Új Dunántúli Napló, 1996. március (7. évfolyam, 59-89. szám)

1996-03-23 / 81. szám

4 Dünántúli Napló Események - Programok 1996. március 23., szombat Néha futó eső Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A Kárpát-medence és környéke fölött egyelőre még mindig meglehe­tősen hideg, de nem túlságosan ned­ves levegő helyezkedik el. A közeljö­vőben azonban lassanként erősödik a délnyugati légáramlás, így fokozato­san nedvesebb és enyhébb léghul­lámok érkeznek hozzánk. Emiatt mind több lesz a felhő, és az ország nyugati felében esőre is számítani kell. A hőmérséklet azonban a válto­zékonyság ellenére is emelkedik kissé, csúcsértéke már megközelíti a március elején megszokott értéket. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Az éjszaka második felében, hajnalban sokfelé erősen párássá vált a levegő, s ez a pára napközben csak lassan oszlik. Azután is jórészt felhős, sőt időnként borult marad az ég, és az sem kizárt, hogy néha megeredjen az eső. A délkeleti szél szerencsére mér­sékelt marad. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 0 Velencei-tó: 5 Fertő-tó: 3-5 Duna: 1 3 2-6 Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 5-20 5-20 Velencei-tó: Fertő-tó: Paks: Pécs: Mohács: Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 12 Paks: Siófok: 9 Pécs: Szekszárd: 11 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) 5-2o 5-15 5-20 11 12 11 5-15 5-25 5-20 5-20 5-20 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ TÁMOGATÁSÁVAL A hajnali és a reggeli órák párássága, a fagypont alatti hőmérséklet még mindig sokfelé okozhat síkosságot. Napközben azonban a pára megszűnik. A sok felhő miatt azonban a megvilágítási viszonyok nem lesznek optimálisak. Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából Emőke nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.39, nyugszik 18.04 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 215-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: Cseri László Szerkesztőségi ügyeletes riporter 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Cseri László Francia színészek vendégjátéka - A frankofon napok keretében csütörtökön este a La Rochelle-i Utópia Színház vendégjátékát tekinthette meg a közönség a Pécsi Nemzeti Színházban. fotó: löffler Gábor Röviden A csecsemő — Az Emőke ómagyar név, jel.: csecsemő. Virága: papagájtulipán. Brúnó német eredetű név, jel.: barna- medve. Az ENSZ döntése nyomán ma van a Meteoroló­giai Világnap. Szolgáltatás — Trafftpax: ma Mohács, Komló. Holnap Sik­lós. Vásárnaptár: ma Mágocs: oák, Pécs: ok, av. Holnap Pécs- várad: oák, Pécs: oák, av. Vér­adás hétfőn 8.30-tól Szentlő­rinci Szakközépiskola. Vízál­lás: Duna Mohácsnál 230 cm, apadó, hő: 5,5, Dráva őrtilos­nál -53 cm, apadó, 4,9, Barcs­nál -16 cm, áradó, 4,0, Dráva- szabolcsnál 69 cm, áradó, 3,7 fok. Segítség Gilvánfának — A pécsi Arany Pajzs Szeretetszol­gálat a Mecsek Füszérttel együttműködve a napokban élelmiszert vitt jótékonysági céllal Gilvánfára főként a ci­gánygyermekek megsegítésére. A szolgálat vezetője: dr. Keré- nyi Klára éhező emberekkel ta­lálkozott a faluban. Az Arany Pajzs további szállítmányokat szervez, érdeklődés a 449-522- es telefonon, valamint a Hús­ipari előtti Vegyidiszkontnál. Hétfői jogsegélyszolgálat — A ME ASZ hétfőn 10 órától in­gyenes jogsegélyszolgálatot szervez Pécsett, az Apáca utcai Tesz-központban. Jogi tanács­adó: dr. Sármány László. Házi­gazda Újvári László. Nyelvmetodikai konferencia — Az orosznyelv-oktatásról országos nyelvmetodikai kon­ferencia kezdődik ma 11 órakor Pécsett, a JPT£ BTfC Szláv Fi­lológiai Tanszékén. Előadnak dr. Lendvai Endre és dr. Misky György ás. ,• iinarnßhßq *: ■ íornoJeh Eltűnt egy ember Eltűnt Márffy János 83 éves hegedűművész. 164 cm magas, vékony testalkatú, ősz hajú, ba­juszos, szakállas férfi. Utoljára Pécsett látták március 14-én délután. A rendőrség is keresi. Aki bármilyen információt tud róla adni, értesítse a pécsi Vá­rosi Kapitányságot - vagy a családját a 72/329-408-as tele­fonszámon. Az európai tagság — Dr. Ká­dár Béla parlamenti képviselő hétfőn 15 órakor előadást tart Közeledés az európai tagság­hoz címmel a pécsi JPTE Köz- gazdasági Karán. Természetjárók — A Pécsi- Természetbarát Bizottság ter­mészetjáró nyílt túrát indít hol­nap a Barcsi ősborókásba. Tú­ravezető: Váipps Mihály. Ta­lálkozás a Főpályaudvar pénz­tárcsarnokában reggel 6.45-kor. Háziasszony-szervező: Dudók Ilona elnök. Holnap éjszaka 10-től hajnali 3-4 óráig már látható a pécsi égbolt déli részén a fehér-kékes színű Hyakutake üstökös. Az elmúlt 400-500 évben ez az első üstökös, amely a legköze­lebb kerül Földünkhöz, s tőlünk alig 150-160 000 km-re halad el hétfőn és kedden. Ekkor az üstökös-fej telihold-méretűnek látszik, a csóvájába - természe­tesen a Földünkről nézve - 8-10 telihold is beleférhetne. Mindez emberi szemmel érzékelt lát­vány-méret, az igazi csillagá­szati nagyságok egészen má­sok. A látványnál maradva az 1910-ben csodálatot és rémüle­tet okozó Halley üstökös feje csak félhold-nagyságú volt szintén Földünkről megpil­lantva, de hosszabb égő csóvát 04-05-07 A pécsi Bolgár-köz és a 6-os főút kereszteződésében tegnap reggel két személygépkocsi üt­között össze. Ä balesetben hárman sérültek meg, ketten sú­lyosan. A pécsi tűzoltók 7 avartűz- höz vonultak ki tegnap. A mo­hácsiakat Fekedre hívták ki, ahol fahulladék és kb. 3 hektár tölgycsemete-ültetvény égett. Siklóson, a Csukma dűlőben égő présház eloltására riasztot­ták a tűzoltókat. eresztett, mint a mostani. A Hyakutake januárban tűnt fel a világegyetemben, japán ama­tőr-csillagász fedezte fel; az ő nevét viseli. Bolygónkkal nem ütközik - szerencsére. Bár ami­kor felbukkant, ettől is tartottak a tudósok. Március végéig egyre elhalványulva csodálhat­Sakkozók — Körzeti egyéni sakkbajnokságot rendez holnap 8 órától a Lánycsóki Népház. Koncert — Nagyböjti koncer­tet ad hétfőn 19 órakor a Pécsi Bazilikában Koloss István és Basky István. Tűz — Tegnap este kigyulladt a kővágótöttösi temető fölötti bozótos, ahonnét a tűz tovább terjedt az erdőre és a préshá­zakra. A 20 órai oldalzártakor a pécsi és szigetvári tűzoltók nagy erőkkel végezték az oltást. juk az éjszakai égbolton, aztán örökre elmegy. A számítások szerint sose tér vissza. Pécsről hiába lessük, mert az' eget elva­kítják a fények, légszennyező­dés is homályosítja. Ki kell menni a városperemre, s így fo­tózhatjuk a lenyűgöző égi ven­déget. Csuti J. Közlemények Eboltás Pécsett. Hétfőn Új­hegy, Nagykozári u. buszvégál­lomás, 26-án Komlói út - Hő­sök tere, 27-én Mohácsi út - Déli ipari út sarok, 28-án Új­hegy - Bór u. (boltnál), 29-én Ledina ABC mögötti parkoló. Mindegyik nap 2-től 4-ig. Nagy Csaba önkormányzati képviselő fogadóórát tart hét­főn 17 órától a pécsi II. sz. Gyakorló Iskolában. Emese álma. Mitosz és törté­nelem címmel megyei középis­kolai honismereti vetélkedőt szerveznek ma 10 órától a pécsi Ciszterci Nagy Lajos Gimnázi­umban. Háziasszony: Gábori Imréné. A 100 Folk Celsius együttes muzsikál ma 17 órától a Bólyi Erzsébet Vigadóban. Házi­gazda: Lorencsics Zoltán nép­művelő. A pécsi VTV Ami belefér c. műsora, vasárnap 16 óra. Tarta­lom: Vendég Róth Antal. Rendezvények Holnap a pécsi Vasutas Műve­lődési Házban 17 órától játszó­ház, 19 órától magyar táncház lesz. Ma 9.30-tól Elsős Klubba, Picik Angol Klubjába, törp-ját- szóba és gyurmarci-kézműves játszóházba várják a kicsiket a pécsi Szivárvány Gyermekház­ban. A Fiatal tehetségek bólyi bemutatkozásáról készült felvé­telt sugározza ma 7.25-kor a TV 2-n az Unser Bildschirm., Ismétlés március 27-én 14.10-, kor az 1-es csatornán. ,j A Bissei HE a tavaszi társáé i dalmi munkát a horgásztónál ma reggel 7-től 11 óráig szer-0 vezi. A pécsi Nemzetközi Angol Centrum és az Angol Tanári Központ angol nyelvű novella­pályázatának eredményhirdeté­sére és a díjkiosztó ünnepségre ma 10 órakor kerül sor az An­gol Központban. aiasasayiaxc Astrofotó az 1975-ben felfedezett West üstökösről Dbnántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-320. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel I u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11992000-02507929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyed évre 1950 forint, fél évre 3900 forint, egy évre 7800 forint. ISSN 0865-9133 Egészségügy! Ellátás Mindennapos felvételi ügyele­tek gyermek belbetegek ré­szére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkör­nyék, progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekkli­nika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-vasárnap Pécs város felnőtt lakosságá­nak szombat: belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Trau­matológiai Önálló Osztálya. Vasárnap: belgyógyászat: Megyei Kórház I. sz. Belgyó­gyászat. Sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Szombat-vasárnap: Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neuro­lógiai Klinika; pszichiátriai be­tegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvéte­les ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Pécs, Munkácsy M. u.). Szemészeti betegek ügye­leti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. (400-ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. (Mun­kácsy M. u.) Szombaton nyitvatartó gyógyszertárak Zsolnay Patika, Lánc u. 20. 7.30-13.30; Arany Sas Pécs, Széchenyi tér 2.; Mozsonyi Bajcsy Zs. u. 23. 7.00-14.00; Krisztina tér 10. 7.00-12.00, Arany Kehely Citrom u. 5.; Öt­torony, Hajas L. u. 11. 8.00- 12.00, Koronás Kígyó, Szabad­ság u. 46. 8.00-12.00; Arany Kehely, Citrom u. 5., Pannon Patika Ifjúság u. 2. 8.00-12.00- ig; AD’VITALIS Gyógyászati szaküzlet, Rákóczi u. 4é. 9-13 óráig (vény-beváltás). Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás szom­bat-vasárnap sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Kozármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Ege­rág és a csatolt községek felnőt­téinek szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Lánc utcai rendelő ügyeletén, gyermekeknek is. Pécs gyermeklakosainak t szombat reggel 7-től hétfő reg­gel 7-ig a Gyermeklinikán, Jó­zsef A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől.) Tel.: 310-144. Beren­deltek ellátása 8-13-ig. A vá­roskörnyéki községek és Ege­rág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8. ) ambulanciáján végzik szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Tel: 313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Zsolnay Patika, Lánc u. 20; Ambrózia gyógyszertár, Pécs, Rákóczi u. 24-26. Ma jeligés AIDS tanácsadás és szűrés ingyen. Pécs, Aidin- ger J. u. 33.1. 5. Díjmentesen hívható: 413-303 15-18 óráig. Hyakutake üstökös Föld-közeiben

Next

/
Oldalképek
Tartalom