Új Dunántúli Napló, 1996. március (7. évfolyam, 59-89. szám)

1996-03-11 / 69. szám

1996. március 11., hétfő A Mai Nap Dunántúli Napló 3 Csökkenő kamatok, éledő gazdaság (Folytatás az 1. oldalról) eredménye-e, vagy pedig mes­terségesen előidézett hatás, amitől a gazdaság élénkülését várja a kormányzat. A Magyar Nemzeti Bank szakemberei minden évben el­készítik a következő évre szóló irányelveket. Ez a do­kumentum idén előtérbe he­lyezi, hogy az esztendő máso­dik felében tovább mérséklőd­het a forint csúsztatott leérté­kelésének üteme. A program a hazai összfogyasztás 3-4 szá­zalékos csökkenésével, s a be­ruházások 9-11 százalékos vo­lumennövekedésével számol. A stabilizációs folyamattal együtt járó kamatcsökkenés természetesen a banki betétek hozamának mérséklődését is eredményezi. A kereskedelmi bankokban a különféle lekö­tési formák kamatai most 17 és 28 százalék között mozognak, függően a pénz mennyiségétől és a futamidőtől. Pénzügyi szakemberek prognózisa sze­rint, bár idén további hitelka­mat-csökkenésre lehet számí­tani, nem kell tartani a betéti kamatok túlzott csökkenésétől, mert az a lakossági megtakarí­tási kedv csökkenéséhez ve­zetne. Az infláció alakulását befo­lyásoló lényeges momentum­ként említik az energiaár-eme­lés hatását. E tekintetben pozi­tív előjel, hogy Medgyessy Pé­ter pénzügyminiszter a na­pokban tett ígéretet arra, hogy a pénzügyi kormányzat foko­zott figyelmet fordít arra, hogy az energiaszektorban ne legyen magasabb mértékű ár­emelés. Kaszás E. Az utazás népszerű Ahogy a ráncok az arcon, a nyugdíjkorhatár is egyre nő FOTÓ: MÜLLER ANDREA Félő, hogy az átlag magyar ember nem éri meg a nyugdíjkorhatárt Camp Annelis, táboravató a pécsi IFOR-bázison Egész hétvégén hömpölygött a tömeg az utazási irodák pavi­lonjai között, a POTE aulájában fotó: laufer László Vikingek kínálták a vendégeket (Folytatás az 1. oldalról) amelyen a Magyar Autóklub, az Atlasz Biztosító, a Vám és Pénzügyőrség Baranya Megyei Parancsnoksága, a Fogyasztó- védelmi Felügyelőség és a Ma­gyar Turisztikai Egyesület kép­viselői. Színvonalas vetélkedő döntött a legjobb pécsi idegen- vezetők között, az első hélyet a vásáron dr. Antal Borbála sze­rezte meg. Rekordszámú, 137 rajz érke­zett az Utazási élményeim címmel általános iskolások számára meghirdetett rajzver­senyre. Ebben az 1-3. osztályo­sok között az első Sztanek And­rea (Belvárosi Ált. isk.), a má­sodik Miseta Roberta (I. sz. Gyakorló Á. I.), a harmadik Fertó'i Réka (Belbárosi Á. I.) lett. A 4-6. osztályosok között a sorrend: 1. Sasvári Kata (Né­met-Magyar Nyelvű Iskola- központ), 2. Detyáli Réka (Görcsöny ÁMK Á. I.), 3. Ja­kab Júlia (Magyar-Német Ny. I.). A 7-8. osztályosok között: 1. Báthori Bettina (Baksai Kör­zeti Á. I.), 2. S. Nagy JózseJ (Baksai K. Á .1.), 3. Friedszám Edit (Pécsváradi Kodolányi Á. I.). A legtöbb rajzot a pécsi Gyárvárosi Általános Iskolából küldték be a gyerekek, jutal­muk egy ingyenes ferihegyi re­pülőtéri látogatás 25 fő részére, a Repülőtéri Programiroda jó­voltából. Kaszás E. (Folytatás az 1. oldalról) Sajnos ma az a jellemző, hogy anyagi biztonság híján egyre többen kényszerülnek betegen is tovább dolgozni, és ennek „köszönhetően” minimális az esélyük, hogy valaha majd élet­erősen élvezzék a nyugdíjas éveket - sőt, a legtöbben meg se érik! Ugyanakkor sokakat pszichésen tesz tönkre a fejük fölöttilógó Damoklész kardja, s ezért nem tudnak úgy teljesí­teni, ahogyan elvárják tőlük. A szakemberek szerint a je­lenleginél és a tervezettnél is sokkal üdvözítőbb lenne a „ru­galmas” nyugdíjkorhatár meg­honosítása. Ebben az esetben is Az IFOR erők zágrábi parancs­noksága nevében megjelent amerikai Forman tábornok, va­lamint a Honvédelmi Miniszté­rium illetékes vezetőinek, il­letve az ötnemzetiségű északi dandárba katonákat küldő or­szágok képviselőinek jelenlété­ben szombaton délután ünnepé­lyesen felavatták a pécsi, Ver­seny utcai IFOR tábort. Az ava­táson részt vettek Baranya me­gye vezetői, és dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú város pol­gármestere is. A bázis a finn védelmi mi­niszter, Tania asszony tisztele­tére az Annelis nevet kapta, és a magyarországi finn nagykövet felesége, Pertti Torstila asz- szony „keresztelte meg”, stílu­megszabnának egy alacsony minimálkort, ám azon túl már mindenki maga dönthetné el, meddig esik neki jól a munka. Ma ugyanis az a helyzet, hogy pusztán életkora miatt sok olyan embert elküldenek nyug­díjba, aki életerővel és kedvvel is bírná a további teendőket, más részről pedig beteg embe­reknek is dolgozniuk kell a ki­jelölt ideig. Ma Magyarországon a fér­fiak átlag 66, a nők 73 évig él­nek. E tény ellenére is jogos, hogy a férfi nyugdíjkorhatár magasabb a nőkénél. Hiszen a nők kilencven százaléka a csa­ládi munka, gyermekszülés- és sósán egy palack pécsi pezsgő­vel. A pezsgő egy iroda-konté­ner falán csattant, amiből aztán viking ruhába öltözött katonák ugrottak elő, némi fogyasztásra invitálva a megjelent vendége­ket, s a bázis összes lakóját. Sven-Eric Andersson tábor­nok, az ötnemzetiségű ellátóbá­zis parancsnoka köszönetét mondott az Észak-boszniai USA-zónában működő dán, finn, lengyel, norvég és svéd katonákat ellátó száznyolcvan tagú legénységnek és tisztika­rának, valamint az annak sike­rét elősegítő magyarországi fo­gadókészségért is. Sven-Eric Ándersson tábornok avatóbe­szédében hangsúlyozta, hogy a boszniai béketeremtésben sze­nevelés mellett is dolgozik. Ez manapság már nem annyira az emancipáció, az egyenjogúság, mint inkább a kizsigerelés ka­tegóriájába esik - állítják a szakemberek. Bár a halálozási statisztikák tudnak úgynevezett „korai férfihalálról”, s e tekin­tetben 30-40 év között valóban több férfi hal meg (elsősorban szívinfarktusban), mint nő. Ám ez az arány 50 éves korra kie­gyenlítődik. Az is általános megfigyelés, hogy pszichésen az emberek nyugdíjazásuk után hirtelen „betegnek” érzik ma­gukat, ám ez csak egy évig tart, utána „kigyógyulnak” - már aki elél addig ... M. K. repet vállaló északi dandár az Amerikai Egyesült Államok Hadseregének és Magyaror­szágnak a jó együttműködésé­vel teljesítheti sikerrel küldeté­sét. Az avatóbeszéd után az ér­deklődők és a sajtó képviselői megtekinthették a pécsi bázist. Betekintést nyertek a tábor éle­tébe, megnézhették az öt nem­zet raktárainak készletét, a hat­van darabos járműparkot, az élelmiszerkészleteket, fegyve­reket. Bemutatták azt a kisebb, bi­liárdasztallal felszerelt bárt is, amit a katonák már maguk épí­tettek át egy volt raktárépület egyik részéből. Stefanits Csaba Horvát festőművész kiállítása Mohácson Az Eszéken élő Lidija Pav- lity horvát festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás Mohácson, a Kossuth Filmszínáz galériájában. A tárlat - amely Baranya megye és horvát testvérte­rülete, Osijek-Baranja kul­turális együttműködése keretében nyílt meg - március húszadikáig lát­ható Mohácson. Nyugdíjasok népfőiskolája Ma délelőtt tíz órakor foly­tatódik Pécsett, a Nyugdí­jasok Pécsi Egyesülete által szervezett népfőiskola. A Tüzér utcai Mozgalmi Házban tartandó találkozón ezúttal a különböző segítő szervezetek vezetői tájé­koztatják az érdeklődőket, a szervezetük, intézetük te­vékenységéről, támogatási lehetőségeiktől. Dr. Nagy Ibolya főorvos, a Máltai Szeretetszolgálat, Szűcs Zol­tánná, a Magyar Vöröske­reszt Pécsi Szervezete, dr. Szálai János lelkész, a Kato­likus Caritas, dr. Simony Emőke a Kertvárosi Család- segítő Központ, dr. Balikó Márta az Esztergár Lajos Szociális és Családsegítő In­tézet, dr. Nyárádi József professzor, a szamaritánu­sok segítő tevékenységét ismerteti. Női pártépítés Három napos női pártépí­tési konferenciát tartanak szombat óta az MSZP női képviselői Marlene Haas, a Szocialista Internacionálé nőtagozatának főtitkára részvételével. Marlene Haas szombati nyitóbeszé­dében kifejtette, hogy a Nő­tagozat legfőbb célja az egyenlőségen alapuló poli­tikai részvétel a nők szá­mára. TOP TV adásszünet Ma reggel nyolc órától megszűnik a TOP TV su­gárzása - közölte az An­tenna Hungária illetékese. Az adást sugárzó német műhold mától korszerűbb, digitális adásra áll át, így a TOP TV adását nem képes fogadni és továbbítani. Az Antenna Hungária illeté­kese ígéretet tett arra, hogy két hónapon belül ők is át- állnak a digitális sugár­zásra, ekkor ismét megkez­dődhet a népszerű zenés csatorna adása. A betegeké lehet a végső szó Hiába ellenkeztek a törzsfőnö­kök, az amerikai AIDS kutatók minden egyes megvizsgált af­rikainak elmondták, hogy mit, miért csinálnak velük. Nekik már szinte a vérükben van, hogy a pacienseknek alapvető emberi joguk tudni a vizsgálat eredményét, a kezelés módját. Az „informed consent”, vagyis a felvilágosításon alapuló be­leegyezés elve szinte forra­dalmasította az orvos-beteg kapcsolatot a fejlett országok­ban. Jó húsz-huszonöt év után ennek a forradalomnak a szele legyezget bennünket: készül a betegek jogairól szóló törvény- tervezet, amely szükségessé­géről dr. Blasszauer Béla or­vos-etikussal, a POTE tudo­mányos főmunkatársával be­szélgettünk, abból az apropó­ból, hogy az ő szakmai taná­csait, véleményét is kérték a tervezet összeállítói.-Ha mi valóban utol akar­juk érni a fejlett országokat, akkor ezen a területen is fel kell zárkóznunk - mondja dr. Blasszauer Béla. - Induljunk ki abból, hogy a magyar nép mennyire beteg, hogy a halá­lozási statisztikákat tekintve hányféle kórban vagyunk az elsők között. És tegyük hozzá azt amit a WHO mond: az egészség fizikai, szociális és lelki jólét. Ettől mi még na­gyon messze vagyunk, de ha lényegesen változik az orvos­beteg kapcsolat, akkor a bete­gek lelki, illetve fizikai álla­pota is javulhat. A felvilágosí­táson alapuló beleegyezés elve ugyanis arra ösztönzi az orvo­sokat, hogy beszélgessenek a betegekkel, s eközben egy sor olyan információt adnak át, amelyekkel felébreszthetik az egyén felelősségét a saját egészségével szemben. Az orvos-etikus véleménye szerint azonban a betegeknek nem csak ahhoz kellene belee­gyezési jogot biztosítani, hogy elfogadnak-e egy műtétet, vagy kezelést, hanem ahhoz is, hogy visszautasíthassák. Kü­lönösen kemény kérdés ez a terminális - végstádium - sza­kaszban. Itt már beléphetne az élő végakarat intézménye, vagyis a beteg előre, írásban, vagy a képviselőjén keresztül arról rendelkezhetne, hogy ha az állapota minden kezelés el­lenére hat hónapon, egy éven belül is a halálhoz vezetne, ak­kor is küzdjenek-e az életéért az orvosok - lélegeztető gépre kapcsolással, újraélesztések­kel, mesterséges táplálással - vagy sem. Ezek a kérdések csak felü­leti érintései a számtalan von- zatból álló betegjogi problé­makörnek, amely természete­sen az orvosokat is érinti. Hogy miként, arról dr. Blasz- szauer Béla így vélekedik.- Akik hisznek a hivatásuk­ban és életük értelme a bete­gek gyógyítása, azok számára most is a hippokrateszi gondo­lat a meghatározó, melynek lényege, hogy az orvoslás er­kölcsi tevékenység. Török É. Iskola és állás nélkül Információs börze végzős pályakezdődnek A Baranya Megyei Munkaügyi Központ és a pécsi Szivárvány Gyermekház közös szervezésé­ben szakma- és pályaismertető börzét rendeznek március 12- én a Szivárvány Gyermekház­ban a középfokú tanulmányai­kat idén befejező tanulók ré­szére. A délután 14 órakor kez­dődő, több éves hagyományra épülő rendezvényre elsősorban azokat a diákokat, illetve szüle­iket, pedagógusaikat várják, akik nem jelentkeznek felsőok­tatási intézménybe, illetve nem tartják túl jónak felvételi esé­lyeiket, akik gimnáziumban végeznek és szakmát szeretné­nek tanulni, akik szakmát sze­reznek ugyan, de elhelyezke­dési lehetőségük nem jó, és akik már regisztrált iskola- és munkanélküliek. A börzén mintegy 20, iskola- rendszeren belüli és kívüli in­tézmény képviselői fogadják az érdeklődőket, és tájékoztatják a képzési, támogatási lehetősé­gekről. A börze most azért kü­lönösen időszerű a végzős, de biztosan elhelyezkedni nem tudó fiatalok számára, mert a közelmúltban bekövetkezett jogszabályváltozás következ­ményeként júliustól megszünte­tik a pályakezdő munkanélküli­eknek eddig alanyi jogon járó segélyt. A támogatást a jövőben várhatóan valamilyen munka­végzéshez, illetve kedvező munkaerőpiaci hatású képzés­hez kötik. A börze e témában is információval szolgál. K. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom