Új Dunántúli Napló, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)

1996-04-19 / 107. szám

1996. április 19., péntek A Mai Nap Dunántúli Napló 3 Magyarok cselekedetei Akad egy barátom, aki mindig csavaros kérdéseket szokott fel­tenni. Mindjárt, ahogy találko­zunk, még gondolkodni sem hagy. Bizonyára önök is ismer­nek ilyen embert, aki ráadásul azt hiszi, hogy jópofa. Minap azt kérdi: van-e mille- centenáriumi hangulatod? Mit mondjak erre? Nincs. Nincs, mert nem is lehet. Egy­részt tavaly volt a honfoglalás ezeregyszázadik évfordulója, másrészt fogalmam sincs, hogy milyennek kéne lenni egy hon­foglalási jubileumi hangulatnak. Mivel az én életemben egyszer fordul elő ilyesmi, s mivel úgy esett, hogy nem készültem fel rá igazán. De nem is igen igyekez­tek hangolni erre a külvilágból érkező impressziók sem, pedig hajlamos vagyok magyarkodni, de benne is inkább búslakodni, s megkönnyezem a Himnuszt. Temperamentum kérdése. A minap azt hallom egy kom­munikációs műsorban, talán tévé, talán rádió, hogy külhoni orszá­gokban nem is tudják, hogy mi már ilyen hosszú ideje itt va­gyunk e Kárpát-medencében. Még lengyel barátainknál sem foglalkozik a sajtó a magyarok milecentenáriumával, nemhogy a román vagy a szlovák fronton, esetleg, hogy a sógoréknál Auszt­riában is a vízcsapból a magyar ünnepségek folynának. Erre azt mondja a milecentenárium kor­mánybiztosa az ünnepi renyhe- ség okán, hogy nem vagyunk mi híján a kacagányos-jubileumi rendezvényeknek, hiszen minden település sajátos programmal ké­szült 1996-ra. S ebből a sok-sok kis ünnepi virágszálból lehet megkötni majdan a magyarok ezeregyszáz évének csudaszép bokrétáját. S hogy ami késik, nem múlik: fog még tetőzni örö­münk s jókedvünk. Csuhaj! Nos, vélem, egy kormánybiz­tos sem tehet sokat jelen esetben. Hiszen gondjaink eredője nem ő, hanem a mindenkori pénzhiány. KeVés van az Anjouk liliomos, fi­renzei mintára vert forintjából. Lásd: Az elmaradt világkiállítás. Annakidejében megettük az aranytojást tojó tyúkot, jércét, ka­csát, disznót, és akadt jónéhány feketevágás is. Bénít az adósság- tömeg, a hiteltörlesztés kötele­zettsége, a világ-nagy-nyomorú- ságunk érzete (amiből időnként kifelé lábalunk.) S ha így nézem, jogos a kérdés: végül is mit ün­nepeljünk? Hiszen ha a besenyők által űzött magyart Árpád vezér olyan helyre hozta, ahol ezeregy­száz év után se futja egy kiadós hejdanáré-ra, kinek van kedve azt fölemlegetni. Amikor még lóra sem telik. Persze, érdekes volna tudni (s még jobb látni), hogy vajon majd száz esztendő múltán miként il­lesztik be a Magyarok cseleke­detei (MCC) öt percébe a fen­tebb említett túlköltekezést, vagy ezt az összállami, ünnep- lős nagy bénaságot. Kozma Ferenc A Pécsi Rádió hétvégéje A Pécsi Rádió szombat dél­előtti „Jó pihenést!” című ma­gazinját ezúttal Kovács Zoltán szerkeszti és a következőkkel ajánlja a hallgatók figyelmébe. A 120 perces műsor politikai pikantériáját egy várható „poli­tikai per” körülményeinek vizsgálata adja. Mint ismeretes a március 14-i fővárosi Hősök terén dr. Torgyán József FKgP- elnök által elmondott beszéd vihart kavart más pártok köré­ben is. Nem rejtette véleményét véka alá dr. Toller László pécsi szocialista párti parlamenti frakcióvezető-helyettes sem a nyilvánosság előtt. Bírálatáért bírák elé kívánja őt állítani Torgyán doktor és pert helye­zett kilátásba „nem vagyoni kár” címén 300 ezer Ft megtérí­tésére. Műsorunkban választ kapunk arra „mennyit számol” és mire számít Toller doktor. A Zsolnay család leszárma­zottjai a héten a baranyai me­gyeszékhelyen jártak és nyilat­koztak stúdiónknak a híres pé­csi porcelángyár jövőjéről is. Bemutatunk önöknek egy sásdi származású „autódok­tort”, akinek csodamatuzsále­mei vannak műhelyében. Műhelylátogatás keretében mutatkoznak be a volt pécsi Pannónia Rajzfilmstúdió jog­utódjánál a „Funny Film Stú­dió” alkotói, akiknek keze nyomán egy napjainkban is ve­tített rajzfilm látható a mozik­ban: „A hetedik testvér”. A portrék sorát Schreck Ákos pécsi gimnazistával készített be­szélgetés folytatja, akinek kiállí­tását Pécsett láthatják. Emellett dr. Várnai Ferenc pécsi népze­nekutató és stúdiónk külső munkatársa portréösszeállítását is közzétesszük, melyet a pécsi August Senca Horvát Klub asz- szonykórusáról készített. Végül a 11 óráig tartó műsort egy igazi kulturális szenzáció zárja: egy vita kapcsán, ami Pécs két ismert és szakmailag nagyra tartott színésznője és újságírója között zajlik egy vers kapcsán. A vasárnap a kívánságműso­roké a Pécsi Rádióban: délelőtt fél 9-től 10-ig Lenk Irén „Szer­kesszünk együtt!” című, a levél­ben érkezett kéréseket teljesítő műsora szól, délután 4-től 5-ig a telefonos-üzenetközvetítő mű­sor a Somogy vári Valéria-Tuc- zai József műsorvezető zenei szerkesztő páros jóvoltából. A Föld napja alkalmából parkosítást végeztek tegnap Pécsett, a Belvárosi Óvoda udva­rában a gyermekek. Az ajándék facsemetéket a Baumax, Biokom és a Hentz & Kéreg kerté­szet ajándékozta az ovinak. löffler Gábor felvétele Alapokkal alaposan támogatott víziközmű-beruliázások Pécsett Pályázatok szennyvíz- és csapadékcsatorna-építéshez Tulajdonképpen kérdőjelet il­lett volna tenni a cím végére, mert az abban jelzett beruházá­sok sorsa még nem dőlt el. Az óvatosság mellőzését talán el­lensúlyozza, hogy a remélt be­ruházások igen tetemes össz­költségét viszont ott nem sze­repeltettük. Több, mint 800 millió forintról van szó, amely szerencsés esetben csak igen csekély mértékben terheli Pécs szűkös költségvetését. Mivel a lakosság részéről óriási a víziközmű építése iránti igényt - mégpedig anyagi áldo­zat vállalásával - Pécs Önkor­mányzata a közműves ivóvíz­szennyvíz- és csapadékcsatorna hálózatok építésére tavaly 1996-97-re céltámogatási, ugyanazon területekre ivóvíz- vezetékek továbbá belterületi VÍZrende zések támogatásra pe- dig 1997-re címzett támogatásért folyamodó pályázatokat nyújtott be a Kormánynak. Áprilisra kide­rült - a Belügyminisztérium jel­zése szerint - hogy Pécsnejc Jq esélye van több beruházási koncepció támogatásának el­nyerésére. Várhatóan megköze­lítően azonos területek ivóvíz-, szennyvíz- és belterületi víz- rendezési pályázatai lesznek nyertesek. A város számára szükségessé vált, hogy e beruházásokban az önkormányzati saját anyagi erő arányának csökkentésére más állami alapokhoz pályázzon támogatásért. A Vízügyi Alapból olyan közműves ivóvízellátást nyújtó beruházások, illetve belterületi vízrendezések részesülhetnek, amelyek egyébként elnyerték az állami céltámogatást. Ä Víz­ügyi Alap támogatásának mér­téke a beruházási összköltség 20%-a. A Környezetvédelmi Alapból az idén induló szenny­víz-csatornázási munkákra le­het támogatásért pályázni: be­ruházási összköltség 30%-ig vissza nem térítendő formában, további 30% erejéig kamatmen­tes hitelért. Ennek feltétele, hogy a beruházás állami céltá­mogatásban is részesüljön. Minden támogatásnak előze­tes feltétele, hogy az önkor­mányzat elkötelezettséget vál­laljon a saját forrás biztosítá­sára, még ha azt később köz­ponti támogatás váltja is ki. Pécs Közgyűlése tehát legutóbb jóváhagyta a szennyvíz- és csa­padéké satomázás folyatását. Továbbá azt, hogy a város pá­lyázzon a szennyvíz- és csapa- dékcsatomázás költségfedezete önkormányzati részarányának csökkentésére érdekében a Vízügyi Alaphoz és a Környe­zetvédelmi Alaphoz egyaránt. A támogatások elnyerése esetén a Közgyűlés biztosítja az önkormányzati forrást a Tettye II. és III. ütem, a Mecsekoldal I. és II., ütem, a Kertes, Kodó stb. dűlők, a Névtelen és a Kormos- kősor utca, a Dózsa György út és környéke, Szabolcsfalu, Pos­tavölgy II. ütem és a Málomi domb szennyvízcsatornázásá­hoz, illetve a Vince utcai és a Marx úti csapadékcsatorna épí­téséhez. D. I. A Magyarok Világszövetsége Baranyában A Magyarok Világszövetsége pártoktól és kormányoktól füg­getlen társadalmi szervezet; tagjai a világ mintegy ötven or­szágában dolgoznak. A szerve­zet 1938-ban, Szent István ki­rály halálának 900-dik évfordu­lóján