Új Dunántúli Napló, 1996. február (7. évfolyam, 31-58. szám)

1996-02-29 / 58. szám (59. szám)

1996. február 29., csütörtök Hazai Körkép Dunántúli Napló 7 Végrehajtási utasítás nélkül Tizennyolcezer szervezet 300 milliárdja A közbeszerzési törvény el­sődleges célja a közpénzek­kel való takarékosság. A jogszabály életbelépése óta eltelt négy hónap tapaszta­latai kedvezőek: mind az ajánlattevők, mind az aján­latokat kérők részéről nagy az érdeklődés. Berényi Lajos, az Ipari és Ke­reskedelmi Minisztérium ál­lamtitkára, a Közbeszerzési Tanács elnöke a közbeszer­zési törvény érvényesülésé­nek eddigi tapasztalataival foglalkozó tegnapi tanácsko­záson elmondta: a törvény 18 ezer központi és önkormány­zati költségvetési szervezet tevékenységét érinti, s 1995. évi árakon mintegy 300 milli­árd forint felhasználását befo­lyásolja. Noha többen hiányolják a végrehajtási utasítást, amely­nek a kormány elé terjeszté­sével a Pénzügyminisztérium késlekedik, Berényi Lajos szerint ez az egyik legkonkré­tabb gazdasági törvény. Az ál­lamtitkár óvott a felesleges a túlszabályozástól. Ez, mint mondta, annál inkább is szük­ségtelen, mert a közbeszerzési testületeknek egyébként is módjában áll felügyelniük e tevékenységet. A tanács elnöke bejelen­tette: a Közbeszerzési Tanács március 21-ei ülésén tárgyalja az építési beruházásokra vo­natkozó közbeszerzési pályá­zatokat. Parlamenti vitanap a kormány családpolitikájáról Mindenki mondta a magáét Idén első alkalommal tartott politikai vitanapot az Ország- gyűlés. A kormány családpolitikáját tárgyalta meg Pusztai Erzsébet MDF-es képviselő kezdeményezésére. A képviselők a kabinet beszámolójáról vitatkoztak, de a polémia befejezté­vel nem született sem határozat, sem állásfoglalás. Szabó György népjóléti mi­niszter bevezetőjében egyebek között cáfolta, hogy a családi támogatások mértéke egyenes arányban befolyásolja a szü­lési kedvet. Hangsúlyozta, hogy a szociális ellátórendsze­reket mindenképpen meg kell reformálni. Méghozzá úgy, hogy az automatikus segély osztogatást váltsa fel a család- segítő szolgálatok és a csalá­dok együttműködése. Kitért arra is, hogy napirenden van a családi pótlék évek óta válto­zatlan összegének megemelése és a családi adózás bevezetése. Pusztai Erzsébet (MDF) azt állította, hogy a kormánynak nincs valódi családpolitikája. Intézkedéseivel elsősorban a családokat sújtja, s hiányzik az az egységes gondolkodásmód is, amely áthatná az oktatást, a az adórendszert, a családvédő intézményrendszer kialakítá­sát, a kabinet intézkedéseit. A vita további szakaszában a kormánypárti felszólalók többnyire az ország anyagi ne­hézségeit és a megszorító in­tézkedések szükségszerűségét részletezték. Az ellenzékiek az elhibázott vagy nem is létező kormányzati családpolitikát, az úgymond ötletszerű meg­szorításokat ostorozták. Több­ször elhangzott, hogy a bevé­telnövelő és kiadáscsökkentő számoszlopok mögött a hata­lom nem látja az embereket. Abban mindkét tábor egyetér­tett, hogy a gyermekszám nö­vekedésével a családokban drámai módon csökken az egy főre jutó jövedelem, ezért a társadalomnak mindenképpen hozzá kell járulnia a gyermek- nevelés költségeihez. Pokomi Zoltán (Fidesz) rá­mutatott, hogy nem az elavult ellátási rendszerek reformja okoz gondot, hanem az, hogy a Horn-kormány csak a lebontá­sig jutott el, az építésig nem. Surján László (KDNP) szerint nem lenne szabad becsukott szemmel menetelni a demog­ráfiai katasztrófa felé. Donáth László lelkész-képviselő (MSZP), aki egykor maga is segélyből élt, a jóléti rendsze­rek erősítése mellett állt ki, méghozzá alanyi jogon, hogy elkerülhető legyen a kérincsé- lés megalázó procedúrája a hi­vatalokban. Szabó György miniszter zár­szavában hangsúlyozta, hogy a családok felemelkedésének legfőbb biztosítéka a gazda­sági fellendülés. S. A. Cél: a hazai ipar és mezőgazdaság védelme Arnold Mihály az OKISZ-ban Az új vámfilozófia alapelve a szektorsemlegesség Az új vámtörvény nemcsak a fiskális követelményekre épül, az egyik fő célja a vá­mok eredeti funkcióinak tel­jesítése - hangoztatta egye­bek mellett Arnold Mihály, a Vám- és Pénzügyőrség Or­szágos Parancsnokságának parancsnok-helyettese szer­dán, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) elnökségi ülésén megtartott tájékoztató előa­dásában. A jogszabály a jövőben ha­tékonyabban szolgálja a hazai ipar és mezőgazdaság védel­mét, ennek megfelelően hoz­zájárul a piac és az árak befo­lyásolásához, a feketekeres­kedelem visszaszorításához. A törvény tekintettel van a nemzetközi munkamegosztás követelményeire és igazodik mind a GATT-szabályokhoz, mind pedig az Európai Unió vámkódexéhez. Arnold Mihály hangsú­lyozta: az új vámfilozófia legfőbb alapelve a szektor- semlegesség és a jogegyenlő­ség, az áruforgalom szabad­sága, a vámbiztosíték, vala­mint az értékvám. Ezeket ki­egészítik a törvény megsérté­sével járó különböző, szigorú szankciók. A következőkben szüksé­ges lesz a váminformációs rendszer továbbfejlesztésére. A szakmai vámhivatalok lé­tesítése egyszerűsíti és gyors­ítja majd a vámeljárást. Az OKISZ elnökségének tagjai javasolták, hogy az im­port vámpótlékot a kormány szelektíven és fokozatosan szüntesse meg, figyelembe véve a gazdasági erő- és ver­senyviszonyokat. A javaslat­tal Arnold Mihály is egyetér­tett. Eskü után. A Országos Rádió és Televízió Testület elnöke és tagjai tegnap Göncz Árpád köztársasági elnök és Horn Gyula kormányfő jelenlétében ünnepélyesen letették az esküt Gál Zoltán házelnök előtt. A testületet az Országgyűlés választotta meg. fotó: feb/diósi imre Beszélgetőpartnerünk: Herényi Károly, az MDF szóvivője Torgyánékkal nem lesz szövetség Kormányképes erővé válik vagy a politikai élet peremére szo­rul a Magyar Demokrata Fórum? Ez a tétje a legnagyobb el­lenzéki párt hétvégi, X. Országos gyűlésének, ahol az is eldől: Szabó Iván, Lezsák Sándor vagy esetleg Für Lajos vezetésével vág neki a párt a következő választásoknak. A tanácskozás várható eseményeiről Herényi Károly szóvivőt kérdeztük. Szombaton a párt alapszabá­lyának módosítása is napi­rendre kerül.-Mi a tervezett módosítás lényege?-Az, hogy visszaállítaná az ügyvezető elnökség intézmé­nyét. Ennek a testületnek az operatív irányítás lenne a fel­adata. Az előzetes információk arra utalnak, hogy a jelenlegi elnökség mintegy 50-60 száza­léka kicserélődik.- A Lezsák-Szabó párharc mikor, hogyan dói el?- Már szombaton kiderül, ki lesz a párt új elnöke. Igaz ugyan, hogy a jelölések 65 szá­zalékában Lezsák Sándor neve szerepelt, de nem kizárt, hogy Szabó Iván győz. A küldöttek ugyanis az alapszervezetüktől kapott útravalóval ellentétesen is voksolhatnak. Úgy tűnik, Le­zsák Sándornak a tagságon be­lül, Szabó Ivánnak viszont szé­lesebb társadalmi körben na­gyobb a támogatottsága.-Lehet, hogy Für Lajos is csatasorba áll?- A leköszönő elnök a küldöt­tek 20 százalékának támogatásá­val fölkerülhet harmadiknak a szavazólapra. Ez akkor fordulhat elő, ha úgy ítéli meg, hogy a gyű­lésen történtek veszélyeztethetik a Magyar Demokrata Fómm jö­vőjét. Meggyőződésem egyéb­ként, hogy az MDF újra kor­mányképes politikai tényezője lehet az országnak, de csak más pártokkal szövetségben. Bárki lesz is azonban az elnök, a le­endő szövetségesek között nem számol a Torgyán József vezette kisgazdákkal. Takács Mariann Elhunyt Németh Marika Ismét elment valaki az ope­rett nagy generációjából. Németh Marika érdemes és kiváló művész, a Fővárosi Operettszínház örökös tagja február 26-án, rövid szenve­dés után, elhunyt. 1925. június 26-án szüle­tett, Pécsett. Pályáját a Víg­színházban kezdte, majd a Művész Színházban folytatta. 1949-ben szerződött az Ope­rettszínházhoz. Felejthetet­lenek főleg a Lehár-, Kál­mán- és Zerkovitz-művekben nyújtott alakításai. Temetéséről később intéz­kednek. Meghallgatás ellenszavazat nélkül Az Országgyűlés gazdasági bizottsága tegnap meghallgatta Med- gyessy Pétert, és két tartózkodással támogatta jelölését a pénz­ügyminiszteri posztra. Bokros Lajos utóda elmondta: kemény inf­lációellenes politikát kíván folytatni, és piaci eszközökkel szeretné bátorítani a munkahelyteremtést. Támogatás sérülteknek, hozzátartozóknak A kormány ma külön is foglalkozik a kutasi tragédiával. Az előze­tes hírek szerint mintegy 15 millió forint támogatást szavaz meg az áldozatok hozzátartozóinak és a baleset sérültjeinek. Az elhunytak családjait várhatóan 500 ezer forint segélyben részesítik, ezenkívül 7-8 millió forint jut a temetési költségekre, kegyeleti kiadásokra és a sérültek megsegítésére. Előzetes ügyészségi vélemény A Legfőbb Ügyészség megalapozottnak és a fellebbezési tárgyalá­son irányadónak tartja azt az ítéletet, amit Magda Marinko és társai bűnügyében a Fővárosi Bíróság első fokon, nem jogerősen hozott. A Magda Marinko felmentésére és Dobnik János büntetésének enyhítésére benyújtott fellebbezéseket alaptalannak minősítette. Támogatás a turizmus fejlesztéséhez Az új szabályozók a turizmusból származó bevételeket is export­ként ismerik el. így öt évig 50 százalékos adókedvezményben ré­szesülhetnek az idegenforgalmi vállalkozók, és teljes adómentes­séget élveznek azok a turisztikai beruházások, amelyek hátrányos környezetben valósulnak meg. Mindez az idegenforgalmi szakem­berek tegnapi konferenciáján hangzott el. Jogerős a szajoli elsőfokú ítélet A Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a szajoli vasúti katasztrófa ügyében kimondott elsőfokú ítéletet. Szűcs Ferenc váltókezelőt - az elsőrendű vádlottat - öt és fél év fogházbüntetésre ítélte. Hazánk hamarosan a sze­rencsejátékok paradi­csoma lesz. Ha március­ban elindul az új szám­sorsjáték, a kenő, nem lesz olyan napja a hétnek, amikor ne tehetnénk pró­bára szerencsénket. De vegyük szépen sorra a kí­nálkozó lehetőségeket... Rekordot döntött a hatos lottó Először is itt van a hatos lottó, amely több szenzációval is szolgál a héten. A nettó 152 millió forint minden idők leg­nagyobb nyereménye: ilyen magas összeg még nem volt a hatos lottó születése óta... A másik szenzációs hír az, hogy aki korán kel, Álomotthonra lel. Egyelőre ugyanis csupán annyit lehet tudni a - hatos lot­tón nyert - luxuslakás tulajdo­nosáról, hogy múlt hét csütör­tökön kora reggel vásárolta és töltötte ki lottószelvényét. Az ötös lottó nyereménye is szépen gömbölyödik: a héten már nettó 187 millió forint vár Szerencseposta arra, aki helyesen tippel az öt számra. A szombati-vasárnapi lot­tóhúzás izgalmai után hétfőn­ként a Telemázli-show ígér újabb és újabb nyerési lehető­ségeket. A legcsábítóbb a Jackpot, amely a jövő héten több mint 18 millió forintos nyereménnyel kecsegtet. Telemázli-bérlet A Telemázli egymillió forintos főnyereménye és a tv-show-ban megszerezhető pénznyeremé­nyek mellé plusz nyerési lehe­tőséget kínál a Szerencsejáték Rt. Pécsi Területi Igazgatósága. A február 26. és március 30. között Telemázli-bérlet elneve­zéssel meghirdetett akcióban azok a Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyei játékosok ve­hetnek részt, akik 5 hét alatt 20 darab Telemázli-sorsjegyet vá­sárolnak. A sorsjegytulajdono­sok bérletet kapnak, ebben kell igazoltatni a húsz Telemázli megvásárlását. A bérleteket március 30-ig kell az árusítóhe­lyeken leadni. A sorsolás húsvét hetén, ápri­lis 5-én Pécsett lesz, itt talál majd gazdára a fődíj, a márkás videokamera, valamint tíz da­rab fényképezőgép. Jön a kenő! A Szerencsejáték Rt. jóvol­tából március 18-án induló új számsorsjáték, a kenó, to­vább gazdagítja a hazai sze­rencsejáték-kínálatot. így most már egyetlen nap sem telik majd el a hétből izgal­mak nélkül. Akinek kedve van, hétfőtől péntekig akár naponta próbára teheti majd a szerencséjét. Ízelítőül csupán annyit: az új szerencsejátékban min­denki maga döntheti majd el, hogy mekkora összeggel kí­ván játszani, és a fogadók előre tudják, tétjeiknek hány­szorosát nyerik vissza, ha he­lyesen tippelnek. A kenóban számtalan fogadási lehető­ség, kombináció kínálkozik: több számra, többféle ösz- szeggel is lehet fogadni. De ha valaki például több napon keresztül változatlan szá­mokkal kíván játszani, az is lehetséges. Újdonság lesz az is, hogy a kisebb nyeremé­nyeket már a sorsolást követő napon fel lehet venni. (X)

Next

/
Oldalképek
Tartalom