Új Dunántúli Napló, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)
1996-04-29 / 117. szám
1996. április 29., hétfő Hazai Körkép Dünántúli Napló 7 Háztól házig szállítás, faxok, rádiótelefonok a kupékban Intercity: guruló tárgyalótermek Befejezéséhez közeledik a vasút vonalain az Intercity-hálózat kiépítése. Telefon- és telefaxszolgáltatás, sőt háztól házig történő személyszállítás bevezetését is tervezik. A MÁV törekvése, hogy európai színvonalon járassa távolsági vonatait. Önvizsgálat, erőgyűjtés, számvetés a következő időszak feladataival - ez jellemezte a pártok hétvégi tanácskozásait. Kongresszus utáni első ülését tartotta szombaton az MSZP országos választmánya. A csaknem ötórás eszmecserén elbúcsúztak Vitányi Ivántól, az előző választmányi elnöktől, aki jelezte: szívesen együttműködik az új vezetéssel. Hasonló szellemben nyilatkozott az utód, Baja Ferenc is, aki szerint fontos, hogy a Vitányi által képviselt eszmeiség jelen legyen a szocialista pártban. A legfrissebb közvéleménykutatási eredmények kapcsán megállapították: hónapok óta érzékelhető, hogy javul a párt támogatottsága, nagy hiba lenne azonban, ha elbizakodottságot szülne a legutóbbi igen jó közmegítélés. A kormányzati feladatokra készülő Független Kisgazda- párt megkezdte stratégiájának kidolgozását. Sebeket nem ejteni, hanem gyógyítani akarunk, higgadt, nyugodt erőként - jelentette ki Torgyán József pártelnök makói nagygyűlésén. Elmondta, hogy az eddiginél nagyobb figyelmet szentelnek a párt regionális politikájának, s dolgoznak az olcsó, de hatékony állam struktúrájának kialakításán. A gyűlésen is gyűjtötték a Horn Gyula és a kormány lemondását követelő aláírásokat. Mint az elnök mondta: bíznak abban, hogy lesz 2 millió név az íveken. Erős, céltudatos és 1998-ra kormányképes Magyar Demokrata Fórum képét rajzolta föl beszédében Lezsák Sándor, aki a X. országos gyűlés korábban Az április 1-jén hatályba lépett vámtörvény a gyakorlatban igazolta, hogy nemcsak a költségvetési bevétel növelését, hanem a hazai ipar, a mezőgazdaság és a szolgáltatások védelmét is szolgálja. Arnold Mihály, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka szólt minderről tegnap Egerben, ahol a Magyar Vámügyi Szövetség és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete országos vámkonferenciát tartott. A törvény megalkotása során az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy elősegítse Magyarország európai integrációját - mondotta a parancsnok. elhalasztott, s most szombaton megtartott harmadik napján szólalt föl. Hangoztatta, hogy a belső torzsalkodások időszaka lezárult, a párt ezentúl csak a jövő feladataira koncentrál. A Fórum azon lesz, hogy az ellenzéki szolidaritásból ellenzéki összefogás váljék. Az 580 küldött részvételével lezajlott tanácskozáson a pártelnökségbe választották Bethlen Istvánt, Hende Csabát, Le- hoczky Istvánt, Manninger Jenőt és Pongrácz Tibort. Módosították a párt alapszabályát is: a frakcióból való kiválás nem jelenti a pártból való kizárást, s így Für Lajost a párt tagjának tekintik. Az ellenzéki pártok programszerű együttműködését szorgalmazzuk, abból egyik pártot sem akarjuk kirekeszteni - hangoztatta Giczy György, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke egy hétvégi regionális fórumon. Az együttműködés új fejezetét megnyitó program- egyeztetést az ellenzéki vezetőkkel tartandó kétoldalú találkozókon készítik elő. Hangot kapott az a vélemény, hogy a kereszténydemokraták elfogadhatatlannak tartják az alkotmány jelenlegi tervezetét, mert nem szavatolja megfelelően az alanyi jogokat a munka, a kultúra, a szociális és az egészségügyi ellátás terén. A Magyar Demokrata Néppárt alapító tagjainak gyűlésén Raskó György elnökségi tag előterjesztésében a néppárt gazdasági programját vitatták meg. A gyűlésen megfogalmazódott, hogy a néppárt előkívánja segíteni a mérsékelt politikai erők - az MDF, a KDNP, a Fidesz és az MDNP - szövetségének megteremtését. Ennek megfelelően az eljárási szabályok mintegy 75 százaléka most már megegyezik az Európai Unió vámkódexének előírásaival. Folytatódik a vámszervezet korszerűsítése. Megkezdték annak a műholdas rendszernek a kialakítását, amelynek segítségével figyelemmel kísérhetik a magas adótartalmú áruk mozgását. Ennek a nagyszabású