Új Dunántúli Napló, 1996. február (7. évfolyam, 31-58. szám)
1996-02-10 / 40. szám
1996. február 10., szombat A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Holnap a VDN-ben Mecseki helyett ausztrál szén Pécsett? A Pécsi Erőmű Rt.-hez dél-afrikai és ausztrál ajánlatok érkeztek, s még a tengeri és vasúti szállítás után is olcsóbb lenne a távolból érkező fűtőanyag, mint amennyibe jelenleg a zobáki szén kerül - Veszélyben 2000 mecseki bányász munkahelye, igaz, nekik évek múlva úgyis menniük kell, de azért nem mindegy, mikor * Szex-szolgáltatások: adóemelés eló'tt Van, aki bánja, van, aki örül neki: állami döntés következtében drágulnak a pornóújságok is * Komlói tipp: hogyan lopjunk áramot? Radírral, de az üdítős üveg „gallérjával” is lassítani lehet a mérőberendezéseket - A vezetékcsapolók okozta kárt előbb-utóbb a becsületes fogyasztók fizetik meg * Éhkoppon a dél-dunántúli színészek Jelenkorunk szégyene: Pécsett például nettó 19 000-ből kénytelen egy művész eltartani a családját * Választhatunk, de nem úgy, mint eddig A koalíció kisebbik pártja Toller dr. szerint szeretné, ha megszűnne a megyei lista, a kereszténydemokrata elnök erre azt mondja, minden szentnek maga felé hajlik a keze Sikonda téli álmából ébred Szerződésben garantált jövő Sikonda most még téli álmát alussza, jelképes és meteorológiai értelemben is, de az idén nyáron felébredhet álmából. Tavaly ősszel ugyanis végre- valahára megalakult a Sikonda Kft. 13 milliós alaptőkével, amely már egy hosszú távú rendezési koncepció szerint „írhatja” tovább a völgy és a strand jövőjét. Tegnap a kft.-ét megalapító Heténycsat Kft., a Sásdcsat Kft. és nyolc magánszemély, valamint a 7 millió forintjával többségi tulajdont élvező komlói önkormányzat vezetői - többek közt Szarka Elemér polgármester és Völgyesi József, a Sikonda Kft. ügyvezető igazgatója - szindikátusi szerződést írtak alá. Ez a szerződés garanciát kíván nyújtani, hogy a beruházások a városlakók érdekei szerint, a várost szolgáló idegen- forgalom jegyében valósuljanak meg. A rendezési koncepció jegyében még az idén megkezdik a szanatórium oldalán lévő strandrész - gyermekmedence, kabinsor, büfék - bontását. Több új pavilon helyének megvásárlására írnak ki pályázatot, és a Cserma-alja - tehát a „nagystrand” - oldalán szeretnének felépíteni egy új, feszített víztükrű, vízvisszaforgatóval ellátott úszómedencét is. A pályázatok sikerétől függ, hozzáfognak-e a tervezett bevásárló- központ és a motel építéséhez. A Sikonda Kft. természetesen nem feledkezik meg a fokozatosan felszabaduló területek parkosításáról sem, hogy a lábadozásában is gyönyörű völgy szebb legyen, mint volt valaha bármikor is. B. R. Idővonat-tábor Pályázat a részvételért Idővonat címmel évek óta működik egy nyári olvasótábor Baranya megyében: a leggyakrabban Sikondán gyűlnek össze általános iskolás korú gyerekek, hogy szakemberek irányításával, köny- nyű nyári tábori körülmények között ismerkedjenek meg a történelemmel és földrajzzal, csillagászattal, irodalommal - egyszóval belekóstolnak a művelődéstörténetbe. Az Idővonat Olvasótábor Alapítványa és a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány négyéves programot állított össze, és egyúttal pályázatot hirdet a táborban való részvételre. A legjobb pályázók ingyen vehetnek részt a júliusi táborban. Pályázhatnak a Baranya megyei iskolák ötödik osztályos tanulói, akik családi, szociális, földrajzi okokból hátrányos helyzetűek. A honfoglalás jelentőségéről írhatnak a diákok, vagy bemutathatják lakóhelyük honfoglaláskori emlékeit, esetleg elemezhetnek egy-egy korabeli mondát. A terjedelem legfeljebb 5 oldal lehet. A műnek tartalmaznia kell a tanuló címét, szülei foglalkozását és az osztályfőnök javaslatát is. A beküldési határidő március 1„ cím: Idővonat Alapítvány, 7621. Pécs, Apáca u. 8. Információ kérhető: 72/210- 666, dr. Szabolcsiné Orosz Hajnalka. A címben írtakat azért kell hangsúlyozni, mert a múlt évben annyi változás érte a tűzoltóságot, hogy joggal merülhet fel a kérdés: az átszervezések nem csökkentették-e a hatékonyságot? Pfeiffer Márton ezredes, Baranya megye tűzoltó- parancsnoka tegnap sajtótájékoztatón jelezte: sem a már régóta várt, a tűzvédelmet szolgáló törvény késedelme, sem az önkormányzathoz kerülés, sem a szervezetet érintő létszáma- pasztás, átcsoportosítás nem gátolják a tűzoltóságot az eredményes munkában. A parancsnok megfogalmazása szerint ez nem jelent új helyzetet, hiszen ők mindenre felkészültek, hogy ENSZ parancsnokság irányítása alá kerüljön a szerbek által elfoglalt Baranya- háromszög. A magyarbólyi és az udvari határátkelőhely teljes Pozitív példaként említette: az országos átlaghoz képest kevesebb halálos áldozata volt a füzeknek a megyében (négyen vesztették életüket), mint ahogy kevesebb volt a káreset is. Baranya jól ellátott, azzal, hogy néhány éve már Siklóson is működik hivatásos tűzoltóság, teljes mértékben lefedett a megye, csökkent a vonulási idő. Vannak természetesen zavaró körülmények is, csak példaként: a rendelkezésre álló 33 tűzoltó gépjárműből nyolc különböző okok miatt egyelőre használhatatlan. Ez a jövőre készültségben várja az átmenő forgalmat, ha erre utasítás érkezik, órákon belül „üzemképesekké” válnak. Arra is fel vannak készülve, hogy a békekötés, valamint az embargó feloldása miatt jelentősen megnövekszik a forgalnézve figyelmeztető, mert a megyei parancsnok szerint a helyi erő a fejlesztéshez, a korszerűsítéshez nem elegendő. A kormány részéről is csak Ígérvény van 4 milliárd forintra, ez azonban országos szinten megoldaná a tűzoltóság technikai gondjait. A már említett törvény is könnyítené a helyzetüket. Részben nagyobb figyelmet követel a tűzmegelőzés területén a lakosságtól, részben érdekeltté tenné ezen a fontos területen az eddig „kívülálló” biztosító társaságokat is. M. A. műk. Egyelőre viszont még csak a túloldalról érkeznek bevásárlók, de a helyzet normalizálódása után várható a magyarok tömeges határátlépése is. A szabadon átváltható valuta tulajdonképpen megkönnyítheti a feladatukat. Az is várható, növekszik majd a vámmentesen behozható áruk értékhatára, amely jelenleg még 8 ezer forint. A parancsok szerint tehát idén nagy változás nem lesz a kiutazóknak, de azért figyeljék az új vám- , és devizatörvény előírásait. B. G. Komló levegője Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetének vizsgálati adatai szerint a február 8-án mért 24 órás átlagértékek alapján Komló légszennyezettségét a következő mutatók jellemezték az egészségügyi határérték (100%) százalékában: kéndioxid 53,3%, nitrogéndioxid 32,5%, ózon 11,1%. A légszennyezettség az előzőnaphoz képest kissé romlott, de a kéndioxid szennyezettség határérték alatt maradt és a nitrogéndioxid értékek is alacsonyak voltak. Trófeabírálat Február 13-16. között lesz a Baranya megyei vadászszövetség pécsi, Petőfi utcai irodájában a hazai sportvadászok áftal terítékre hozott trófeák bírálata: a bizottság a selejt gímbikák, a dámok agancsait és mufloncsigákat pontozza. Lehetőség lesz arra is, hogy ez idő alatt a vadászok még bemutathassák az eddig el nem bírált őz- és vadkantrófeákat is. Vaddisznós szimpózium Baranyában is előtérbe került a vaddisznó: értékes és jó sportvadként a vadaskertekben kitűnő állomány nevelhető. A tendencia nem csak nálunk jellemző, ezt bizonyítja az is, hogy a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmni Tanács közgyűlési határozattal úgy döntött: a vaddisznós szimpóziumnak idén Magyarország lehet a házigazdája március 25-27. között. A tanácskozás szervezője a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem. Kazánfűtő tanfolyam Olaj, gáz és széntüzelésű berendezések (1400 kW, és 8400 kW teljesítményig) kezelésére felkészítő, állami vizsgabizonyítványt adó kisteljesítményű kazánfűtő tanfolyamot indít február 26-án Pécsett a Megamos Kft. (Klimó utca 1.). A képzési idő 10 hét. Növekszik a vámmentes érték Felkészültek a Vám- és Pénzügyőrség megyei parancsnokságán a több mint négy éve tartó háborús helyzet megszűntével a normális határátkelési rendszabályok újbóli bevezetésére. Mindezt azzal kapcsolatban mondotta Varga József, a belügyi szervezet megyei parancsnoka a tegnapi tájékoztatóan, hogy a három megyére terjedő működési területük elmúlt évi eredményeit értékelték. Siklóson kifizetik a fíítéspénzt A siklósi városházán február 14-én, 15-én és 16-án fizetik ki az 1995-96-os, téli fűtéskompenzáció második részletét. Mint azt a hivatalban megtudtuk, bár a kifizetés időpontját márciusra tervezték, a hosszú és hideg télre való tekintettel ezt előbbre hozták. A jogosult olajjal fűtő családok a 31 ezer forintos támogatás maradék 40 százalékát, 12 400 forintot vehetnek fel, míg a szociálisan rászorulók 3200 forintot kapnak kézhez. Hogy a kijelölt napok közül ki melyiken veheti fel a pénzt, arról a hivatal minden jogosultat levélben értesít. Sz. A. Átalakult energiafelügyelet A volt pécsi Állami Energetikai és Energiabiztonság-technikai Felügyeletet 1996. január 1-jé- től Baranya, Somogy és Tolna megyék területére hatósági jogú Műszaki Biztonsági Felügyeletté alakították át. Az Európai Unió gyakorlatához igazodva választották szét a hatósági és a vizsgálati tevékenységet. Bogáthy Dezső területi igazgató elmondta, a Műszaki Biztonsági Felügyelet feladata a veszélyhelyzet, környezeti ártalmak megelőzése, az élet- és vagyonvédelem. E feladatkörben a gőz- és melegvízkazánok, levegő- és gáztartályok, pb-gáztartályok, gázpalackok, a veszélyes anyagok, maró, éghető és gyújtóhatású folyadékok, üzemanyagok szállító- és telepített tartályainak, gáz- és olajégők, üzemanyagtöltő kutak tárolóinak, trafóállomások, villamos és távhővezetékek létesítésének, átalakításának, javításának, használatba vételének engedélyezését és ellenőrzését végzik. Míg 1994-ben 300 pb-gáztar- tályra, addig 1995-ben már több mint ezer pb-gáztartályra, és 20 benzinkút létesítéséhez adtak ki engedélyt. Jellemző, hogy egyre több mezőgazda- sági üzem áll át az olajtüzelésről pb-gáz felhasználására. Sajnos, sok felhasználó nem jelenti be az éghető folyadékok tárolóit, pedig tudniuk kell, hogy állandó veszélyhelyzetben működtetik. A vállalkozók és ipari cégek figyelmébe ajánljuk, hogy a 11/1994. és az azt módosító 44/1995. IKM. sz. rendelet bejelentési kötelezettséget ír elő. R. Gy. • JMiij ... m — Tagja Ki *** aiintsa MBi ** in ittasai s j* mt éé A mai naptól indított játékunkban esetenként egy-egy hirdetőnk emblémáját szeleteltük, ezeket összekevertük. Önnek annyi a feladata, hogy megkeresi, kivágja, összerakja. Mikor az embléma minden részletét megtalálta és kivágta, ragassza fel a teljes képet egy levelezőlapra és küldje be címünkre: Beküldési határidő: következő héten szerdán 12 óráig. A helyes képet beküldők között az embléma tulajdonosának ajándékát sorsoljuk ki. FTTWrUinn A Gi-Gi Szépségszalon - (Pécs, Zsolnay Vilmos u. 73.) Tel.:310-218- által felajánlott 1000 Ft értékű szépségutalvány. Könnyítés a megfejtéshez: „Gyógykozmetikum férfiaknak“ A* Í\0>\ X\d\ A z előző heti megfejtés: Alo«V«fá|J|[ A nyertes neve: ILL ATTILA Mohács, Városház u. 1. fsz 3/a A nyereményt postán küldjük. Nemcsak tűznél, hanem balesetnél, természeti csapásnál is mentenek fotó: laufer László Működőképes a megye tűzoltósága