Új Dunántúli Napló, 1996. február (7. évfolyam, 31-58. szám)

1996-02-03 / 33. szám

1996. február 3., szombat A Mai Nap Dhnántúli Napló 3 Pécs polgármesteréhez 511 szülő levelét juttatták el Aláírások a bölcsődékért A fiatal művész a kiállítás rendezése közben FOTÓ: TÓTH L. Ezek a plakátok az emlékeim Bagossy Levente plakátjaiból nyílt tegnap kiállítás Pécsett, az Ifjúsági Házban. A pécsi grafikus jelenleg Budapesten, a Képzőművészeti Főiskola grafika szakán, Molnár Kál­mán tanszékén tanul.-Sok mindennel foglalko­zom. Többek között készítek arculatterveket, kiadványokat. Most azonban csak a színházi plakátjaimat állítom ki. Ezeket öt év alatt készítettem el. Leg­többjükért nem is kaptam pénzt, nem sokszorosították őket. A magam örömére ké­szültek el. Sőt, olyanok is vannak közöttük, amiket a jó­val a bemutató után rajzoltam meg. Bagossy Levente régóta kö­tődik a színházhoz. Édesapja, Bagossy László a pécsi Kis- színházat és a Nyári Színházat vezette, fivére pedig, ifi. Ba­gossy László színházi rendező lett. Ö maga is több darabban játszott az Egyetemi Színpa­don. Emlékezetes alakítása volt a Karinthy Frigyes műve­iből összeállított önálló estje, ahol énekelt, zongorázott, tán­colt és szavalt. A versek zené­jét ő szerezte, és ő tervezte meg a díszletet is. További el­képzeléseiről így beszélt:-Most is éppen díszletet tervezek. A bátyám a kecske­méti színházban rendez, és megkért, hogy segítsek neki. Jó ez így, mert nincs köztünk művészi féltékenykedés. Egyébként nem kívánom elkö­telezni magamat egyelőre semmilyen irányban sem. A kiállítást február végéig tekinthetik meg az érdeklő­dők. U. G. Göröngyös visszaút a menedékeseké Ötszáztizenegy szülő aláírásá­val tiltakozó levelet adott át tegnap dr. Páva Zsoltnak, Pécs polgármesterének Starkey Ke- lenfi Zsuzsa, és Kálmándy Pap Ágnes a szülők képviseletében. Arra kérik a város vezetését, hogy a bölcsődékre vonatkozó új elképzeléseket vizsgálják fe­lül. Mint arról már hírt adtunk, az önkormányzat szociális bi­zottsága a jövőben közhasznú társaságként kívánta volna a város bölcsődéit működtetni. Az előterjesztést a képviselő- testület egyszer már visszaadta a bizottságnak átdolgozásra, és azóta az ügyben még nem szü­letett döntés. A Népjóléti Iro­dának január 31-ig meg kellett vizsgálnia, hogy milyen más lehetőségek vannak, a bölcső­dék gazdaságos működtetésére. Ez meg is történt, de a részletek még nem kerültek nyilvánosság elé. A szülők félelme a követ­kező: ha a bölcsődéket köz­hasznú társasággá alakítanák, akkor a költségek egy részét a társaságnak kellene bevételei­ből kigazdálkodnia. Ez pedig magas összegű gondozási díj bevezetését jelentené. Az ön- kormányzat viszont jól járna, csökkenthetné így kiadásait. A szülők nem látják járható útnak, hogy a jövőben a böl­csődék gondozási díjat szedje­nek tőlük. Mindannyian magas társadalombiztosítási járulékot fizetnek, aminek fejében egyre kevesebbet kapnák. Úgy vélik, az átalakításhoz nincsenek meg a közgazdasági jellegű szak­mai, tárgyi és személyi feltéte­lek. Nem tudják elfogadni azt az indokot, hogy az önkormányzat költségvetésének nem lesz ke­rete a bölcsődék támogatására, mivel az átalakítás után is a vá­rosnak kellene biztosítania a működtetést, ő lenne a tulajdo­nos. A bölcsődék támogatását csökkenteni vagy a szülők kia­dásának növelésével, vagy böl­csődék megszüntetésével és a csoportlétszámok emelésével tudná a város megoldani. Ez a lakossági szükségleteket kielé­gítő, minőségi szolgáltatást nyújtó bölcsődék tönkretételét, elsorvasztását jelentené. A szülők tiltakozásukat eljut­tatták dr. Sohár Endrének, a Népjóléti Iroda vezetőjének, Pacur Zsoltnak, a szociális bi­zottság elnökének valamint a frakcióvezetőknek. Petíció­jukra konkrét költségvetési ki­mutatást tartalmazó választ várnak. U. G. (Folytatás az 1. oldalról) Mint azt Pfilippe Labreveux elmondta, legkedvezőbb hely­zetben a Nagyatádon, Debre­cenben táborokban élő bosnyá- kok vannak. Csoportjuknak 60 százaléka haza is akar térni. Az első lépés az ő szervezett visz- szaköltöztetésük lesz. A hazaté­rést nehezíti, hogy a bosnyák vezetéstől csak nehézkesen kapják meg kérdéseikre a vála­szokat, s hogy Horvátországban Tíz évvel ezelőtt 23 000 tagja volt a pécsi Vöröskeresztnek, most 5676-an vannak. Ez már egy egész szép létszám, ha fi­gyelembe vesszük, hogy két évvel ezelőtt még a háromezres tagságot sem érték el. Megvál­toztak a társadalmi körülmé­nyek, s jelentősen módosultak a feladataik is. Miközben egyre nehezebb a munkahelyekről segítőket toborozni, a másik ol­dalról növekszik a velük szem­az átutazó vízumot csak meg­hívólevélre adják ki. A magyar dél-baranyai terü­leten a Baranya háromszögből és Kelet-Szlavóniából érkezet­tek élnek. Róluk az az általános tapasztalat, hogy most még nem akarnak hazamenni. Erre a területre a visszatérés még nem is érett meg, mondja a főbiztos. Pár hónap múlva e térségbe szerveznek egy körültekintő utat a menedékeseknek, ám beni elvárás. Elsősorban a sze­gények tekintik őket támaszuk­nak, s egyre többen fordulnak hozzájuk segítségért. Az elmúlt évben 17 775 személynek tudtak segíteni, mondta a tegnapi küldöttérte­kezleten Szűcs Zoltánné, a Vö­röskereszt Pécs Területi Szer­vezetének titkára. Elsősorban külföldi adományokat osztottak szét és nem csak személyeket, nagy családokat, hanem iskolá­végleges visszaköltöztetésük év vége előtt nem kezdődik meg. A Szegeden és környékén élő vajdasági magyarok a leg­kevésbé hívei a hazaútnak. Ám ha hamarosan amnesztiát kap­nak azok, akik a volt Jugoszlá­viában nem teljesítették hadkö­telezettségüket, véleményük valószínűleg megváltozik. So­kukat ugyanis ez tart vissza at­tól, hogy elkezdjék újraépíteni otthoni életüket. Sz. A, kát, szociális otthonokat is tud­tak támogatni. Másik nagy gondjuk a vér­adók toborzása, akik egyre ne­hezebben szabadulnak a mun­kahelyükről. Az önkéntes vér­adás kellő elismertségének hiá­nya is nagy mértékben hozzájá­rul ahhoz, hogy bár tavaly több egységnyi vért tudtak adni, mint egy évvel korábban, ám nem annyit, mint amennyire szükség lenne. T. E. Komló levegője Az ÁNTSZ Baranya Me­gyei Intézetének mérési ada­tai szerint a február 1-jén mért 24 órás átlagértékek alapján Komló légszennye­zettségét a következő muta­tók jellemezték az egész­ségügyi határérték (100%) százalékában: kéndioxid 53%, szénmonoxid 12%, ózon 14,6%. (Egyéb adatok krónikus műszerhiba miatt nem állnak rendelkezésre.) Komló légszennyezettsége szerdához képest javult. A kéndioxid átlagkoncentrá­ciók a határérték felének fe­leltek meg, a maximum ér­ték sem érte el a megenge­dettet. A szénmonoxid szennyezettség mértéke szintén elfogadható volt. Pályázat Martyn- ösztöndíjra Pécs Megyei Jogú Város Pol­gármesteri Hivatalának Köz­oktatási, Közművelődési és Sportirodája pályázatot hirdet a Martyn Ferenc Alapítvány ösztöndíjának elnyerésére. Ä pályázaton részt vehetnek mindazok, akik művészeti te­vékenységüket Pécsett vagy Baranyában folytatják. Pá­lyázni előadóművészi tervvel, illetve megvalósítandó műve lehet. A pályázathoz szüksé­ges nyomtatványok a Város­házán, a III. em. 93-95. sz. szobában vehetők át. Benyúj­tási határidő: 1996. február 29. Vöröskeresztes ruhavásár Részben szociális célokra, részben a szervezet működ­tetésére fordítja annak a ru­havásárnak a bevételét a Pécs Területi Vöröskereszt, amely február 6-án, kedden kezdődik Pécsett, a Tüzér utcai Mozgalmi Házban. A ruhavásár minden nap 8-18 óra között tart nyitva, kivé­tel a szombati, február 10-i záró nap, amikor 8-tól délig várják az érdeklődőket. Nyugdíjasok népfőiskolája Hétfőn, február 5-én délelőtt 10 órakor folytatódik Pé­csett, a Tüzér utcai Moz­galmi Házban a Nyugdíja­sok népfőiskolája. A mos­tani találkozón dr. Fejes Aranka onkológus főorvos a daganatos megbetegedések­ről, dr. Kenderessy Mária főgyógyszerész a gyógysze- relési módszerekről, dr. Muha Cecília fül-orr-gégész főorvos, a halláskárosodás­ról, a korrekciós lehetősé­gekről tart tájékoztatót. Konspirált Friderikusszal szüleim olyan boldogok!” Csütörtök este az újraindult Friderikusz Show-ban fél or­szág látta a szigetvári Györkő-házaspár „kálváriá­ját” és utána nem mindennapi szerencséjét: egy távol-keleti luxusutat nyertek. Az ügy hát­terében a show-mester mellett lányuk, Györkő Gabriella állt, akit munkahelyén, a Sziget­vári Kórházban értünk utol.-Azzal kezdődött - me­sélte -, hogy levélben két je­gyet kértem szüleim részére a show-ba. Erre válaszoltak is, és szinte egy időben szemé­lyesen telefonált nekem Fri­derikusz Sándor, és szóban előadta a tervét, ezt a meg­hökkentő történetet.-Azonnal beleegyezett?- Igen. Utána többször be­széltünk még telefonon, majd találkoztam vele Budapesten.-Miképp sikerült ezt a he­tekig tartó konspirációt titok­ban tartania?- Kicsit tán szégyellnem is kéne magam, de az az igaz­ság, ez idő alatt rengeteget hazudtam a szüleimnek. A budapesti út alkalmával azt mondtam, hogy Drávafokon látogatom meg a barátnőmet. Amikor a stáb lejött hozzánk megnézni a „terepet”, kollé­gáim révén elintéztem, hogy szegény édesapámat, aki rok­kant nyugdíjas és napközben is otthon van, behívták a kór­házba komplex tüdőszűrésre, ami egész délelőtt tartott.- Végül is hogyan zajlott le az akció?- Kicsit féltem tőle, hogy iszonyatos kuplerájt csinálnak a lakásból, bár ismertem, mi­ként zajlik a filmezés, ugyanis a Kisváros-nak is szoktam dolgozni az egészségügyi szolgálatban. De nem volt semmi baj, az adás után min­dent a helyére raktak, fél óra alatt összepakoltak. Amikor pedig elmentek, a barátnő­immel együtt gyorsan helyre­pofoztuk a lakást.- Ez ugyebár, éló' adás volt, akkor a tévén keresztül váltot­tak is néhány szót. Azóta be­szélt a szüleivel?- Igen, és nagyon boldo­gok. Volt bennem némi szo­rongás apu szívbetegsége mi­att, de nem lett baj. Egy ilyen útra az életben nem jutottak volna el: én is velük örülök. Most már csak anyunak kell meggyőznie magát, hogy föl­üljön a repülőre! M. K. Vöröskereszt küldöttértekezlet Pécsett Több feladat, kevesebb segítő Felvilágosító munkával az egészséges életmódért Diabéteszesek közgyűlése Az elmúlt év munkájának s a legfontosabb tennivalók megvi­tatására küldöttközgyűlést tar­tott tegnap délután Pécsett, az ÁNTSZ székházában a Bara­nya Megyei Diabétesz Szövet­ség. A klubok által delegált résztvevők az elnökség beszá­molóját már korábban kézhez kapták, melyhez Kovács József elnök ezúttal tette meg kiegé­szítéseit s a küldöttek is előad­hatták javaslataikat. A szervezettség területén so­kat léptek előre, újabb csopor­tok alakultak vidéken, így a megyében immár 22 cukorbe­teg-klub működik. Bár