Új Dunántúli Napló, 1996. február (7. évfolyam, 31-58. szám)
1996-02-09 / 39. szám
6 Dünántúli Napló Politikai Vitafórum 1996. február 9., péntek Tagság csak egy emberöltő múlva Gátfutás az Európai Unióba Hosszú évekbe telik még, míg az Európai Unióba igyekvő' közép-európai országok elnyerhetik a teljes jogú tagságot. A szervezet bővítésének folyamata érezhetően lelassult. El akarják választani a fejet a törzstől A magyar egészségügy „padlón van”, amelyet a legutóbbi évek problémái, pl. az egészség-biztosítási pénztár költségvetésének hiánya csak tovább fokozott. Szervezetét az utóbbi évtizedekben fokozatosan szétverték, a jelenlegi „működést” sürgősségi ellátásnak lehet minősíteni. A fentiekkel ellentmondásban, valami csoda folytán az orvosképzés és a kapcsolódó tudományos kutatás, mely a szervezet működésének alapjait teremti meg, változatlanul világszínvonalon folyik. Legalább is eddig! Ezt támasztja alá az a tény is, hogy nagyszámú külföldi hallgató, nagyon fejlettnek tartott Európai országból is (pl. Svédország) jár egyetemeinkre. Úgy látszik azonban, hogy a kormányzatunk megelégelte az ellentmondást a magas szintű orvosképzés és az egészségügyi szervezet működése között: veijük szét a képzési rendszert is az egységesség kedvéért! Úgy képzelik, az orvosképzés vertikálisan felépült, jól bevált rendszerét derékban kettévágják, az alsóbb évfolyamokat oktató elméleti intézeteket hozzácsapják a tudományegyetemek természet-tudományi karához, a klinikákat pedig úgynevezett oktató-kórházakká degradálják. Azt, hogy ezek után ki fogná össze felelősen az orvosképzést, mely intézmény adná a diplomát, illetve, hogy ez a kaotikus struktúra, hogyan illene az egész világon kialakult orvos- tudományi egyetemek rendszerébe, az nem érdekli a kormányzatot. Nem számít az sem, hogy a négy orvostudományi egyetem adja a magyar egyetemek tudományos teljesítményének 42%-át. Mostanáig agyonhangsúlyozták az elméleti intézetekben folyó kutatás és a gyakorlati gyógyítás szerves kapcsolódásának fontosságát, most szét akaiják választani a fejet a törzstől. Az FKgP Baranya Megyei Szervezete Fordítva a lovon Hat év telt el azóta, hogy először vetődött fel az EU keleti kibővítésének szükségessége, ám az Európai Unió mindmáig nem határozott az új tagok felvételének menetrendjéről. A kilencvenes évek elején összeomlott szovjet táborból eleinte Magyar- ország, Csehszlovákia és Lengyelország látszott a legesélyesebb jelöltnek, s ezt korában az EU tagállamai is többször megerősítették. Mézesmadzag Az elmúlt néhány évben azonban megváltozott Közép- Európa képe. A felszínre került konfliktusok elbizonytalanították a szervezet politikacsinálóit, akik jó ideje már csak mézesmadzagokat húznak el a jelöltek orra előtt. A legutóbb az Európai Unió tavaly decemberi madridi csúcs- találkozóján igyekeztek a bővítés további elodázását célzó, mégis konkrétnak és biztatónak látszó döntéssel kiváltani a közép-európai országok látszatelégedettségét. A szervezet vezetői azt ígérték, hogy az EU idén tavasz- szal Torinóban kezdődő kormányközi konferenciája után Ma restrikció! Ha nem lehet forintokban számolni Ha eddig nem tudtuk volna, hogy az iskolák egy ország legféltendőbb értékei, a Hősök terei fórum meggyőzött volna erről. A vitaindító bizottsági elnök szavaiba közbekiabáltak a jelenlevők, akik ragaszkodnak az iskolájukhoz. Ezek a régi patinás külvárosi iskolák az övéik. Nem győzhette meg őket az anyagi nehézség emlegetése, mert sokan érzik úgy, hogy amit ők is segítettek építeni, szépíteni, most el akarják tőlük venni. A bizottsági elnök hiába említette meg azt is, hogy a csökkentett pénzalapból az oktatást is csökkenteni kell, kb. 400 millió forinttal. Igazuk volt a tiltakozóknak. Nem szabad, hogy a sza- bolcstelepi, a szabolcs-falui, akár az istenkúti, vagy bármely külterületi iskola bezárása egyáltalán szóba eshes- sék! A külterületen, távol a várostól, a modem üzlethálózattól, a kulturális élet fő területétől csak az iskola - ház ünnepségeivel -, esetleg egy kis kultúrterem jelenti a kultúrát. Ha innen elviszik az iskolát, az összetartozás érzését viszik el. Ha egy lakóközösségből elviszik a kultúrát, ott káosz, anarchia, lumpenizálódás keletkezik. Fokozottan így van ez, ha nehézsorsú embereket fosztanak meg a közösségi élet lehetőségétől. Itt nem lehet forintokban számolni! Az ember embersége nem árú, az emberi élet minősége pénzben nem határozható meg, a gyerekek sorsa ha megszülettek nem statisztika! Ezen a téren nem lehet meghatározó elem a pénz! A szlovák, román soviniszták is az iskolát akarják elvenni a magyaroktól, mert az a legfőbb összetartó erejük. Pécs ne legyen ádázabb ellensége a külvárosainak, mint azok túl a határon! Magyar Út Mozgalom Pécsi Köre várhatóan 1997 végén vagy 1998 elején - megindítja a tárgyalásokat a tagságra pályázó országok csatlakozásáról. Kilátás tehát csak a felvételi folyamat elindítására van... A kormányközi konferencia célja, hogy meghatározza a XXI. század Európai Unióját, s ezzel együtt az új tagok beillesztésének jogi-gazdasági-politikai kérdéseiről döntsön. Ez alatt az idő alatt kell elkészíteni - a madridi csúcson hozott döntés értelmében - a tagságról pályázó országokról azokat a jelentéseket, amelyek majd a csatlakozási tárgyalásokon az EU számára kiindulópontként szolgálnak. Az első kör A tárgyalások menetrendje mellett egyre nagyobb homály fedi azt is, hogy mely országokkal ülhet le az EU az első körben a csatlakozásról tárgyalni. Az európai vezetők ugyanis újabban egyre ritkábban nevezik meg a legesélyesebbek csoportját. A madridi csúcson némi elégedetlenséget váltott ki a jelen levő lengyel és cseh politikusokból, hogy a bővítésről folytatott megbeszélésen nem hangNem tudom, hogy hányán látták azt a TV műsort, amelyben az iskolai étkeztetésről volt szó. Most nem ennek az intézmény rendszernek a jó vagy rossz működtetésével kívánunk foglalkozni, hanem arra a megdöbbentő jelenségre hívjuk fel a figyelmet, amelyről a riport folyamán értesültünk. Nevezetesen arról, hogy ma Magyarországon értelmes arcú, jól nevelt iskolás gyerekek éhségtől elszédülten esnek ki az iskolapadból, mert napjában csak egyszer étkeznek, a napköziben. Nem reggeliznek, nem visznek tízórait, sokszor nem is vacsoráznak, mert arra már nincs anyagi lehetősége a családnak. Úgy néz ki, hogy ezzel a magyar néppel mindent el lehet hitetni és ez a társadalom mindent elvisel. Elhitte és elviselte negyven éven keresztül azt a hamis jövőképet, amelyet ránk kényszerítettek, és elviseli azt a hazugságot is, hogy a mi életünkben ennek így kell lenni ahogy „Miattatok van minden, mert nem volt rendszerváltozás ..., nem tettétek ki a kommunistákat, egy tollvonással el kellett volna intézni őket..., Antall József hibás. És így tovább vágják a fejemhez ismerőseim lassan már egy éve erőteljesebben, amióta a Bokros-csomag megszületett. A népharag jelentős része ma is ránk zúdul. Tudom, hogy a népet leváltani nem lehet. A kérdést, kérdéseket azért fel