Új Dunántúli Napló, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)
1996-04-30 / 118. szám
6 Dunántúli Napló Kultúra - Művelődés 1996. április 30., kedd Wertig Tímea és Bajomi Nagy György FOTÓ: MÜLLER ANDREA Emberbarát méregkeverők Bemutató a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában A temető mellett, a felhők színeibe öltöztetett díszletek közt lakik a két idősödő vénlány, Abby és Martha. A két nagy szenvedély, a szex és a halál közül nekik az utóbbi jutott, az élettel csak a halál pillanataiban tudnak találkozni. Joseph Kesselring Arzén és levendula című bűnügyi bohózata szerencsére többről is szól, mint hullák egyik helyről a másikra való rejtegetéséről. A kedves, ártalmatlannak hitt öreg hölgyek öntörvényű világa éppolyan veszélyes lehet, mint azé a Mr. Hitleré, akire épp csak utalnak a darab elején. Az emberbarátság érve hamis, az erőszak minden korban erőszak marad. Jól jelzi ezt a kvázi időtlenséget az is, hogy a jelmezek (Szűcs Edit munkái) nem elsősorban az 1940-es évek divatját tükrözik. Ehhez társul Árvái György díszlete, olyan keret funkcióját ellátva, mely külön kiemeli a bolond család világát. Az előadást Arkosi Árpád rendezte. A bemutatón megbízható, egyenletes színvonalú, de óvatos játékot láthattunk, amely azonban már mutatta annak jelét, milyen is lesz majd az előadás, ha eléri az „üzemi hőfokot”. Martha (Sólyom Katalin) és Abby (Sebok Klára) jellemvonásai annyira hasonlók, hogy ikreknek is gondolhatnánk őket, és talán csak azért vannak ketten, mert egyedül nem bírnának el egy hullát. A két színésznő igyekszik egyénivé tenni őket, így Martha aggódóbb, félősebb, míg Abby nagyvonalúbb és lazább figura lesz. Jól ráérzett a bohózat ízére a Jonathant alakító, de Frankenstein fiát formázó Krum Adám, és O'Hara szerepében Barkó György is. Stenczer Béla a személyiségváltó Teddy szerepében az első felvonásban túl harsány volt, később jobban megtalálta helyét az együttesben. A különös plasztikasebész, N. Szabó Sándor ezúttal visszafogottabban játszott, de hatásosan élt a mimika eszközeivel. A szeles Mortimer (Bajomi Nagy György) és a csinos Elaine (Wertig Tímea) figuráiban vannak még tartalékok, bár mindkét szerepet megbízhatóan formálták meg a színészek. , Pilinczes József és Ujláb Tamás rendőrei azt a hiedelmet látszanak alátámasztani, hogy a rendőr akkor dörzsölt, ha sokat megy a fal mellett. Fillár István modora ettől jelentősen eltér, és az SS-leg- ényekre emlékeztető fellépése az előadás végén visszaidézi azt a Mr. Hitlert, akiről már majdnem elfeledkeztünk. Bánky Gábor minden lehetőséget ügyesen megragadott Harper tiszteletes kis szerepében is. Fekete András (Mr. Witherspoon) és Urbán Tibor (Mr. Gibbs) villanásnyi szerepükben csak a figura egy-egy tulajdonságára koncentrálhattak. Hodnik l. Gy. Kiállították a trójai aranyat A két pont között a jelen Nagy Imre: Berták László című kötetéről Ifjú zongoristák vetélkedője Komlón került sor az elmúlt hétvégén a Baranya megyei zeneiskolák zongoraszakos növendékeinek találkozójára. A több mint félszáz fiatal rangos zsűri előtt mérte össze tudását. Kiemelt dicséretben részesült Bogár Zsófia, Brezovácz Mir- jám, Cseri Zsófia, Mayer Angyalka és Szabó Ferenc Pécsről, Zavagyák Tímea Siklósról és Szinger András Komlóról. A kimelkedő felkészítő munka elismeréseként tanári dicséretben részesült a pécsi Megyimó- reczné Schmidt Ildikó és Tényi Zoltán, valamint a siklósi Horváth Lászlóné. Műszakváltás a Gyárban A Gyár Kultúrkocsma és a Parii Galéria Mú'szakváltás a Gyárban címmel szervezett új programsorozatot a Gyárban, melyen a különböző zenei együttesek mellett a közönség megismerkedhet egy-egy képzőművész alkotásával. Az első műszakváltás során a Makám Quartett és Bencsik István, Kossuth-díjas szobrászművész 1991. című szobra mutatkozott be. A Grencsó Kollektíva mellett Marsalkó Péter fotóművész kizsűrizett képeit tárta a nyilvánosság elé. Nagy Márta Tuli- pános-E oltára és a Dresch Quartett után a következő műszakváltásra május 1-én este kilenc órai kezdettel kerül sor, melynek során a Vujicsics Együttes lép fel, valamint Pál Zoltán szobrászművész, aki Nagyítás című alkotását ismerteti a közönséggel. Pályázat fiatal festőművészeknek A szentesi Katona Kiss Ferenc és neje, Túri Júlia által létrehozott Képzőművészeti Alapítvány kuratóriuma az idén is meghirdeti immár hagyományos pályázatát 40 éven aluli festőművészek számára. Az ösztöndíjjal az alapítvány gondtalan munkakörülményeket szeretne biztosítani tehetséges alkotóknak. Azoknak a fiatal festőművészeknek a pályázatait várják, akik diplomájukat a Képzőművészeti Főiskolán, az Iparművészeti Főiskolán, illetve valamely tanárképző felsőoktatási intézményben szerezték. Egy-egy alkotó három képpel jelentkezhet. A realista szemléletű, természetelvű műveket szeptember 10-én a Fővárosi Művelődési Házban illetve szeptember 11-én Szentesen, a Tóth József Színházban fogadják. A beadott alkotásokból október 5-én a szentesi Kossuth téri Galériában nyílik kiállítás. A legjobb pályamű készítőjének szakemberekből álló kuratórium ítéli oda az ösztöndíjat. Több mint fél évszázad után április 16-ától egy évig az orosz fővárosban látható a második világháborúban eltűnt világhírű trójai aranykincs, amelynek Szovjetunióba hur- colását több mint négy évtizeden át tagadta Moszkva. A múlt század végén, a kis- ázsiai Trója helyén a német Heinrich Schliemann egyedülálló leletre bukkant, ennek 259 darabja látható a kiállításon. Köztük vannak a világhírű színarany edények, amelyek egyike több mint 600 grammos, két, egyenként 16 ezer részből álló diadém, valamint számos ezüst és bronz ékszer, illetve használati tárgy. A trójai kincset, amelyet Schliemann egy német múzeumnak ajándékozott halála előtt, a második világháború végén szállították Moszkvába és Leningrádba. A kincs szovjet kézre kerülését hétpecsétes titokként őrizték a szovjet hatóságok. A moszkvai Puskin-múze- umban tartott sajtóértekezleten Jevgenyij Szidorov orosz kulturális miniszter a műkincsekkel kapcsolatos orosz politikáról szólva hangsúlyozta: az ország területén lévő, a világörökség részét képező és eddig elzárt kultúrkincseket be akarják mutatni a nyilvánosságnak. E törekvés részét képezi a Schliemann-arany mostani kiállítása. Szidorov ellenezte az ország területén lévő műtárgyak egyoldalú visszaadását és közölte, hogy az csak kölcsönös alapon képzelhető el. így orosz listák készülnek az eltűnt orosz műkincsekről. Eddig 40 ezer eltűnt, illetve a háború alatt megsemmisült orosz műtárgyat vettek nyilvántar tásba. A sajtóértekezleten Otto von der Gablentz moszkvai német nagykövet Hangsúlyozta: országa elégedetlen, amiért nem vonták be a kiállítás rendezésébe a német felet. „Beszélgetés és tanulmány” - ezt az alcímet viseli Nagy Imre Bertók László költői életművének 1993 márciusáig terjedő szakaszát végigkísérő kötete. A szerző - ahogyan erre előszavában is utal - eredetileg monográfiát készült írni, s tervét „csak az anyaggyűjtés során” módosította - szokatlan feladat elé állítva olvasóit. Hiszen az elmúlt évtizedek - kortárs írók munkáit tárgyaló - monográfia-koncepciói, - a műfaj tradícióinak megfelelően - többnyire eleve lemondtak annak lehetőségéről, hogy az értelmező saját szemléletmódját stb. termékeny dialógusban „vesse össze” a vizsgált corpus alkotójának önmagáról és az irodalomról alkotott elgondolásaival. Az említett könyvet pedig épp e „kettős jelenlét” vállalása teszi a leginkább megkü- lönböztethetővé, „közös szellemi produktummá: négykezessé”. % A