jártak túrázni. Egyre több táborba mentek el, s sorra részt vettek a túraversenyeken. Tavaly már ott voltak az országos versenyen az első három között.- A várostörténeti vetélkedőkre rendszeresen eljárunk, a pécsin négyszer az első helyen végeztek a gyerekek - mondja Schóber József. - A kaposvárin is jól szerepeltek, mindjárt az első alkalommal. Fakultatív jelleggel az iskolában bevezettük a Tájékozódás, természetjárás, tájfutás tárgyat, melyhez a tankönyvet a bicsérdi Hardi András írta. A gyerekeket nem kell rábeszélni, hogy részt vegyenek a programokban. Vannak, akik a városismereti versenyre járnak el, mások túrázni, akadnak olyanok is, akik csak a kerékpártúrákon vesznek részt. A középiskola első-két évében még visszajárnak a volt diákok, majd saját csapatot alapítanak, s úgy járják a természetet. Folyamatosan kicserélik őshonos fajtákra Gyérítik a nyárfákat körkép Új helyen a sásdi hetipiac Május 3-tól a hetipiac, a zöldség-gyümölcs kivételével, Sás- don a vásártéren kap helyet. Ennek elsődleges oka, hogy a jelenlegi feltételek és körülmények nem feleltek meg a piaci árusítás és vásártartás feltételeiről szóló jogszabálynak. Tapasztalatcserén a polgármesterek Május 4-11. között ötven tagú küldöttség utazik Franciaországba. Baranya megyét Kovács Sándorné, Sásd és Bimbó István Mindszentgodisa polgármestere képviseli. Cher megyébe látogatnak el, ahol a helyi önkormányzati rendszereket tanulmányozzák. Majális Gyümölcsényben A hagyományokhoz híven egész napos majálist rendeznek május 4-én Gyümölcsényben a sportpályán. A rendezvény keretei között a környező települések focicsapatai kispályás labdarúgó bajnokságon mérik majd össze tudásukat. A majális fő szervezője Biczó Géza gyümölcsényi képviselő. Tánctanítás az iskolában Néhány hete ötödikeseknek magyar táncokat tanít be Tóth Zoltán és felesége, a hatodikosnak pedig német nemzetiségi táncokat Putler Zoltán, a vásá- rosdombói általános és zeneiskolából. A négy-négy pár a május 31-i iskolai „Bemutatkozunk” kulturális programban már kis műsorral lép fel. Pintér Györgyné igazgatónő reméli, a kezdeményezésből' hagyomány lesz, és alsótól kezdve végigkíséri a gyerekek életét a tánc. Az oldalt összeállította: Szalai Kornélia- Nagyon szeretek Sásdra jönni, most is szívesen tettem eleget a meghívásnak. Tavaly nagyon jól éreztük magunkat a Tavaszi Fesztiválon, jól le is „égtünk”, még napok múlva is hámlott a bőrünk - mondja Toni Mora, Neftenbach polgármestere, a svájci küldöttség vezetője. A Svájci Faluszövetség és a Községi Önkormányzatok Szövetsége közötti kapcsolat révén talált egymásra a két település. Neftenbach olyan várost, vagy községet keresett annak idején, amelynek mérete hasonló az Májustól Sásdon új helyre, a Rózsa utcai rendelőbe költözött, és vállalkozásban működik az orvosi ügyelet.- A családban három orvos van, ezért is mertünk az egészbe belekezdeni - mondja dr. Bánfi Zoltán, aki feleségéGerényes elöljárói már az elmúlt ciklusban is többször felvetették, hogy a közösen működtetett intézményeknél takarékoskodni kellene. Ez az idei költségvetés kidolgozásánál még erőteljesebben előkerült, amit néhányan nem vettek jónéven.- Nekünk elsősorban a közövékéhez, az ajánlatok közül a képviselőtestület egyhangúan a magyar kapcsolat mellett döntött.- Olyan települést kerestünk, ahol az emberek mezőgazdasággal és bortermeléssel foglalkoznak, és beszélnek németül - folytatja Toni Mora. - Öt faluból érkezett bemutatkozó anyag. Ez alapján választottuk ki Sásdot, egy belső megérzés alapján, amit azóta sem bántunk meg. Folyamatos közöttünk a kapcsolat. A svájciak sem érkeztek üres kézzel. Az iskola könyvtára egy vei dr. Bánfiné dr. Farády Máriává és öccsével dr. Bánfi Tamással családi vállalkozásban működteti az ügyeletet. - A nejem reumatológus, az öcsém pedig belgyógyász szakvizsga előtt áll. Egymás között meg tudjuk osztani a munkát szomségben élőket kell szem előtt tartanunk - mondja Jónás István polgármester. - Tisztában vagyunk azzal is, hogy az oktatás és az egészségügy is nagyon fontos, de itt sok a munkanélküli, a tartalékaink pedig elfogytak. Az együttműködési megállapodásban ugyan szerepel, hogy támogatni kell a köbőröndnyi német nyelvű ifjúsági könyvet kapott ajándékba. A tüdőgondozó intézet munkáját is szeretnék segíteni, amelynek egy inhalátor készüléket hoznak a későbbiekben. Az általános iskolát jelentős anyagi kár érte az elmúlt napokban, ugyanis betörtek az intézménybe, s ellopták a nagy értékű