kell tenni mindenkinek, önmagunknak is. Ön, én, mi megtettünk-e mindent a rendszerváltozásért?! Amikor már legnyilvánvalóbb volt, hogy visszarendeződés nem lehetséges (90-es választások után), ki mertünk-e állni a folyamatok mellett, megtettünk-e mindent saját kis környezetünkben?! Az MDF 90-ben a törvényes átalakulásra esküdött fel, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy csakis a hatályos törvények szerint működteti az országot, és kormánypártként ezen hatályos törvények alapján alakítja mozgásterét. A rendszerváltozás tekintetében a választásokon elért zott el ezen országok neve külön kiemelve. Magyarország nagyobb megértéssel viseltet a csatlakozás körüli ködösítések iránt, s a bővítés felé mutató minden apró jelet bizakodóan értékel. Az Európai Unió láthatóan el akatja kerülni, hogy egyik vagy másik ország favorizálásával ellentéteket szítsanak a problémáktól koránt sem mentes régióban, ahonnan jelenleg tíz ország igyekszik a szervezet kegyeibe férkőzni. Eközben a jelöltek alkalmazkodási képessége, az „eurokonformitás” mellett megannyi gazdasági és jogi feltétele is van a csatlakozásnak. Míg a világ gazdaságilag legfejlettebb országainak klubjába, az OECD-be való bejutáshoz alapvetően elég jó makrogazdasági mutatókat produkálni, addig az EU-tagságnak a gazdasági eredmények csak kiegészítő kellékei. Mint nemrégiben egy magas rangú brit diplomata megjegyezte, Magyarországnak a Bokros-csomagra, vagyis a gazdaság stabilizálására nem az Európai Unió miatt van szüksége - ez sokkal inkább az ország belső érdeke. Az EU-ügyekkel foglalkozó brit diplomata is elismerte, hogy a bővítés alapvetően a ma még meglévő politikai akadályok lebontásával valósulhat most van, mert nem lehet másképp. Nem lehet? Mindenki úgy él ebben a társadalomban ahogy az éhező családok élnek, és ahova lassan de biztosan csúszik le az ország lakosságának kétharmada? Nem így van! A pártállami nomenklatúra kedvezményezettjei, a privatizáció haszonélvezői és hiénái nem így élnek! Ennek illusztrálására engedjék meg, hogy egy szemelvényt közöljünk a Kapu című folyóiratból: „Az elszegényedés méltatlan helyzetbe hozta az átlagembert. Mások degeszre tömik a zsebüket. A mi pénzünkből. Ők a rendszerváltás nyertesei. Elképesztően gazdag emberekkel lehet találkozni. Már nem tudnak mit csinálni a pénzükkel. A Hungária együttes koncertje utáni VIP-fogadáson beszéltem egy úrral, akinek nem csak repülőgépe, yachtjai, hanem kastélyai, birtokai vannak Németországban és Franciaországban is. Kezembe nyomta csicsás névjeeredménye, mandátumai és a koalíciós adottság arányában meghozza az átalakuláshoz szükséges törvényeket. 1990-ben az MDF 23%-ot szerzett választóitól, ami az ösz- szes szavazópolgár tekintetében csupán 17%-ot jelent. Ugyanez év őszén volt az önkormányzati választás is, ahol az MDF támogatottsága csak fele volt az 5 hónappal előttinek. Ennyit arról, hogy a nép velünk volt, minket támogatott, és csak mi nem éltünk vele. Öt hónap. Az első 3 hónap eltelt azzal, hogy felálltak a minisztériumok, kinevezték a minisztereket, államtitkárokat, megtörtént az átadás-átvétel. Ezen rövid idő alatt várták el a csodavárók, az álmodozók, hogy Antall József „két lábbal rúgja ki a bolsevikokat, a nyakunkon élősködő volt pártfunkcionárius, ejtőernyős vállalatvezetőket”. Bármennyire is furcsa, de voltak törvények, volt alkotmányunk. Elementáris erővel tör elő a következő érvelés: „de ezeket egy tollvonással nektek meg kelmajd meg, ám ehhez a