fejlesztésnek még az elején vannak, de annyit máris sikerült elérni, hogy megszűntek a halasztott vámfizetéssel való visszaélések. Változnak az ellenőrzés formái is, így a nagyobb vállalatoknál a termelési-értékesítési folyamatnak mindinkább része lesz maga a vámolás is. Sipos István, a MÁV Rt. vezérigazgató-helyettese elmondotta: ma a fővárosból az ország csaknem minden nagyobb városát el lehet érni a kényelmes, többnyire légkondicionált vasúti szerelvényeken. Az első Intercity-vonatot 1992-ben a Budapest-Miskolc vonalon állították üzembe. Ezt a Hajdúszoboszló-Debre- cen-Nyíregyháza, majd a Kecskemét-Szeged között közlekedő járat követte. TaAz ismert politológus szerint melléfog az a képviselő, aki már most belekezd a korteshadjáratba. Egy-egy politikai megmozdulás ugyanis általában két hétig hagy nyomot a választókban; a médiák sem képesek három-négy hétnél tovább fenntartani hatásukat.- Tulajdonképpen mikor, s milyen forgatókönyv szerint indokolt a szavazatvadászat megkezdése?-Jövő ilyenkor, azaz egy év múlva. Nagyon valószínű, hogy ekkorra minden párt átgondolt kampánytervet kévaly Sopront és Szombathelyet is bekapcsolták a hálózatba. A következő város Békéscsaba, később Zalaegerszeg és Nagykanizsa lesz. Feltétel, hogy rendelkezésre álljon kellő számú korszerű szerelvény, és végig villamosított legyen a vonal. Az Intercity-vonatok egyik legfőbb vonzereje a kényelem mellett a gyorsaság. Ma az utazási idő Budapestről Miskolcra például 1 óra 47 perc, Nyíregyházára 2 óra 50 perc. szíthet, amely világos választ ad a legfontosabb kérdésekre, így például arra, hogy mi az adott politikai erő legfontosabb üzenete, kik a frontemberei, s ki a miniszterelnök-jelöltje? További kérdés persze, hogy miképpen váltsák aprópénzre az elképzeléseket.- Vagyis el kell dönteniük a pártoknak, hogy például hány nagygyűlést tartanak, milyen színekből komponálják a plakátokat, melyik tv-csatomán hirdetnek?- Én „májusi eső” effektusnak nevezem a felkészülésnek Kezdetben sokan kételkedtek abban, hogy lesz-e, aki igénybe veszi ezeket a luxusvonatokat. Rövid időn belül kiderült azonban, hogy igen. Jelenleg az Intercity utasainak mintegy 70 százaléka üzletember. Főleg az ő különleges igényeik kielégítésére kívánják rádiótelefonokkal, faxokkal felszerelni a kupékat. Tervezik a háztól házig történő személyszállítást is. Az utas telefonon rendelhet a vasúttól mikrobuszt, amely percre pontosan előáll, és a pályaudvarra szállítja. A célállomáson a megrendelő hasonló szolgáltatásban részesül. (deregán) ezt a szakaszát. Lényege ugyanis - jelképesen szólva - a talaj előkészítése a vetéshez. Az emberek pszichikai megnyerését, fogadókészségét a gyűlések, rendezvények szolgálják. A „vetőmagok” pedig az óriásplakátok, a szóróanyagok, a hirdetések és az agitálás más eszközei. A kampánynak végül - a nemzetközi gyakorlatot figyelembe véve - egy héttel a választások előtt kell elérnie a csúcspontját.- Mennyivel gazdálkodhatnak a kampányban a pártok?- Erre most még nehéz számokat mondani. Várhatóan 100 millió forinttól 1 milliár- dig költenek arra, hogy minél több szavazatot nyerjenek. Takács Mariann Helyi nyilvánosság Média Hungary ’96 címmel rendezik meg május 20-22. között Balatonszéplakon a helyi rádiók és televíziók konferenciáját, valamint filmek, műsorok vásárát. A rendezvényen a hivatalos szervek, a sajtó és az ön- kormányzatok képviselői megvitatják, hogyan felelhetnek meg a médiumok a helyi információk iránti egyre növekvő igényeknek. Az özvegyi nyugdíjról. Ma ülésezik az Alkotmánybíróság, és megvizsgálja a külföldi részvételű gazdasági társaságok adókedvezményeiről, valamint az özvegyi nyugdíj szabályozásáról, illetve a nyugdíjra vonatkozó adókedvezmény számítási módjáról szóló jogszabályt. Cigányjnbileum. Tisztelegve a többségi nemzet múltja előtt, méltóképpen vesz részt a hazai cigányság a millecentenárium megünneplésében - hangzott el a hét végén a kanizsai kisebbségi kulturális napon. Az Országos Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat cigány honfoglalási jubileumi rendezvénysorozatot is kezdeményezett, abból az alkalomból, hogy elődeik 600 évvel ezelőtt érkeztek Indiából a Kárpát-medencébe. Ok nélküli riogatás. A vérellátás rendszere jól működik, képes lépést tartani a nemzetközi fejlődéssel. Sokszor