Új Dunántúli Napló, 1996. február (7. évfolyam, 31-58. szám)
1996-02-03 / 33. szám
6 Dunántúli Napló Kultúra - Művelődés 1996. február 3., szombat Színháztörténeti fórum „A Pécsi Nemzeti Színház egykor és ma” a címe annak a programnak, melyre február 5-én, hétfőn 16.30-kor kerül sor a pécsi Nevelők Házában. A Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület hagyományteremtő rendezvényeinek sorában erre a találkozóra Takács Margit érdemes művészt, Simon István ügyvezető igazgatót hívták meg, illetve Márfi Attila színháztörténészt. Zene és irodalom Ismét Pécsett játszik a komlói születésű tehetséges zongoraművész, Király Csaba, aki február 5-én 19 órakor a pécsi Művészetek Házában lép fel. A Házban kedden, 6-án 18 órakor az Európai Utas című folyóirat mutatkozik majd be. A negyedévenként megjelenő periodika célja a közép-európai műhelyek és alkotók bemutatása. Az öt éves folyóiratot a lap szerkesztői és munkatársai képviselik. Kiállítások Pécsett A Baranyában élő angliai Colin Foster szobrászművész munkáiból nyílik kiállítás február 10-én 17 órakor a Parti Galériában. A válogatás címe: Made in Hungary II. A tárlat elé dr. Páva Zsolt pécsi alpolgármester mond bevezetőt. Vata Emil díszlettervező-festőművész nyitja meg a dávodi Nim- csevity Anna pasztellképeinek bemutatóját a pécsi Gyöngyszem Galériában. A kiállítás február 9-én 17 órától várja a látogatókat. Népi gyermekjátékok Törő György fafaragó nép iparművész munkáiból állítottak össze érdekes válogatást a pécsi Helyőrségi Klubban, ahol február 6-án 14.30-kor nyílik meg a „Népi gyermekjátékszerek a századfordulón és ma” című kiállítás. A szakályi születésű alkotó használati tárgyak, emlékhelyek, kisplasztikák, székelykapuk faragása mellett köztéri, udvari és egyéb játékok tervezését, készítését is felvállalta, a népművészet sok évszázados hagyományaira támaszkodva. A megnyitón a Belvárosi óvoda nagycsoportosai működnek majd közre. Egy pazar előadás A Mágnás Miska a Pécsi Nemzeti Színházban Vasárnap délután a zsúfolt nézőtér több mint felén gyerekek ültek. Akár forgathatnám a szemem, hogy pont operettre hozták őket. De én örültem nekik. Nagyszerű előadást, három óra boldogságot kaptak, s én remélem, legtöbbjük egy életre megszerette a színházat. Egyébként az előadás olyan, hogy láttán a felnőtt is gyermekként örül. Hisz a librettó meséje és Szirmai Albert nyolcvan éve született dalai ma is zsongítóan hatnak. Csak a kritikus dünnyög néha, különösen, ha sok előadást kell megnéznie a kettős szereposztások miatt. A zenekar teljesítménye kissé egyenetlen, feltehetően a változó összetétel miatt, bár az előadás zeneileg precíz, kidolgozott. Ha Blázy Lajos vezényel, néha erőteljesebb a zenekari hangzás az ideálisnál, az énekesek kárára. Papp Zoltán diszkrétebb hangerőt és nagyon rafinált ritmust produkál. Egy énekszámon belül is változik az iram, ha kell. Felgyorsul, ha mérsékelt élvezetet nyújtó énekhang szól - legyünk túl rajta -, és lelassul, ha érdemes belefeledkezni a partner dallamába. Baracs mérnök úr szerepére két bonvivánt is találtak. Az egyik gyönyörű, a másik nagyszerű énekes. Közös bennük, hogy egyiküknek sem erőssége a színpadi beszéd. Ha Massányi Viktor dalra fakad, női szem nem marad szárazon. Színpadi játéka is egyre jobb. Tihanyi Tóth Csaba énekhangja számára egyelőre túl nagy feladat egy nagyoperett, de a csillogó Lesznyák Katalin és Péter Gizi lányszemek nem is az énekhangját nézték. A címszerepben Fillár István. Dévényi Ildikóval mint Marosával ugyancsak parádézott, az ő jutalomjátékuk a Mágnás Miska. Élvezetes Fo- garassy András m.v. Fillárénál vaskosabb Miskája is. Gráf Csilla primadonna alkatával nagyon sajátosan hat szubrett szerepkörben. Finom gesztusaival úgy hat a kastélyban, mintha valamelyik gróf zabi- gyereke lenne. Wertig Tímeát sajnos még nem láthattam Marosaként, mint ahogy a vendég Sudár Gyöngyvért sem volt szerencsém látni Rolla szerepében. Csak egy próbán láttam, lenyűgözően énekelt. Jó dolgom úgy hozta, hogy minden előadáson Lesznyák Katalin játszotta Rollát, szőkén, bájos temperamentummal, finom érzékiséggel, mint egy kamasz fiú álma. Azaz mint egy valódi primadonna. Stenczer Béla és N. Szabó Sándor parádés játéka - Pixi és Mixi - azért ragadott meg, mert mindig ízléses maradt, sohasem téved alpáriba. Halálosan komolyan komédi- áznak. A legnagyobb örömet az jelentette, hogy ismét színpadon FOTÓK: TÓTH L. láthattam Mester Istvánt (Kor- láthy) és Péter Gizit. Egy éve, infarktusából lábadozva azt nyilatkozta Péter Gizi: szeretné még megérni, hogy eljátszhatja a lendkerekes, kleptomániás nagymama szerepét. Hát megértük. A művésznő ragyog, és egyvégtében boldog a tolókocsiban. Ilyen nevetős nagymamát sem láttunk még. Természetesen Sólyom Katalin is kitűnő a nagymama szerepében, de hadd örüljünk ezúttal Péter Gizi vitalitásának, visszatérésének. Sebők Klára (Korláthyné), Kovács Dénes (Tasziló), Benyovszky Tamás (Leopold) és Rubind Péter (Cigány) is a siker kovácsai, most is nagyon jó a kórus (karigazgató: Witterle Gábor), és nem csak hangzásban, játékban is. Emlékezetes Bóta István és Varga Orsolya kettőse mint behemót férj és piciny asszonya. Nagy erénye az előadásnak, hogy a rendezés (Moravetz Levente) és a koreográfia (Tóth Sándor) egymásban teljesedik ki. A táncok káprázatosak. Némely szereplő tánctudása is. A rendezés szellemes, jó ritmust diktál. Látszatra komolyan veszi a mesét, ám ha dal és tánc következik, revüt produkál. Végül is színházban vagyunk. Ez nem az élet, csak égi mása. Azt is megértük, hogy a díszletet nem a tavalyi és a tavaly- előtti elemeiből variálták, hanem ragyogó, roppant mutatós és szemléletes játékteret adó díszletet tervezett Gyarmathy Agnes, s a Hammer Edith tervezte jelmezek is újak, még a frakkok is! Mintha nem is a Bokros-korszakot nyögnénk. Összességében, ezen ínséges időkben nagy ajándék ez a pazar előadás. Aki nem hiszi, járjon utána! Bükkösdi László Mester István és Sebők Klára Novellapályázat A Pécsi Nemzeti Színház és a Magyar Rádió Pécsi Körzeti és Nemzetiségi Szerkesztősége valamint a Pannónia Rádió Kft a Magyar Kultúra Napja alkalmából novellapályázatot hirdetett. Pályázni eddig meg nem jelent Írásművei lehet, bármilyen témában, 4-5 gépelt oldal terjedelemben. A pályázat jeligés, ezért zárt borítékban kell a pályaműhöz mellékelni a szerző nevét, címét. A beadási határidő 1996. április 15., a műveket a Magyar Rádió Pécsi Stúdiója címére (7621 Pécs, Szent Mór u.l.) kell küldeni. A zsűriben a meghirdető szervek képviselői, írók, költők, szerkesztők lesznek. Az első három helyezett valamint egy különdíjas pénzjutalomban részesül. A zsűri által értékelt novellákat a pécsi rádió - helyezéstől függetlenül - műsoraiban bemutatja. Helyi érdekű útvesztő „Pécsett születtem (1972. július 17-én, 16 óra 20 perckor, mint percre pontos szerelemgyerek). Tanultam, tanulok (magyar szak, bölcsészkar). Anyai részről hallgatás és figyelem, apairól a teljesítő akarat az örökségem része. Nyolc éve törekszem arra, hogy benne legyek cselekedeteimben Legyen naponta megélt pillanatom, órám. Legyen ideje a megtörténésnek. Ennek eszköze számomra az írás és a színház. ” így jellemzi magát Balogh Robert, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem negyedéves hallgatója most megjelent első verses kötetében. A könyv a „Helyi érdekű útvesztő” címet viseli és az íves könyvek sorozatban jelent meg Bari Károly és Páljfy Ildikó szerkesztésében. A szép kiállítású könyv egyetlen hibája, hogy a sötétzöld bontón a fekete betűkkel felírt cím és a szerző neve szinte olvashatatlan. Balogh Robert már gimnazista kora óta foglalkozik színházzal és irodalommal. Verseit idáig a Tekintet, a Négyzet, az Új bekezdés és a párizsi Magyar Műhely című folyóiratok közölték. Jelenleg a Pécsi Campus elnevezésű egyetemi lap egyik szerkesztője és vezetője a Kreatúra Kisszínpadnak. Balogh Róbertét mint költőt valóban az idő és a személyiség azonosságának kérdése foglalkoztatja. Verseinek