Új Dunántúli Napló, 1996. március (7. évfolyam, 59-89. szám)
1996-03-14 / 73. szám
6 Dünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1996. március 14., csütörtök Pécs és Baranya 1848/49-ben „Nincs többé fóldesúr, nincs nemes, nincs papság, mindannyian egyenlők vagyunk!” Gróf Batthyány Kázmér A márciusi pesti forradalom híre Baranyába 17-én érkezett meg egy komáromi kereskedő által, aki a Dunán lehajózva Mohácsra jött, és magával hozta a sajtószabadság termékeit. A hír villámgyorsan terjedt el a mezővárosban, Hatos Gusztáv főjegyző tüzes beszédekkel járta végig a város utcáit, hatására a fiatalság leszedte a sóházat díszítő császári címert, a kapu, kerítés feketesárga birodalmi színekkel befestett részeit nemzeti színűvel cserélték föl. Pécsre a hír 18-án érkezett, plakátok jelentek meg az utcákon, amelynek értelmében a város tanácsát, lakosságát a 12 pont megvitatására a tanácsterembe hívták. A vármegyében Perczel Imre másod alispán a rendkívüli közgyűlésen elérte, hogy a mérsékelt követek mandátumát megszüntették az országgyűlésben, és a haladó Majthényi Józsefet, Perczel Miklóst választották meg. Az idők változását jelezte, hogy az akkori Nagy (a mai Széchenyi) téren Perczel Miklós a Szentháromság szobor előtt egy asztalra állva hirdette: nincs többé földesúr, nemes, papság, mindannyian egyen- lőek vagyunk! A városi tanács díszpolgári címmel tüntette ki a reformkor és a forradalom vezéreit, köztük Széchenyit, Kossuthot, Deákot, a márciusi ifjakat, és végre megtörtént a becikkelyezése az országgyűlésben a város 1780-ban elnyert szabad királyi rangjának. A szabad sajtó helyi terméke először április 6-án jelent meg német nyelven, Pressfreie Flugblätter címmel, amely később Fünfkirchner Zeitung-ra változott, és Neuwirth Ernő szerkesztette. A helyi főnemesi ellenzék vezére gróf Batthyány Kázmér lett, akit főispánnak választottak meg. A kormánybiztos Csányi László lett. A megyében is kihirdették az országgyűlés új törvényeit, megkezdődött a nemzetőrség, majd a 8. honvédzászlóalj toborzása. A városi tisztújító közgyűlés Aidinger Pált választotta meg polgármesternek, a főbíró Jel- lachich János lett. Az országos hadihelyzet Je- lasic horvát bán emlékezetes támadása idején robbant ki először a megye életébe. S bár őt nem, de az utánpótlását szállító Róth tábornokot Oroszlón sikerült a pécsi, mohácsi nemzetőröknek elfogniuk, és embereivel, szállítmányával Pécsre kísérniük, majd békében szélnek ereszteniük. (Itt jegyezzük meg, hogy az országgyűlési választások idején Siklós és környéke Táncsics Mihályt juttatta követi mandátumhoz.) Mivel a legközelebbi fontos stratégiai pont Eszék vára, 1848 januári elvesztése után Win- dischgrätz csapatai szállták meg a megyét és Pécset, kormánybiztossá gróf Majláth Györgyöt nevezték ki, aki a város élére jobboldali tisztikart állított. A mélypont május volt, amikor Pécsre bevonult Ottin- ger tábornok csapata, nagy hadisarcot vetett ki, amelyet csak hosszas könyörgésre sikerült elengedtetni később. Közben Hosszuhetény lakói kiverték a császári őrséget, de a császári túlerő Túronynál ismét fölülkerekedett. Amikor a császári haderő június 11-én kivonult Pécsről, Majthényi József kormánybiztossal az élen honvéd- csapat érkezett, de a város határában 15-én, a Vashámomál ismét a császári túlerő győzedelmeskedett. A császári katonaság 19-én szállta meg ismét a várost, hogy soha többé ne adja ki a kezéből. Stokucha őrnagy, városparancsnok amnesztiát hirdetett a város lakóinak 16 személy kivételével, de augusztus 8-án egy másik császári katonai vezető, Nugent 25 000 forintot követelt a várostól, amelyet magánosoktól szedtek össze, körlevelet adván ki a hitelezőknek. Dr. Vargha Dezső Pécsi városi hajdúk ruhaterve 1848-ból Rózsa Endre: Rendőrcsizma 73 A rendőrcsizma fejében kincstári kapca jár: mint szabott számú agytekervény, tölti be marconán. A rendőrcsizma képéről mért sülne le a bőr, ha gazdája úgy ukmukfukk, néhány fejet betör? A rendőrcsizmának ma már emberi arca van: ha mosolyog a fenekedre, nem is néz morcosán. A rendőrcsizma derűjén még az idő se fog! Tovább él, mint akibe rúg, és mint akibe fog. Összecsap felettünk a bűz. Merre szökj? Hova másszak?, Mint mezei ürgét a víz, kiönti őt a lábszag. Nemzeti zászlónk színei Napjaink embere talán el sem tudja képzelni, hogy valamikor, nem is olyan régen, a népeknek nem voltak nemzeti színű zászlóik. Országgá válásukkor ugyanis királyuk lett az állam- hatalom megtestesítője. Az uralkodó pedig saját színeit, ábrázolásait használta zászlóján. A zászló egyidős a történelemmel. Nomád szimbólum, a népvándorláskor Európát elözönlők harci jelvénye. Kézai Simon, IV. (Kun) László királyunk (uralkodott: 1272-1290) krónikása szerint a magyarok turulos zászlók alatt harcoltak. Később a királyok és királyi hercegek zászlóin piros-fehér csíkokat vagy zöld halomra ültetett kettőskeresztet látunk. A piros-fehér tehát az Árpád-házi királyi család színe, amelyet egymás alatti sávokban - vágásokban - viseltek zászlóikon (és természetesen pecsétjeiken). A kettős kereszt legkorábbi ábrázolásainkon lebeg, de a XIII. század vége felé már van talapzata, mégpedig a hármas ívű zöld halom, amelyet a XIV. századtól odahelyeznek a piros háttérben megjelenő fehér kereszt alá, s tulajdonképpen így már össze is állt a három szín. A kereszt töve nyitott, leveles koronából magasodik fel. A XVI. század elejére a piros-fehér vágásokhoz, majd később a zöld hármas hegyhez érdekes magyarázat kapcsolódott. E szerint az államcímer az országot, mint területet szimbolizálja, a négy fehér (ezüst) vágás pedig az ország négy nagy folyóját, a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát. Macedo portugál író, 1687- ben a hármas halmot, amelyen a kereszt áll, Magyarország legnagyobb hegyeiként értelmezi. Ä XVIII. századtól a Tátrát, a Fátrát és a Mátrát értik a három halom alatt. A magyar zászló zöld sávja azonban valószínűleg nem a hármas halom zöldjéből született. Hogy honnan, azt ma sem tudják pontosan a szakértők. Tény, hogy II. Endre okiratait már piros-fehér-zöld fonallal fűzték át, és később, a vegyes- házbeli- és Habsburg uralkodók idején e háromszínű fonal dominált a hivatalos iratokon. E három szín jelképezte tehát Magyarországot. Az első piros-fehér-zöld zászlók azonban csak a XVIII. században jelennek meg, ám ezeket nem használták rendszeresen, hiszen majd csak az 1848. XXI. törvénycikk mondja ki, hogy a „nemzeti szín, és ország címere ősi jogaiba visszaállíttatik”, és elrendeli, hogy „minden középületeknél s közintézeteknél minden magyar állami polgári hatóságnak is a zászlaja. A magyar országgyűlés 1848-ban elvetette a Habsburgok családi heraldikáját megtestesítő birodalmi jelvényt. Helyette az első magyar királyi család színeiből az egész nemzet zászlajává vált, történelmi címerrel ékesített trikolort tette a magyar állam, a magyar nemzet szimbólumává. Csonkaréti Károly A piski csata Székely Kis Istvánffy György leírása szerint A híd közelében egy vendég- fogadó volt, ahonnan felfelé az én csatárlánczom foglalt állást, az ötödik század. A hídfőről az osztrák ágyúk iszonyúan tüzeltek. Ekkor századomnak tartalékba kellett volna vonulnia, de mivelhogy az első ezredbeli székelyek nem akartak előre nyomulni, így én a hídon alól, ahol a víz szélesebb mederben folyt, oda mentem keresztül a legényeimmel. A bal szárnyat előre tóltam félkör kanyarulatban a síkságon. Az ellenség gyilkos tüzelése az egész csa- tárláncz vonalon folyt, zászlóaljunk ritkulni kezdett a túlerő miatt. (...) Magunkra maradva egy lőtávolnyira hátrább kellett húzódnunk. A híd keresztfái felszedetvén a beregben szét- hordattak és a hídfő feladatott. A Biankiak (osztrákok) ezért a hidat összve nem rakhatták, így csak annak vastagabb gerendáin át szállonghattak. Megmaradt embereimmel magam is visszahúzódtam. Ekkor érkezett meg Bem altábornagy, kinek az egyik karja fel volt kötözve. Rögtön rohamot intézett az újonnan érkezettekkel. Ezeknek, meg az első székelyeknek, meg a IX. zászlóaljnak rohamai következtében a híd fáin átszállingózott osztrák katonák sokan lepusztultak. A hídról sorban a jeges mély vízbe potyogtak. Egymást verték le, míg mások emezek szuronyaiba potyogva nyársalták fel önmagukat. (...) Ezen zavar következtében az ellenfél béke-lobogót tűzött ki, mire mindkét részről megszűnt a tüzelés. Honvédeink és az ellenség csendben összevegyültek, - míglen a Marijasiak (osztrák) kezdettek Déva felől a háttérben feltűnni. Az ellenfél azt vélvén, hogy mi már fogságba estünk, elbizakodva békeáldomást kezdett. De újabban iszonyú puska tusa és kard viadal támadt közöttünk, amelynek következtében valamennyire szétváltunk. Az ellenféltől többen nálunk maradtak, míg a mieinkből is ott öszszekeveredtek. Én siettem délelőtti pozíciómat a heves puskatűz ellenére is elfoglalni. A bal szárnyon egész le a Marosig több ellenséges zászlóaljak bontakoztak ki. Ezeknek csa- tárlánczaira kimondhatatlan tüzelést kellett végbevinnünk. Miután csatárlánczom teljesen megritkult, a már-már gyéren mutatkozó legényeimet összevonni nem tudtam, ekkor nyomult előre az ellenfél nehézkes lovassága. A beregből érkezett egy tartalék lovas Würtemberg (század), a Sztrigy vizén keresztül kanyarodva a segítségemre. A würtenbergelc, mikor közel voltak, szétnyíltak és egy utczát képezve, kardjaikat vállhoz tették. Erre elkiáltotta az ellenfél magát: Nicht Kosz- szuth, Würtenberg Huszárén! - Links Sch wenn euch! (Balra kanyarodj!) De nem lévén idejük a kanyarodásra, folyt a vérontás, a vagdalkozás. A mieinkből egy hadnagy elesett, az ellenfél lovasaiból több ló és ember vált harczképtelenné. Ekkor lődözések közt ismét visszavonultunk. Csekély embereimet, kik még életben voltak a bergekben vontam lassan a czentrum felé. Ekkor altábornagy Bem egy akkor érkezett fehérsapkás zászlóaljat küldött és négy ágyút a segítségemre. A tüzérek meg is feleltek feladatuknak, mert lövéseik egész rottákat hordtak ki az ellenfél soraiból. Több helyt rést ütöttek, amely köztük nagy rendetlenséget csinált, mely futásban végződött. Estve felé volt az idő, legényeimet összeszedtem, miután mindkét részről megszűnt a gyilkoló harcz. Századomból nyolcz ember maradt meg és egymagám. Megkönnyeztem az elesetteket és Inczédi Sámuel őrnagyunknak jelentést tettem. Utasítása szerint a harmadik századhoz csatlakoztam ott, ahol a mostani Piski-telep temetőjének kertje van. Az országúton egy domborulat emelkedett. Az úttól alább néhány üteg állíttatott fel, melyek Bem jelenlétében elkezdették a bömbölő tüzelést. Az ellenség hevesen kezdett tüzelni, de már a harmadik sorrend ágyúlövésünkre nem felelt és lassan megszűnt a tüzelése. Ekkor az altábornagy kijelentette, hogy most mehetünk előre, mert elfogyott az ellenség lőkészlete.(.. .)Ezen estve megszálltuk Szpin oláh falut, másnap bémentünk Szászvárosba. 1849. február 9. Csernavölgyi Antal
