Új Dunántúli Napló, 1996. március (7. évfolyam, 59-89. szám)
1996-03-23 / 81. szám
1996. március 23., szombat Közélet Dunántúli Napló 9 MHTÖJA Nowotarski István szobrászművész a POTE Élettani Intézetének folyósólyán lévő domborművek előtt FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Professzorportrék A Pécsi Orvostudományi Egyetemen nagyhírű tudósok, orvosprofesszorok dolgoztak, kutattak, tanítottak és gyógyítottak, akiknek szelleme ma is a tanítványok, kései utódok emlékezetében, munkájában él. Aki az egyetem oktatási és klinikai épületeiben jár, legyen az orvos, diák vagy beteg, megismerkedhet Pécs város híres tudósaival a kifüggesztett domborműveken keresztül. Mintha jelen lennének ma is egykori intézeteikben. így például az Idegklinika bejáratánál Reuter Camilló és Kömyey István professzorok életnagyságé bronzportréi néznek velünk szembe. Az Urológiai Klinika folyosóján az alapító Huth Tivadar, az Élettani Intézetben és a központi épület aulájában Lissák Kálmán és Grastyán Endre, Entz Béla, Kerpel-Frónius Ödön, Melczer Miklós, Romhányi György akadémikusok, orvosprofesszorok, tudósok, egykori rektorok portréi láthatók, akik magas állami kitüntetésekben (Kossuth-díj) részesültek. Boros Béla szemészprofesszor nemrég készült domborműve és Cholnoky László portréja felavatásra vár. A szép feladatra a pécsi Nowotarski István szobrászművészt kérték fel, aki örömmel vállalkozott e munkára. Összesen 32 orvost és professzort mintázott meg életnagyságú domborműben és kisplasztikában, érem formájában, mint Ángyán Jánost és Szentágothai Jánost. A ma már 87 esztendős művész most is dolgozik számos pécsi tudós portréján.Nowo- tarski Istvánnak az a fontos, hogy a pécsi tudósok emléke mindenki számára láthatóan fennmaradjon. Boldogan vált ennek megvalósítójává. Rozvány Gy. Lakóhelyünkön - lakóhelyünkért Az 1996. január 23-án Pécsett, a TESZ központban megtartott Civil Fórumon megfogalmazásra került, hogy a közös érdek egyeztetése, az eredményesebb és hatékonyabb munka érdekében szükséges a civil szervezetek, egyesületek, alapítványok stb .. . összefogása, együttműködése. A Baranya megyei Civil Kerekasztal résztvevői a közös célok megvalósítására: „Lakóhelyünkön -lakóhelyünkért, pécsi-baranyai polgárokért” címmel az alábbi program-nyilatkozatot teszik közzé: 1. A Baranya megye területén élő és tevékenykedő különböző társadalmi (civil) szerveződések a Társadalmi Egyesülések Szövetsége (továbbiakban TESZ) köré tömörülve, közösen kidolgozott program alapján részesei és alkotói kívánnak lenni a Baranya megye és Pécs város társadalmi közélete további alakításának. 2. A különböző összetételű és célú civil szerveződések tevékenységüket összehangolva megyei, valamint országos szinten is együttműködnek a térség nemzeti értékeinek megőrzésében, átörökítésében, a társadalmi fejlődés szolgálatában. Programokat dolgoznak ki a gazdasági fel- emelkedés érdekében, a környezet megóvása, az itt élők érdekvédelme, a kulturális értékek és hagyományok megőrzése érdekében. 3. A civil szervezetek megállapítják, hogy a térség lakosságának egészségi állapotát, életkilátásait az elmúlt időszak történései hátrányosan befolyásolták, ezért neves szakemberek tanácsait követve az emberek aktivizálásával együtt helyzetfeltáró, az egészséget és életminőséget javító akciókat kezdeményeznek. 4. A különböző civil szervezetek ilyen irányú hatékony együttműködése érdekében meg kell találni a célok megvalósításának legjobb formáit, a közös programok kialakításához ki kell jelölni a konkrét teendőket. 5. A TESZ köré tömörülő, a fenti célok érdekében összefogó civil szervezetek érdekében olyan erőt alkothatnak, amelyek számottevő hatást gyakorolhatnak a környezet, a társadalom különböző folyamataira és tartalmi koncepciói a mindenkori hatalomtól meg tudják követelni a probléma érzékenységet, a nagyobb hozzáértést, a feladatok megoldására való törekvést és képességet. 6. Az együttműködést elhatározó és vállaló civil szervezeteket arra kérjük, csatlakozzanak a Baranya Megyei Civil Kerekasztal szervezethez, az előző pontokban meghatározott célok megvalósítására, a civil szervezetekben tömörülök érdekvédelmére. Csatlakozási szándékukat szíveskedjenek 1996. április 15-ig a Társadalmi Egyesülések Szövetsége címére (Pécs, 7621 Apáca u. 15.) eljuttatni. A Baranya Megyei Civil Kerekasztal Állítsunk emlékművet a II. világháború hőseinek! Pécsett a II. világháborúban elesett hősök tiszteletére az elmúlt 52 év alatt nem állítottak emlékművet. 1995 május 20-án megszerveztem, és nagy sikerrel megtartottuk egész Baranyából a bajtársi találkozót. Ez minden túlélőnek felejthetetlen ünnep volt. Bajtársaim könnyes szemmel szorongatták a kezemet, és így köszönték meg, hogy 52 év után lehetőséget kaptak, hogy az életben még egyszer találkozhassanak. Azok az emlékek késztettek arra, hogy egy Hősi Emlékmű megvalósításához megtegyem az első lépéseket. A tervemet, elképzelésemet benyújtottam dr. Páva Zsolt polgármester úrnak. A javaslatom átkerült a Kulturális Bizottsághoz, és ott a gazdasági nehézségekre hivatkozva megtorpant! Mi túlélők tisztában vagyunk azzal, hogy nekünk már minden nap ajándék, nincs időnk további éveket várni. A 84. évemet taposom, de fáradságot nem kímélve egy alapítvány létrehozásán dolgozom, hogy közadakozással valósítsuk meg a tervet. Két közismert kiváló jogtudor barátom már felajánlotta a segítségét, de ezen túlmenően minden ötletet, tanácsot szívesen és köszönettel fogadok. Úgy érzem, hogy a közadakozással sem lesz semmi gond, mert erre a rendkívül nemes célra ki-ki helyzetéhez viszonyítva anyagilag is segítséget fog nyújtani. S ennek a tervnek a megvalósításához elsősorban szív, lélek, tenniakarás kell. És ez nem hiányzik. A többi szervezés kérdése. Javaslatot várok az elhunyt hősök nevének, személyi adatainak összegyűjtésére is. A felsorolásból senkit nem szeretnék kihagyni! Az Emlékmű megvalósítására én a Szigeti úton a Városi Könyvtár előtti parkosított területet javasoltam. Központban van, könnyen megközelíthető, és ez nem utolsó szempont. Várom a különböző egyesületek, csoportok segítségét, alkotó művészek jelentkezését és tanácsát. Én bízom abban, hogy a megálmodott Hősök Ligetében, az ott felállított Hősi Emlékmű közelében elhelyezett padokon még lesz módon a túlélő bajtársaimmal a poklok poklában átélt borzalmakat felidézni. Keszthelyi István Szolidaritás A jó ég tudja, mióta betoncsontvázként éktelenkedő belvárosi építmény felé vitt az utam. Legmagasabb szintjén fekete bundás, fázósan didergő, rémült kutya szaladgált széltől szélig, s oly keservesen vonítgatott a járdán közönyösen tovasietőknek, hogy akarva nem akarva vonzotta a tekintetet, - kiét bosszúsággal, kiét szánakozással. A fejekben egyként mocor- gott a gondolat: hogyan jutott oda a szegény pára. Milyen otrombán kegyetlen tréfa vitte a kilátástalanság magasába? Miótajárja reménytelen útját? Éhesen, fázva, vajon hány éjt dider- gett végig? Csak egy a bizonyos: felfelé hajította únt kutyasorsa, és az EMBER. Lejönni nem tudott a lépcsőtlen magány hegyfokáról. Aki fellökte, tudta az utat s azt is, hogy vissza csak magának biztosította azt. Elvégre „csak” egy kutyáról volt szó. Ugyan ki kockáztatja nyaka-törését érette? A kutya rója a hosszakat a betontömb egyik szélétől a másikig, és sír, és könyörög. Szemében rémítő felismerés - nincs gazda, nincs hívószó, nincs kö- nyörület. Kutyaszorítóba került -a „leghűségesebb barát”. A járókelő, tovasiető megáll egy pillanatra, aztán megy tovább. Nem talál megoldást, nem is keres - meg miért is? Nem ő vitte fel, nem az ő dolga. Aztán csoda történik. Csoda egy hétköznapon. Nem emberi: állati' j.inv*« Gazdáját kísérő, nemes vonalú, jól ápolt eb felkapja fejét a kutyatárs sírását hallva, és iramodik. Kerítésrésen át, kőhézagok szédítő meredélyein felfelé, biztató vakkantással, csitító, bátorító utánozhatatlan hangokat hallatva iramlik kőről-kőre. Egyre feljebb. Most már megáll az utca-ember. Figyeli a megoldhatatlannak tűnő attrakció végét. Hogyan, hogyan nem, a barát felért. Összekapaszkodó barna és fekete csomag, üdvözült kutyabeszéd. Elől a barna, jó házból eleresztett ebcsoda, és mögötte a koszlott, remegő fekete társ. Jönnek lefelé. A járda biztonságában még egy baráti vakkantás. A jól ápolt gazdájához siet, s a fekete eltűnik az utca forgatagában. Csak ennyi történt, egy hűvös kora tavaszi reggelen. Pécsett, a város szívében. Dr. Hegedűs Sándor Degré Alajos Egy tudós, jogtörténész, levéltáros Az 1945 utáni pécsi tudomány- egyetem fokozatosan sorvadó fakultásának kiváló történésze, Holub József mellett rövid ideig oktathatott, taníthatott egy akkor már neves jogtörténész, az ítélőtáblái bírói funkciót egyetemi adjunktusi funkcióval felváltó Degré Alajos (1909-1984). Róla emlékeztek meg egykori barátai, munkatársai, tanítványai egy tanulmánykötettel. A tanulmánykötet az életrajzi megemlékezés után két szakmai emlékezéssel folytatódik. Zlinszky János, a Pázmány Péter Kát. Egyetem professzora a tudóst, Kállay István, az Eötvös Lóránd Tud. Egyetem profesz- szora pedig a jogtörténész levéltárost mutatja be. Mindkét tanulmány tulajdonképpen egy olyan életutat ismertet, amely a legnagyobb nehézségek, mesterséges akadályok ellenére is töretlenül haladt a tudomány terén. De elgondolkodtató, mit alkothatott volna, ha ezek az akadályok kisebbek. A törés különösen nagy volt 1956 után, amikor a pécsi egyetem akkori hangadói őt elsőszámú közellenségnek nyilvánították, és falfestéssel is követelték az eltávolítását. Az Emlékkönyv többi tanulmánya is méltó a megemlékezetthez. Balogh Elemér a középkori magyar szentszéki perekben szereplő büntetőjogi tényállásokat elemzi, és méltón folytatja Degré ilyen irányú munkásságát. De a római jogász Benedek Ferencnek az Actio Publicianaról írt tanulmánya is idetartozik, hisz a római jogi alapokra épül a jogtörténészek munkája is. Ezért méltó emlékezés Molnár Imre professzornak A Gaius-féle Institutio rendszer c. tanulmánya. Fokozott érdeklődéssel olvastam Földi András Werbőczy és a római jog, Hamza Gábor A Tripartitum mint jogforrás és Mezey Barna Büntetőjogi töredékek a Hármaskönyvben c. tanulmányát, mert visszaemlékeztem egy 1956-ban elhangzott kisebb előadásomra, amelyet követő politikai támadások ellen éppen Degré igyekezett megvédeni. A közölt tanulmányok közül a továbbiakban a teljesség igénye nélkül kiemelném Kajtár Istvánnak napjainkban újra aktuálissá vált Modernizációnk és Európa. Adalékok a politikai vitakultúrához az 1843-44-es rendi országgyűlésen című munkáját, valamint Horváth Pál Kulturális jogok a megkésett polgári átalakulás időszakában c. dolgozatát. Degré Alajos élete jelentős részét töltötte a Zala megyei Levéltárban. így méltó, hogy levéltáros munkatársai is tanulmánynyal emlékezzenek rá. Kapiller Imre Kelemen Imre és családja Zalában egy volt pécsi jogakadémiai tanárnak zalai kapcsolatait mutatja be, Molnár András pedig Deák Ferenc mint becsületbeli tiszti alügyész c. dolgozatában a, Jtaza bölcse” eddig nem ismert életszakaszát ismerteti. Homoki Nagy Mária Az úrbéri telek tulajdonjogi helyzete címen a XVIII. század történetének ismeretéhez szükséges alapokat tárgyalja, míg Pölöskei Ferenc A városok jogállása a polgári korban, Sik Ferenc Kossuth Lajos jogi reformtervei c. tanulmánya a polgári átalakulás egyes kérdéseit mutatja be. Rácz Lajos A prímások és a magyar közjog címen évtizedeken keresztül nem tárgyalt, vagy helytelen, a tényeknek nem megfelelő formában bemutatott témát ismerteti. Szita János Magyarország és a Habsburg tartományok kapcsolata 1526 és 1847 között címen sok téves nézetet helyreigazító tanulmánya a mai napig is kísértő történethamisítások egyik kis jelenségét teszi helyére. A legutóbbi évtizedek történetének teljes értékeléséhez nyújt segítséget Pritz Pál Pax Germanica. Német békeelképzelések a második világháború utáni időszakban c. tanulmányával. Képtelenség egy szűkre szabott keretek közötti recenzióban méltóképp megemlékezni valamennyi tanulmányról. Pécsi vonatkozásban talán mégis még megemlíteném Kardos József Egy legitimista párt rövid története c. dolgozatát, hisz annak Molnár Kálmán professzor révén jelentős pécsi vonatkozása is van. Degré Alajos - nekem Lojzi bátyám - szerény ember volt. Nem várt és nem is kapott kitüntetéseket. Eötvössel vallotta: „Eszméim győzedelme legyen emlékjelem”. Eszméi győzedelme nyilvánul meg ebben a tanulmánykötetben is, hisz az abban tanulmányaikat közzétevők Anatole France-val vallják: „Ne veszítsünk el semmit se a múltból. Csakis a múlttal alkothatjuk a jövőt.” Az Emlékkönyv az UNO Kft. kiadásában Máthé Gábor és Zlinszky János szerkesztésében jelent meg. Dr. Rajczi Péter
