Új Dunántúli Napló, 1996. február (7. évfolyam, 31-58. szám)
1996-02-11 / 41. szám
2 Blinántúli Napló Külföld - Magyarország 1996. február 11., vasárnap Colin Foster szobrai - „Made in Hungary II.” címmel a Palkonyán élő angol szobrászművész, Colin Foster alkotásaiból nyílott kiállítás tegnap délután Pécsett, a Parti Galériában. A március közepéig látogatható bemutatót dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere nyitotta meg. Képünkön a művész a kislányával a galériában. fotó: müller andrea Gyermekek világtalálkozója Zánkán Befejeződött a „Magyarország 2000” konferencia A Pápa Venezuelában Latin-amerikai körútja során II. János Pál Pápa Venezuelába látogatott, ahol nagy várakozással fogadták. ILJános Pál Rafael Caldera elnökkel való találkozásakor felhívást intézett az ország vezetőihez, amelyben elsősorban a börtönben lévők körülményeinek javítását sürgette, azért, hogy „tarsák tiszteletben az emberi körülményeket, és ne történhessék visszaélés a rabokkal szemben”. A Pápa első venezuelai miséjét éppen a Catia városi börtön előtt tartotta, ahol 1994- ben több mint 600 rab halt meg verekedés, lázadás illetve leszámolás során. Új kormány Macedóniában Branko Crvenkovski macedón miniszterelnök szombaton bejelentette a volt jugoszláv tagköztársaság új kormányának megalakulását. A fő változás az, hogy nem kaptak helyet a kormánykoalícióhoz tartozó liberális párt képviselői. Amerikai szenátorok Szíriában Faruk As-Saraa szíriai külügyminiszter szombaton Damaszkuszban az izraeli-arab békefolyamatról és a kétoldalú kapcsolatokról folytatott tárgyalásokat amerikai szenátorok csoportjával - jelentette hivatalos források alapján az AFP. Az amerikai küldöttség tagja többek között Charles Robb demokrata párti szenátor, a szenátus külügyi bizottságának a tagja. Újabb újságírót gyilkoltak meg Algériában A Blida közelében lévő Uled Jais-ban megyilkol- ták az egyik legjelentősebb algériai szakszervezet, az Algériai Általános Munkásszövetség „Révo- lution et travail” című folyóiratának újságíróját. Abdallah Buhesek a negyvennyolcadik újságíró, aki azutóbbi három évben gyilkosság áldozatául esett az észak-afrikai országban. A 44 éves Buhesek, hét gyermek apja. Zánkán, a Gyermek és Ifjúsági Centrumban rendezik meg 1997-ben a gyermekek világtalálkozóját - erről a helyszínen tartott ülésén döntött szombaton a Szocialista Nevelési In- temacionálé vezetősége. A rendezésre a szintén szociáldemokrata irányultságú Magyar- országi Gyermekbarátok Mozgalma kapott megbízást. A nemzetközi szervezet képviselői tanulmányozták a körülményeket, a feltételeket, és egybehangzóan megállapították, hogy Zánka alkalmas a világ minden tájáról érkező ötezer gyerek fogadására. A tervek szerint az előkészítésbe más gyermekszervezeteket is bevonnak majd; a mostani zánkai megbeszélésen például képviseltette magát az úttörő mozgalom is. Hanti Vilmos, a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalmának országos elnöke az MTI érdeklődésére elmondta, hogy nagy jelentőségűnek tartják a találkozó magyarországi megrendezését; ilyenre a negyven éves sztálini berendezkédés miatt eddig nem kerülhetett sor, s a rendezvény a maga nemében első lenne egész Kelet-Eu- rópában. Nagyon fontosnak tartja azt is, hogy a találkozó kapcsán e térségben kiemelt figyelmet kapnak majd a rendszerváltás legkiszolgáltatottabb szereplői, a gyermekek. A találkozó szakmai előkészítéséhez - tájékoztatták a távirati iroda tudósítóját - segítséget ígértek az Osztrák Gyermekbarátok. Ausztriának ez a legnagyobb családi szervezete szoros kapcsolatban áll az 1992-ben újraszervezett Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalmával, melynek jogelőd egyesülete még a század elején a monarchiában az ausztriaival egy időben alakult meg. Bogó Ágnes, a Zánka Gyermek és Ifjúsági Centrum főigazgatója nagy jelentőségűnek tekinti a szombati döntést; az ilyesfajta találkozók szervezése - mondta el - jól illeszkedik abba a koncepcióba, miszerint közhasznú társaságként tevékenykednek tovább. Ha Magyarország NATO-tag lesz, az ország szuverén döntése alapján lesz az, s e döntés összhangban lesz a nemzetek önrendelkezési jogával, melyet az ENSZ dokumentumai is rögzítenek. A NATO-csatlako- zás kérdésében teljes az egyetértés á hat parlamenti párt között, mert úgy ítélik meg, hogy a NATO szavatolni tudja az ország biztonságát, jóllehet nincs arról szó, hogy Oroszország fenyegetné hazánk szuverenitását. A csatlakozásról a végső szót- a nemzet népszavazással fogja meghozni. A többi között ezt hangoztatta Horn Gyula miniszterelnök szombaton Budapesten annak a tanácskozásnak a záró plenáris ülésén, melyet „Magyarország 2000” címmel rendeztek meg a Parlamentben, és amelyre a világ más tájain élő, hivatásukban elismerésre méltó sikereket elérő magyarokat hívtak meg. (Szekszárdi tudósítónktól) A Pakshoz közeli Németkéren tegnap tartották a népszavazást a kis és közepes aktivitású hulladéktároló kutatófúrásainak engedélyeztetése kapcsán. A lakosság többsége nemmel szavazott, azaz nem kémek még lehetőség szintjén sem a hulladéktárolóból. A népszavazást reggel hatkor kezdték és már délig a lakosság mintegy 40 százaléka leadta a voksát, este hatig pedig már a szavazásra jogosultak 69,7 százaléka megjelent az urnáknál. Singer Éva, a község jegyzője elmondta, hogy az összesített eredmények alapján 57,3 százalékban a nemmel voksolók „győztek”, így nem kezdhetnek geológiai vizsgálatokat Németkéren a hulladéktemető kapcsán. Mint ismeretes, Németkér is azon települések közé tartozik, amely alkalmas lenne az emlíGöncz Árpád köztársasági elnök rövid beszédében, amelyet a konferencia lezárása után búcsúként a résztvevőkhöz intézett, hangsúlyozta, hogy sohase feledjék hazájukat, látogassanak ismét magyarhonba. Kérte a jelenlévő magyar személyiségeket, hogy segítsék a magyar gazdaság fejlődését, a magyar szellemi tőke érvényesülését. A kétnapos tanácskozáson a meghívott külhoni magyar üzletemberek, bankárok és művészek pénteken plenáris ülésen cseréltek eszmét az ország jelenlegi helyzetéről, fejlődési lehetőségeiről, szombaton pedig zárt szekcióülések keretében vitatkoztak a magyarországi pénzügyi, befektetési lehetőségekről, az ország műszaki fejlesztési és technológiai kérdéseiről, illetve a magyar szellemi tőke hasznosításáról. tett tároló befogadására. Tavaly decemberben még úgy volt, hogy Pesztericz Alajos, a németkéri polgármester is aláírja 5 településsel közösen a kutatómunkálatok engedélyezéséről szóló megállapodást a PA Rt.- vel, de az utolsó pillanatban népi kezdeményezés indult a faluban az aláírás ellen. Az ellenzők mintegy 700 aláírást gyűjtöttek össze a népszavazás érdekében. A nemleges döntésben közrejátszhatott az is, hogy sokan úgy gondolták, a Németországból hazánkba szállítandó üzemanyag-kazettáknak kívánnak itt helyet keresni - erről persze szó sem volt... Mások a hiányos tájékoztatást sérelmezték. Hogy végül is a nemleges döntésnek mi az oka, nehéz kideríteni, de az már biztos, hogy Németkéren nem épül hulladéktároló. Hazafi Zs. A cél: megakadályozni a provokációkat és a túszejtési kísérleteket A NATO-erők megszigorították a biztonsági intézkedéseket A boszniai NATO-erők szombaton megszigorították a tevékenységüket szabályozó biztonsági előírásokat, mivel egyre feszültebbé válik a viszony a békeerők és a boszniai szerb hadsereg között. Leonard Capello, a NATO szarajevói képviselője elmondta: „Amennyiben olyan értesüléseket kapunk, melyek szerint nőhet a minket fenyegető veszély, akkor olyan intézkedéseket teszünk, amelyekkel megvédhetjük embereinket az elkerülhető kockázatoktól. Most is ezt tesszük”. Capello azt is hozzátette, hogy a NATO „nem ássa be magát”, s fenntartja a párbeszédet a boszniai szerb illetékesekkel. A NATO-képvi- selő azt is hangsúlyozta, hogy a békefenntartókat eddig egyetlen egy konkrét fenyegetés sem érte, s az észak-atlanti szövetség csak elővigyázatosságból döntött a biztonsági előírások megszigorítása mellett. Boszniai NATO-források szerint az IFOR-katonák, valamint a segélyszervezeti alkalmazottak fokozott védelmének célja, hogy megakadályozzák az esetleges szabotázsakciókat, vagy túszejtési kísérleteket. Kettős halál az országúton Szombaton délelőtt az 51-es út Dunaharaszti leágazása után a 18-as kilométerkőnél a BSE 133 forgalmi rendszámú pótkocsis IFA teherautó frontálisan ütközött egy CYD 744 forgalmi rendszámú Ford Tranzit kisteherautóval. Az ütközés során a Ford vezetője és utasa szömyethat. A fővárosi és szigetszentmiklósi tűzoltók a helyszínelés után a beszorult hottesteket kiemelték, a forgalmi akadályt megszüntették - tájékoztatta a távirati irodát a BM Tűzoltóság Országos Parancsnokságának Sajtóügyelete. Németkér nem kér az atomtemetőből Zóki faluszépítő tervek, visszavárt elszármazottak Egy községi alapítvány kezdeményezésének gondolatát ismertette tegnap Fili- povics Istvánná polgármester asszony a zóki polgárokkal, és azokkal az emberekkel, aki a baranyai településből elszármaztak. Az aprócska falu 287 lakosából mindössze 30 aktív dolgozó van, tizenöten munkanélküliek, a település lakóinak jelentős része gyerek, illetve idős, nyugdíjas ember. Az ön- kormányzat saját erőből nem képes finanszírozni a helyben felmerülő kezdeményezéseket, nem titkolt cél, hogy az alapítvánnyal szeretnének plusz forrásokhoz jutni. Az alapítvány megindítását követően, a szükséges anyagiak előálltával a zókiak idén először szeretnének kapcsolódni a Kihívás napjának megyei rendezvényeihez. A későbbiek során természetesen más, az alapítványt támogatók által felvetett ötleteket is megvalósítanak majd. A közös célkitűzések megbeszélése után este nosztalgiabálon találkozhattak a zókiak, és a településről korábban elszármazók. K. E. Ezüstlakodalmára meghívta Moszkva összes koldusát Zsirinovszkij: NATO-bővítés esetén „megelőző csapások” Jean-Marie Le Pennel európai jobboldali szövetséget készülnek létrehozni Vlagyimir Zsirinovszkij, az orosz szélsőjobb első számú vezetője közölte: elnökké választása esetén „megelőző csapást mér” Lengyelországra és a többi közép-európai országra, ha azok belépnek a NATO-ba. A botrányos nyilatkozatairól ismert orosz politikus ezt Jean- Marie Le Pennel, a francia szélsőjobb vezetőjével tartott közös moszkvai sajtóértekezletén jelentette be. Közölték egyben, hogy pártjaik európai jobboldali szövetséget készülnek létrehozni. Zsirinovszkij magabiztosan nyilatkozott elnökválasztási esélyeiről. - Ha elnök leszek, és ez bekövetkezik, úgy megkezdem a NATO-hadosztályok megsemmisítését Lengyelországban. Ha Varsó megengedi a NATO katonáinak, hogy megjelenjenek Oroszország határainál, úgy nem lesz többet sem Lengyelország, sem NATO - fenyegetőzött Zsirinovszkij, majd a tervezett NATO-tagság kapcsán nem éppen finoman fogalmazva prostituáltakhoz hasonlította a térség országait. Zsirinovszkij azt jósolta, hogy amennyiben jobboldali elvbarátai nem jutnak hatalomra, úgy a jövő évezred küszöbén háború kezdődik, amely Közép-Európa és a Baltikum területén zajlik majd. Zsirinovszkij közölte, hogy Le Pen pártjával közösen .jobboldali európai szövetséget” készülnek létrehozni, s áprilisban alapító kongresszust tartanak az orosz fővárosban, majd ősszel Párizsban vagy Berlinben hivatalosan is megalakul a szövetség. A nyári elnökválasztásra készülő Zsirinovszkij nem fukarkodott a nyilvános ígéretekkel, a polgárháború befejezését, a bűnözés visszaszorítását és jól működő vegyesgazdaságot ígérve. Zsirinovszkij, akit Oroszországban sokan demagógnak és fasiszta bohócnak tartanak, közölte: a tisztaság, a rend, a biztonság és a jólét jelszavával indul harcba az elnökségért. Egy kérdés kapcsán az orosz nacionalizmusra Zsirinovszkij az alábbi meghatározást adta: - Egy hazánk van, Oroszország, egy a népünk, az orosz ás egy a hitünk, az ortodox kereszténység. Le Pen Zsironovszkij ezüstlakodalmára érkezett Moszkvába, amelyet szinte cári pompával készül megülni Zsirinovszkij, aki hitvesével cobolybundában, szánon hajtat a Mihály arkangyal templomhoz. A ceremóniára Zsirinovszkij meghívót küldött II. János Pál pápának és meghívta Moszkva összes koldusát, akiknek hírek szerint alamizsnát készül osztani.. . « t í i *