Új Dunántúli Napló, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)
1996-04-12 / 100. szám
1996. április 12., péntek A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Még a tanárnál is olcsóbb tanerőt! (Folytatás az L oldalról) Véleménye szerint, a szakszervezeti harcnak helyi szinteken kell lezajlania. Jó alkalmat adhat erre majd, ha a törvénymódosítás után megváltozik a pedagógusok bérezése. Ezután ugyanis mód nyílik a differenciált fizetésre. Az iskolaigazgatók dönthetnek majd arról, hogy a bértáblázat előírásain felül, kinek mennyit adnak az erre kijelölt pénzkeretből. A közoktatási törvény rögzíteni fogja, hogy az iskolák fenntartásához az állam országos átlagban 70%-kal járul hozzá, a fenntartóknak a költségek 30%-át kell majd állniuk a jelenlegi 37% helyett. Az iskolákat továbbra is az oda járó gyermekek létszámával arányosan támogatja majd az állam. Ezen felül kiegészítő támogatásban részesülnek a hátrányos helyzetű és kistelepülések, kiegészítő normatíva jár majd a napközi és a más településről bejáró tanulók után. A törvénytervezet az osztálylétszámokat maximálja. Az általános iskola alsó tagozatán legfeljebb 25 diák lehet egy osztályban, felső tagozaton 30, a középiskolában 36. A kötelező tanári óraszámokat a jelenlegi 18-ról 20-ra emelik. A csoportbontások százalékos arányát minimumként állapítják meg a kötelező óraszámhoz viszonyítva. Horn Gábor tömeges elbocsátásoktól nem tart az iskolákban. Arra számít, hogy a szakmában 5-6%-os lesz a munka- nélküliség. U. G. A Babits-mapokat a hagyományokhoz híven idén is megrendezték a pécsi Babits Mihály Gimnáziumban. Az iskola és a diákönkormányzat számos érdekes programot kínált a tanulóknak és a pedagógusoknak egyaránt. Többek között néptáncbemutató, tánctanulás, zenei műhelyek (felvételünkön), amatőr rock-zenekarok, vetélkedők csábították az érdeklődőket. fotó: müller andrea Osszügyészi értekezlet A baranyai ügyészek szokásos évi értekezlete volt tegnap Pécsett a megyei főügyészségen, amelyen a személyi ügyeken túl a büntetőjoghoz, a közigazgatási, illetve a magánjoghoz kapcsolódó múlt évi ügyészi tevékenységet tárgyalták meg. A szakma rendkívül leterhelt - behatárolt a létszám és az évek óta tartó generációváltás miatt -, miközben egy felmérés szerint a lakosság a háborún túl elsősorban a bűnözéstől fél a legjobban. Ezt a közérzetét egyelőre az sem enyhíti, hogy - számolt be erről az értekezleten dr. Tamás János megyei főügyész - Baranyában az ítélkezési gyakorlat az országos átlagnál szigorúbb. Úgy tűnik, visszatartó erőként ez sem elég hatékony, csak egy példa: 1994-hez képest Baranyában a múlt évben 93 százalékkal nőtt a gépkocsilopások száma. Ugyancsak nyugtalanító körülmény, már ami a bűnözés utánpótlását illeti: csökkent ugyan a fiatalkorú elkövetők száma, viszont emelkedett a gyermekkorúaké - a megyében egyébként 14 000 veszélyeztetett gyermeket tartanak nyilván, akik tehát olyan környezetben nőnek fel, amelyben jószerével csak rosszat tanulhatnak. Az ügyészek munkájának egyik értékmérője: a kimondott bírói ítéletek döntő többségben megegyeztek az ügyészi indítvánnyal. Igaz ez a közlekedési bűncselekmények esetében is: a múlt évben közel 250 elkövetővel szemben emeltek vádat. A megye útjain egyébként 58-an vesztették életüket 1994ben. M. A. Erős ketrecekben szállították Pécsre a nyugtalan hiéna párt fotó: laufer László Új lakók a pécsi állatkertben Rá járt a rúd az elmúlt félévben a pécsi állatkertre. (Emlékezzünk, a kiszökött farkas emberekre támadt, a lépfene nevű betegségben több állat, köztük nagy testű ragadozók is elpusztultak.) Az itt dolgozók „felvették a harcot” a nehézségekkel és bíznak abban, hogy együttes erővel sikerül helyreállítani a zoo békéjét. Bővítették a látogatók által felkereshető területeket, melyeken biztonságos, új ketreceket építettek és séta- utakat alakítottak ki. A vendégek körében a legkedveltebbek az állatcsemeték. A közelmúltban jávorantilop-, vaddisznó-, majom-, párducbébik látták meg a napvilágot a Mecseken. A budapesti állatkertből tegnap új lakók érkeztek: két csíkos hiénával és egy erdei kutyával bővült a nagy család. A közeljövő látványosságának ígérkezik, hogy Süti, a már 2 éves nagyfiú víziló a gondozó kíséretében idén már saját lábán megtéve az utat foglalja el nyári szálláshelyét. Müller A. Önkormányzati lakbéremelés (Folytatás az 1. oldalról) A lakbér kiszámítási képletének egyik szorzója a lakások használati értékének pontértéke. A másik kettő: az alapterülete és a működési költség. A lakások üzemeltetője felmérte a lakásállomány a komfortfokozaton túl a fűtési mód, az építési mód, a műszaki állapot, a lakások épületen belüli elhelyezkedése és lakóövezetek szerint. Ehhez egy pontrendszert rendeltek. A lakás használati értékét 45%-ban a komfortfokozat és a fűtési mód, 20%-ban az építési mód és a műszaki állapot, 10%-ban a lakás épületen belüli elhelyezkedése és 25%-ban a lakóövezet adja. A lakásállomány üzemeltetési költségét elosztották az ösz- szes pontértékkel: idén így havonta, m2-ként egy pontra 0,90 Ft jut. A havi lakbér kiszámításához az alapterületet kell megszorozni a lakáshasználati pontértékkel - maximum 100 lehet - és az egy pontra jutó költséggel. Új stádiumához jutott tegnap a közoktatási intézmények racionalizálása: a közgyűlés elfogadta az intézkedéssor elveit. Ezek szerint a módosítási javaslatokat minden intézményre el kell készíteni. „A megkezdett pedagógiai programok felmenő rendszerben folytathatók. A speciális tantervű képzés feltételeit városi szinten biztosítani kell. A szakképzésre vonatkozó speciális előírásokat figyelembe kell venni.” Meghatározták - a közoktatási törvény megjelenéséig - az 1996/97-es tanévben belépő osztályok irányadó létszámait, amelyek finanszírozását vállalja az önkormányzat: óvoda 20 fő, általános iskola 20 fő (néhány peremterületiben 15), párhuzamos osztályok átlaglétszáma 24 fő. A 9. osztály átlagos létszáma és a gimnáziumok első évfolyamának osztálylétszáma 30 fő. Indokolt esetben a fenntartó alacsonyabb osztálylétszámmal induló oktatást is engedélyezhet. D. I. A költészet napja Pécsett (Folytatás az 1. oldalról) -Úgy'érzem, tíz év múlva ők lesznek a pécsi költők - mondta Bertók László, az est szervezője és a beszélgetés vezetője. A fiatal költők eddigi pályájukról és terveikről nyilatkoztak de a közönség, Szakács Eszter, Berta Péter és Méhes Károly verseiből is kapott ízelítőt. A pécsi DOZSO Városi Művelődési Központban a dr. Hajdú Imre megyei versmondó verseny megrendezésével ünnepelték meg a költészet napját. Az 52 középiskolás jelentkező közül öt diákot jutalmaztak. Arató Rékát, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanulóját, Papp Gábort, a pécsi Ziper- novszky Károly Szakközépiskolából, Szilasi Balázst, a mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziumból, Tihanyi Lászlót, a pécsi 508. sz. Szakmunkásképző és Szakközépiskolából, valamint Wágner Anitát, a komlói Nagy László Gimnáziumból. A pécsi Várkonyi Könyvtárban dr. Nagy Imre egyetemi docens tartott előadást Várkonyi Nándor Petőfi-kutatásairól. Petőfi Sándor költeményeit Stenczer Béla és Bánky Gábor adta elő. A Baranya Megyei Könyvtár vendége Galambosi László költő volt. A pécsi Kiss Attila Magánmúzeumban Köves Imre és Rozvány György szerzői estjét rendezték meg. Peták P. - U. G. Alma, sajt, gyertya és bor Borverseny a pécsi és mecseki termelőknek „A savat nagyon kell becsülni, ha finom és nem érdes”. Ilyen és ehhez hasonló borisszáknak sokat jelentő szentenciák tucatját lehetett tegnap hallani a pécsi Kikelet Szállóban, ahol immár huszonötödik alkalommal rendezték meg a „Pécs város és a Mecseki borvidék” elnevezésű borversenyt. A verseny igazán akkor kapott rangot, amikor három évvel ezelőtt Pécs „A szőlő és a bor nemzetközi városa” kitüntetés büszke tulajdonosa lett. A verseny fővédnöke dr. Páva Zsolt polgármester volt. A borkóstolás nem egyszerű mesterség, hiszen ezen a versenyen is 114 fehér és 11 vörösbor között kellett különbséget tenni. Az rengeteg íz megkülönböztetéséhez egy-egy szelet illatos alma és némi sajt nyújtott segítséget a borbíráknak. A nemes italok színének és tisztaságának megállapításához pedig a gyertya lángja volt a megfelelő segédeszköz. A pontozásos versenyben a borok színe, tisztasága, illata és zamata számított, ezekre összesen húsz pont volt adható. Egy termelő több nedűvel is pályázhatott, a maximális pontokért aranyérem járt, három aranyéremért pedig a „nagydíjas termelő” elnevezésű kitüntetés. Aranyérmet összesen 24, ezüstérmet 44, bronzérmet 38 bor kapott. A fehérborok közül a legjobb eredményt Cser József tramini borával, Pécs-Szkókó termőhellyel érte el. A vörösborok között Ritter Tamás zweigelt bora kapta a legjobb minősítést, az ehhez szükséges szőlő pedig Pécsszabolcson termett. Stefanits Csaba A borkóstolás nem egyszerű mesterség FOTÓ: MÜLLER ANDREA Közbeszerzés az építészetben Közbeszerzés az építési gyakorlatban címmel a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara pécsi, dr. Majorossy I. utca 36. alatti konferenciatermében május 9-én, 9 órától rendez előadásokat az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, a PBKIK Innovációs Osztálya és a Baranya Megyei Építőipari Egyesülés. Az előadók aktuális építőipari kérdésekről és a köz- beszerzési törvényről tájékoztatják a résztvevőket. Jelentkezni április 20-ig lehet, tel.: 254-287. Új kullancsvírus vakcina Tudományos ülés keretében mutatták be tegnap Pécsett a PAB Székházban a kullancs által terjesztett agyvelő-, agyhártya- és gerincvelőgyulladást okozó vírus elleni új vakcinát. Az Encepur nevű új oltóanyaggal 3 évre szóló védettség érhető el háromszor megismételt oltást követően, ezután évente egy alkalommal emlékeztető oltással fenn lehet tartani a szervezet immunitását a vírussal szemben. Az új vakcinával gyors, 3 hét alatt megszerezhető védettséget is el lehet érni, ha a gyorsított eljárást alkalmazza az orvos. Ez esetben a védettség időtartama 18 hónap. Az Encepurt előállító cég speciálisan gyermekek számára is kifejlesztett oltóanyagot. Ezzel a 12 év alatti gyermekeket ajánlott beoltani. Mivel Baranya kullanccsal nagyon fertőzött területnek számít, nem árt a védettséget most, kora tavasszal megszerezni. A szer a patikákban kapható - más kullancsvakcinák mellett - aki igényli, a családorvos felírja, s a védőoltásokat elvégzi. S. Zs. Csodálatosan szép álló és futó (tiroli) MUSKÁTLI VIRÁGPALÁNTÁK (begonia, büdöske, hamvaska, paprikavirág) érkezett a Marantha Virágdiszkontba (Verseny u. 19.) Nyitva: H-P: 8-17-ig, Sz.: 8-12-ig Tel.: 215-611/1462-es mellék (Erzsiké) SKODA tulajdonosok számára az 1996. április 15 és 19 közötti bélen elvégezzük a 26 pontos átvizsgálást INGYENESEN ZALAI AUTÓHÁZ Márkakereskedés és szerviz Pérs, ísiakmegyer-dűlő 2. sz. (az AKAl-benzinkút mellett) Volkswagen Csoport Tel.: D6-72-441-137 ^láloghitelezésből visszamaradt arany ékszerek kedvezményes vására 96.04.13. (szombat) 8.00-11.00 között 3 ékszer vásárlása esetén további 10 % kedvezmény! Zálogház Pécs, Perczel u. 27. Tel.: 224-224 u * i