Új Dunántúli Napló, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)

1996-04-29 / 117. szám

10 Dhnántúli Napló Gazdaság 1996. április 29., hétfő Az MHB új lakossági bankhálózatot épít A Népbank 2000 program pénzkezelő fiókokat nyit a legapróbb falvakban is A lakossági bankpiac több mint tízszeresére nőtt az elmúlt tíz évben Portugáliában, Görögor­szágban és Írországban, eztek- ben a Magyarországhoz ha­sonló gazdasági helyzetű euró­pai országokban derül ki egy Magyar Hitelbank Rt. által ké­szíttetett felmérésből. Ez egy­ben azt is jelenti, hogy efféle változásra készülhetünk a kö­zeljövőben a hazai pénzügyi életben is - nyilatkozta lapunk­nak Magyar Róbert, az MHB Részvénytársaság Pécsi Terü­leti Igazgatóságának vezetője (Magyar Róbertról érdemes megjegyezni, hogy valószínű­leg ő az ország legfiatalabb bankigazgatója a maga 28 évé­vel, s már több, mint egy éve áll a pécsi igazgatóság élén). Persze a lakossági bankpiac fellendüléséhez megfelelő szolgáltatásokat kell nyújtani. Ennek jelei máris mutatkoznak, s a szakember szerint rövidesen eljutunk oda, hogy teljes körű betéti és hitelkártya rendszerből válogathatnak az emberek. Az MHB oly módon száll be ebbe a versengésbe, hogy Népbank 2000 programnéven egy sajátos lakossági bankhálózatot hoz létre. A leendő bank egy nagy számítástechnikai központból és 10-15 vidéki fiókokból áll majd, s ezekben a mai 80 ügy­intéző helyett legfeljebb 10-en dolgoznak. A kisebb települé­seken 100-300helyen 3-5 fős egységeket működtetnek, s ju­talékért dolgozó több ezer ügy­nök egészíti ki a rendszert - a falusi zöldséges, vegyesboltos körből kerül ki a társaság ezen része, akiknél lesz egy számí­tógép kártyalehúzóval ellátva, s így helyben elintézhetik az em­berek pénzátutalásait, kész- pénzkivételét, és hitelügyleteit. A legmodernebb pénzügyi szolgáltatást nyújtani tömeg­méretekben, ez a távoli cél. Magyar Róbert úgy összegez: az első három év elképzelhető, hogy veszteséges lesz, de a piac végül itt összpontosul, ami hosszútávon búsáskárpótlást eredményez. Amerikában már működik ez a rendszer, de Por­tugáliában és több Skandináviai országban is dolgoznak így bankok. Amit még a Népbank 2000 programról tudni lehet: várha­tóan amerikai technológiával és főként MHB saját tőkével (némi EBRD segítséggel) kez­denek a megvalósításához, s a tervezett beruházási érték 10-15 milliárd forint lesz. Hogy mekkora összeg ez, s mit jelent az MHB szempontjából, azt mutatja, hogy a pécsi terü­leti igazgatóság megközelítőleg ekkora mérlegfőösszeggel számolhat évente, s a pécsi csak egy a tucatnyi MHB igazgató­ságból, nem beszélve a fővá­rosi, központi egységről, ahol hatszor nagyobb a forgalom mint vidéken. A tervek szerint 1997 márciusát követően nyíl­nak meg az első ilyen fiókok a nagyközönség számára. Mészáros B. Endre Pécsett dolgozik az ország legfiatalabb bankigazgatója, Magyar Róbert fotó: müller andrea A harkányi fürdő 80 milliós támogatást kap Környezetbarát beruházásokra csaknem 2 milliárd forint A közelmúltban tárcaközi bi­zottság mérlegelte azokat a beruházási, fejlesztési prog­ramokat, amelyek környezet- védelmi célokat szolgálnak. A szakemberek összesen 187 tervet bíráltak el, közülük 97- et tartottak központi forrás­ból támogatásra érdemesnek. A pályázat nyertesei a Köz­ponti Környezetvédelmi Alap­ból együttesen mintegy 1,7 mil­liárd forint vissza nem térítendő vagy kedvezményes hitelt kap­nak. Számítások szerint ezzel a helyi erőforrásokat kiegészítő összeggel mintegy 10 milliárd forint értékű beruházás való­sulhat meg. A levegő, a víz mi­nőségének védelme, a hulladé­kok gazdaságos további fel- használása erősödő társadalmi igény - nyugtázta Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter azon a tájékoztatón, amelyen beszámolt az alap által támoga­tott beruházásokról. A levegőtisztaság védelmére a juttatásból összesen 153 ki­lométer olyan vezetéket fektet­nek le, amely 6400 lakás és 95 közintézmény gázfűtésre való átállítását teszi lehetővé. Az alap jelentős támogatást nyújt a geotermikus energia hasznosí­tásához is. A Harkányi Fürdő Vállalat például 80 millió forin­tot kap arra, hogy négy és fél kilométer hosszúságú meleg­víz-vezetéket építsen ki. A Balaton vízgyűjtő területe­inek védelmére 15, az erre irá­nyuló tudományos kutatások kiterjesztésére 28 pályázat ér­kezett. Az Alap - vissza nem térítendő hitelekkel - vala­mennyit támogatja. Borexport: fő a mennyiség? Az elmúlt esztendőben több mint 1,3 millió hektoliter magyar bor talált gazdára külföldön, a kivitelből származó bevétel elérte a 128 millió dollárt. Mint Herpay Balázstól, a Szőlő- Borszövetség és Ter­méktanács elnökségi tagjától megtudtuk, az 1995-ös export felülmúlta az előző évit, ami egyértelműen arra utal, hogy javult a hazai szőlő- és bor­termelés helyzete. Sajnálatos azonban - mondja a szakember -, hogy az exporttámogatást meghatá­rozó idei szabályozórendszer rosszabb a tavalyinál. Míg az elmúlt évi a dollárbevételhez kötötte a támogatást, ami a minőségi termelést ösztö­nözte, addig az idei a mennyi­ség szerint adja a szubvenciót, ami végül is a tömegtermelést részesíti előnyben. Kedvezőnek mondható, hogy a hegyközségi törvény megfelelő jogi kereteket ad a szőlő- és bortermelésből élő gazdák együttműködéséhez, munkájuk eredményességé­nek javításához. Jobbítja az idei kilátásokat, hogy a kö­zelmúltban megalakult a ter­melők érdekvédelmi szerve­zete, a Hegyközségi Nemzeti Tanács, így a szövetség több erőt összpontosíthat az érté­Lakos László az agrártámogatások odaítéléséről Sok az igénylő, kevés a pénz Az agrárberuházások támo­gatására benyújtott pályáza­tokat hamarosan elbírálják, és az érintetteket két héten belül értesítik, milyen feltéte­lekkel kaphatnak segítséget befektetéseikhez. Ezt Lakos László földművelés- ügyi miniszter jelentette be a hét végén a Szabolcs megyei agrárkamara küldöttgyűlésén. A tárca vezetője megerősítette: a vártnál jóval többen pályáztak beruházási támogatásra. Az előzetesen kalkulált 15 milliárd forint értékű befekte­téssel szemben 39 milliárdot ki­tevő igény gyűlt össze. Az épít­kezésekhez segítséget kérők va­lószínűleg a beruházási érték 20 százalékát kapják majd tá­mogatásként. Ha ennél na­gyobb az igényük, és a különb­séget hitelfelvétellel kiegyenlí­tik, számíthatnak arra, hogy a minisztérium az érvényes ka­mattámogatást megadja szá­mukra a kölcsöntörlesztéshez. A tavalyi exporttámogatás idei évre áthúzódó hatása miatt 6-8 milliárd forint átcsoportosí­tására kerül sor. Ennek fedeze­tét a privatizációs többletbevé­telből, a költségvetési tartalék­ból és a megszűnt mezőgazda- sági alapok összegéből biztosít­ják. így elbírálhatják az állatte­nyésztés reorganizációs támo­gatására benyújtott pályázato­kat, és az érintettek segítséget kaphatnak az állattartás újrain­dításához. Hamarosan megkez­dik a jövő évi agrárszabályozás előkészítését is. Az igen népszerű Kamatozó Kincstárjegy jegyzési idejét meghosszabbítottuk: a havon­ta kibocsátott állampapír két héten keresztül kapható, hogy még könnyebben hozzá­férhető legyen. Miért kedveli nagyon sok em­ber ezt a befektetési formát? KS“ Mert az egyéves futam­idejű értékpapír évi 24%-os kamatot nyújt. Ez kiemelkedően magas erre az időszakra. Es’ Mert a Kamatozó Kincs­tárjegy biztonságát az állam garantálja. Es Mert tőzsdei forgalma­zásra kerül, sőt a futamidő alatt az OTP Bank Rt. és az MHB Rt. kijelölt fiókjaiban napi áron adható és vehető. Er Mert a futamidő alatt vissza is váltható. (Figye­lem: ebben az esetben csak a névértéket fizetik ki a befek­tetőknek.) Es Mert - mint az alábbi lis­tából kiderül sok forgal­mazónál vásárolható. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata (1997/IV.) 1996. április 22 - május 3-ig jegyezhető. Kibocsátási ár­folyam: 1996. április 22-26. között 99,5%, 1996. április 29 - május 3. között 100%. A kamatozás kezdő idő­pontja: 1996. május 8. Évi kamata 24%. AZ ÁLLAM ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Mérleg u. 4. • OTP Bank Rt. Pécs, Rákóczi út 44., Király u. 11., Pécs-Újmecsekalja, Komló, Mohács, Siklós, Szigetvár, Villány • MKB Rt. 7621 Pécs, Kossuth L. u. 47. • Inter Európa Bank Rt. 7624 Pécs, Ferencesek utcája 52. • Magyar Hitel Bank Rt, 7621 Pécs, Szabadság u. 3., Mátyás király u. 3. AZ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓKKAL SZERZŐDÉST KÖTŐ EGYÉB ÉRTÉKESÍTŐHELY: Cenzor Bróker Kft. 7621 Pécs, Tímár u. 4. VALAMINT: MNB Baranya Megyei Igazgatóság 7621 Pécs, Geizler Eta u. 8. A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG jegyezhető a Kamatozó Kincstárjegy 1997/1V. i i 1 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom