Új Dunántúli Napló, 1996. március (7. évfolyam, 59-89. szám)

1996-03-16 / 74. szám

4 Dhnántúli Napló Események - Programok 1996. március 16., szombat Felhős idő, többfelé eső Eleinte ugyan még van remény némi napsütésre, a nap nagyrészében azonban gyakran lesz erősen felhős, borult az ég és több helyen eső is lehet. A délkeleti szél csak időnként élénkül meg kissé. A hőmérséklet ko­ra délutánra várhatóan 4, 6 fokig emelkedik. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 5 Paks: Siófok: 4 Pécs: Szekszárd: 6 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Dél, délkelet felől a korábbinál kis­sé nedvesebb levegő érkezik fölénk, Így némi napsütésre inkább csak az északi, északkeleti területeken lehet számítani. Délen gyakrabban lesz erősen felhős, borult az ég, eső kialakulásának is ott nagyobb a való- színűnége. A délkeleti szél általában mérsékelt marad, csak ritkán élénkül meg kissé. Eleinte sokfelé párás lesz a levegő, kora délelőtt itt-ott ködfoltok is előfordulhatnak. A hőmérséklet kora délután nyugaton 4, a keleti országrészben 9 fok körül alakul. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ TÁMOGATÁSÁVAL A reggeli, kora délelőtti órákban helyenként ugyan előfordulhatnak ködfoltok, napközben azonban mindenütt javulnak a látási viszonyok, általában jó időjárási feltételek mellett közlekedhetünk. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: 30-45 Velencei-tó: 25-40 Fertő-tó: 25-40 30-45 Balaton: 0 Velencei-tó: 0 Kaposvár: 25-30 Paks: 25-35 Tisza-tó: 1 Fertő-tó: 2 Siófok: 30-35 Pécs: 20-30 Tisza: 1-3 Duna: 2A Szekszárd: 20-30 Mohács: 20-35 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából Henrietta nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.53, nyugszik 17.54 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 215-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: Méhes Károly Szerkesztőségi ügyeletes riporter 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Méhes Károly Eskütétel - Tíz szakmában vehették át megbízólevelei­ket a Mestervizsga-bizottságok elnökei és tagjai, akik Pé­csett, az Iparosházban tettek esküt. A kinevezési ünnepsé­gen a társkamarák és a Baranya Megyei Közgyűlés Hivata­lának képviselői mellett részt vett dr. Rácz Sándor, a Ma­gyar Kézműves Kamara alelnöke is. fotó: müller andrea Röviden Az uralkodó — A Henrietta germán eredetű név, /jel.: ural­kodó, az otthon védője/. Vi­rága: viaszfehér tulipán. Szolgáltatás — Traffipax: ma Mohács, Pécs, holnap: Sziget­vár, Pécs. Vásárnaptár: ma Mohács: oák, Pécs: ok, av. Holnap Pécs: oák, av, Kapos­vár: ok, Böhönye: oák. Március 19.: Felsőnyárád: oák. Vízállás: Duna Mohács 176 cm, áradó, vízhő 3,6, a Dráva Barcs -26 cm, áradó, 2,9, Drávaszabolcs 15 cm, áradó. Vasút a Kisrétig — Tegnaptól működik Pécsett a misinai Kis­vasút hétvégén és ünnepnapo­kon. Az üzemeltető Andróczi István alapítványt létesített, hogy a pályát meghosszabbít­sák a Kisrétig. Tel.: 442-627. Boraink Orahovicában — A horvátországi Orahovicában megnyílt nemzetközi bor- és borászati eszköz-kiállításon ba­ranyai horvát gazdák is bemu­tatkoznak boraikkal: Kovácse- vics Dezső, Tavas János Ver- sendről, Moticsanacz Márk Sik­lósról, Milos Attila Nagykozár- ból a Baranyai Horvát Borter­melők Egyesületének képvise­letében. (Egyesületi vezető Hepp Mihály.) Kertszépítők — Ma 9 órától a Mecsekszabolcsi Köniyezet-és Érdekvédő Egyesület kezde­ményezésére az arborétum-ér­tékű Lelovics-kertet takarítják. Az akcióra szerszámot biztosí­tanak. Tagtoborzó — A Kővágósző- lősi Zsongorkő Baráti Kör Nyugdíjas Klubja tagtoborzós nyílt napot szervez ma 16 órá­tól a kultúrházban. A közösség vezetője: Dani Béláné. Nyílt napok — A pécsi Horvát Iskola március 19-én 8 órától, az RMKSZKI Gépíró és Gyors­író Szakiskola (Pécs, Szabad­ság u.) 20-án 8.30-tól nyílt na­pot tart. Képeslap-pályázat — A pécsi Napsugár Alapítvány képeslap- terv-pályázatot hirdet játszó­kert-témában. Szervező Tiha­nyi Imréné, tel.: 329-039. Népdaléneklési verseny — Az Ifjúsági Demokrata Fórum népdaléneklési versenyt hirdet. Érdeklődés Füredi Péternél. Te­lefon: 325-811. Megszűnt könyvtárak — Megszűnt üzemi könyvtárak anyagából hétfőtől börzét ren­dez 10-20 Ft/db-áron a Szak- szervezetek Megyei Könyvtára (Pécs, Athinay u.) Háziasz- szony: Körösiné Újhelyi Gyön­gyi­Megemlékezés — Az ország- gyűlési és média-képviselőket tömörítő pécsi Mandátum Klub sajtónapi megemlékezést tar­tott. Házigazda Belénessy Csaba volt. Támogató: a BAT Pécsi Dohánygyár. Lélek Tükre — A Lélek Tükre Egyesület a pszichiátriai sérül­tekért jótékonysági estet tart a pécsi Palatínusban március. 21- én. Érdeklődés Vincze Virág­nál, tel.: 440-390, 314-344, a Művészetek Házában, a titkár­ságon: tel.: 310-604. Megyénkben a legszebb kazán­házi mini-arborétumok a Pécsi Vízmű olyan gépházaiban ta­lálhatók, amelyeket állandóan fűtenek és üvegfelületük sok napfényt enged be. Az alaphő­mérséklet a technológia révén + 18-20 fok, s ez nyáron meg­duplázódik. A legegzotikusabb munkahe­lyi üvegház a Megyeri úti szennyvíztelepen látható. Ki­alakították Rostás Ferenc, idős Gunszt Péter, Csullag József és Patócs Zoltán, hogy munkahe­lyüket délszaki növények tele­pítésével még barátságosabbá tegyék. Húsz éve próbaként magvakat dugtak a virágtartók földjébe, dugványokat hajtat­tak. Napjainkra méteresre nőt­tek például a pálmák, a filo- dendronok, banán-, kenyér- és 04-05-07 Kedden Pécs-Vasason két Rába-teherautó ütközött. Az egyik sofőr könnyebben meg­sérült, az anyagi kár 150 000 Ft. Kedden Harkányban katonai jármű és személyautó karambo­lozott. Személyi sérülés nem történt. Lakossági járőrök és rend­őrök tolvajokat azonosítottak. A Cserdibe való két személy Szentlőrincen 9 présházat tört fel. A kár félmillió forint. citromfák, jól mutatnak a kü­lönféle kaktuszok. Most már citromot folyamatosan, banánt 6-7 havonta szedhetnek, de fo­gyasztják a filodendron kukori­caszerű termését is. Szokás lett azóta; ha valaki mediterrán te­rületen jár, - az hoz magvat, kis hajtást. Névadás — A Pécsi Német Önkormányzat kitüntetést ala­pított, amely annak adomá­nyozható, aki a hazai németsé­gért sokat tesz. A díj elnevezé­sére pályázatot írtak ki. Érdek­lődés a Lenau Házban. Emlékest — A Belvárosi Nyugdíjas Klub holnap 15 óra­kor a Rákóczi út 11-ben (Pécs) emlékezik március 15-re. Elő­adnak Berényi István, D. Jano- vits Ilona, Köves L. Imre, Vár- nay Dea. Zenél Gerlecz Gyula, a Népművészet Mestere. Mostanában a Megyeri úti te­lepen átalakul a technológia, s van, hogy alacsony a hőmérsék­let, ami megviseli a növénye­ket. Nagy baj így sincs, hisz a fenti személyek közül (mind­nyájan nyugdíjba kerültek), be­jár Patócs Zoltán, hogy gon­dozza a növényeket. Csuti J. Közlemények Ma a Pécsi Vásárcsarnok üze­mel. Ma 20 órától rockfesztivál lesz a siklósi Gold Fassl Sza­badidőközpontban. Fellép: a Zsűri, a Siva, a horvátországi Garden együttes. Pótoltás Pécsett: március 18. 8-tól 9-ig Vasas (tűzoltószer­tár), 19-én Fehérhegy (buszvé­gállomás), 20-án Szabolcs, Szabolcsi u. 59, 21-én Zsolnay V. út-Névtelen út sarok (volt mozi), 22-én Pécsbánya-Deb- receni M. u. sarok. Mindegyik helyen 2-től 4-ig. Á Kele és Klausmann Kft. közlése: Pécsett „az utasszám­lálást a PT Rt. találta ki, szer­vezte meg, és bonyolítja le.” A Dédász Történeti és elektrotechnikai gyűjteménye Pécsett, a Diófa u. 1-ben (Lég- szeszgyár utca vége) tekinthető meg hétköznap 10-től 14 óráig. Múzeumvezető: Darazsacz Má­tyás. Telefon: 441-022. Rendezvények A Pécsi Gyermekotthon Csont- váry Képzőművészeti Stúdió­jának tárlata látható a Nevelők Házában. Bemutatkozik Kö­kény Attila és Krisztián, Va- vika Kriszti, Anett és Richárd, Megyes Zsolt, Juhász Jácint. A Pécs-belvárosi Nyugdíjas Egyesület természetjárását ma Gáspár János vezeti 13.20-tól a Vasútállomástól. (A Rákóczi úti központban holnap 16 óra­kor a túravezető külföldi útjait ismerteti.) Pécsi VTV Ami belefér c. műsorának holnapi vendége Demjén Ferenc, Tüske Csaba. A Mecsek TV Tájoló c. ma­gazinja ma 22.30-tól a Villány- Siklós Borút Egyesület, a Sik­lósi Takarékszövetkezet hitelei. A Volksbank, a Pannon Volán szolgáltatásai, a Castor Kft, a Budapesti Értéktőzsde. A Siklósi Művelődési Köz­pontban ma 20 órától zenél az Old Bridge. Kazánházi mini-arborétumok A Megyei Kórház kazánházában is érik a banán fotó: laufer Dunántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-320. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel I. u. 8. Telefon: 72-326-480. v Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11992000-02507929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyed évre 1950 forint, fél évre 3900 forint, egy évre 7800 forint. ISSN 0865-9133 4» Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyele­tek gyermek belbetegek ré­szére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkör­nyék, progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekkli­nika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-Vasárnap Pécs város felnőtt lakosságá­nak szombat: belgyógyászat: Megyei Kórház I. sz. Belgyó­gyászat. Sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: POTE Traumatológia Önálló Osztály. Vasárnap: belgyó­gyászat, sebészet: POTE II. sz .Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Szombat-vasárnap: Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neuro­lógiai Klinika; pszichiátriai be­tegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvéte­les ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Pécs, Munkácsy M. u.). Szemészeti betegek ügye­leti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. (400-ágyas Klinika). Felnőtt ful-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. (Mun­kácsy M. u.) Szombaton nyitvatartó gyógyszertárak Zsolnay Patika, Lánc u. 20. 7.30-13.30; Ambrózia Pécs, Rákóczi u. 24-26; Mozsonyi Bajcsy Zs. u. 23. 7.00-14.00; Krisztina tér 10. 7.00-12.00, Arany Kehely Citrom u. 5.; Öt­torony, Hajas L. u. 11. 8.00- 12.00, Koronás Kígyó, Szabad­ság u. 46. 8.00-12.00; Arany Kehely, Citrom u. 5., Pannon Patika Ifjúság u. 2. 8.00-12.00- ig; AD’VITALIS Gyógyászati szaküzlet, Rákóczi u. 46. 9-13 óráig (vény-beváltás). Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás szom­bat-vasárnap sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Kozármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Ege­rág és a csatolt községek felnőt­téinek szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Lánc utcai rendelő ügyeletén, gyermekeknek is. Pécs gyermeklakosainak szombat reggel 7-től hétfő reg­gel 7-ig a Gyermeklinikán, Jó­zsef A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől.) Tel.: 310-144. Beren­deltek ellátása 8-13-ig. A vá­roskörnyéki községek és Ege­rág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8. ) ambulanciáján végzik szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Tel: 313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Zsolnay Patika, Lánc u. 20; Mozsonyi gyógyszertár, Pécs, Bajcsy Zs. u. 23. Ma jeligés AIDS tanácsadás és szűrés ingyen. Pécs, Aidin- ger J. u. 33.1. 5. Díjmentesen hívható: 413-303 15-18 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom