Új Dunántúli Napló, 1996. február (7. évfolyam, 31-58. szám)
1996-02-13 / 43. szám
6 Dtinántúli Napló Közélet 1996. február 13., kedd Tamás Lajos, a kisgazdák szakértője „Lubickolok a jogban, a szép feladatok között” Mindenekelőtt egy kérdést:-Ön a párt tagja lett?- Nem.- Nem úgy illene? Hiszen Ön nekik dolgozik.- Biztosíthatom, fel sem kértek arra, hogy lépjek be. Akivel beszélgetünk, nem más, mint az ismert pécsi egyetemi docens, dr. Tamás Lajos. Korábban a jogi kar civiliszti- kai tanszékét vezette, de e posztról távozni kényszerült. Jelenleg a közgazdákat oktatja, s akad csoportja a keszthelyi és a kaposvári agrár-karokon is. Mint ügyvédre figyeltek föl rá a kisgazdáknál.- Hogyan érzi magát a Parlamentben?- Munkám rendkívül összetett és sokrétű. Torgyán József személyi tanácsadója és természetesen az FKgP szakértői irodájának a vezetője vagyok. Egészen véletlenül cseppentem bele, de ma olyan jól érzem magam e feladatok között, mint hal a vízben. Egyéb ügyben jártam az országgyűlés archívumában, s ott szólítottak meg: van-e kedvem erre a feladatra.- Amely során . . .- ... az egész törvénykezési munkára rálátásom van. Az elkövetkező időszakban például 67 készülő jogszabály szerepel a napirenden, ezeket egytől egyig meg kell ismernem, véleményeznem, s ahol az alkotmányellenes, ott azt szóvá kell tennem.- Akkor akad feladat bőven.- Igen. Nagyon sok az alkotmánysértés. Persze más kifogások is lehetnek. És ne feledje, azért lehetőség van kezdeményezni is.- E munkába kiket vonhat be?- Bárkit. Mindenekelőtt azonban az adott téma legjobb ismerőit. Elég sok pécsi kollégámmal konzultáltam már különböző kérdésekről, s egyre többeket fogok majd felkérni, eseti szakértőnek. Hiszen rövidesen egy új és nagyon szép feladatot is föl kell vállalnom.- Miről van szó?- Felkértek, hogy vegyek részt az alkotmánymódosítás folyamatában.- Mire a legbüszkébb?- Az Alkotmánybíróság a mi felszólalásunk nyomán a kamatadó emelést elvetette. Indoklásában majdnem szó szerint az állt, amit én fogalmaztam meg. Most éppen a lakossági jövedelem-adó változásait bírálva, a javaslatunk már ott van a bírák asztalán.-A pécsi jogászbálon már suttogták, hogy Önben látják az új igazságügyi minisztert.- Erre nincs mit mondanom.- Milyen céljai vannak?- Több téma is izgat, s ezek FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ között a titok jogvédelme különösképpen. A banktitok, az üzleti titok, a magántitok, stb. Szeretnék erről egy hiánypótló, összefoglaló munkát írni. Kozma F. Taverna-tervek A Taverna Szálloda és Étterem Rt. ebben az esztendőben várhatóan 760 millió forintot költ hálózatának fejlesztésére, korszerűsítésére. Élső lépésként a Mátyás Pincét zárták be. Az étterem, amelynek konyháját újítják fel 40 millió forintos beruházással, február végétől várja ismét a vendégeket. A részvénytársaság elképzelései szerint tovább bővítik a panziók számát azokban a fővárosi házakban, amelyekben a cégnek étterme működik. Elsőként - április 22-én - fogad vendégeket a Szent István körút és a Visegrádi utca sarkán az az új, harminckét szobás panzió, amely 300 millió forintba kerül. A Pilvax Étterem fölött a második félévben nyílik meg a következő, harmincnégy szobás panzió, amelynek beruházási költsége megközelítőleg 250 millió forintot tesz ki. =1= A Hauni Sopiana Gépgyártó KFT. eladásra meghirdeti az alábbi forgácsoló gépeket: Egyetemes eszterga 16E20 10 db Egyetemes eszterga EU-400 4 db Érdeklődni: munkanapokon 7-14 óráig. az üzemviteli vezetőnél. @0 Tel.: 439-429/112 melléken. (29520) FIGYELEM! A Pécsi Sütőipari Részvénytársaság 50-200 m2 közötti eladótérrel rendelkező élelmiszerboltokat bérelne vagy vásárolna. Az ajánlatokat Baranya, Tolna és Somogy megyéből várjuk 1996. március 31-ig a következő címen: 7627 Pécs Engel János u. 10. (29799) Kézikocsik 14.200 Ft + ÁFÁS ártól, valamint rekeszkocsik . __ és molnárkocsik m egrendelhetők. SZÁLLÍTÁS DÍJTALAN! FÉMMOBIL GMK. V Kistelek, Bercsényi u. 107. Telefon: 62/364-309 (29808) Megnyílt Pécs egyik LEGOLCSÓBB CSAVARSZAKÜZLfTt Kolozsvár u. 19-ben Tel.: 72/33I-B33 Kínálatunkból: Máshol HTl 8x30 C5. Kapupáni(S. 8x50 Önzáráanyo 8-as Popszegecs 4x16 Pozdorjalapcs. 6x50 6.50 Ft 8.20 Ft 7.50 Ft 3.60 Ft 11.20 Ft ANYAGBESZERZŐKNEK )% KEDVEZMÉNY KP-BEN! KEDVEZMENYES VÁSÁR A BAGOLY DISZKONT MINDEN BOLTJÁBAN! Makói hagyma zsákos 25 kg-os Tchibo Family 250 gr-os Kristálycukor 1/1-es Vénusz étolaj 1/1-es Csemegeuborka 5/1-es Csemegeuborka 1 /1 -es Löncshús 400 gr-os Nestlé baba tejpép 300 gr-os Ruma tejszínhabpor 35 gr-os Kalocsai 41. tészta 500 gr-os Cherry cola 0,5 l-es Sprite üdítő 1 l-es Lift citrom, gyömbér 2 l-es Aranycipó kenyér házijellegű 30 Ft helyett 12 Ft/kg 340 Ft helyett 299 Ft/db 92 Ft helyett 88 Ft/kg 186 Ft helyett 169 Ft/l 550 Ft helyett 450 Ft/üveg 129 Ft helyett 99 Ft/üveg 129 Ft helyett 99 Ft/db 327 Ft helyett 250 Ft/db 69 Ft helyett 43 Ft/db 78 Ft helyett 68 Ft/db 69 Ft helyett 35 Ft/db 85 Ft helyett 49 Ft/db 150 Ft helyett 99 Ft/db 78 Ft helyett 69 Ft/db Amíg a készlet tart! 1.sz. egység: Bagoly Diszkont Pécs, Nagyállomás /Volán darabáru mellett/ 2.SZ. egység: Kertvárosi Diszkont Pécs, Melinda u. 2. /Garázssor eleje/ 4. sz. egység: Bagoly Udvar Pécs, Szabadság u. 28. 7632 PÉCS, SIKLÓSI ÜT 70. TEL.: 72/410-052 7622 PÉCS, CZINDERI U. 6. (BUSINESS CENTER) TELEFON: 72/226 622 ÚJABB ÁRUKÉSZLETTEL VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! íollandiából! Ho A legújabb virágkülönlegességek 50 %-kal olcsóbb áron kaphatók csak 2 napig febr. 14, 15-én Pécsen a Palatínus Szállóban. Már 100 Ft-ért is vásárolhat szobanövényt! (29699) Pécs, Cserkúf-Plotó Tel.: 326-888 Drávaszabolcsl lerakat Tel.: 379-256 BAJAI és KISKUNHALASI nyílászárók készletről NAGY ENGEDMÉNNYEL és megrendelésre TAVALYI ÁRON! 50.000 Fi lelelt Pérs lerületére ingyenes házhozszállítás! TELMINERAL üveggyapot 5 cm 178 FT/m2 10cm 355 Ft/m2 Baumit teljes választéka megrendelésre M engedménnyel | /O Ismét IMOLÁI csempe és burkolólap 990 ft/nP-től Osztrák csiszolt, csomagolt lambéria, hajópadló 20 m! vásárlás felelt 1 doboz lambériokapocs ajándékba | ÁRAINK AZ ÁFA-T TARTALMAZÁK! mo dVuvlw SZENZÁCIÓS AKCIÓ MÉG ÁREMELÉS ELŐTT! Pécs, Tüskésréti u. 11. Tel.: 72/210-830 KNAUF GIPSZKARTON RENDSZEREK Válaszfalak Tetőtér-beépítés Álmennyezet Az akcióról részletes felvilágosítással, ingyenes szaktanácsadással telepünkön Pécs, Tüskésréti út 11. szolgálunk. Nézzen be hozzánk - megéri! (29?53) A MEDINA Bútor faipari és fémvázas kisbútorok forgalmazásához értékesítők Jelentkezését várja. Kál, Kápolnai út 2. Tel.: 36/487-020, este és hétvégén: 36/488-066 (29782) Azonnali belépéssel felveszünk: varrónőket export bérmunkára. j m Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 7633 PÉCS, TÜZÉR U. 1-3. Tel.: 72/327-266} Fax« 72/333-513 A Komló és Vidéke ÁFÉSZ vállalkozónak BÉRBE ADJA az alábbi egységeket 1996. március 1-jétől: 35. sz. ABC Magyaregregy Bolt-italbolt Köblény Óvadék: 40.000 Ft Versenytárgyalás: 1996. február 16. 9.00 órakor az ÁFÉSZ központi kistanácskozójában (Komló, Kossuth L. u. 13.) (29524) BELVÁROSBAN exkluzív ingatlanok ELADÓK Keresünk Pécsett és környékén családi házakat és egyéb ingatlanokat. Tel.: 72/326-313 Ingyenes a Cenzor & (29673) pénzügyi tanácsadás Bróker Kft. irodáiban! Valutában vagy forintban tartsuk a pénzünk? Milyen betéti konstrukciót kínálnak a bankok? Mennyi a tényleges hozam a befektetésnél? Milyen garancia társul a befektetéshez? A kiválasztott befektetés hol érhető el? És ahol a fenti kérdésekre választ kaphat; Cenzor Bróker Kft. Pécs, Tímár u. 4/a. További szoigáitatásaMik: Állampapírok, kincstárjegyek, kötvények, részvények, kárpótlási jegyek tőzsdei vagy készpénzes adásvétele. fel./fax: 72/324-/26,210-974 FÜLÖP FAKERESKEDÉS Továbbra is várjuk Kedves Vásárlóinkat a megszokott kínálattal 1" deszka 27.000-32.000 Ft 30-40-50-65 mm pallók 37.000-39.500 Ft gerenda 3-6 m 37.000 Ft gerenda 7-9 m 42.000 Ft norm, léc 47 Ft/m bramac léc 57 Ft/m ÉPÍTKEZÉSHEZ közvetlen a gyártótól |li Kisméretű tégla I. o. Ho. 13.50 Ft/db 12.50 Ft/db 19.50 Ft/db 30.00 Ft/db 29.00 Ft/db 1.200 Ft/m1 Pécs, Légszeszgyár u. 38. Tel.: 72/314-139 Az árak az ÁFA-t tartalmazzák. (26886) [|i Keftósméretű tégla ||í B-30-os tégla I. o. í| H-o. jlj További IV. o. tégla & Az árak az ÁFA-t tartalmazzák I (29688) ;!> Ugyanitt UAZ eladó és fiatal, gyakorlattal 5| rendelkező mérlegképes könyvelőt alkalmazunk. j IkrÄrjrÄrirÄ Böszénfa, Téglagyár Tel.: 73/354-286 METALL0 Színesfém és Műanyag Szaküzlet Színesfémek nagy választéka PVC-csövek kedvező ÁFA-s áron. 32/2 m 215 FI 40/2 m 264 Ft 50/2 m 327 Ft 110/2 m 787 Ft 7622 Pécs, Diófa u. 1-3. Tel.: 72/325-141 Nyitva: h-p. 8-16-ig. A GEMINIUS RT. BURKOLÓANYAG ÜZLETÁGA TERÜLETI KÉPVISELŐT KERES Dél-Dunántúl (Pécs) Elvárásaink:- közép v. felsőfokú végz.- kereskedelmi ill. beruházási területen szerzett gyakorlat- vállalkozói igazolvány- saját gk. Ajánlatunk:- fix fizetés + jutalék- költségtérítés Fényképes önéletrajzát várjuk 1097 Bp. Gyáli út 3/b. címre Hínár András részére. (29656) 1996. február 14-15-16-án (szerda, csütörtök, péntek) különböző méretű új NYUGATI IMPORT FÜGGÖNYÖK a bolti áraknál 50-80 %-kal olcsóbban vásárolhatók meg a Pécsi Ifjúsági Házban. (2957*) J PATIKA PRIVATIZÁCIÓ Komló Város Polgármesteri Hivatala nyilvános licittel történő értékesítésre meghirdeti a Komló, Tompa M. u. 10. sz. alatti 135 m2 alapterületű gyógyszertárát Az ingatlan kikiáltási ára: 3.300.000 Ft + ÁFA A licit időpontja: 1996. február 22. 11.00 óra Licitefjárás helye: a Polgármesteri Hivatal I. emeleti kistanácskozó terme (Komló, Városház tér 3.) A vételárat a licit napjától számított 30 napon belül készpénzzel kell kiegyenlíteni. Gazdasági társaság nevében eljáró köteles a társaság egy hónapnál nem régebbi cégkivonatát bemutatni. Adásvételi szerződés csak azzal a pályázóval köthető, aki igazolja „személyi jogra” való jogosultságát. A részvétel feltétele: a kikiáltási ár 10 % -ának megfelelő bánatpénz befizetése a helyszínen. A vesztes pályázó a bánatpénzt haladéktalanul visszakapja. Nyertes pályázó esetén a bánatpénzt a vételárba beszámítjuk. Amennyiben a nyertes licitáló visszalép, a bánatpénzt elveszíti. Egyéb információ a Polgármesteri Hivatal (1. em. 104-es szoba) vagy a 481-15Ö/17-es telefonszámon. (28278)