kötetkompozíció jólfor- máltságának biztosítéka is abban a köztes beszédhelyzetben keresendő, amelynek kölcsönös elfogadása nélkül alighanem csak interjúk és verselemzések (összekapcsoltságuk ellenére is) „széthúzó” gyűjteménye lehetett volna e kísérlet végeredménye. Jelentősége azonban éppen abban áll, hogy akik „Bertók László lakásának egyszerűen berendezett dolgozó- szobájában” jelen vannak, folyamatosan elhárítják/újraírják mind a beszélgetés, mind pedig a tanulmány hagyományos „műfaji” követelményeit. Ezt jelzi az az imponáló filológiai gondosság és a kötet egészének megszerkesztettségében stb. is tetten érhető részletes háttérkutatás, amely a „beszélgetéseket” eltávolítja az irodalmi (levél) interjúk megszokott formai-tartalmi elvárásaitól, s a „curriculum vitae” egy sajátos (már említett „négykezes”) formája felé közelíti. A kérdező nem valamely napilap számára készít rövid interjút, hanem egy tudatosan felépített koncepciót követ, s épp biográfiai felkészültsége, a Bertók-pá- lyakép aprólékos ismerete, előzetes feltérképezése teszi képessé arra, hogy elkerülje a „rutinos kérdésfeltevések” buktatóit. Olvasóit is ezért tudja meggyőzni szakmai elhivatottságáról és érdeklődéséről, miközben értelmezői képességeiről is tanúbizonyságot tesz. ■He A tanulmány-jelleg túlzott térnyerését mindemellett ott tudja leginkább megkerülni, ahol az értelmező szerepkörét is megosztva ketten „birtokolják” - a tanulmány itt több lesz, mint puszta verselemzés: a beszélgetőtárs véleményéhez mért vagy abból kiindulva inspirációt nyerő önvizsgálat, önreflexió is egyben, amelyben az életút és a költői pálya fordulópontjainak, eseményeinek leírásai nem szétválasztható, hanem egymást magyarázó, kiegészítő tendenciákként érvényesülnek. He A köztes beszédhelyzet eredményeként Bertók László válaszai (önmagához vagy a kérdezőhöz intézett kérdésfeltevései) sem korlátozódnak (s Bertók ars poétikája szerint nem is korlátozódhatnak) csupán a vers-értelmezésekre stb., mivel természetük szerint magukban foglalják költészetének azon inspirációit is, amelyek a falusi és a városi társas kapcsolatok különbségeivel, a beilleszkedés nehézségeivel stb. foglalkoznak. A „Tanulmány és beszélgetés” e tudatosan vállalt heterogenitás révén olvasói számára a személyesség számos olyan aspektusát is „hozzáférhetővé teszi”, amely más megközelítések esetén háttérbe szorul vagy észlelhetetlen marad: akár Bertók olvasmány- élményeinek hatásairól, a politikai helyzet visszásságairól legyen szó, akár életútjának viszontagságait tárják elénk a bekezdések: „Az a tény, hogy én egy viszonylagos magasságból lezuhantam a mélységbe .. ., - jegyzi meg Bertók a börtönhónapok idejéről - mert úgy tűnt, hogy mindennek vége, hiszen odalett a főiskola is, töröltek a hallgatók sorából..., szóval akkor én olyan lelkiállapotba kerültem, hogy hallucinációim támadtak. Azt hallottam, hogy anyám sír a cellám ajtaja előtt, s verni kezdtem az ajtót... injekciót kaptam meg gyógyszereket .. . Olyan megrázkódtatás ért, aminek következtében az az egyéniségemben rejlő szál, amit talán apámtól örököltem, ami mindig is fogékonnyá tett a lét tragikuma iránt, s ami mindennél mélyebben rejlett bennem, az erősödött meg...”. He Mindemellett feltűnő, hogy a Bertók-líra „genezisének” részletes körüljárásához viszonyítva a pályakép (a kézirat lezárását tekintve) utolsó szakaszáról (itt elsősorban a szo- nettkötet(ek)re, ill. annak/azok kritikai fogadtatására gondolok) meglehetősen kevés szó esik - ám ez a tény nemcsak „hiányérzetet”, hanem a „beszélgetések” folytatására irányuló fokozott várakozást is ébreszt az olvasóban. Berta Péter A szó becsületéért! A honfoglalás 1100. évfordulójának esztendejében, nemzetünk jövője iránt érzett felelősségtől áthatva őszinte tisztelettel fordulunk minden magyar emberhez, akit nemcsak saját magának és szűkebb környezetének anyagi boldogulása érdekel, hanem a magyarság szellemi értékeinek, kultúrájának megőrzését és gyarapítását is fontosnak tartja. Mostanában egyre többen kérdezik: vajon lesz-e magyar nyelv, és ha igen, milyen lesz a következő évezredben? A kérdés felvetését a mai nyelvállapot és nyelvhasználatunk aggasztó jelenségei indokolják. A szónak napjainkban nincs meg a kellő becsülete. Nincs meg sem a mindennapi élőbeszédben, sem pedig a közéleti nyelvhasználatban: a szónoklatokban, nyilatkozatokban, amelyekben mind gyakoribbak a pongyolaságok, ködösítések, csúsztatások. Történelmünk során - amikor erre szükség volt - nemzetünk nagyjai mindig figyelmeztettek az anyanyelv jelentőségére, nemzetmegtartó erejére. A múlt században Kölcsey ezt írta: „Jaj a nemzetnek, mely lakhelyeiből kiüldözte- tett! Jajabb annak, mely ősi nyelvétől fosztatott meg!” Idehaza a nyelvtől való megfosztás még nincs napirenden, de a határainkon túl már megindult az anyanyelvtől való megfosztatás aggasztó folyamata. Századunkban is megkaptuk a figyelmeztetést íróinktól, költőinktől, jeleseinktől. „Oh, jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok / S azt meg kell védened” - úja A magyarokhoz című versének kezdő soraiban Füst Milán. „A magyar nyelv természeténél fogva az egyszerűséget és a világosságot kívánja” emlékeztet bennünket „szavaink nagyfejedelme”, Illyés Gyula. „A nyelv adománya nélkül nem lehet sem kereskedni, sem országot igazgatni” - vallja Déry Tibor. Az elmondottakból bizonyára minden gondolkodó ember előtt világossá vált, hogy az idézetekben foglalt megállapításoknak mai életünkben, nyelvhasználatunkban is irányadóknak kell(ene) lenniük. A valóságban nem így van, s különösképpen nincs így a közéletben. Pedig a pontos, igaz nyelvhasználat nem öncélú követelmény, hanem azért nélkülözhetetlen, mert hitelt érdemlő kölcsönös bizalmon alapuló párbeszéd ember és ember, nemzet és vezetői között csak akkor jöhet létre, ha mindkét fél gondosan ügyel arra, hogy mondanivalóját, elképzeléseit pontos, egyértelmű és árnyalt nyelven közvetítse, minden kétértelműséget - véletlen vagy szándékos csúsztatást - mellőzve, sőt kizárva. Csak ilyen közlésforma megvalósítása következtében alakulhat ki az a ma még hiányolt bizalom, amely a nemzet jövőjéért végzendő közös munkánk alapja, hőn óhajtott sikeres életünk záloga lehet. Ezért arra kérünk minden, a haza sorsáért felelősséget érző, itthon vagy a határainkon túl élő személyt, közösséget (intézményt, szervezetet, társaságot), akinek, ill. amelynek anyanyelvűnk azon kívül, hogy a kommunikáció nagyszerű eszköze, még kultúránk letéteményese, egyik legdrágább nemzeti kincsünk is, hogy képviselje saját környezetében a kimondott szó becsületének helyreállítását, ezzel is elősegítve a nemzeten belül ma még meglévő átkos széthúzás megszűnését és a szomszédos nemzetekkel való megbékélést. Abban a meggyőződésünkben, hogy felhívásunk a magyar emberek többségének véleményével egyezik és ennek alapján igényével is találkozik, kívánunk sikeres új évezredet a nemzet minden polgárának a határokon innen és túl. Az Anyanyelvápolók Szövetsége Szepesi Attila: Vizsoly Alvó falu a hegy tövén, fölötte semmi pisla fény. Rejtőzik öreg temploma, kő-gregorián, gótika. A fák alatt zömök torony, benn pingált képek a falon: századokból emlékjelül málló freskó elevenül. Pár rezzenetlen szemsugár, a lovag Szent László király, Mária - szálló köpenye borongó arcokkal tele. A sárkány épp Szent Györgyre ront fölötte szárnyas kerubok. Áll az idő. Csak szél fütyül, avart űz a torony körül. Nem jár az utcán senki sem Lenn a völgyben elfutó víz, koponyákat görgető víz, emléktelen, jeltelen. ■»
