Új Dunántúli Napló, 1996. március (7. évfolyam, 59-89. szám)
1996-03-01 / 59. szám
6 Dünántúli Napló Politikai Vitafórum 1996. március 1., péntek Van alternatíva! Napjaink kedélyeket felkorbácsoló, közhangulatot rontó intézkedései között az egyik leg- felháborítóbb a pedagógus elbocsátások tervezett lebonyolítása és módjai. A KDNP Baranya Megyei Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottsága megtárgyalta a kérdést és állásfoglalásában felvázolt néhány javaslatot. 1. Előzetesen meg kellene vizsgálni, - a NAT figyelembevételével - az 1.—10. osztályos pécsi és környékbeli tanulók mentális és szociális helyzetét, figyelembe véve az esetleges fogyatékosságok gyakoriságát, s így megállapítani az indokolt és szükséges tanuló/pedagógus arányokat, létszámokat. 2. A felröppentett számadatok és a pedagógusok riogatása helyett, a rendelkezésre álló statisztikai adatokból ki lehetne következtemi az éves átlagban esedékessé váló nyugdíjazásokat, és más okból egyébként is a pályát elhagyók számát,, valamint a jelenleg is betöltetlen álláshelyeket. így már nagy valószínűséggel egészen más kép alakulna ki e kérdésről. 3. Indokolt lenne azt is megvizsgálni, hogy a jelenleg folyó iskolai kísérleteket, programokat hogyan befolyásolják a változások. Ezeknél ugyanis akár helyrehozhatatlan szakmai károkat is okozhat a meggondolatlanság a kapkodás. Ezek a megoldási javaslatok a helyi lehetőségeket veszik alapul. Lehetséges azonban, - kívánatos is volna, tekintve, hogy országos problémáról van szó - központi kormányzati újragondolás, problémaérzékenység ebben a kérdésben. Ezt feltételezve, az alábbi javaslatot ajánljuk az illetékesek figyelmébe. Hazánkban megoldatlan a pedagógusok rendszeres szervezett, kötelező továbbképzése. Mindezek mellett a NAT három éves tervezett bevezetési programja is terheli a pedagógusokat. A megoldás kézenfekvőnek tűnik, csak központi politikai akarat és az egyoldalú pénzügyi szemlélet megváltoztatása kellene hozzá. A tíz évnél régebben végzett pedagógusokat, különös tekintettel a rendszerváltás óta történt pedagógiai - szakmai-módszertani fejlődésre valamint a NAT aktuális feladataira, fél éves kötelező diplomamegújító továbbképzésre kellene beiskolázni. A beosztást négy félévre elosztva úgy célszerű elkészíteni, hogy ezen idő alatt is az iskolák működőképesek legyenek. A nyugdíj előtt álló pedagógusok nyilván nem kötelezhetők a továbbképzésre. Azok a pedagógusok viszont, akik elzárkóznak ettől a szakmai fejlődést biztosító tanfolyamtól, már némi jogalappal lennének elmarasztalhatok, s ez esetleg állásukba is kerülhet. így máris megvalósulhat az a minőségi szelekció, melyet kívánatosnak tartana mindenki. A programok, a kötött formák mellett, alkalmat adnának az egyéni, öntevékeny szakmai fejlesztésre, önképzésre is. Az így nyert két teljes év alatt pedig alapos elemző munkával és a pénzügyi feltételek újragondolásával, valamint az időközben megüresedő álláshelyek leadásával meg lehetne teremteni azokat a financiális feltételeket, melyek a jó színvonalú pedagógiai munkához nélkülözhetetlenek. Ez a feladat nagyszerű kihívás lenne, (és munkaalkalom) a megyék és régiók pedagógiai szakembereinek, felsőoktatásban dolgozóknak. Anyagi fedezetként, pedig a NAT-ra elkülönített pénzügyi keretek kiválóan megfelelnének. A költségvetésnek így csupán a gyors leépítések azonnali megtakarításairól kellene lemondani, amely amúgy is problematikus a vég- kielégítések tetemes költségei miatt. A továbbképzés ideje alatt a bérek fedezetéül a NAT- keret és az elmaradó végkielégítések szolgálnának. A KDNP Baranya Megyei Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottsága Teremtsünk esélyt a túlélésre Konstruktív beszélgetés Lapunk február 14-i számában „Még van esély a túlélésre” címmel tudósítást közöltünk arról, hogy a Pécs—Baranyai Kulturális Szövetség elnöksége a kulturális élet időszerű kérdéseiről eszmecserére hívta a megyei közgyűlés pártfrakcióinak vezetőit, de közülük kevesen jelentek meg. Február 23-án a Politikai vitafórumban dr. Ács Imre, az FKgP frakcióvezetője „a tényeknek nem megfelelőnek” nevezte a cikket, s leszögezte: „nem igaz, hogy a frakcióvezetőket meghívták a tanácskozásra. .. a FKgP sem a megyei pártszékházban, sem a frakció- vezető munkahelyére vagy lakására meghívást sem szóban, sem írásban nem kapott...” A Szövetség ügyvezető elnökségének válaszát most közöljük. Rendkívül nagy örömünkre szolgált dr. Ács Imre, az FKgP frakcióvezetőjének válaszlevele. Annak ellenére fejezzük ki örömünket, hogy a cikkben egyébként több, álláspontunk szerint vitatható megjegyzést tesz. Nem akarunk mindegyikre reagálni most, de azt kijelentjük: a meghívó irattá- rilag igazolhatóan dr. Ács Imre nevére is tőlünk elment. Válaszlevele azonban ennél lényegesebb és igen fontos problémákat is jelez, mint pl. finanszírozási kérdések, a megyei közgyűlés törvényben rögzített és önként vállalt feladatai, önkormányzatiság és szakmaiság a kultúra tekintetében, de érinti általában is a civil szerveződések, szervezetek helyét, funkcióit stb. A Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség ügyvezető elnöksége a cikkben foglaltak elolvasása után - megköszönve a kultúra ügye iránti érdeklődést úgy gondolja, hogy tovább kell folytatni az eszmecserét és ennek érdekében március 12-én 10 órára a korábbiakhoz hasonló témában újabb tanácskozást szervez, melyre ez úton is tisztelettel meghívja a megyei közgyűlés frakcióvezetőit. Az ügyvezető elnökség tisztában van azzal is, hogy igen nehéz helyzetben van a Megyei Közgyűlés, ennek ellenére vallja, hogy a megye településeinek csaknem száz kulturális jellegű intézményeit tömörítő civil-polgári szerveződésünk és a politikai pártok között egy olyan konstruktív beszélgetés sorozat kezdődik (pontosabban folytatódik), mely képes föltárni a megye polgárainak életmódját, kulturális életét érintő döntéseket, lehetőségeket, kivezető utakat. Ez a megbeszélés remélhetőleg utat nyit az együttcselekvés előtt. A Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség Választmányának ügyvezető elnöksége Segélykiáltás a siklósi kórházért Dr. Pusztai Erzsébet MDF-es képviselő napirend előtti felszólalása a Parlament február 27-i ülésén. A tavaly október elsejétől érvényes kórházfinanszírozási rendelet visszásságai már egyszer felhívtam a figyelmet egy konkrét vidéki kórház, a berety- tyóújfalusi példáján. Felhívtam a figyelmet arra, hogy ez a finanszírozási rend a kiegyenlítés helyett sok esetben a különbségek növelését állítja elő. Most ismét kénytelen vagyok erről a rendeletről szólni, hiszen vidéki kórházak segélykiáltását kell közvetítenem. Ebben a rendeletben olyan különbséget tesznek fővárosi kórház és vidéki kórház között, ami semmiféle indokkal nem magyarázható. A fővárosi kórház számára az infrastruktúra lényegesen olcsóbb, és lényegesen kisebb felkészültséget igényel teile a sürgősségi és ügyeleti szolgálat, hiszen a fővárosban felváltva ügyelnek különféle kórházak. Az intézményi szorzók miatt a vidéki kórház alacsonyabb díjazást kap, szélső értékekben ez 25 százalékos eltérés is lehet a fővárosi kórházaktól. Ezt vidéki kórház már kigazdálkodni nem tudja, nem tudhatja. Ráadásul ebben az évben, miután nincs meg a társadalombiztosítás költségvetése, 5 százalékkal emelt összeget kapnak ezek az intézmények. És most a konkrét példát: A siklósi kórházban az elmúlt négy évben közel 100 millió forintos fejlesztések történtek. Megszüntették a gyermek- osztályt, és kialakítottak krónikus osztályt. Ez a kórház a számítások szerint - úgy lehet mondani - nyereségesen működött. Negyvenezer ember, 50 település ellátását biztosítja belgyógyászati, sebészeti, szülészeti, intenzív és krónikus osztályain. A mostani finanszírozási rendelettel ez a kórház veszteségessé válik, és ezzel a minisztérium azt kívánja elérni, hogy kimondhassa végre: ez a kórház, kérem, kis kórház, nem gazdaságosan működik, tehát megszüntetendő. ÍF minek alapján? Idézek a minisztérium anyagából, amely erről a kórházról szól: „A siklósi kórház 140 ággyal, viszonylag magas, 80 százalék feletti kihasználtsággal működik. Az osztályok ágyszáma rendkívül alacsony: 10-12 ágy.” Ez egyszerűen nem igaz. Ez a minisztérium szakmai anyagában jelenik meg, de nem igaz. Hiszen a legalacsonyabb ágyszám is 26. Ilyen előkészítettség alapján dönt a minisztérium több tízezer ember orvosi ellátásának sorsáról. Felhívom a minisztérium figyelmét arra, hogy több tíz kilométeres körzet embereinek sürgősségi ellátása veszélybe kerül. Higgyék el, nem lesz olcsóbb, ha ezeket a betegeket átirányítják nagyobb kórházakba! És vegyék tudomásul, hogy a környék lakossága mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ne rontsák az egészség- ügyi ellátás elérhetőségét az ő számukra. Vörös Vince Politikai utam Sokaknak köszönet érte, de leginkább Vörös Vincének. Köszönet, hogy kézbe vehetjük azt a memoárkötetet, melyet a 85 éves baranyai politikus tett az asztalra, s melyben történelmi múltunk egy igen rövid, de meghatározó szakaszát tárja, mint tükröt elénk. S e sokaknak ajánlható „történelemóra” közben megismerhetjük a sorok írójának életét is, gondolkodását, s kirajzolódik a mondatok mögött az a nágyszerű ember, aki minden porcikájával Baranyához kötődik, s akit - bár az Országgyűlés alelnöke volt - a rendszerváltást követően sem volt módunkban igazán megismerni. Vörös Vince Kisbicsérden született, édesapja hatholdas parasztgazda volt. Szegénységükben is a közéletet figyelő, abban részt vevő család: Vince nem véletlen tehát, hogy egy életre a magyar parasztság sorsáért aggódó, azért tenni akaró emberré válik. Az aranykalászos gazdamozgalom megalapítója és országos szervezője, a Parasztszövetség, a Kisgazda- párt helyi és országos vezetője, az Ideiglenes Nemzet- gyűlés jegyzője, aki sok társával, elvbarátjával ellentétben megéri (1989) a fordulatot is, és a politika rehabilitált- jaként szép négy esztendőt kap ajándékba. Olyat, amiben edződött: küzdelmeset és reménytelit. Nos, a Politikai utam ha tetszik önéletrajz, ha teszik szórakoztató és okulásul szolgáló történelemkönyv. Vörös Vince indulásától (1935) a bakonyai visszavonulás évéig fűzi fel a mindennapok eseményeit (1994), de kellő részletességgel a könyv gerince azokat a bizonyos ötvenes éveket öleli föl, melyek a Magyar Közösség perétől (az ugyancsak baranyai Kovács Béla letartóztatásától) 1953-ig (vagy 1956-ig?) tartanak. Azokról a reménység éveiről szól, melyben a demokrácia hívei a független Magyarországról álmodnak, s melyben a Moszkvából érkező szűk csoport diktatúrára tör, s mint Sztálin jó tanítványai lefejezik a magyar közéletet, tudományos életet, kultúrát, s átalakítják saját képükre a társadalmat. Mert míg az 1947-es választások elő- harsonái a boldog nép jövőjét vázolják, a választást követően a reménység egyre fogy, s szinte alig lehet tetten érni, hogy mikortól kezdődik igazán a félelem, a rettegés. Társadalmilag másként jelenik meg és személyekre lebontva másként érkezik a fölismerés. Szinte észrevétlenül. (És így utólag, már a 44-es Ideiglenes Nemzetgyűlés vitái is mintha azt mondanák: már akkor igen erősen jelentkezett az orosz befolyás.) Ezekben az években ott volt Vörös Vince a magyar politikai élet legfőbb eseményein, olyan emberek hangját, véleményét, gesztusait hallotta, ismerte, látta, akik e politika meghatározói voltak. Nagy Ferenctől Tildy Zoltánig, Veres Pétertől Kovács Imréig, Kéthly Annától Sza- kasits Árpádig, Rákosi Mátyástól Farkas Mihályig. Megélte a csúcsot és a mélységeket (őt is beinvitálták az Andrássy út 60-ba, nem önszántából, ahol alkalma van Péter Gáborral, majd Rajk Lászlóval is elbeszélgetni.) S minden ami ez előtt és ez után történik - maga a magyar valóság. Kuláklista és az otthonból való elűzetés. A megaláztatás. A keserves harc a létfenntartásért, a családért. S ezekben az években - mint az életében mindig - Vörös Vince számára bizonyára erőt és hitet adott az az indíttatás, amit a szülői házból hozott, s bizonyára életének vezérfonala lett az a néhány szó, melyet édesapja és édesanyja formált mondattá a katonafiú számára, még 1933-ban: ahol eddig megjelentél, ott szüleid becsületére voltál. A könyvet a Magyar Történelmi Társulat Déldunántúli Csoportja gondozta, s csak remélhetjük - mindazok akik tudunk róla -, hogy Vörös Vince önéletírásának további kéziratai is megjelennek rövidesen. Hiszen akad a többi évről is részletes emlékanyag, melyben további adalékokat kaphatnánk arról, hogy miképpen élte át s értékeli sajátos szemüvegén át nézve a hazai eseményeket-történése- ket politikai életünk nagy öregje, Vörös Vince. Akit - s ne felejtsük - Torgyán József is kizárt átmenetileg a kisgazdák közül, majd változó jókedvében megbocsátó levéllel visszafogadott. Lehet, hogy e sajátos könyvrecenzió keretében jobb lenne hallgatni róla, de belőlem csak kikívánkozik: Vörös Vincét a magyar kisgazdák közül sem kizárni, sem oda visszavenni nem lehet. Nincs az a pártválasztmány, amelynek erre joga, mi több, erkölcsi alapja lenne. Kozma F. Szemléletváltozást a vagyongazdálkodásban! Miután Pécs város közgyűlése a múlt év kora tavaszán olyan határozatot hozott, hogy sürgősen felülvizsgálandó az önkormányzat vagyonkezelésének, működésének gyakorlata, s a meglévő hatásköri és tevékenységi átfedéseket haladéktalanul meg kell szüntetni, súlyos késést jelez, hogy csak most, február 22-én rendezték meg e témában a közgyűlési vitanapot. Sajnos megállapítható, hogy a vagyongazdálkodás terén az eltelt időszakban semmilyen változás nem történt, a közgyűlési határozat végrehajtása elmaradt. Ugyanígy - bár a vagyonkezelő szervezetek átvilágítása megtörtént - elmaradt ennek elemzése és hasznosítása is. Az MSZP-frakció, látva, hogy az eredeti elképzeléssel szemben nem profiltiszta cégek jöttek létre, s ennek következtében nem érvényesült az egységes vagyongazdálkodás, elmosódik a felelősség, átfedések vannak a gazdasági társaságok tevékenységei között, a vagyonelemek holléte nem követhető, kezdeményezte a vagyonkezelés felülvizsgálatát, a profiltisztítást. Úgy látjuk, városunkban a vagyongazdálkodás terén az ön- kormányzat és az önkormányzati vállalatok érdekeinek összekapcsolására sem hosszú-, sem rövidtávú kísérlet nem történt, holott az országban már évek óta megvannak azok a szervezési technikák és módszerek, melyek megmutatják, hogyan kell kialakítani a célokat, reális stratégiákat és politikát, az együttműködés eszközeit. Úgy gondoljuk, hogy e rendszer gyors és struktúrájának átgondolt megváltoztatása nélkül a káosz útjára tévedünk. A vagyongazdálkodás jól látható kudarca újabb bizonyíték Pécs város szellemi potenciáljának ki nem használására, hiszen azok a korszerű technikák, amelyek egy jó megoldás reményét adták volna, ismertek a városban. Erre bizonyíték a korszerű alapokon elkészített városfejlesztési koncepció, amely végre a közgyűlés rendelkezésére áll, és amelyre alapozva gondolkodhatunk. A vagyonkezeléssel és -hasznosítással foglalkozó három szervezet között bizonyos területeken átfedések mutatkoznak, mindhárom szervezet közgyűlési utasításokat kap, gyakran azonos profilú feladatok végrehajtására. A profit érdekeltség és a nonprofit szemlélet helytelen értelmezése fokozza a város önkormányzata iránt a bizalmatlanságot, mely rövidtávon helytelen beavatkozáshoz vezet, hosszú távon pedig a város erkölcsi és gazdasági kárát okozhatja. A gondokat tetézi, hogy nincs a rendszernek információs bázisa, nevezetesen a vagyonnyilvántartás térinformatikai rendszere csak nyomokban van meg. Úgy születnek döntések, hogy ma a város nem tudja pontosan, hány ingatlana van és az mennyit ér, a földhivatali és önkormányzati teleknyilvántartások azonosítása nem történt meg, a városi lakások rekonstrukciójának, a műemlékek felújításának pénzigénye ismeretlen stb. Ezek is indokolják a lassú ügyintézést, a telekvásárlások jogszerűségének ellenőrizhetetlenségét, a kettős eladásokat. Mindezek alapján frakciónk megállapította, hogy jelenlegi vagyongazdálkodási struktúra tarthatatlan és koncepció nélküli. A komplex városi térinformatikai rendszer hiánya mindennemű ésszerű döntést megkérdőjelez. Hiányzik a város és gazdálkodó szervezeteinek összehangolt működéséhez elengedhetetlenül szükséges stratégia, s ez egyre súlyosabb finanszírozási gondokat jelent. Az MSZP frakció úgy látja, hogy a város gazdálkodásának jelenlegi „mélyrepüléséből” csak akkor kerülhetünk ki, ha gyors és eredményes erőfeszítéseket teszünk a térinformatikai rendszer létrehozására, ha a tudományos intézetek, kamarák bevonásával elkészül a város gazdaság-stratégia terve, s ezen idő alatt megszüntetjük a vagyongazdálkodás jelenlegi kuszaságát. Mindezek alapján meg kell teremteni az önkormányzati célok és feladatok és az említett vállalatok érdekeltségi rendszerének összhangját. Jól tudjuk, mindezek generális szemléletváltozást igényelnek, de tovább nem késlekedhetünk. Ki kell munkálni egy olyan biztos információs bázissal támogatott, stratégiailag világosan körülhatárolt, európai városi gazdálkodási rendszert, mely alapján felelős képviselői munka végezhető az esetenkénti .Jialottlá- tás” helyett. El kell szakadnunk attól a szindrómától, hogy a szegénység és a pazarlás együtt van jelen a város gazdálkodásában. Szirmai Csaba MSZP y