történései mitikus időkben, mitikus térben, helyszíneken játszódnak. Van, amikor meghatározatlan idejű múlt elevenedik meg bennük, van, amikor felgyorsul a jelen vagy egy- j szerűen visszafelé kezd el folyni a meghalt ember élete, míg szét nem válik petévé és hímivarsejté. Olyan meghatározhatatlan helyszínekre érkeznek verseinek beazonosít- hatatlan hősei, ahol saját magukkal, saját gondolataikkal, vagy saját isteni részükkel találkoznak, vagy ahonnan kiléphetnek az időből. Ez persze nem jelenti azt, hogy a versek vallásos megvilágosodásról számolnának be. Úgy gondolom azonban, hogy az a hátborzongató homályosság és hangulat, ami körül veszi őket, valami féle transzcendencia jelenlétét érzékelteti, ha nem is a világban, de Balogh Róbert most egy kötetben közölt tizenhat versében minden esetre. U. G. Szőke Kálmán: A visszatérő Konfuciusz Távol-keleti ős, csillagásza belső világegyetemnek, köszöntelek. Szakállad súlyos csóvája kétezer és ötszáz éve vissza-visszatér. Lelkünk ismert határai mögött átvilágítod a csillagközi teret, s magadhoz vonzod félelmeink porfelhőit, égitested rendezett útjain Futnak a képek filmjegyzet A három testőr estéje Sophie Marceau a Louvre tetején B ertrand Tavernier filmjeit a magyar kritika általában eléggé tartózkodóan fogadja. Alkotójukat filmes publicistának tartják, igénytelen, hétköznapi témákkal, regionális tónusokkal, s a középmezőnybe helyezik. Bevallom, én ennél jóval többre becsülöm őt. Szeretem oldott stílusát, amely árnyalatokban gazdag, kedvelem csiszolt, elegáns képi beszédmódját, amivel mindig többet mond, mint amennyit mondani látszik. Egyszerűsége valójában igényes megmunkáltság, realizmusa sejtelmekkel telített. Erről tanúskodik legszebb filmje, a Vidéki vasárnap, felidézve a századelő impresszionista hangulatát egy öreg festő egyetlen napjának bemutatásán keresztül. Új műve, a D’Artagnan lánya, Dumas Sándor ezerszer megfilmesített regényének folytatása és ironikus kifordítása igazolja, hogy Tavernier a kosztümös mozgóképnek is avatott mestere. A továbbszőtt s kissé leporolt mese az ő kezében csupa lelemény és játék. Heloise, a legendás bajnok kolostorban nevelődő lánya, vagyis Sophie Marceau, a Házibuli üdvöskéje, szerteágazó összeesküvés nyomára bukkan. Felkeresi hát apját, (akit, micsoda meglepetés, s mekkora ajándék a nézőnek, Philippe Noiret alakít, Tavernier kedves színésze!), hogy ismét szükség van az egykori hősökre. Csakhogy D’Artagnan most egy kiöregedett, kegyvesztett és nyugalmazott katonatiszt, aki vívóleckéket ad, s szerény honoráriumokból tengődik. És bizony, jócskán eljárt az idő a három testőr felett is. Minden tagúk fáj, csúzuk van meg aranyerük, de azért nyeregbe szállnak, hogy megmutassák, szívük még a régi ritmusra dobog. A film egyik jelenetében például vakmerőén megmásznak egy hatalmas várfalat, igaz, teljesen feleslegesen, mert a vár üres, s mint kiderül, egyébként is nyitva volt a kapu. Hősies, de illogikus, mondja a józanabb Aramis, ám az ésszerűség Mazarin bíboroshoz illik, aki ennek ellenére elfelejti figyelmeztetni a leendő XIV. Lajost, hogy soha ne vonja vissza a nantes-i edictumot, s bár eszébe jut a mulasztása, de restell visszamenni. A film elbűvölő anakronizmusai közül nézzünk még egyet! Hőseink a hasonló históriákból jól ismert postakocsival indulnak útnak. De most nagyon furcsa ez a jelenet. Ugyan miért? Hamarosan rájövünk: döcög a kép, mert a kocsival együtt a kamera is rázkódik a rossz úton. Ez a Tavemier-féle realizmus, gondolnánk. No de holt volt a 17. században kamera? Ha viszont ez a felvevőgép nem az ábrázolt világ része, minthogy nem az, hanem az ábrázolás eszköze, akkor nem szabadna rázkódnia. A döcögős tehát Tavernier szellemes fintora: a fikció leleplezése. Ez kérem, egyetlen kép. És a filmnek mind a százhuszonöt percéről lehetne valami okosat szólni. De Tavernier bizonyára haragudna érte. Ez csupán egy kalandfilm, mondaná. Mi persze, akkor is tudnánk, hogy nem csak az. Nagy Imre