az az el­képzelésük, hogy a nyugdíjas klubok és más csoportok kere­tein belül is igyekezzenek dia- béteszes szekciókat létrehozni, nem hozott sok sikert, a munkát nem adják fel, hiszen a megyé­ben 22 ezer cukorbeteg él. Több mint 60 százalékuk 50 év feletti, akik legnagyobb része túlsúlyos, s nem gondolnak ál­lapotuk későbbi romlásával, be­tegségük szövődményeivel. A szövetségnek és a kluboknak erősítenie kell propaganda munkáját, s meggyőzni minél több beteget, változtasson egészségtelen életmódján. En­nek sikeréhez hozzájárulhat az intenzív diabétesz-oktatás, melyben a klubok idén már kezdeményezők is lehetnek, sa­ját szervezésű tanfolyamokat indíthatnak. Szintén e célt szol­gálja a szövetség frissen készí­tett oktatófilmje, amit nemcsak a klubokhoz, de kórházakhoz, orvosi rendelőkbe is eljuttat­nak. Velősy G. A mézet nem lehet utánozni Baranya megye méhészei kö­zül közel százan vettek részt tegnap délután a harkányi ál­talános iskolában megtartott tanácskozáson. A Magyar Méhész Egyesületek Orszá­gos Szövetsége által szerve­zett találkozón Stork Sándor elnök beszélt először a szer­vezeti kérdésekről, aztán szó volt az új szemléletű méhész­kedésről, az amerikai méha­nya nevelésről, az akác jobb kihasználási lehetőségeiről, és arról, mi várható a mézpia­con. Magasztos szavakkal be­szélt a méhekről és a méz ké­szítés tudományáról a keszt­helyi dr. Gubicza András, a rovarélettan nyugdíjas egye­temi tanára, aki a szakma jö­vőjéről szólt a tanácskozáson. Mint lapunk kérdésére el­mondta, a múlt év nagy fellé­legzést jelentett a méhészek­nek: megszűntek a nyomott mézárak, 100-ról 360 forintra ugrott a kilónkénti nagybani átvételi ár. A magyar mézpiac mindig a minőség javításával tudott kilábalni a mélypont­ról. S hogy milyen a baranyai méz? Még a somogyinál is jobbnak kell lennie, lévén előnyösebb felépítésű méhek élnek itt, mondta a nyugdíjas kutató. Dr. Gubicza András bízik a méhészet jövőjében. A méz idegnyugtató, előnyös élettani hatásai miatt egyre többen vá­sárolják majd. A méz az a termék, amelyet - hasonlóan az aranyhoz és a selyemhez - még nem sikerült művileg előállítani, utánozni. Sz. A. Megbecsült orvosokért, színvonalas betegellátásért A rendelőt felkereső beteg ha egy orvosokat tömörítő érdek- képviseleti szervről hall, nyil­ván úgy gondolja, a dolog őt nem érinti, ebből neki nem származhat haszna. Pedig a Magyarországi Praktizáló Or­vosok Szövetsége azzal együtt, hogy szeretné kollégáik prob­lémáit felkarolni, jobb anyagi megbecsülésükért tenni, a hazai betegellátás színvonalának emelését is feladatának tartja. Baranyai szervezetük nem­rég tartotta vezetőségválasztó küldöttközgyűlését. Az új elnö­köt, dr. Lomb Dénesi az elkö­vetkező időszak feladatairól kérdeztük. Elmondta, büszkék arra, hogy csoportjuk 1991 óta hatékonyan működik, tagsá­gukkal élő kapcsolatot tart fenn. Az új év több kihívást is tartogat számukra. Szeretnének hozzájárulni például ahhoz, hogy a háziorvosi rendszerben bekövetkező korszakváltás mi­nél zökkenőmentesebben men­jen végbe. A kórházak orvosi állományának csökkentésével ugyanis egyre többen kénysze­rülnek az alapellátásban mun­kát vállalni, ami várhatóan ki- sebb-nagyobb feszültségekkel jár majd. Segíteni próbálnak a cso­portpraxisok kialakításában is. A háziorvosok szakorvosokkal együttműködve vonzóbbá tehe­tik rendelőjüket betegeik szá­mára. Az orvosi ügyeletek át­szervezésének égető kérdése soron következő összejövetelük témája lesz. V. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom