Új Dunántúli Napló, 1996. március (7. évfolyam, 59-89. szám)

1996-03-06 / 64. szám

1996. március 6., szerda A Mai Nap Dünántúli Napló 3 Multik ha találkoznak... Megszépült a kutatóterem - Ismét látogatható a Baranya Megyei Levéltár Király ut­cai kutatóterme. A napokban felújították,-újrafestették a terem, az előtér és a lépcsőház pa­tinás falait. A régi iratokban elmélyülni vágyókat, a kutatókat dr. Rajczy Péter (középen) várja segítségével, jótanácsaival. fotó: laufer László Változás a társasházi adózásban Az elmúlt fél évtizedben tény­szerű jelei mutatkoztak Bara­nya gazdasági leépülésének. Végnapjaikat élik a bányák, apró darabokra morzsolódott a megyei épító'ipar, a munkanél­küliség adatai már jó ideje meghaladják az országos átla­got. A délszláv háború évei csak tovább mélyítették a térség válságát. A gazdaság szereplői, a helyi társadalmi élet képvise­lői érthető'módon adtak nyoma­tékül a gazdaságfejlesztési el­képzeléseknek, próbáltak lobbyzni a megye érdekében. Optimistán vizsgálva a kér­dést, az első' igazán kedvezői impulzust a privatizációban a megye gazdasági vérkeringé­sébe bekerülő' nemzetközi nagyvállalatok, a multinacio­nális cégek adták a térségnek. Ma már elmondható, hogy ko­moly befektetőnek bizonyultak a németek Beremenden, az osztrákok a hús- és a söripar­ban, az angolok a dohánygyár­tásban, és megvan a remény arra is, hogy rövid idő'alatt ha­sonló státuszt érjenek el e téren a németek a gáz- és áramszol­gáltatásban, a finnek az elekt­ronikai iparban. A kérdés csupán az, hogy a külföldi befektetők megelégsze­nek-e társaságuk eredményes Minden évben elkészülnek azok a táblázatok, amelyek kü­lönböző szempontok szerint rangsorolják az ország gimná­ziumait. A legfontosabbnak ál­talában a végzettek és a felső- oktatásba felvettek arányát tart­ják. Ez persze egyoldalú meg­közelítés, hiszen nem számol többek között azzal, hogy mi­lyen családi háttérrel rendel­keznek az adott iskolába járó gyerekek. így arról sem tanús­kodik teljes biztonsággal, hogy milyen az ott tanító pedagógu­sok munkája. A . pécsi Kodály Gimnáziumról szóló adatok sem pontosak, mivel a volt ka­tonai osztályok felvételi adatai nem kerülhettek bele a statisz­tikába, így azoknak az osztá­lyoknak a létszáma rontja az eredményüket. Neuwirth Gábor, az Orszá­gos Felsőoktatási Felvételi Iroda tanácsadója az ELTE számítógépes adatai alapján évek óta elemzi a középiskolák továbbtanulásban betöltött sze­repét. A baranyai gimnáziumok sorrendjét öt év átlagát tekintve állapította meg, a negyedikes tanulók és a felsőoktatásba fel­vettek aránya szerint. Első a pécsi Leőwey Klára Gimná­zium, 2. a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, 3. a mohá­csi Kisfaludy Károly Gimná­üzemeltetésével, vagy esetleg más téren is tenni kívánnak va­lamit a megye gazdaságáért. A pécsi Unicbank szervezé­sében a BAT Pécsi Dohánygyár vendégeiként találkoztak egy­mással a Baranya megyében befektető' külföldi nagy cégek képviselői. A találkozó egy so­rozat első' állomása volt - amint azt a résztvevőik kinyilvá­nították rendszeressé tett kö­zös rendezvényeiken szeretné­nek többet megtudni egymásról, közösen bővíteni ismereteiket a magyar gazdaság viszonyairól és működéséről. Alighanem egy igen erős gazdasági érdekközösség létre­jöttének lehetünk tanúi e kez­deményezés megszilárdulásá­val, és remélhetjük, hogy a mul­tik találkozása nem merül ki egymás megismerésében. A nemzetközi tőke ilyen mértékű jelenléte, egy bizonyos cél ér­dekében létrejött koncentráci­ója régiónkban országosan is sokat nyomhat a latban a fej­lesztési kérdések eldöntésében. A hosszú távú stabil gazdálko­dásra berendezkedő nagyválla­latok vonzerőt jelenthetnek más tőkeerős befektetők megjele­nése, nagyobb fejlesztések vég­rehajtása szempontjából. Kaszás E. zium, 4. a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium, 5. az Apáczai Csere János Gimnázium, 6. a komlói Nagy László Gimná­zium, 7. a pécsi Miroslav Krleza Gimnázium, 8. a siklósi Táncsics Mihály Gimnázium, 9. a Szentló'rinci Kísérleti Gim­názium. Ha viszont csak a legutolsó évet nézzük, akkor változik a sorrend: 1. a Kisfaludy Károly Gimnázium, 2. a Leőwey, 3. a Nagy Lajos, 4. a Miroslav Krleza, 5. a Kodály Zoltán Gimnázium, 6. a Nagy László Gimnázium, 7. az Apáczai Gimnázium, 8. a Táncsics Mi­hály Gimnázium és 9. a Szent­lőrinci Kísérleti Gimnázium. Baranya megye a felvettek és a negyedikesek arányát figye­lembe véve az országos listán a 13. helyen áll 35,3%-kal. A leg­jobb eredményt Csongrád me­gye érte el 49,5%-kal. Somo- gyé a 11., Tolnáé a 15. hely 36,3% és 33%-kal. Az országos átlag 36,5%. Öt év átlaga alapján az or­szágos listán 206 gimnázium között a Leőwey 26., a Nagy Lajos 38., a Kisfaludy 4L, a Kodály 91., az Apáczai 94., a Nagy László 123., a Miroslav Krleza 127., a Táncsics 175., a Szentlőrinci Kísérleti Gimná­zium a 204.helyen áll. U. G. Pécsett megközelítőleg 800 tár­sasházat jegyeznek az adózók sorában az 50 lakásszövetkezet mellett. Speciális adózási sza­bályok vonatkoznak rájuk, amelyek egy része 1996. január l-jével megváltozott. Ezekről a változásokról tájékoztatott Burgmann György, az APEH Baranya Megyei Igazgatóságá­nak igazgatóhelyettese. A társasházak adókötelezetté válnak, ha a közös tulajdont bérbe adják, munkabért, meg­bízási díjat, tiszteletdíjat fizet­nek ki. Tizenöt napon belül be kell jelentkezniük Pécsett, az APEH Baranya Megyei Igazga­tóságánál, ugyanis csak itt kap­hatnak adószámot. Ha a társasháznak a bérbe adásból bevétele származik, a kifizetőnek 20% személyi jö­vedelemadót kell levonnia. Amikor a bérbeadás gazdál­kodó szervnek és egyéni vállal­kozónak történik, akkor e szer­vek minősülnek kifizetőnek, és ők vonják le a bérleti díjból a forrásadót. Amennyiben ma­gánszemély a bérlő, úgy a bér­beadó vonja le és fizeti be az adót. Munkabér, tiszteletdíj, meg­bízási díj kifizetésekor az adóe­lőleg levonása és bevallása a társasház kötelessége, de a ma­gánszemélynek is szerepeltet­nie kell az év végi adóbevallá­sában az így szerzett jövedel­met és az adóelőleget. Közös tulajdonú ingatlan ér­tékesítéséből a bevétel a társas­ház tagjait illeti meg. A magán­személy önadózóvá válik. Az ingatlan eladásából származó jövedelem után a tulajdonostár­saknak 10% személyi jövede­lemadót kell fizetniük. Kivéve, ha a bevallás időpontjáig lakás- vásárlásra fordították a pénzt. Az értékesítést követő négy éven belüli lakáscélú felhaszná­lás esetén visszaigényelhető a 10% befizetett adó. A legújabb törvénymódosí­tás az adóelőleg levonásának mértékére vonatkozik. Magán- személyektől a nem munkavi­szonyból származó jövedelmek kifizetésekor 40% adóelőleget kell levonni. Ha a magánsze­mély nyilatkozik, hogy összjö­vedelme nem éri el a 380 000 forintot, akkor az adóelőleg mértéke 20%. R. Gy. A Pálos Rend nagykáptalanja Ma kezdődik Lengyelor­szágban a Pálos Rend hat éveként sorra kerülő nagy­káptalanja, melyen a rend magyarországi tagjait a Pé­csett élő tartományfőnök, P. Máthé Péter plébános képviseli. Czestochowában ez alkalommal kerül sor a rend tisztújítására is. Nyugdíj as vezetők Drávacsepelyen A dél-baranyai nyugdíjas klubok vezetőinek rendez­tek találkozót tegnap dél­előtt Drávacsepelyen. Az összejövetelen többek közt az aktuális problémákról, a nyugdíjasok helyzetéről, a kiegészítések lehetőségeiről volt szól. Foltvarrók Az angol, ír, holland asszo­nyok évszázadok óta készí­tenek kis ruhadarabokból, foltokból takarókat, párná­kat, ruhadarabokat. Horváth Annamária Hollandiában és az USA-ban három éven ke­resztül tanulmányozta a fol­tokat felhasználó „patch- work” technikát. Az érdek­lődőknek Pécsett, a Baranya Megyei Kulturális Idegen- forgalmi Központban indít március 11-től tanfolyamot, amelyre március 7-ig várja a jelentkezőket. Keleti szél A Vents d’ Est - „Keleti szél” - nevű együttes lép fel ma 19 órakor a pécsi DO- ZSÓ-ban. Az együttesben közreműködik a neves ze­nész, Michel Montanaro, a világjáró szaxofonos, a tamburin dob virtuóza, a provanszi világzene megte­remtője. Fellép a Vujicsics és a szlovákiai Ghymes együttes, az andaluz, arab, zsidó, kasztíliai hagyomá­nyokból építkező Pedro Aledo, a kabilok természe­tes hangján szóló Hayet Ayad és a tiszta hangszínű kalabriai René Sette is. Március 4-8-áig (8-18 óráig) NŐiMJ*! VIRÁGVÁSÁR , A MARANTHA !{VIRÁGDIS2K0NTBAN ^ i4cs, verseny utca 19. 2§|j%i.: 72/2IS-6II/I962-ES MELLÉK - ERZSIKÉ ÓRIÁSI VÁLASZTÉK MAGVON OLCSÓ Ám! Ónálló a polgári védelem...? Örömbe vegyült ürömmel em­lékezett meg a Polgári Védelem idén március 1-jén a Magyar Polgári Védelem Napjáról; ek­kor jelentették be ugyanis az országos parancsnokságon a szervezetet érintő átszervezést, amely létszámleépítéssel is együtt járt. Baranyában a 43 fős állományból összesen 13-an tá­voztak, öten nyugállományba vonultak, nyolc tisztnek és köz- alkalmazottnak megszüntették a munkaviszonyát. Szénásy József megyei pa­rancsnokhelyettes szerint nap­jainkban is egy kicsit a helyét, szerepét keresi a polgári véde­lem, hiszen az elmúlt években hol a honvédséghez, hol a tűz­oltósághoz tartoztak. Az idén január 1-jétől viszont önálló szervezet, amely közvetlenül belügyminisztériumi irányítás és ellenőrzés alatt áll. - Az új struktúrában a polgári védelmi feladatok teljesítése új köve­telményeket jelent - mondta Szénásy úr- Ez a szakmai munka a me­gyei, és nagyobb mértékben a körzeti illetőségű polgári vé­delmi parancsnokságokra há­rul, mert az ő felkészültségük, teljesítményük a meghatározó a polgári védelem egészéről alko­tott vélemény formálásában, hi­szen ezen egységek állnak köz­vetlen kapcsolatban a polgár- mesterekkel, az önkormányza­tokkal, a polgári szervek veze­tőivel és a lakossággal.- Sajnos csak remélhetjük - folytatta -, hogy a jövőben az egyre szűkülő központi ellátás mellett - a megnövekedett számú feladat elvégzésére nem biztosítanak elegendő anyagi fedezetet - teendőinket megfe­lelő színvonalon tudjuk ellátni. A polgári védelmi körzetek besorolása alapján - veszélyes üzemek, határtól való távolság, közlekedési- és vasúti utak, csomópontok, a nemzetközi forgalom figyelembe vételével - Baranya a mérsékelten veszé­lyeztetett kategóriába tartozik. Ezen besorolás alapján hozták létre, szervezték meg és szere­lik fel technikával megyénként és területenként a védelmi ko­ordinációs osztályokat. A havá- ria csoportok feladata ellátni a folyamatos készenléti szolgála­tot, szükség esetén a kataszt­rófa-felderítés, illetve jelentő­sebb káreseményeknél a kap­csolatfelvétel a helyszínre ér­kező elsődleges beavatkozók­kal. Baranyában négy fővel működik a csoport, azonban a technikai felszerelés egyelőre várat magára. Hajdú Zs. Baranya az országos átlag alatt A gimnáziumok sorrendje Képernyő Előtt ______________________________________________ _________________________________Jegyzet H ol tegyük ki a piros lámpát? Tüneményes ez a Juszt-féle színház. Juszt nem tesz mást, mint hogy bazmotróp lendülettel húz elő egy-egy bombabiztos­nak látszó kérdést a bűvészka­lapjából - a csalit, amivel kon­tárt, szakembert és nézőt egy­aránt be lehet etetni -, majd a nyers válaszokat könyörtele­nül a nyakunkba zúdítja. Akár egy rakás szemetet. No de ép­pen ez adja performance-szerű varázsát, s hogy aki akar, ked­vére kukázhat. A műsor ettől és így populáris. Néhány hete védett vérvo­nalú ebek és harapós gazdik morogtak a szószékek körül, egy kutyább világ jogát és kaki-felszedő lapátot köve­telve. Most vasárnap a gyüle­kezet arra kereste a választ: le­gyenek-e kuplerájok nálunk. Fönn a pódiumon nyugat­európai joggyakorlatban jártas államhivatalnok, az üzleti élet buktatóin kesergő kupleráj-tu­lajdonos és más, olyan szak­emberek ültek, akik a kéj ala­nyának, tárgyának és üzleti ol­dalának távlatos kitapintására is képesek. Odalentről pedig hömpöly- gött a tömeg a szószékek felé kuplerájügyben szólani. Az anyaság szentségéről szólt némi akcentussal Gitta, a Németországban élő, de ízig- vérig magyar asszony, aki a prostitúció világbotrányáról ír könyvet; a lányok orvosi el­lenőrzését javasolva dobta muszklijait a szószékre egy kidobólegény; a bordély nem szünteti meg az utcai prostitú­ciót, az AIDS elkerülése pedig személyes érdek - érvelt egy hivatalos hölgy. Szó volt arról is, hogy a bordélyokat telepít­sék a városok zöldövezetébe, s hogy az örömlányokat miért nem kérdezi senki. Egy kitűnő filmes jelentkezett, hogy ő már filmet is készített életükről, (a televízió annak idején be is mutatta) és szerencsénkre fel­bukkant Lux Elvira, neves szexológusaink egyike. El­mondta, miért képmutatás a „vita”, hiszen csak a szegé­nyebb lányoknak marad az utca, s ez csak a jéghegy csú­csa nálunk is. A pénzesebbje masszázs-szalonként működő házakba, lokálokba jár, csak a piros lámpát nem tehetik ki. A vitát a kuplerájok tényé­vel, az ország szociológiai metszetét kifejező állapotraj­zával kellett volna indítani - nem fullasztóan üres erkölcsi tételekkel. És azzal a minden embernek - az örömlányoknak ugyanúgy - kijáró empátiával, amit az említett film mély hu­mánuma képvisel. Akkor tán beszélhettünk volna arról is, hogy nálunk a házasságon belüli - ott sem mindig önkéntes - örömszer­zésen túl vannak-e, lehetnek-e kulturált formái a kényszerűen vásároknak is. Bóka Róbert Keresik a pécsi bankrablót Bár több tucatnyi lakossági be­jelentést dolgoztak már fel, igazi nyomra nem akadtak a nyomozók a pécsi Kolozsvár utcában február 21-én történt fegyveres bankrablás ügyében. Mint isme­retes, az Or­mánság Taka­rékszövetke­zet fiókjából mintegy 350 ezer forintot rabolt el az az ismeretlen férfi, aki az eset előtt egy órával még köl­csönfelvételi lehetőségekről ér­deklődött az ott dolgozóktól. A 40-50 éves, kb. 190 centi­méter magas rabló mielőtt el­tűnt a helyszínről, egy általa időzített bombának nevezett szerkezetet hagyott a helyiség­ben, melyről utóbb kiderült, hogy ártalmatlan volt. (Pipere- szappanból, huzalokból és két darab 4,5 Voltos elemből állt.) A rendőrök kérik mindazok jelentkezését, akik az írásunk­hoz mellékelt mozaikkép alap­ján felismerni vé­lik a gyanúsítot­tat (korábban va­lószínűleg ba­juszt viselt), vagy más, az üggyel összefüg­gésbe hozható információval szolgálhatnak. Gyanús lehet az is, aki korábban fillérekből élt csupán, ám az eset óta hirtelen költekezésbe kezdett. Balog N. t * t

Next

/
Oldalképek
Tartalom