Új Dunántúli Napló, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)
1996-04-06 / 95. szám
1996. április 6., szombat A Mai Nap Dunántúli Napló 3 Felpattant, feltört egy lezárt világ Húsvéti beszélgetés Mayer Mihály pécsi megyéspüspökkel Amikor április elején kitekintettünk Mayer Mihály pécsi megyéspüspökkel a Dóm téri palota ablakán, a tavasztól késő őszig pompázatos kertben még nyoma sem volt a tavasznak, ám a püspök úr hozzátette: bár tavaly ilyenkor már virágoztak a mandulafák, s most késnek, az újjászületés a természetben éppen úgy nem marad el, mint ahogy a lelkekben sem. Bárány helyett halat eszünk A húsvét, a legjelentősebb egyházi ünnep közeledtével arról beszélgettünk, hogy a mai világban mit jelentenek ezek a napok, milyen segítséget tud adni az egyház a rászorulóknak, a formálódó és aktivizálódó kisközösségek milyen viszonyban vannak a hierarchiával, hogyan készül az egyházmegye a pécsi káptalan idén ezer éves alapítására, s hogy II. János Pál pápát idén várhatóan ismét hazánkban köszönthetjük.- Püspök úr, mit jelent az Ön számára a húsvét?-A keresztény embernek a legszebb, érzelmileg a leggazdagabb ünnep a karácsony, de a legértékesebb - a húsvét. Ilyenkor nem csupán a tavasz miatt, hanem az ünnep tartalma miatt is megkérdezi az ember önmagától, mi az új ebben az évben, amire koncentrálni akar. Persze az új nem egészen jelent olyan eredeti gondolatot, amely eddig még nem volt, sokkal inkább azt, amit megértek a sok igazságból, s amit ma akarok tudatosítani a magam számára. A húsvét gondolatához hozzásegíti az embereket az a szimbólumkor, amely kialakult, s amely rámutat arra, hogy mi lehet az az „új” ebben az esztendőben. A piros tojást sokszor adják ajándékba, holott ez ennél jóval többet jelképez, s szimbóluma annál sokkal mélyebb: annak a tojásnak a héját, amelyet a tyúk alá raknak, három hét múlva feltöri a csibe, s jelzi, belül már nem tud tovább élni, a világra kell jönni. Ez jelképezi, hogy húsvétkor, Jézus feltámadásával a keresztény ember számára felpattant, feltört egy lezárt világ, s nem csupán a halálig tartó világban értelmezzük magunkat, hanem ha ezt a burkot feltörjük, s ebben a feltörésben valami újat kezdünk meg, ez az új sok mindenre vonatkozhat. Amennyiben világnézetre, akkor azt kell mondanom, hogy húsvét fényében mindig Istentől értelmezem az embert, s nem Isten nélkül. Azt kell látnom, hogy akit elküldött hozzánk Isten, az a Jézus Krisztus feltörte a halált, előjött a sírból, s új fényt, új valóságot nyitott meg számunkra. A keresztény ember számára a világnézet nem csupán ideológia, vagy egy tannak az elfogadása, hanem egy személlyel való azonosulás, s művének az elfogadása: a személy és a mű egybekapcsolódik! Ha társadalmilag nézem a húsvé- tot, akkor azt kell mondanom, hogy a keresztény ember a lezárt világból ki akar lépni, nem akar visszatérni a tojásba.- Sőt, az emberek nagy része reményt vesztett, szegényedik, és keresi a helyét a megváltozott világban. Az Isten házai milyen segítséget tudnak ehhez adni?- A keresztény egyházak éppen ehhez az új kezdethez igyekeznek húsvétkor hozzájárulni, hiszen a húsvéti liturgia azzal, hogy az első részében, a tűzszentelésben azt a tüzet, amelyet az emberiség mindig úgy értelmezett, hogy Istentől lopták el, ezt a tüzet áldjuk meg. S erről a tűzről gyújtjuk meg azt az új fényt, amely a húsvéti gyertya fénye, amely már a bevonuláskor jelzi, hogy a hideg ellen úgy küzdhetünk, ha melegség van bennünk, a sötétség ellen pedig csak úgy, ha van bennünk fény, krisztusi fény: nem elkápráztató, nem rideg, hanem a kőszívűvé vált és érzelmeiben elhidegült embert felolvasztó és továbbvezető fény. Amikor azt mondják, hogy az élőt keressétek, akkor ne a halált lássuk, hanem a Feltámadást, amelynek fénye, örömhíre rávetítődik a rosszra, a szenvedésre, s másképpen látjuk az életet. Ezt az érzést közvetíti minden templom, keresztény felekezet.- Az egyházakat sokoldalú karitatív tevékenység is jellemzi.- Az egyházban mindig is szerepelt az Isten szeretetéből fakadó felebaráti szeretet. Ezt a sorrendet nem szabad eltéveszteni, mert akkor megint oda jutunk, ahol nagyon sok címkézett keresztény van, aki a mellén hordja a keresztet, s nem a szívében éli. Sokan úgy akarják beállítani az egyházat, hogy csak karitatív tevékenységre beállított egylet, s csak amekkora ilyen jellegű munkát végez, csak annyiban van a társadalomban hasznossága, amennyiben ezt elmulasztja, akkor káros, vagy legalábbis hátrányos. Amikor mi támogatjuk a szegényeket, akkor azért tesszük, mert vannak rászorulók. Ezek intézményesített segítését elsősorban az államnak kell vállalnia! Mi, amikor a szintén szegényedő hívek adakozásaiból segítünk, akkor örömmel tesszük: a még szegényebbeknek még használható ruhákat, cipőket, bútorokat „továbbítunk”. Ugyanezt tesszük azokkal a külföldi adományokkal - pénzbeni, ruha, élelmiszer -, amelyek hozzánk érkeznek, s szétosztásukban részt vesznek a caritasok, a Kolping, a máltaiak, amelyek nem függetlenek a katolikus egyháztól. Hozzátenném, hogy a lehetőségeink korlátozottabbak, mint voltak néhány évvel ezelőtt, éppen ezért még nagyobb felelőséggel kell megtalálnunk az igazi rászorulókat! Mert a valóban szegény ember mindig szerény és halk szavú.-Milyennek látja püspök úr az egyházon belüli kisközösségek szerepét?- Az egyház nem csupán papokból, püspökökből áll, hanem a megkeresztelt emberek sokaságából. A kisközösségekről tudnunk kell, hogy az egyházi struktúrából azt őrzik meg, ami valóban a lényeghez tartozik. Olyan karizmát, olyan sze- retet-gyümölcsöt adnak azoknak az embereknek, akik nem annyira elkötelezettek, hogy vonzó erőt gyakoroljanak, s fényt jelentsenek. Lényeges, hogy ezek a kisközösségek az egyház egységében akarnak maradni, s hogy meg akarják őrizni a hierarchikus struktúrát.- Idén ezer esztendős a pécsi káptalan. Úgy tudom, terveznek megemlékezést?- A pécsi káptalan június elsején kívánja megünnepelni ezt a jeles évfordulót. Ezen a napon délelőtt a Bazilikában egy szellemi-kulturális ajándékcsomagot kívánunk átnyújtani a városnak, a polgároknak. A teljesség igénye nélkül sorolnám, az eseményen a tervek szerint részt vesz Sinkovits Imre, Ko- váts Kolos, Csavlek Etelka, Gregor József, Ella István.- Most már biztosnak látszik, hogy még ebben az esztendőben ismét hazánkban köszönthetjük II. János Pál pápát. A pécsi megyéspüspökség területéről nyilván sokan szeretnének Pannonhalmára, illetve Győrbe látogatni.- Biztos, hogy eljön, de az időpont még bizonytalan. Ennek ellenére a plébániáinkon terveznek zarándokutakat, s mivel a pápa Pannonhalmán belső ünnepség keretében a szerzetesekkel találkozik, ezért amikor a Szentatya Győrött lesz, arra hívjuk a hívőket.- Püspök úr, az újjászületés ünnepén mit kíván az Új Dunántúli Napló olvasóinak?- Mindenkinek, függetlenül attól, hogy ki hová sorolja be magát, és hol érzi magát szellemileg otthon, kívánom, hogy hús vét ünnepe ne csak a tavasz újraéledése, hanem szellemi, lelki újrakezdés is legyen. S mindaz a lezártság, az a szorongás, amely ott van nagyon sok emberben, az új kezdetével csillapuljon, s az a fény kerüljön az életünkbe, amely több, mint csupán gyertyának vagy villanynak a világítása. A lap munkatársainak pedig azt kívánom, hogy ebben az új szellemben, megvilágítva az emberek előtt a reménységet, legyenek képesek segítséget adni. Roszprim Nándor A halból készült étkek fogyasztása, mint a böjt fő eledele, csak ebben a században vált szokássá, mert valamikor nagypénteken bármilyen felekezetű volt is a család, bárányt ettek. A húsvéti bárány sütése aztán hagyományosan a papság körében maradt általános, míg más háztartásokban a feltámadást megelőzően - ha csak szigorú böjtöt nem fogad valaki - többnyire hallét főznek. Ám az utóbbi évek tapasztalata szerint karácsonykor jóval több hal fogy, mint húsvétkor. Idén például Mohácson a Petőfi Halász Szövetkezet boltjában egy vagon halat adtak el - decemberben viszont e mennyiségnek majdnem a háromszorosát. Elsősorban pontyot vettek náluk, az olcsóbb amúrt, busát és kárászt kevesebben vittek haza, s akiknek szerencséjük volt, a Csele-tározóból kifogott harcsához - ennek kilója 450 forint volt - és törpeharcsához is hozzájuthattak. A két dunai bárkán szintén lehetett halat venni az ünnep előtt, így minőségben és árban egyaránt találtak választási lehetőséget a vásárlók. Berta M. Mayer Mihály pécsi megyéspüspök fotó: laufer László Kettéroppant a szomorúfűz törzse N em tudóin, hogy hitt-e a feltámadásban. Úgy halt meg, a széken ülve, halálában is maga elé, viseltes bakancsára bámulva. A nyitott konyhaajtón ki-be járt a csípős szél, a kutya vonított időnként, s mire rátaláltak az öregre, bizonnyal már jóideje elköltözött evilágunkból. Elment, pedig lett volna még elintéznivalója bizonnyal; előző nap is valamivel piszmogott a műhelyben jó pár órán át, de hogy mivel, soha sem tudtam meg. Mint ahogy arra sem került sor, hogy elmesélje élete történetét. Sokat tapasztalt embernek hittem. Ha a kedve úgy adta, bármiről elbeszélgethettünk. Akár arról, hogy a tanítványok között is akadt sokféle. Ilyen, s olyan. Egy áruló, egy kételkedő-hitetlen, s egy, aki megtagadta a Mestert háromszor is. Az öreg is más volt. Naponta átjött hozzánk. Soha sem tola- kodóan, mindössze egy-két szóra, vagy inkább csak köszönésre. Megjegyzéseket elkerülve figyelte házunk hely- repofozásának, lakhatóvá tételének keserves folyamatát. Alkalomadtán egy-egy laza fröccsel köszöntem meg érdeklődését, s míg megittuk, volt idő elmélkedni. Lassan engedett a maga-közeiébe, de a kora nyártól késő őszig tartó munka közben sikerült talán összebarátkoznom vele. Sok mindent megtudtam róla. Felvidékről telepítették át, gyönyörű Duna menti faluból. Oda álmodta magát időről-időre, különösen utóbb, hogy az évek sokasága a nyakába telepedett. Baranyát megszokta, de bizonnyal megszeretni sohasem tudta. Néhány pohár borral kitelt a napja, s úgy lopta-vitte át magát a következőbe. Egy alkalommal valamiféle hangszalagot emlegetett, amire fölmondta már ifjúságának szép történetét, s arról faggatott, le tudnám-e játszani a régimódi, orsós magnetofon-szalagot. Meg talán folytatni is szeretné a mondandót, tovább. Minderre nem került sor. Volt az udvarában egy szomorúfűz: kettéágazott óriási törzse. Ekkora fát ritkán látni. Az öreg állította, hogy a fa vesszejét a Csallóközből hozta át. Akkor metszette le, amikor már minden a kocsin volt, s indultak Magyarországra. Ott szúrta le a vesszőt az udvarban, ahol a fa most is áll, nem remélve, hogy valaha is megered. De valamiféle csoda folytán gyökeret eresztett, ágat, s levelet hajtott, s negyven év alatt kiterebélyesedett. Mert ugye-ugye nagyritkán, de történhetnek mi körülöttünk is csodák. (Később tudtam csak meg, a fűz históriája egészen másként hangzik, de az a történet fele ennyire sem szép.) Az öreg még annyit hozzátett: a fa addig él, ameddig ő. Amikor beszélgetéseink során szóba került önnön-maga igénytelensége, az egyedül lakta házat-kertet lassan fölfalóból nemtörődömség, csak legyintett. Sodort az élet - mondotta - sokfelé szóródtunk, sokfélék lettünk. Nyomorultak többnyire, vagy csavargók, akiktől elvették a szülői házat. De apáinknak, nagyapáinknak sem jutott több. így megy már régóta; maga is rájön egyszer. Hát akkor minek? Való igaz: jó néhány nemzedék álmait-reményeit tovább lökte-tessékelte, gyermekeiben, unokáiban vélte megvalósítani. S olykor nem nyíltan kimondva, csak suttogva adhattak útravalónak sokféleképpen átgondolt gondolatokat. Ha jutott rá idő. És közben szakadtak testvéri kapcsok, törtek családok: lett nem kívánatossá, apa, fiú, vagy rokon. Megunt életek. Lám, manapság mennyi az önmagában is bizonytalan, a mindennapi létharcban elcsigázott, munkahelyvesztéshez nem szokott, élhetetlen, a társadalom peremére csúszott személy. Az öreget eltemették. Kora nyáron óriási vihar keveredett, s az erős szél a szomorúfűz törzsét kettéroppan- totta, s az nagy robajjal átsza- kadva bebólintott az udvarunkra, székében beterítve azt. Két napon át lánc-fűrésszel szabdalva takarítottuk, gallyaztuk: de a rombolás nyoma hetekig látszott még. Szerencsénk volt, hogy a korona nem az épületre zuhant, csak a pinceház és garázs közé ... T örténetünknek itt vége volna. Igen ám, de kisvártatva a fűz tetszhalálából ismét éled fakadt. A megroppantok szilánkos seb körül új hajtások nőttek, s ma, két év után már észre sem lehet venni, hogy a törzs hiányzik. Kozma Ferenc i Tavaszi virágok - Igaz, egy hónapos késéssel, de Pécsett már virágba borultak a mandulafák. fotó: laufer László A Petőfi Halász Szövetkezet felkészült az ünnepre fotó: Tóth