méltánytalanul keltenek bizalmatlanságot ezzel kapcsolatban, az utóbbi években ugyanis egyetlen halaszthatatlan műtét sem maradt el vérhiány miatt. Mindez a hét végén hangzott el Szombathelyen, az országos transzfúziológiai konferencián. Készül a Balaton-törvény. Hosszas vita és elemző munka után a hét végén Balatonfüre- den megalakult az a munkacsoport, amely összeállítja a koncepciót és a törvényjavaslatot. Nemcsók János államtitkár, balatoni kormánybiztos szerint a jogszabálynak mindenekelőtt az lesz a célja, hogy szabályozott keretek közé terelje a turizmust. Vendégváró falvak. Közgyűlésen beszélték meg tennivalóikat a hét végén a Falusi Turizmus Országos Szövetsége tag- szervezeteinek képviselői. E szervezetek mintegy 8500 szálláshellyel rendelkeznek az ország hétszáz falujában. Baranyai cégek Grazban. Harmincnégy magyarországi kiállító, többségében kézműves és népi iparművészeti termékekkel vesz részt a szombaton nyílt grazi tavaszi vásáron. Baranyából a Pécsi Porcelángyár Rt. és hat kisvállalkozó is részese a bemutatónak. Szerdától működni kezd az országos telefonszolgálat Alfa magzatmentő misszió A hátrányos körülmények között fejlődő magzatok és a már világra hozott csecsemők védelmére május elsejétől országos mozgalom indul. Erről dr. Téglásy Imre, a minap alakult Alfa Magzat-, Csecsemő-, Gyermek- és Családvédelmi Szövetség főtitkára tájékoztatta lapunkat. Elmondotta: Magyarországon csaknem minden második héten elpusztítanak egy csecsemőt. Csupán az utóbbi öt esztendőben megkétszereződött és a félmillióhoz közelít a környezeti, a magatartási, az anyagi vagy egészségügyi okok miatt veszélyeztetett 14 éven aluliak száma. A tragédiák megelőzésére a szövetség a családvédelem alapjaként - alfájaként, innen a szervezet elnevezése is - programot állított össze, amelynek kivitelezésében magánszemélyek, állami, önkormányzati intézmények, társadalmi és egyházi szervezetek, karitatív célú alapítványok, családsegítő szolgálatok közreműködésére számítanak. Tagjaik sorába várják mindazokat, akik anyagi ellenszolgáltatás nélkül vállalják a bajba jutottak megsegítését. Aktivistáik a hozzájuk forduló és kétségbeesett helyzetben lévő várandós nőket, és a már megszületett gyermekek édesanyáit minden .erővel vissza akarják tartani a rettenetes és jóvátehetetlen magzat-, illetve csecsemőgyilkosságtól. Elmondják nekik, hol és milyen támaszra számíthatnak gyermekük világra hozásához illetve felneveléséhez. Gondoskodnak arról, hogy egyéb lehetőség híján kismamaotthoni ellátást kapjon a magára maradt anyuka. Aki pedig végképp le akar, avagy kénytelen lemondani gyermekéről, azok számára örökbefogadó vagy nevelőszülőket keresnek. Az ország 19 megyéjében május elsejétől - a Westel 900 és az Ericsson jóvoltából - folyamatosan kiépülő mobiltelefonos hálózat társadalmi munkatársai fogadják a segélykérő hívásokat. Cs. Benkő Judit Mozgalmas politikai hétvége MSZP: Vitányira szükség van a pártban Műholdról - vámos szemmel Jók az elsó' hónap tapasztalatai A politológus szerint jövő ilyenkor célszerű elkezdeni a kampányt Korai még a szavazatvadászat Egy-egy parlamenti felszólalás hallatán óhatatlanul az az érzése a tévénézőknek és a rádióhallgatóknak, hogy máris elkezdődött az 1998-as választási kampány. Nem korai még a versenyfutás most, a ciklus közepén? Erről beszélgettünk Stumpf Istvánnal. Ennivaló világrekord. Nehezen túlszárnyalható csúcs született a hét végén Tatán: ifjú péktanulók - mintegy egy órai, összehangolt munkával - elkészítették a világ leghosz- szabb, 268,5 méteres szendvicsét. Pontosan 55,5 méterrel pipálták le az eddigi világrekorder londoni szendvicsmestereket. A száz asztalt elfoglaló alkotáshoz 330 kiló rozskenyeret, 60 kiló koleszterinmentes margarint, 600 fej salátát, 500 csomó retket, 320 kiló uborkát, 150 kiló paradicsomot és 150 csomó újhagymát használtak fel. fotó: Jusztin tibor Megjelent az áprilisi Lakáskultúra! Benne: ▲ Jellegzetesen női lak A Minilakások 2. A Ötletadó galéria A Tudósítás egy Kossuth-dijról A A kertbe ... Összeállítás kerti bútorokról, fűnyírókról és egyéb, kertbe való újdonságokról * A A házigazda: Kerekes Éva Ne feledje tehát: Új hónap, új Lakáskultúra! Hí -C* i t í í X- < K A V o \ T A x x x», $ v > <k r a « * * * ? t f &. május * ? 5 * r r Lakáskultúra