számítógépeiket. A nef- tenbachi polgármester miután erről tudomást szerzett felajánlotta, hogy a náluk tanév végén lecserélésre kerülő IBM számítógépekből néhányat átadnak a sásdi iskolának. bat reggel 7 óra, hétfő, vagy az első munkanap reggel 7 óráig. Az ügyeleti kocsira nem tartottak igényt. Azt az önkormányzat nyilvános árverésen eladja, amelyre május 16-án kerül sor a polgármesteri Hivatal udvarán. zösen fenntartott intézményeket, de a falvak gondjait is figyelembe kellene venni. Mint kiderült, arról szó sem volt, hogy nem akarják a vásá- rosdombói iskolát támogatni, de úgy gondolták, hogy az ön- kormányzatok erejéhez mérten kellene az intézmény költség- vetését megállapítani. Sásd és Dombóvár között a 611 -es főúton a mindszentgodisai Bokszit kereskedelmi Kft. gyéríti a vágásra kijelölt nyárfákat, a Pécsi Közúti Igazgatóság megbízásából. A törzseket a kft. saját gatter-üzemében dolgozza fel deszkának, majd a Közúti Igazgatóság Pécs-Felső vasútállomásnál lévő telephelyére szállítják, az ottani fedett sótároló belső falburkolásához. Péteríia Balázs főmérnököt arról kérdeztük, milyen szempontok alapján jelölték ki vágásra az utat szegélyező fákat. Elmondta, több évre szóló terv szerint dolgoznak, amelyhez a Erdőfelügyelet jóváhagyását adta. Egyrészt forgalombiztonsági szempontok alapján vágatják ki, a nem egyszer méteres átmérőjű faóriásokat, másrészt a települések közeléből távolít- tatják el a nyárfákat, amelyek vattaszerűen szállingózó termése sok embernél allergiát vált ki. A kivágott fák helyén juhart és köröst, őshonos fafajokat telepítenek majd. Ebbéli igyekezetüket azonban néha a földek új tulajdonosai akadályozzák meg, elpusztítva a csemetéket, mondván nem kívánt árnyékot vetnének majdan a földjükre. Pérefia Balázs ezen kívül elmondta még, hogy Baranyában az útmenti nyárfák koruk szerint már mind vágásérettek, a vékonyakat csak azért nem bántják, mert kitermelésük nem gazdaságos. Tervük szerint 15 éven belül kicserélik valamennyit itteni őshonos fára. Sz.L. I. A NIVA terepjáró is vevőre vár Ügyelet családi vállalkozásban A legfontosabb, hogy működjön a falu Az alapvető intézményeknek Mindszentgodisán is működniük kell Támogatják az orvosi szolgálatot Elkészült Mindszentgodisa ez évi költségvetése, amelyet a képviselőtestület a körjegyzőséghez tartozó önkormányzatokkal közösen hagyott jóvá. Abban minden önkormányzat megegyezett, hogy az alapvető intézményeknek, mint az óvoda, iskola, napközi, működni kell. Ezekre a tavalyi évben meghatározott összegeket tervezték, valamennyi plusz pénzt bérfejlesztés címén juttattak is az intézményeknek, kimondottan az idősebb, nyugdíj előtt álló technikai dolgozók részére, akiknek a közalkalmazotti törvény miatt nagyon alacsony a bérük. Idén négyen kapnak 3-5000 forintos béremelést. A körjegyzőség költségvetéséhez sem kellett hozzányúlniuk, ugyanis egy dolgozó elment, egy pedig nyugdíjba vonult, s a helyükre nem vettek fel senkit. Az Idősek Napközijének - melyben jelenleg tizennégy idős embert látnak el - sem faragtak le a költségvetéséből. A faluban tevékenykedő orvos vállalkozóként látja el feladatát. Az önkormányzat a tb finanszírozáson kívül, még 150 000 forinttal támogatja az orvosi szolgálatot. A településen hat hektárnyi zöldterület található, melynek gondozására és más munkák elvégzésére hat közmunkást alkalmaz az önkormányzat. Idén teljesen elkészül a községben a vízmű, s május 31-ig kell az önkormányzatnak utolsó fizetési kötelezettségének eleget tennie. A község visszavásárolta a szövetkezettől a parabolaantenna-rendszert. Az ön- kormányzat vállalta annak működtetését és fejlesztését, valamint azt, hogy évente 100-150 000 forinttal hozzájárul a költségekhez. Már bővítették a rendszert a Duna TV-vei, s kialakítottak egy szabad csatornát is, a helyi hírek, információk közvetítésére. Lakossági fórumon az önkormányzat tisztázta a használati díjak összegét. A költségvetési hiány miatt kénytelenek lesznek hitelt felvenni, azonban ha lehet inkább saját bevételből kívánják a hiányzó összeget pótolni, a lakosság részére nyújtott építőipari és szállítási szolgáltatásokból. Az iskola, óvoda, napközi idei költségvetése megegyezik a múlt évivel fotó: Tóth i k ■i ílj hidraulikus présgép a Fék-Betét Kft.-nél - A sásdi Fék-Betét Kft. számítógép-vezérlésű fékbetétgyártó gépet vásárolt. Az olasz Terensio-gyár által készített hidraulikus présgép nyomóereje csaknem kétszerese a cég által jelenleg használténak. fotö:tóth