Új Dunántúli Napló, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)
1996-04-16 / 104. szám
I 10 Dhnántúli Napló Gazdaság 1996. április 16., kedd Infláció. A Gazdasági Kabinet hétfői ülésének legfontosabb napirendi pontja a kormány tervezett antiinflációs csomagja volt. Az ülést követően a kabinet tagjai nem árultak el közelebbi információt a csomag tartalmáról, amely a csütörtöki kormányülésen is ‘az egyik központi témaként szerepel majd. Kiváló. Összesen négy termékcsaláddal és két önálló termékkel jelentkezett négy hazai élelmiszergyártó az ITD Hungary által a rendszeresen ellenőrzött Kiváló Magyar Termék védjegyre kiírt millecentenári- umi pályázatra. A legalább 51 százalékban magyar teljesítményt képviselő termékeknek nemcsak a minőségét, hanem csomagolását is vizsgálják majd. Az eredmény májusban várható. Tőzsde. Lendületesen indult a tőzsdehét. A brókerek körében általános vélemény szerint ez a hétvégi tisztújító közgyűlésnek, az új tőzsdeelnök - Járai Zsigmond, a Magyar Hitel Bank vezérigazgatója - személyének köszönhető. A nyitóárfolyamok is magasak voltak. A Richter kivételével a gyakran forgó papírok mindegyike magasabban indult a pénteki záróárnál. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 98,56 Osztrák schilling 14,02 USA-dollár 148,91 ECU (Európai Unió) 184,75 Építőipari szakmai nap Négy építőipari cég együttes részvételével rendeznek szakmai bemutatót és konzultációt április 17-én Pécsett az Iparos Házban (Rákóczi u. 24-26. tanácsterem). A délután 13,30- kor kezdődő rendezvényen a kiállító és bemutatkozó cégek elsősorban korszerű fűtési eljárásokkal, takarékos, hatékony technológiákkal ismertetik meg az érdeklődőket. A szakmai nap látogatóinak előadások keretében lehetőségük lesz részletesen megismerkedniük a legújabb eljárásokkal, az érdeklődők kérdéseiket is feltehetik a cégek képviselőinek. A rendezvényterem előterében bemutatásra kerülnek az előadások témájához kapcsolódó termékek, technológiák. A tokodaltárói szénhegy oltása a GEOPARD tűzoltó kompozícióval Genius-díjas lett a Geopard Környezetvédelmi Kft. Kelendő-e az alkalmazott kutatás? Hír a lapunkból: A Geopard Környezetvédelmi Kft. több éve sikeresen alkalmazott pormentesítési és a porlekötés hatékonyságát növelő találmánya a Találmányok és Újdonságok Nemzetközi Kiállításán Genius ’96 Díjat kapott. Jő Dr. Gyurkó István okleveles vegyészmérnök, a Geopard Környezetvédelmi Kft. ügyvezető igazgatója a március végi budapesti kiállításról:-A száz éves hazai szabadalmaztatás jegyében 1500 hazai és külföldi feltaláló részvételével rendezték meg a Genius ’96-ot. A Magyar Feltalálók Egyesülete tagjaként a komplex porlekötő rendszerünket és a fmomporlasztású porlekötés hatékonyságát növelő új, felületaktív kompozíciónkat mutattuk be. Azt, amelyik a gyakorlatban a Dunaferr Nagyolvasztóműben, a tapolcai mészkőbányában, egy ausztriai talajde- kontamináló (méregtelenítő) üzemben is jól bevált. Az 1990-ben alakult kft. mögött kutatási téren több mint két évtizedes múlt áll, hisz a Mecseki Szénbányák Kutatási Központjaként elsők között foglalkoztak a környezetvédelemmel. Azóta sok helyütt alkalmazzák porlekötési, az utak portalanítására a Pulvfix, valamint a zajcsökkentő anyagaikat, eljárásaikat. Az új felületaktív kompozícióból előállított patronjainkat a Pécsi Erőmű Rt. zobáki bányaüzemében is rendszeresen alkalmazzák a széntelepek öngyulladási veszélyének kiküszöbölésére. Újabban az olajjal szennyezett földek és anyagok mentesítésével is foglalkoznak.-Kutató-kivitelező kft.-ként hogyan boldogulnak?- Csak olyan témával foglalkozunk, amit az élet vagy a gazdasági, környezetvédelmi kényszer vet fel. Tehát főleg eladható alkalmazott kutatásokkal. Jelenleg négy mérnökből áll a törzsgárdánk, de ha a munka úgy hozza, mint például a Dunafermél, fővállalkozóként százhúszan dolgoztunk. Dr. Gyurkó István négy év előtti esetüket meséli: a dorogi szénfeldolgozóban kigyulladt egy 50 ezer tonnás széndepó, eloltásával a tűzoltók sem boldogultak. Eljárásunkkal egy hónap alatt eloltották a tüzet, ezzel mintegy 300 millió forintos értéket mentettek meg.-Mióta foglalkoznak a díjnyertes porlekötő rendszerrel?-Öt éve a lakossági panaszok alapján a dorogi brikettgyár adta fel a leckét. Rendszerünk kidolgozásában jelentős szerepet játszott dr. Bánhegyi Mihály vegyészmérnök, ügyvezető, Moskó Károly és Szabó Péter kutató-fejlesztő mérnök, Wágner András fejlesztő technikus, a villamos automatika tervezésében és kivitelezésében egy ideig dr. Kiss Csaba villamosmérnök, majd Specht Gábor, az Enteco Bt. vezetője. Mi a diffúz kibocsátók esetében is 95-99%-os porlekötési hatásfokot biztosítunk más eljárások 35-40%-os hatásfokával szemben. A porlekötő eljárás lényege: az általuk kikísérletezett és előállított speciális porlasztóval finom porlasztással olyan ködfüggönyt (zárófüggönyt) állítanak elő, ami nem engedi a port a szabadba. Minden jelentékenyebb porforrás köré ilyen porlasztóegységet építenek ki. Az egyes részegységeket összekapcsolják és a központi tápegységből táplálják a hatékony nedvesítő anyagot tartalmazó vízzel és sűrített levegővel. A porlasztás hatékonyságát a permetező vízbe kevert adalékanyag növeli. Ezek a rendszerek automatikus működteté- sűek, sőt a Dunaferr üzemeiben számítógép vezérlésűek. Nem az idei az első díjazott találmányuk. Még kutatási osztályként vagy 8-10 éve elnyerték a Kiváló Feltaláló arany fokozatát. A Geopard Geotechni- kai és Környezetvédelmi Kutató Fejlesztő Kft.-hez, mintegy holdinghoz tartozik a Genius- díjas Környezetvédelmi mellett a Tűzvédelmi és a Gázkitörésvédelmi Kft. is. Ha szükséges, egy-egy témában besegítenek egymásnak.-Mi kell az alkalmazott találmány megvalósításához?- Sok minden. Bújni a szak- irodalmat, a kivitelezésnél viszont kemény állóképességre van szükség. Fővállalkozóként tervezünk, kivitelezünk és a beüzemelést, a hatásfok beméréseket követően kulcsrakész átadással dolgozunk egy éves garanciával. Dunaújvárosban már harmadik éve üzemel a komplex rendszerünk, elégedettek vele, újabb és újabb problémák megoldására is minket kérnek. Eddig csak a porlekötési munkában több mint százmilliós beruházást valósítottunk meg, s a zömmel hazai gépek és berendezések felhasználásával nagyon sok szakembernek adtunk munkát. B. Murányi László Kereskedőcégek eladók Egyszerűsített privatizáció - számokban Az egyszerűsített privatizáció második listáján hét kereskedelmi céget kínál eladásra az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság. Ragáts Imre ügyvezető igazgatóhelyettes elmondta, hogy a cégeket, amelyeknek együttes jegyzett tőkéje 1,957 milliárd forint, 76,5 százalékos értékhatáron vásárolhatják meg a befektetők. A társaságok - amelyek között bel- és külkereskedelmi cégek egyaránt megtalálhatók - jegyzett tőkéjének 92,8 százaléka állami tulajdonban van. Eddig 294 befektetői dokumentumot vásároltak meg a dobra vert cégekről, 54 befektető jelezte is érdeklődését. Egyébként az egyszerűsített privatizáció első jegyzékén meghirdetett 71 cég közül 37 cégre érkezett elfogadható ajánlat, s 32 esetben meg is kötötték a szerződést, a többinél a vevők meggondolták magukat. Huszonkét cég vételárát ki is fizették a vásárlók, 20 cég tulajdonjogát az ÁPV Rt. már átadta. Annál a 34 vállalkozásnál, amelyre nem érkezett elfogadható ajánlat az első fordulóban, „menedzserforduló” kezdődött: huszonkét helyen a vezetők jelezték, hogy versenyeztetés nélkül hajlandóak megvásárolni a céget. I Hány nap szabadság jár a hazai munkavállalónak? A Munkaügyi Minisztérium osztályvezetője válaszol a sokakat foglalkoztató kérdésre Hamarosan beköszönt a nyár, a családi kikapcsolódások, hosszabb távra tervezett nyaralások ideje. Ilyenkor már hozzá kell látni megtervezni a nyári pihenést. De vajon hány nap szabadsággal számolhatunk? Ezt mostanában kevesen tudják, különösen a kisebb cégek, magánvállalkozások alkalmazottjai közül. Az aktuális kérdésre a téma szakértőjeként dr. Kiss György, a Munkaügyi Minisztérium főosztály- vezetője válaszol.- A Munka Törvénykönyve szerint minden alkalmazottat évi 20 munkanap alapszabadság illet meg, amely a 25. életév betöltése után fokozatosan emelkedik, két-három évenként egy nappal. Tehát a 28. életévtől 22 napra, a 31. után 23 napra, a 33. életévtől 24 napra, a 35 éveseknek 25 napra, a 37-től 26 napra, a 39 éveseknek 27 napra, a 40-et betöltőknek 28 napra, a 43 éveseknek pedig 29 napra. A 45. életév betöltését követően kivétel nélkül minden munkavállalónak 30 nap szabadság jár.- Valószínűleg többeket is foglalkoztató kérdés, hogy milyen jogcímeken jár pótszabadság?- A fiatalkorú munkavállalókat évente öt munkanap pótszabadság illeti meg annak az évnek a végéig, amelyben a 18. életévüket betöltik. Ugyancsak pótszabadság jár a gyermeknevelésben nagyobb szerepet vállaló anyának vagy apának, illetve a gyermeküket egyedül nevelőknek, a gyermek születésének évétől addig, amelyben a 16. születésnapját betölti. Egy gyermek után 2, két gyermek után 4, kettőnél több gyermek után pedig összesen 7 munkanap pótszabadság illeti még a szülőt. A vak munkavállalók részére 5 nap pótszabadságot ír elő a törvény. A kollektív szerződésben további pótszabadságok is megállapíthatók az állandóan föld alatt vagy egyéb más, veszélyes munkakörökben dolgozó munkavállalók számára.- Korlátozhatja-e a cég alkalmazottjait abban, hogy saját elképzelésük szerint kivegyék évi rendes, fizetett szabadságukat?-A szabadságot az esedékesség évében ki kell adni, de nem feltétlenül egyhuzamban, vagy kizárólag a dolgozónak megfelelő időpontban. Kivételesen fontos gazdasági érdekből a cég január 31-ig elhalaszthatja a szabadságolást, sőt indokolt esetben a már szabadságát töltő alkalmazottját vissza is rendelheti, de ilyenkor minden esetben meg kell térítenie az ezzel együtt járó többletköltségeket. (németh) .ÍQftvojiúoJíWcivf az Dunántúli Napló előfizetésére 1996. május l.-jétől Címzett: az Új Dunántúli Napló Kiadóhivatala Pécs, Rákóczi út 34. Pf.: 134. Előfizetési időszak Előfizetés díja Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény példányszámban forintban egy hónapra két hónapra negyedévre félévre 650 Ft 1300 Ft 1950 Ft 3900 Ft 6 210 12 420 18 630 36 1260 Az elóTizetéssel tagja leszek a Kedvezményes Vásárlói Körnek és a kijelölt áruházakban, üzletekben, szolgáltatóhelyeken a gépi számlámmal kedvezménnyel vásárolhatok név lakcím (ir. szám) Kérjük a megrendelőlevelet borítékba helyezve a Kiadó címére beküldeni vagy az Új DN hírlapkézbesítőnek átadni, legkésőbb április 29-éig. Az új előfizetők között 5 dh 1000 Ft értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki, a kedvezményes vásárláson felül. A nyertes előfizetői kódját (amely a hírlapelőfizetési nyugtán található) alkotó számokat közöljük hétfőtől szombatig. nyerőszáma: Ön a nyertes? M A Regős & Regős építőanyag-kereskedés ** Pécs, Szivárvány u. 5., telefon: 324-779. a nyertes előfizetőnek 1000 Ft értékben ajándékoz csemperagasztót, színes fugázót stb. amely a jelzett címen vehető át a kapott értesítés felmutatásával. i k i i l i