alakult meg. Idehaza szinte minden me­gyében működik helyi szerve­zet: Baranya ebből a szempont­ból kivétel volt. A napokban Békés Sándornak, az MTV Pé­csi Körzeti Stúdiója vezetőjé­nek koordinálásával megalakult a megyei szervezet előkészítő bizottsága, s kitűzte az időpon­tot: 1996 április 29-én - hétfőn - 16 órai kezdettel tartják meg az alakuló ülést a pécsváradi vár tanácstermében. Áz alakuló ülésen részt vesznek az MVSZ országos vezetői, köztük Cso- óri Sándor költő, író, a világ- szövetség elnöke. Neves művészek a Siklós Art-on Április 19-én, ma 18 órától rendezik meg a siklósi vár kongresszusi termében a Siklós Art című kulturális programot. A hagyományos eseményen ezúttal is a városban élő vagy innen elszármazott profi vagy amatőr képző- és előadóművé­szek mutatkoznak be. Ezúttal a szereplők között találjuk Tímár Éva és Szabó Gyula színművé­szeket, Zvolszky Zita festő- és Imhof Ede trombitaművészt is. Erdőtakarítás a Mecseken A Mecsek Egyesület, a Bara­nya megyei Természetbarát Szövetség a Szivárvány Gyermekház, a Baranya me­gyei és Pécs Városi Rendőrka­pitányság, a Környezetünkért Alapítvány, valamint a Zson- gor Kő Baráti Kör közös ren­dezésében április 20-án, szombaton erdőtakarítást szer­vez, amelyre minden segítő­kész pécsi polgárt várnak. Szervező: Baumann József. Telefon: 252-770. A takarí­tásra vállalkozók szombaton 9 órakor három helyszínen talál­kozhatnak: Dömörkapu, Man­dulás, Tettye. Nagyszabású rendezvény kere­tében ünnepli a Föld napját a pécsi Misina Természet- és Ál­latvédő Egyesület. Április 20- án kerül sor a Pécs-Somogyon, a Pajtás utca végi majorság te­rületén kialakított természet- és állatvédelmi oktatóközpont és kutyaotthon megnyitójára, amelyre közös buszt indítanak 13.30 órakor a pécsi Terrári- umtól. A hiánypótló létesít­ményt a kanadai nagykövetség munkatársa nyitja meg. A rendezvényen kőzetbe­mutató és -vásár, kaktuszbe­mutató és -vásár,' lovaglás, tombola, kutya- és macska­kozmetikai tanácsadás, a Zöld Híd Energetikai Egyesülés, körhinta, céllövölde és hul­lámvasút várja az érdeklődő­ket. Bemutatkozik a Baranya Megyei Kulturális és Idegen- forgalmi Központ Szakiskolá­jának kézműves csoportja is. A 14 órakor kezdődő megnyitót követően a pécsi Nemzeti Színház művészei, majd a pé­csi Művészeti Szakközépis­kola és a somogyi általános is­kola citerazenekara lép az al­kalmi pódiumra, amely aero­bic és karate-bemutatónak is helyet ad. Természetes anyagokból készítenek tárgyakat 16 órától, de a programban kutyabemu­tató és ételkóstoló is szerepel, végül esti tábortűz, szalonna- és krumplisütés zárja az ün­nepi eseménysort. ## fi <7 01ÍIVÍ1I előfizetésére 1996. május l.-jétől Címzett: az Új Dunántúli Napló Kiadóhivatala Pécs, Rákóczi út 34. Pf.: 134. Előfizetési időszak ■< egy hónapra két hónapra negyedévre félévre tarja 650 Ft 1300 Ft 1950 Ft 3900 Ft Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény példányszámban 6 12 18 . 36 forintban 210 420 630 1260 Az előfizetéssel tagja leszek a Kedvezményes Vásárlói Körnek és a kijelölt áruházakban, üzletekben, szolgáltatóhelyeken a gépi számlámmal kedvezménnyel vásárolhatok név lakcím (ir. szám) Kérjük a megrendelfflevelet borítékba helyezve a Kiadó címére beküldeni vagy az Új DN hírlapkézbesítőnek átadni, legkésőbb április 29-éig. Az új előfizetők között 5 db 1000 Ft értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki, a kedvezményes vásárláson felül. Szerencsejáték az Dunántúli Napló előfizetőinek Hetente egy előfizetőnket megajándékozzuk! A nyertes előfizetői kódját (amely a hírlapelőfizetési nyugtán található) alkotó számokat közöljük hétfőtől szombatig. nyerőszáma:^ ú 9 ú 6 ú ú 3 ú ú 3 ú ú 1 12. heti Ön a nyertes? US A Regős & Regős építőanyag-kereskedés Pécs, Szivárvány u. 5., telefon: 324-779. a nyertes előfizetőnek 1000 Ft értékben ajándékoz csemperagasztót, színes fugázót stb. amely a jelzett címen vehető át a kapott értesítés felmutatásával. t /• A Föld napján

Next

/
Oldalképek
Tartalom