Új Dunántúli Napló, 1996. február (7. évfolyam, 31-58. szám)

1996-02-04 / 34. szám

6 Dunántúli Napló Magazin 1996. február 4., vasárnap A kulturált koldulásról A koldulás nem sérti a köz­erkölcsöt és a rendet, s mi­után az állam eddigi intéz­kedései nem tudták a jelen­ség okát megszüntetni, így az nem is büntethető. Ezt ál­lapította meg nemrégiben az olasz Alkotmánybíróság, amikor ítéletével hatályon kívül helyezte az olasz bün­tető törvénykönyv 670. cik­kelyének első bekezdését. A nevezetes 670. cikkelyt még a fasiszta rezsim idején, 1930-ban hozták, ez bünte­tendő cselekménynek mondta ki a koldulást. Mos­tani ítéletében a testület azt állapította meg: a fejlettebb társadalmakat jellemző egyenlőtlenségek és súlyos társadalmi feszültségek okozzák a társadalom pere­mére szorulást, ezért azok ellen a kísérletek ellen kell fellépni, melyek megpróbál­ják eltitkolni a nyomort. Koldulni tehát szabad, de csak kulturált módon, ellen­kező esetben a vétkest - a régi rendelkezés érvényben hagyott részének megfele­lően - hat hónapig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik. Gila von Weitershausen magánélete Itt kaparja meg Károlyt... Kiállta a szerelem próbaidejét Az angol közélet egyik új szenzációja a brit trónörökös aktképe, amelyet az egyik új­ságban fügefalevélként csak egy kis gumírozott feltét enyhít az aláírással: „Itt ka­parja meg, ha Károlyt cenzú- rázatlanul kívánja látni.” A herceg természetesen nem állt modellt, hanem az udvari botrányokra szakoso­dott kalózfotósok egyike ké­szített felvételt, teleobjektív- vel, jókora távolságból, amint lefekvéshez készülődött a dél-franciaországi Provence- ban, barátja udvarházában. A Buckingham-palota egyik szóvivője, teljesen érthetően, bírósággal fenyegetőzött. Közben Dianának is meg­gyűlt a baja a sajtóval. Több angol lap élesen bírálta a her­cegnő öltözködését, mert egy koncerten viselt Versace-ru- hát „enyhén mininek” s túl mélyen dekoráltnak találták. A Daily Express szerint, a frivol ruha mintha csak felhí­vás lett volna: „szükségem van egy férfira, vigyél ma­gaddal!” Egy másik lap kifejti, hogy ezzel a ruhával egy átlag­diszkóban már néhány ingyen italt is kapna viselője . .. Január 2-ától ismét találkozha­tunk Gila von Weitershausen- nel (51), mivel a TV 1 megis­métli a Próbaidős szerelem („Liebe auf Bewährung”) c. német tévésorozatot. A színésznő a film állam- ügyésznőjét (Sabine Ingwer- sene) játssza, aki - furcsa vi­szony - beleszeret egykori el­ítéltjébe, Peter Brockerbe (Sas­cha Hehn). Feltételezhetően azért ismét­lik meg a sorozatot nálunk, mert Németországban is jókora vitát váltott ki a sajtóban a téma: tabunak számít-e egy au­tószerelő és egy, a „felső tíz­ezer” soraiból jött állam- ügyésznő szerelme? Csak a Honda és a Yahama köthet-e össze két ilyen - ellentétes irányból jött - férfit és nőt? Igazán megszerethet-e egy férfi egy olyan - 10 évvel idősebb - nőt, aki őt néhány évvel koráb­ban ártatlanul elítélte? Befo­gadja-e a „multimilliomosok társasága” a lentről jött „ele­meket”? Gila von Weitershausen ko­rábbi sikerei (Álomhajó, Vidéki orvos) is jelezték, hogy a tehet­séges müncheni színésznő számára ez a szerep „testre sza­bott”, hiszen gazdag élettapasz­talata is hozzájárult a sorozat vitathatatlan sikeréhez, aminek mi is szemtanúi lehetünk ked­denként. A színésznő 20 évesen,' 1964-ben ment először férjhez, Martin Lüttgéhez, aki nálunk is népszerű felügyelő volt a Tett­hely („Tatort”) című krimiso­rozat révén. 1972-ig tartott ez a házasság, amikor is Gila bele­szeretett Louis Malle francia rendezőbe, akitől egy fia is (Coutemoc, 23) született. A második válás után Gila „Öt évvel ezelőtti első izraeli látogatásom óta apám nem is beszél velem” - jelentette ki a 48 éves Gottfried Wagner, a nagy német zeneszerző déd­unokája, aki a család fekete bá­rányának nevezi magát. Az Olaszországban élő Gottfried Wagner előadásokat tartott Izraelben a „zene és anti­szemitizmus” témaköréről, s ezeken az előadásokon kitért dédapjának számos antiszemita megnyilatkozására is. Az izra­eli tömegtájékoztatási eszközök nagy terjedelemben foglalkoz­tak a filozófus és muzsikus lá­togatásával. Izraelben egészen a legutóbbi időkig tilos volt Hitler kedvenc zeneszerzőjének alkotásait műsorra tűzni. Gottfried Wagner nagyon kritikusan viszonyul híres ősé­nek muzsikájához: „Nem tarto­von Weitershausen úgy döntött, egyedül és függetlenül óhajt élni. Igen termékeny időszak köszöntött be ekkor a mű­vésznő életében, de a munka mellett még ráért élvezni csodá­latos müncheni otthonát, gyö­nyörű nagy kertjét is. A fia volt az egyetlen férfi az életében, aki közben Boston közelében élt az édesapjával. Mindkettő­jüket gyakran látogatta a német filmsztár... 1991-ben a Frau aktuell című német hetilapban azt nyilat­kozta a színésznő, hogy egy újabb házasságról már hallani sem akar. Ám az élet nem ilyen egyszerű. A Neue Post 1994. április zom azok közé, akik különbsé­get tudnak tenni Richard Wag­ner nézetei és operái között - egységnek tekintem őket. Eb­ben rejlik a valóságos törté­nelmi tehertétel” - jelentette ki. A dédunoka 17 évesen el­hagyta szülővárosát, Bayreut- hot - így fejezve ki a „Wagner- kultusz” iránti ellenszenvét. Az évente megrendezésre kerülő Bayreuthi Fesztivált „Wagner- nak és a náci értékeknek hódoló szentélynek” nevezi. Szerinte családjában még ma is él az an­tiszemitizmus. Nagyanyja, Winnifried Wagner „a New York-i zsidóság által manipu­lált filmanyagnak” minősítette a buchenwaldi koncentrációs táborban meggyilkolt zsidókról készült felvételeket. Szavai szerint Winnifriedet 1923 óta bensőséges barátság 17-i száma már arról számolt be, hogy Gila von Weitershau- sen férjhez ment röntgenorvo­sához, dr. Hartmut Wahle-hoz (54), aki - állítólag - kiűzte a művésznő fejéből a változó korral járó félelmeket. Mint a filmben: ők is kiállták a „próba­időt”. Gila von Weitershausen so­rozatbéli sikeréhez az is hozzá­járult, hogy olyan remek part­nere van, mint - a magyar né­zőknek is jól ismert - Sascha Hehn (40), aki még abban is segítette a művésznőt, hogy vil­lámgyorsan száguldozhasson Hondáján - a környék lakói csodálkozására. Hajzer Lajos fűzte Adolf Hitlerhez. Első fér­jének, Siegfried Wagnemak ha­lála után Hitler házassági aján­latot tett Winnifriednek. „Sze­rencsére nem kötöttek házassá­got, mert abban az esetben, Si­egfried végrendelete értelmé­ben, az asszony elvesztette volna a Bayreuthi Fesztivál igazgatói állását - és Winnif­ried erősen ragaszkodott a hata­lomhoz” - mondta a dédunoka. Gottfried szerint Richard Wagner „kulturális példakép” volt Hitler számára, aki zarán­dokként látogatott el a Wagner- családhoz. ő (Gottfried) „negatív zseni­nek” tartja Richard Wagnert. Kritikus magatartása miatt sok Wagner-rajongó elfordult tőle és gyakran kap fenyegető üze­neteket neonáciktól - nyilat­kozta az egyik izraeli lapnak. Főzzünk változatosan! Az iskolás gyermek tízórai csomagjába, reggeli és esti tea mellé, sőt vendégváró süteménynek is megfelel az olcsó hamis linzer. Hoz­závalók: 20 deka zsír vagy 25 deka margarin, 20 deka cukor, 20 deka főtt, áttört burgonya, 50 deka liszt, 1 egész tojás, 1 citrom leve és reszelt héja, fél csomag sütőpor. A zsiradékot a cukorral és a tojás sárgá­jával habosra keverjük, beledolgozzuk a főtt krumplit, majd a lisztet, amibe előzőleg csöpp sót, sütőport, citromlét és a citrom reszelt héját tet­tünk. Az alaposan kidol­gozott tésztát vékonyra nyújtjuk, pogácsaszagga­tóval kiszaggatjuk. Min­den második karika köze­pét gyűszűvel kiszúrjuk, és a maradék tojásfehérjével a karikák tetejét megken­jük. Előmelegített sütő­ben, közepes tűznél rózsa­színűre sütjük. Egy sima és egy lyukas süteményt lekvárral összeragasztunk úgy, hogy a lyukas linzer fülűire kerüljön. Betétes rántották. Mivel a tojás télidőben drága, érdemes a hagymán, sza­lonnán, kolbászon kívül más „betéttel” dúsítani. Nagyobb adag lesz a to­jásból, ha 1-2 evőkanál tej­jel, lisztes habarással ver­jük fel. A kockára vágott, vajban megpárolt almára öntött habart tojásból kü­lönleges rántottát süthe­tünk. A fokhagymás rán- tottához kenyérből pirítóst készítünk, fokhagymával bedörzsöljük, kockára vágjuk. Forró olajba dobva ráöntjük a habart tojást. Finom a rántotta dinsztelt káposztával is. W. M. Bohémélet Torinóban Parádés szereposztásban és fer­geteges sikerrel mutatták be csütörtökön Torinóban - az ős­bemutató után pontosan száz évvel - Giacomo Puccini egyik legnépszerűbb operáját, a Bo­héméletet. Mimi szerepét Mi­rella Freni, Rodolphoét Luci­ano Pavarotti énekelte, a zene­kart Dániel Oren vezényelte. A Bohémélet ősbemutatójának centenáriumát nemcsak Torino, de az egész olasz kulturális élet kiemelkedő eseményként ün­nepelte. Az itáliai közszolgálati tele­vízió, a RAI egyik csatornáján egészen szokatlan módon, élő adásban, tehát főműsoridőben és nem a komolyzenének jutta­tott éjszakai órákban közvetítet­ték az előadást. Egy jó Mázzá. A képen Argentína leghíresebb modellje, Valeria Mázzá. A kedvelt manöken fotója a Newsweek címlapján jelent meg. Wagner dédunokájának botrányai RÁDIÓ MELLETT JEGYZET Változatok a szegénységre A tanár. Bará­tomnak írja ba­rátja, vázolja sorsa alakulását. „Tavaly, utolsó szolgálati évemben el­vették tőlem a tanszékvezetést és pótdíjamat, kineveztek utó­domnak egy adjunktust, noha a törvény tiltja, hogy segédoktató tölthessen be tanszékvezetői posztot. Ezt követően megígér­ték, hogy tovább taníthatok, majd az első Bokros-csomag után azonnal elküldték. Vi­gaszdíjul megígérték, hogy szobámban maradhatok, mint a levelező tagozaton még tanító óraadó, ezt követően kitették az asztalomat a folyosóra. Hosszú huzavona után engedélyt kap­tam, hogy a német tanszék egy üres asztalánál leülhessek, de névtábla nem jelezheti, hogy én ott lennék. Most „sétáló” idő­met töltöm, május elsejétől nyugdíjas leszek, nyugdíjam - ahogy hírlik - 20 ezer forint kö­rül várható.” A diplomás tanár eddig is szűkösen élt családjával, és mi­lyen élet vár rájuk májustól, az elképzelhető. Ami sorsa erköl­csi oldalát illeti: miféle rideg szellem uralkodhat abban a fel­sőfokú (nem pécsi!) intéz­ményben, ahol ilyen megalázó módon - folyosói kirekesztés, névtábla leszedés, tanári mun­kásságának titkolása, stb.) - búcsúznak nyugdíjba tuszkolt kollégájuktól a rangos fejesek?! A csirketenyésztő. Fölvonult a főváros szívébe társaival és sok-sok ezer naposcsibével. Nyilatkozik a rádiónak, tévé­nek. Hogy minden csirkére öt­nyolc forintot ráfizetnek. Hogy megszűnt az exporttámogatás. Hogy nem éri meg csirkét te­nyészteni, mert emelkedtek az energiaárak, emelkedett a ta­karmány ára, növekszik a szál­lítási költség. Hát ne csodál­kozzanak, ha egyszer elfogyott a türelmük. Idejöttek, tüntetni, a parlament elé. A lapokban már megjelent a magyarázó nyilatkozat miniszteriális szin­ten, következésképpen az ex­porttámogatás nem szűnt meg, csak csökkent, éppen gazdasá­gossági meggondolások miatt, tehát nem biztos, hogy a te­nyésztők tüntetése jó megoldás, stb.) Hanem a „csirkeosztásra” megjelent kisebb pesti tömeg, már elgondolkoztató. Volt aki csalódott, mert azt hitte, rántani való csirkéket kaphat teherau­tóról boldog-boldogtalan. Volt, aki ötven-száz darab pelyhes csibét is bepakolt dobozba, rek­lámszatyrokba. „Otthon, a für­dőszobában felneveljük!” - hangzott a laikus ötlet. Eszükbe sem jut, hogy a csirkenevelés szakma, vagyis etetni kell, gyógyszerekkel óvni a pusztu­lástól - föltéve, ha ebbe a hi­degben másfél órán belül még hazaér „madaraival” épségben - és egyáltalán ennyi kis állat­nak élettér kell, még néhány csirkének is, már pedig erről szó sem lehet mondjuk pesti tömeglakásokban ... De hát a szegénység, némely szerencsét­lennek az eszét is veszi, meg­róni őket nem illő. Mert még mindig jobb, ha így, vagy úgy kiosztják, mint sem elpusztítsák nagyüzemi módszerrel. Emlékezhetünk rá, néhány éve karácsony után hat-nyolc mázsa szaloncukrot dózerolta- tott be a szeméttelepen egy kül­földi szaloncukor-árus, mert nem tudott túladni portékáján. Furcsa, csóró egy világ ez ... A kukázó. Reggel leviszem a szemetet egy reklámszatyor­ban, a konténerekhez. Érthető módon egy morzsányi étel, vagy élelmiszermaradék sincs a szatyorban. A kukázó ezt szo­morúan tapasztalja is. Mindket­ten szomorúak vagyunk. „Éhes?” - kérdem tétován és mindjárt meg is bántam a hülye kérdést. „Nem uram! Én nem éhes vagyok, hanem éhezek.!” Aki csak úgy átmenetileg ismeri az éhséget („ma még nem ettem semmit, mi a va­csora?”), nem tudja, mi az az éhezés. Napokon, heteken, hó­napokon át. Betegség, örökös szédelgés, kiszáradt torok, lá­zas gyengeség, dús kirakatok üvegéhez nyomott orr, fehér szájszél. És düh, iszonyatos düh, gyakran tehetetlen sírássá szelídülve. Az éhező szemében már az őrület nedves fénye. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom