Új Dunántúli Napló, 1996. március (7. évfolyam, 59-89. szám)

1996-03-10 / 68. szám

1996. március 10., vasárnap Rejtvény - Hirdetés DÜiántúli Napló 9 Indul a Millecentenáriumi játék A Baranya Televízió, a Vasár­napi Dunántúli Napló és a Ba­ranya Megyei Könyvtár közös játékot indít az 1100-as évfor­duló alkalmából. Helytörté­neti, művészettörténeti és tör­ténelmi kérdésekre kell vála­szolniuk a résztvevőknek, a já­ték 4 héten keresztül tart és 8 fordulóból áll. A Baranya TV élő műsorában hetente két al­kalommal hétfőn és pénteken 18 és 19 óra között kerül sor a játékra, de a 10-es csatornán kívül a hétfői BTV műsorában is megjelennek a kérdések, hogy a vidéki nézők is játsz­hassanak. Ezenkívül minden vasárnap a VDN-ben is megje­lennek a játék kérdései. A sor­solás áprilisban lesz, és azok a játékosok vehetnek részt benne, akik minden forduló kérdéseit beküldik. A válaszo­kat a Baranya Televízió cí­mére váijuk (Baranya Televí­zió, Pécs, József Attila utca 14.) A Millecentenáriumi játé­kok kérdései. I. forduló 1. Ki volt az a magyar feje­delem, akinek az idejében a magyarok Etelközbe költöz­tek? 2. A múlt század és század­vég kedvelte az allegorikus ábrázolásokat. Hol láthatunk Hungária ábrázolást? 3. Baranya megye honfogla­lás előtti történetének különös emléke az az erődítmény, mely egy hegy tetején nyoma­iban még ma is látható. Hol van, kik s hozzávetőleg mikor építették? 4. Ki volt az első ismert, s nem csak Magyarországon hí­res pécsi költő, melyik szá­zadban élt s mi kötötte a vá­roshoz? 5. A nagyszentmiklósi aranykincsleletből származik egy szép ökörfejdíszes ivó­edény. A Zsolnay gyár dísz­tárgyat készített róla. Hol lát­ható Pécsett ennek bizonyí­téka? II. forduló 1. Magyarország latin nevé­nek hagyományos magyar vál­tozata. Számos intézményt, objektumot neveznek így pl. a fővárosban is. Nevezzen meg közülük néhányat. 2. Ki ment el és mikor meg­keresni Magna Hungáriát (a magyarok őshazáját), milyen műalkotások állítanak ennek emléket? 3. A magyar kettős fejede­lemség idején melyik méltó­ság kezében volt a tényleges hatalom? 4. Milyen „magyar” előtagű helységnevek vannak Baranya megyében? 5. Hol volt az Árpád-korban bencés apátság Baranyában? A fődíjat - egy 100 ezer fo­rint értékű külföldi utazást - a NECKERMANN Utazási Iroda ajánlotta fel. Cs. Tóth Judit Kispusztai remények Két éve olasz tulajdonosa van a Nagyatád közeli Kispusztá- nak. Az addig is működő fafű­részüzem fejlesztése mellett felújította és lakhatóvá tette a valamikor intézőlakást, vala­mint a lóistállót, amelyek amúgy szemrevaló építészeti értéket is képviselnek. Soms­gépsorok telepítésével nőtt a termelés, benne a faipari kész­termékek aránya. A diófából, tölgyből, bükk- ből készült gyártmányok az olasz export mellett hamarosan osztrák, német és a skandináv piacokra is kijutnak. A nyolc­vanéves tölgyes mellett áll az mus beindítását remélik, ami­hez vendégfogadáshoz értő be­fektetőtársat keresnek. Az erdős-ligetes értékes faál­lományt egyébként védik, most vadakat telepítenek ide és eteté­sükkel a környékre szoktatják azokat. Az istállóban lovakat tartanak, - a tulajdonos tervei sich Eszter egykori kastélya azonban még rossz állapotban van. Az ipari részen korszerű eklektikus kastély ezüst- és luc­fenyők, hársak társaságában. Rendbetételével az agrárturiz­szerint - lovasiskolát alakítanak majd ki - leginkább a turizmust szolgálva. Hubay Sándor VDN Keresztrejtvény A VICC POÉNJA -NE AG­GÓDJ, A flENO- ŐRSÉG JELEN HUSZON­NÉGY ÓRA FŰTŐ­ANYAG­FÉLE PERUI ÉNE­KESNŐ OROSZ KÖLTŐ KALO­CSAI FESTŐ­ESZKÖZ TALÁ­LÓ LITER FRANCIA VÁROS OMOL TALLI — UM GÉPPEL MÁSO­LATOT KÉSZÍT MENET RÉSZE! CSOKOLÁDÉ­MÁRKA V V \J V V V V V V V v —sj— ELSŐ RÉSZ t> il<^SBS3Í J sr­ISTVÁN > LENGYEL ORSZÁG LATIN SIEVE > r ... AZ OLAJ­HATÁR­RAG > SZÜKSÉ­«s ... ... > KELLER­MANN SZŐLŐ­FAJTA EGYIP­TOM RÉ­GEN, RÖV RÉSZ­BEN „ ÉPESZŰI > KismT SZEMŰ NYÍR­SÉGI KÖZSÉG > “V” V MAUGLI KÍGYÓJA > NŐI BE­CENÉV ÓGERMÁN ROVÁSÍRÁS > PÁROS NÓTA! > AMA TÁ­VOLIVAL > V A VICC POÉNJA. HARMADIK RÉSZ EGYES! NÉVELŐ 7T SPORT­PÁLYA TALAJA LEHET V v­TONNA > JELEN NAP. NÉ­PIESEN > NYOMDAI SZEDE- Sl EL­JÁRÁS ÚT­SZA­KASZ > Z7T OROSZ R|NDE­MIHAIL > V ... AND > ZÉRÓ > SOSE EGY- N EMUI > KŐSZEG HEGYE TÖRQK AUTOJEL OXIGÉN > DUPLÁN: V OPERA­BETÉT BÖRTÖN VADÁSZ­KUTYA­FAJTA > sr RE­GÉNY­SZERZŐ > NAGYON RÉGI CSUK > ÉSZ. KE­VERVE SPORT­FOGA­DÁS > V “V­FÖLDBE VER TARKA RÉSZ! FÜRDŐ, NÉME­TÜL ALGÉ­KETTŐS BETŰ > AZ IS > AKADÁ­LYOZÓ ŰR- . MÉRTEK KIKÖTŐ­VÁROS RÓMAI ÖTVE­ÁGVÉGI > A VICC POÉNJA, 2. RÉSZ > V V “Q— v— V v ... " v­/ F FITOS —V KÓRUS > OLAJOZ > v7 TELJES > NÉMET FÉRFI­NÉV SPORT­SZER­MÁRKA V LAPOS V RÉSZ­BEN > HOZZÁ­TAPAD > “V -1 HÁZVÉG! > FUTBALL- KUPA. R. SZÁJAT NYIT KA«­ÜNNEPI, FEKETE FÉRFI­KABÁT > V V NÖVÉNY RÉSZE NIKKEL > RÉSZ­BEN > u határ­részi KREMES­DARAB! BARA­NYA > V V LQ . _ > Jt3VJ NAI EGYSÉG ’ 1 MEGYEI KÖZSÉG FEL ÓL! IDŐ JELE A FIZI­KÁBAN r ”V“ nv fÉLIG ÜLI > Beküldendő a helyes megfejtés március 14-én (csütörtök) déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELE­ZŐLAPON 7601 Pf: 134. ÚVDN Szerkesztősége, Pécs, Rákóczi út 34., VIII. em. A március 3-i lap­ban közölt rejtvény helyes megfejtése: „Ez azt je­lenti Edömér, hogy már nem szeretsz?” Utalványt nyertek: Böröcz Anita, Sásd, Rákóczi u. 43., Gavallér István, Kásád, Ady u. 7., Kócsy László, Pécs, Dombai J. u. 4/a., Komlós Józsefné, Pécs, Bajcsy Zs. u. 33., Péter János, Paks, Babits M. u. 10. Az utalványokat postán küldjük el. SZÓKIRAKÓ Rejtvényünk megfejtése az alábbiakban megadott szavak megfelelő helyre történő beírá­sával lehetséges. A szavak he­lyét a betűszám és a keresztező szóval közös betű határozza meg. A számozott négyzetekbe kerülő betűket számsorrendben összerakva egy értelmes szót kell kapni, melyet küldjön el levelezőlapon címünkre: Új Dunántúli Napló 7601 Pécs, Pf: 134. Kéijük, a lapra ragassza rá az újságból kivágott „Szóki­rakó” címszót. A megfejtők között 3 db 500 forintos utalványt sorsolunk ki. A beküldési határidő: 1996. március 14. (csütörtök) 9 betűs szavak: ELCSÉ­PELT, ELENGEDIK, KE­CSEGTET, KITUDÓDIK. 7 betűs szavak: BEKÖTÖZ, HÁZTETŐ, IDOMÍTÓ, KÁ­BULAT, KÉZIRAT, KIVI­TEL. 6 betűs szavak: GALAMB, IDEGEN, SERTÉS, SIKERE. 5 betűs szavak: BEFUT, ÉLŐKÉ, FAHÁZ, HOMÁR, KITÖR, KOBAK, TÁJÉK, TÚLLŐ. A március 3-i lapban közölt rejtvény megfejtése: „GERÉ- NYES”. Utalványt nyertek: Sárkány Pálné, Nagyatád, Beregszászi u. 16., Szinyákovics Béla, Komló, Vértanúk u. 11., Szuper József, Pécs, Urögi határ út 2/A. Az utalványokat postán küld­jük el. Szókirakó METRO II. A múlt heti VDN-ben jelent meg A METRO Áruház fan­tomjai című cikkünk, amelyben arról írtunk, hogy a svájci vi­lágcég pécsi áruháza számolat- lanul és - részben - ellenőrizet­lenül osztogatja a vásárlásra jo­gosító kártyákat; azaz a nagy- kereskedő burkoltan kiskeres­kedik. A héten fölhívott Jaross Ta­más úr, a METRO magyaror­szági vezérigazgatója, akivel három hete már módomban állt beszélni. Idézem: „Nem is tu­dom, mit mondjak erre az írásra Rendeltetési helyére, Zalaeger­szegre érkezett szombaton délben a Békéscsabáról kitiltott „benzin­vonat,, - közölte az MTI érdek­lődésére Győrfi József, a MÁV főüzemirányítója szombaton. Mint arról az MTI már hírt adott, Békéscsaba jegyzője csütörtökön - a tűzoltóság szakmai vélemé­nyére alapozva - államigazgatási határozatban kötelezte a MÁV békéscsabai állomásfőnökségét, valamint a vám- és pénzügyőrség megyei nyomozó hivatalát, hogy azonnali hatállyal szállítsák el az egymillió liter 92-es oktánszámú benzint tartalmazó szerelvényt. azok után, amennyi időt ma­gára fordítottam" (húsz perc negyvennégy másodpercig tar­tott a teljes beszélgetés). Jaross úr ugyanakkor kérte, hogy kö­zöljük: a METRO a cégbírósági bejegyzés alapján természete­sen kiskereskedelmi tevékeny­ség folytatására is jogosult. E kérésnek örömmel helyt adtunk. Annál is inkább, mert - feltehetően Jaross úrral egye­temben, aki mást nem fűzött az íráshoz - tudjuk, hogy nem er­ről szól a történet. B. Z. A mintegy 100 millió forint ér­tékű benzint tartalmazó 19 vagon november óta rostokolt a vasútál­lomáson, ugyanis a vám- és pénzügyőrség lefoglalta azt, mi­után eltűnt a vámkezeltetésre be­jelentkező személy, illetve cége. Az okmányokon tulajdonosként a Kordax Rt. szerepelt. Az eljárás azért indult meg, mert a vámolta­tással megbízott cég nem a ben­zin valós értékét vallotta be. Az orosz eredetű, Romániában feldolgozott benzin a vizsgálat szerint nem felel meg a hazai szabványoknak, ezért kerül a za­laegerszegi finomítóba. Diósviszló választ Nem tudott együttmű­ködni a képviselőtestület Diósviszlón a polgár- mesterrel, ezért felosz­latta önmagát. A képvi­selők és a polgármester megválasztására ma ke­rül sor. A reggel hat óra­kor már nyitva tartó sza­vazóhelyiségben a hét képviselői helyre 19 je­löltből lehet választani. Polgármester-jelöltnek négyen kerültek fel a szavazólapra, köztük van a volt polgármester, Bicskei Ibolya is. Vállalkozói fórum Vállalkozói fórumot szerveznek Dombóváron március 11-én. A gazda­ságélénkítő programról tart tájékoztatást a Tolna Megyei Vállalkozói Központ, valamint a székesfehérvári Siker Kft. A június 27-től megrendezendő Dombó Expo kiállítás és vásár elólcészületeiről a Szek­szárdi Fesztivál Iroda vezetője ad majd ismer­tetőt. JVJ .EfíFPJT rC\\ővÓJ az Dunántúli Napló előfizetésére 1996. április l.-jétől Címzett: az Új Dunántúli Napló Kiadóhivatala Pécs, Rákóczi út 34. Pf.: 134. Előfizetési időszak Előfizetés díja Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény példányszámban forintban egy hónapra két hónapra negyedévre félévre 650 Ft 1300 Ft 1950 Ft 3900 Ft 6 210 12 420 18 630 36 1260 Az előfizetéssel tagja leszek a Kedvezményes Vásárlói Körnek és a kijelölt áruházakban, üzletekben, szolgáltatóhelyeken a gépi számlámmal kedvezménnyel vásárolhatok név lakcím (ir. szám) Kérjük a megrendelőlevelet borítékba helyezve a Kiadó címére beküldeni vagy az Új DN hírlapkézbesítőnek átadni, legkésőbb március 27-éig. Az új előfizetők között 5 db 1000 Ft értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki, a kedvezményes vásárláson felül. r, Zalaegerszegen a benzinvonat

Next

/
Oldalképek
Tartalom