Új Dunántúli Napló, 1996. március (7. évfolyam, 59-89. szám)
1996-03-07 / 65. szám
1996. március 7., csütörtök A Mai Nap Dunántúli Napló 3 Örök érvényű pecsét Örkény István egypercese jutott megint eszembe, a Pecsét; az üres lap jobb alsó sarkában egy körbélyegzó', benne a felirat: Egye meg a fene az egészet! Talán be kéne neveznem valamelyik pártba, azután megszabadulnom a sok, rám szavazó hülyétől úgy, hogy új pártot alapítok, majd - magamnak, persze - posztokat és közpénzeket osztogatok. Esetleg a parlamenti erőviszonyokat is sikerül átrendeznem. Ami nem is olyan nagy teljesítmény; sokkalta jelentősebb a padsorokból befucs- csolt vállalkozóként a volt pénzügyminiszter alapítványa körül matatni ahelyett, hogy inkább Barguzinban ásnánk tovább. Azután itt ez a kerozin-ügy: van még a kaposvári állomáson tartálykocsi, nosza, mondjuk be a bűvös jelszót: AFOR!, mire mindenki hasra esik, s húzzunk el gyorsan pár tízezer literrel. Közben akár egy egész várost is karanténba lehet zárni, mert a nagy nyomorúságban mérgezett marhát esznek az állatkerti vadak. És mi jöhet még ? No, pecsételjünk. Balogh Z. If júsági vöröskeresztes nap Kiállítások, vetélkedők, bemutatók Pécsett „Repeszdarabkák” - Csemavölgyi Antal „Repeszdarabkák” című könyvének bemutatóját tartották tegnap este Pécsett, a Helyőrségi Klubban. A 77 éves pécsi írónak ez a harmadik kötete. A most megjelent novellákat a Pannónia Kiadó jelentette meg. Képünkön az idős alkotó (középen), dr. Szirtes Gábor kiadó igazgató (balról) és az esten közreműködő színész-házaspár, Unger Pálma és N. Szabó Sándor. fotó: laufer László A kórt későn azonosították (Folytatás az 1. oldalról) A lépfene az állatok etetésére szánt marhahűssal került az állatkertbe. A beszállítandó állatokat a szállítás előtt állatorvos vizsgálja meg, ám ez a betegség csak boncoláskor azonosítható. Feltehetőleg takarmányozás útján kerülhetett a kór a szarvasmarhá(k)ba. A pécsi állatkertbe a húsevők etetésére ingyen jutnak az elhullás előtti, illetve az elhullott állatok, vásárlásra a megnyirbált költségvetésből nem telik. A „beszállítók” köre meglehetősen széles, hiszen a pécsi kényszervágóhíd megszüntetése óta gyakran gondot okoz ezeknek az állatoknak az elhelyezése. Pontosan e miatt nem lehet még tudni, hogy honnan került a fertőzött állat az állatkertbe. Dr. Fülöp István elmondta, hogy szívesen átvennék a volt kényszervágóhíd üzemeltetését és vállalnák az elpusztult állatok vágását, feldolgozását is, ami mostanáig - és ki tudja meddig - az állatkert területén történik. Megkezdődött a park teljes területének a vegyszeres fertőtlenítése, kicserélik az etetőtálakat, vödröket, az állatgondozók ruháit elégetik, hogy elejét vegyék a további fertőzésnek. Mindez azonban már nem segít az elpusztult vidrákon, párducokon, hiúzokon és pumákon. Egyetlen apró öröm: tegnap egy jávorantilop-bébivel lett gazdagabb az állatállomány. S. Cs. Bírót választanak a peres felek Vitás gazdasági ügyekben jár el a választottbíróság Délelőttől estig tartó programot szervez a Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete március 8-án Pécsett, a Szivárvány Gyermekházban. Az alkalom jubileumhoz kötődik: 75 éves az ifjúsági vöröskeresztes mozgalom. A megye minden településéről várják az érdeklődőket, az egyes programokba helyszíni nevezéssel kapcsolódhatnak be a fiatalok. Délelőtt fél tízkor kezdődik és kora délutánig tart a megyei csecsemőgondozási vetélkedő. A Magyar Kardiológus Társaság Fiatal Kardiológus Szekciója és a POTE I. sz. Belklinika Kardiológiai Osztálya kétnapos tudományos ülést tart március 8-án és 9-én Harkányban. A rendezvényen Baranya, Somogy és Tolna megye csaknem hetven, 35 év alatti kardiológus szakorvosa és szakorvosjelöltje vesz részt. Fiatal tehetségek mutatkoznak be vasárnap délután 3 órától másfél órás program keretében a bólyi Vigadóban. Tehetségek, fiatalok a TV kamerái előtt. Harmonika játékkal Schul- teisz Gábor és Matyók Ádám lép a közönség elé. Michelisz Anette és Apaceller Péter zongorán játszik és énekkel mutatkozik be. Martényi Melitta verset mond, Hahner Péter harsonán, Gráf Adám trombitán, Kulcsár Gabriella fuvolán játszik. Fellép a Leöwey Gimnázium Német Nemzetiségi TaDélután négy órakor mentési- mentéstörténeti kiállítás nyűik, illetve fotókat mutatnak be a Vöröskereszt életéből. Ezzel egy időben elsősegélynyújtó, katasztrófa elhárító bemutató, illetve balesetmegelőzési vetélkedő kezdődik. Lesz táplálkozással, gyógy- és gyógyhatású termékekkel, illetve a kozmetikumok használatával kapcsolatos bemutató, illetve tanácsadással egybekötött egészség- nevelési vetélkedő is. A program táncházzal zárul. Az ülésszak március 8-án 14.30-kor, 9-én 8.30-kor kezdődik a harkányi Hotel Platánban. A tudományos program fő témakörében a szívbetegek korszerű kivizsgálása és kezelése, az úgynevezett invasiv kardiológiai eljárások a szívkatéterezéstől a szívműtétekig szerepelnek, neves szakemberek előadásában. gozatának kamarakórusa, a Brass Rézfúvós Kvintett Somberekről, zongorán játszik Zeller Judit és Sziegriszt Adrienne. A vendégeket a bólyi ifjúsági fúvószenekar fogadja, Hars József polgármester köszönti a fiatal ígéreteket. A „Hazai dallamok” pécsi rendezvénysorozathoz hasonló műsort kívánnak indítani, de most csak fiataloknak, - s nem népit, hanem ízelítőt a magas kultúrából zenében, versben, énekben. Belépődíj nincs. Várhatóan még ebben a hónapban megkezdi - gyakorlati - működését a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PB KIK) mellett felálló választottbíróság. A Baranya megyei választottbírák listáját a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közgyűlése elfogadta. A Baranya megyei szervezet a MKIK mellett működő választottbíróság szabályzata szerint dolgozik majd. A PB KIK mellett működő választottbíróság munkájának gyakorlati összetevőiről Stenglné dr. Horváth Ágnest, a tagozat vezetőjét kérdeztük.- A választottbírósághoz azok az ügyfelek fordulhatnak a jövőben, akik a gazdasági tevékenységük során kötött szerződéseikben úgy nyilatkoznak, hogy a felmerülő vitás ügyek eldöntésére elfogadják annak illetékességét. A baranyai tagozat csak azokban az ügyekben jár el, amelyekben mindkét peres fél baranyai. A kereseteket a MKIK választottbírósági titkárságához lehet eljuttatni, ahol a vitában álló felek külön-külön bírát választhatnak maguknak a bírói listáról. A két kiválasztott közösen dönti el a harmadik bíró személyét, akivel együtt azután tanácsban járnak el a peres ügyben. A választottbíróság egyfokú bíróságként működik, így első fokon jogerős ítéletet hoz a vitás gazdasági ügyekben. Felállásának köszönhetően várhatóan Baranya megyében is megszűnnek a gyakorta évekig elhúzódó gazdasági témájú peres eljárások. A megyében illetékes választottbíróság várhatóan legkésőbb egy éven belül meghozza ítéleteit a helyi gazdasági perekben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő választottbíróság kialakított gyakorlata szerint legkésőbb hat-tizenkét hónapon belül döntést hoz a hozzá forduló peres felek ügyeiben. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara választottbírósági tagozatának működéséről, illetve a választottbírósági eljárás részleteiről rendeznek fórumot március 7-én 14.30-kor a gazdasági önkormányzat hivatalának épületében. A rendezvény vendég-előadója lesz dr. Horváth Eva, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő választottbíróság elnöke. A fórum keretében az érdeklődők tovább ismerkedhetnek az új szervezet baranyai működésének részleteivel. Kaszás E. Polgármesterek randevúja Második alkalommal készülnek találkozóra az ország városainak önkormányzati vezetői. A randevúra - melynek az idén Szolnok ad helyet - szombaton kerül sor. A szakmai fórumnak is tekinthető rendezvényen délelőtt a kormány vezető tisztségviselőit faggathatják a résztvevők, délután pedig „Az önkormányzatok szerepe és lehetősége a kulturális infrastruktúra kiépítésében” címmel kezdődik műhely- beszélgetés. Közmeghallgatás Nagyharsányban A nagyharsányi iskola tornacsarnoka adott helyet kedden a faluban tartott közmeghallgatásnak. A fórum - melyen Balassa Gyula polgármester tartott tájékoztatót - központi témája a nagyközség egészségügyi szolgáltatásainak köre volt. Ezen kívül szó volt a telefonhálózat helyi fejlesztéséről is. A vámtörvényről A Közlekedéstudományi Egyesület kétnapos országos konferenciája kezdődik ma 8.30 órakor a pécsi Palatínus Szálló Bartók termében Az új vámtörvény előtt, az „utárí’-ról címmel. Ma egyebek mellett dr. Gyur- kovics Sándor, a KHVM közigazgatási államtitkára, dr. Angyal Adám, az Ikarus elnöke és dr. Arnold Mihály, a VPOP altábornagya tart előadást. Továbbtanuló diákoknak Akik még nem választottak pályát, ajánlja a villányi Teleki Zsigmond Kertészeti és Élelmiszeripari Szakképző Intézet a sörgyártó szakmát. A 3 éves, de érettségivel csak 2 évig tartó képzésre még lehet jelentkezni mindazoknak, akik a huszadik életévüket még nem töltötték be. Új utazási iroda Harkányban Ünnepélyes keretek között nyűt meg tegnap a harkányi Baranya Szállóban a Dorado Travel Utazási Iroda. A nagy utazási szervezetek egyéni- és társas útjai mellett egyebek között a horvátországi Dalmát-tenger- partra is szerveznek nyaralásokat. Kardiológusok Harkányban Vasárnap délután a bólyi Vigadóban Fiatal tehetségek Rendhagyó családi születésnap A fekete pokolból szabadultak H a valamelyikük ott és akkor azt mondja: meglátjátok fiúk, fogunk mi még együtt ünnepelni - biztosan ráhagyják. Mondván, hogy a fájdalom és a kétségbeesés elvette az eszét. Rájuk omlott a bánya. Feküdtek a lezúdult szén, kő, az összeomlott acélbordázat fogságában. Négy fiatalember, akik közül kettőt a várandós felesége várt haza. Pesti Istvánnak akkor már hat hetes volt a kislánya, Méhn Jánosék pedig őszre tervezték az esküvőt. Méhnék érkeznek először, de pár perc múlva újra nyűik az Európa Étterem ajtaja. Jönnek Pestiék és Puskásék. Mindany- nyian rendkívül elegánsak. Ölelgetik, nézegetik egymást, mint akik nem tudnak betelni a másik látásával. Hiányolják Gyöngyiéket. Harmincnégy évvel ezelőtt Gyöngyi István is ott maradt a Béke aknai omláskor a föld alatt - ő most a kisebb fia esküvői előkészületei miatt nem tudott eljönni a közös ünnepre. Mert azóta ünnep nekik az a nap, amikor kiszabadították őket. Méhn Jánossal, Gyöngyi Istvánnal, Pesti Istvánnal együtt még egyszer életet kapott Puskás Balázs is. Most először gondoltak arra, hogy nem csak otthon, a családdal, hanem együtt emlékeznek erre a napra. De ki értesítette erről a rendhagyó születésnapi ünnepről a sajtót? Foglalkoztatja őket a kérdés, aztán abbahagyják a találgatást, mondván: a bányászok mindig törődtek egymással. Mi másért is szerettek volna annyira együtt dolgozni azzal a csapattal a hatvanas években? Hogy tudtak volna nem törődni a mindennapos veszéllyel, ha nem bíztak volna a másikban? Kisander Istvánt, Garai Józsefet emlegetik, nehezen találják a dicséretüket erősítő jelzőket. Garai József hozta ki őket. Az utolsó métereken eldobta a csákányt, a lapátot, nehogy megsértse a testüket, a két kezével túrta, kaparta a szenet. Múlik az idő, élesednek az emlékek, a feleségek is bekapcsolódnak a mozaikok összerakásába. Azok az asszonyok, akiknek 1962. február 27-én éjjel azt mondták: lehetetlen, hogy a férjük életben maradt. Akkor már harminc éve nem volt példa arra, hogy ekkora omlás alól élve hozzanak ki embereket. Ma sem tudják, hogyan bírták ki ép ésszel a hírt, hogyan vészelték át azokat a hónapokat, amíg a férjüket kórházban ápolták, operálták. Tánczosnét, mint veszélyeztetett terhest szintén kórházba utalták. A férjét mentő vitte hozzá látogatóba egy másik kórházból. .. A gyerekek azóta már felnőttek. A kimentéit férjek fölött is eljárt az idő, nyugdíjasok, de az egészségük a máig hordozza az omlás következményeit. Az volt a szerencsénk - mondták -, hogy nagyon fiatalok voltunk. A fiatal szervezet sok mindent kibír. Meg az, hogy a Garai Józsi bácsiék agyában ott lüktetett a mentők bibliája: a bányában ember nem maradhat. Török Éva Területi Igazgatóságé Pécs, Szántó Kovács János u. 3. Tel./Fax: 72/256-384, 252-355/31 Eleget teszünk JflRÜLÉKEISZflMOLflSI kötelezettségének. Vállaljuk:- ’88-’92-ig 'Munkabér-jövedelem igazolás" kartonok vezetését, adatszolgáltatást.- ’92-’96-ig "Járulékelszámolási nyilvántartó lap" vezetését, gépi adatszolgáltatást a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság felé. TELJESKÖRŰ FELDOLGOZÁS - ALAPBIZONYLATOKBÓL - FELELŐSSÉGGEL! Érdeklődni: Papp Róbert és Jozifek Mihály Telefon: 72/252-355/29 mellék.