tagországoknak engedniük kell. 2000-ig biztosan nem A szegényebbek - mint például Spanyolország vagy Görögország - attól tartanak, hogy a majdani új tagállamok az ő kárukra fognak pénzügyi támogatásért ácsingózni. A mezőgazda- sági termelésben érdekelt országok - elsősorban Franciaország és Németország - a növekvő konkurenciától féltik piacaikat, mások pedig -többek között Nagy-Brittannia - a közös költségvetés kiadásainak ugrásszerű emelkedése miatt aggódnak, mint hogy ezeket a terheket a fejlettebb országoknak kell magukra vállalni. John Major brit kormányfő szerint az új tagok csatlakozása esetén évente mintegy 50 milliárd dolláros költségvetéssel kellene számolni. Helmut Kohl német kancellár, az EU bővítésének első számú ügyvédje is visz- szafogottabban nyilatkozik, mint az 1994-es esseni csúcs idején: szerinte a tagságra pályázó közép-európai országok 2000-ig biztosan nem lehetnek az EU tagjai. S Kohl még mindig optimista azokhoz az európai politikusokhoz képest, akik szerint a tényleges csatlakozáshoz egy emberöltő kell. Innai Ottó gyét: „Sir” a neve előtt. Húszezer fontért vásárolta ezt a hivalkodó címet. Ez igen! Egy hamisítatlan angol lovaggal álltam szemben: kisujját illedelmesen begörbítette, ahogy a pezs- gős poharat tartotta. Közben arra gondoltam, nyolcvanegy éves anyámnál nem értettem - mikor meglátogattam - miért nem tud aludni éjszakánként. Már orvoshoz akartam vinni, mikor bevallotta. Drága az altató, nem váltja ki. 13 000 Ft-os nyugdíjából kétezret költ gyógyszerekre. S az árak megint emelkednek. Szégyelli magát, hogy támogatnom kell. Ott spórol, ahol tud. De hányán vannak öregek, akiket nem támogat senki.” Eddig az idézet Szomorú, hogy szüléink, nyugdíjasaink a létminimum határán élnek, elkeserítő, hogy elszegényednek a családok, de tűrhetetlen, hogy éhezzenek a gyerekek! És itt megálljt kell mondanunk! Ursprung János, Czukor Antal, KDNP lett volna semmisíteni”. Nos, kezdem a taxisblokádnál, mely a taxistársadalom sztrájkja helyett anarchiába torkollott puccskísérlet volt. A társadalom nem ütközött meg azon, hogy személyes szabadságukban korlátozták őket, megbénították az országot, átvették a hatalmat. Nem. Mennyire is akartuk mi ezt a rendszerváltozást? Megkapjuk azon szövetkezeti tagoktól, akik még aktívak, azoktól is akik már nyugdíjasok, máshol dolgozók, hogy „az MDF-nek el kellett volna zavarni a tsz-elnököket -, ezért is bűnösek vagytok!” - mondják. Megkapjuk a választópolgároktól, hogy „nem váltottuk le a kommunista tanácselnököket”. Megkapjuk a bérből és fizetésből élőktől: „nem pucoltátok el a régi vállalatvezetőket”. És így tovább ... Valóban nem tettük meg, nem rúgtunk, nem vágtunk ki, nem nyírtunk, nem intéztünk el egy tollvonással senkit sem. Mit is tehetett volna a mindezt elementáris erővel óhajtó nép?! A rendszerváltozás során megszületett törvények alapján, megteremtett lehetőséggel él úgy, hogy elmegy szavazni és a A Munkástanácsok Szövetsége már többször kifejtette, hogy szükséges egy átfogó nyugdíjreform, aminek természetesen szerves része egy rugalmas nyugdíjkorhatár emelés is. Nem így képzeltük el, ahogy három szakminisztérium az elmúlt napokban a kormány elé terjesztette. A több törvény módosítását is feltételező előteijesztés a gondokat nem demográfiai okokkal hozza összefüggésbe, hanem a foglalkoztatási helyzettel. Összeomlás fenyegeti a nyugdíj rendszerünket, ha nem történik gyors intézkedés. Mindenki előtt ismert, hogy több mint két „eltartott jut” egy aktív keresőre. Tovább növelte a problémát, hogy az elmúlt években másfél millió munkahely szűnt meg. Az .Államháztartási reform”-nak nevezett munkahely-megszün- tető akció tovább növeli az „eltartottak” számát, mivel további munkahelyek megszüntetésére van kilátás. A szakminisztériumok előterjesztése elsősorban a nőket érinti hátrányosan, mivel az ő munkában eltöltött idejüket növeli jelentősen. De férfiaknál sem lehet öröm a tervezett javaslat. Az előgondosan elfüggönyözött szavazófülkék magányában, senkitől sem zavartatva, titkosan áthúzza az általa nem kívánt vezető nevét, legyen az tsz-elnök, tanácselnök, vállalatvezető. Megtehette volna. Megtette? A szavazók döntöttek arról, hogy milyen mértékű, mélységű változásokat akartak. A szövetkezeti tagok nagy többségében a szövetkezetek és elnökeik mellett voksoltak, a szavazók többsége a régi tanácselnököket akarta, a munkahelyi tanácsi választásokon is az addigi főnökeik mellett álltak ki a dolgozók. Mert az MDF nem egy tollvonással intézte el... Az MDF kormányzópártként végigvitte a 4 évet, egyetlen volt kelet-európai országban sem sikerült ez. A mi négy évünk alatt nőtt föl a vidék, az infrastruktúra tekintetében a messze előtte álló fővároshoz képest. Az ország legfontosabb csücskében, a legkisebb településen is aszfalt-úton járhatnak a lakók. Ma ott is vezetékes ivóvíz van, ahol 6-7 éve még álmodni sem mertek erről, s úgy hogy minimális vagy egy fillér hozzájárulás nélkül valósult meg a beruházás. 1990 előtt terjesztés foglalkozik a várható életkorral. Megállapítja, hogy ez a férfiak esetében hazánkban 64,6 év, tehát: „Halálunkig fogunk dolgozni!” Jogosak azok az aggodalmak is, hogy a növekvő korhatár kiszorítja a fiatalokat a munkaerő piacról! Sajnos, az előteijesztés a számok mögött nem látja az embert és a családot! A Munkástanácsok Szövetsége az említett gondok miatt nem tudja támogatni a szakminisztériumok előterjesztését. A nyugdíjreformot mi egy hosszú távú reformintézkedésnek tekintjük, amelynek befejező mozzanata a nyugdíjkorhatár emelése. Mindenekelőtt meg kell teremteni a finanszírozási oldalt, amelynek fontos eleme egy európai színvonalú bérreform. Egy átmeneti időszakot kell a folyamatokba beépíteni, ahol a folyamat „az érintettek szemszögéből” is követhető és szabad választási lehetőséget biztosít. Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy ez megint egy elkapkodott intézkedés lesz, ha bevezetik, és azt is mondjuk, hogy fordítva ültek a lóra! Perényi József, Mecseki Munkástanácsok Szövetsége Európában Albániát előztük meg telefónia ügyében. Ma . .. Soha az évszázadban ennyi iskola, tornacsarnok nem épült, mint az elmúlt időszakban. A mi időnk alatt alakultak ki és erősödtek meg az önkormányzatok. A sokat szidott kárpótlás során lett földtulajdonos több tízezer ember. Ezen kárpótlás után nagyon sokan jutányosán vehették meg önkormányzati lakásukat. Az MDF anyagilag valóban részlegesen kárpótolt, de erkölcsileg a más által elkövetett bűnökért, sérelmekért kért bocsánatot. Az MDF a nyugdíjastársadalom szimpátiáját sem kapta meg akkor, annak ellenére, hogy inflációkövető volt a nyugdíjemelés. A pedagógusok sem értettek meg minket annak ellenére, hogy sem a felső, sem a közoktatásban nem voltak elbocsátások, és legalább négy alkalommal jelentős fizetésrendezés volt, megkísérelve felhozni a megfelelő, őket megillető szintre bérüket. Hosszú a sor. Felelősség. Miattatok van minden. Hajbánecz Tibor MDF Valahol megálljt kell mondanunk! Felelősség
