Új Dunántúli Napló, 1996. február (7. évfolyam, 31-58. szám)
1996-02-08 / 38. szám
1996. február 8., csütörtök Hazai Körkép Dunántúli Napló 7 Adóriadót fújt a koalíció A kormány ma tárgyal a levonások mérsékléséről Kemény diót kell feltörniük a gazdaságpolitikusoknak, az adó- és a pénzügyi szakembereknek, ha késedelem nélkül orvosolni akarják a nagy összegű adólevonások miatti panaszokat. A már-már viharos erejű felháborodást az váltotta ki, hogy a januári járandóságok kifizetése során a munkahelyeken adóelőleg címén szinte egységesen 40 százalékot vontak le mindazoktól, akik nem kizárólag egy jövedelmi forrással rendelkeznek. Az eljárás olyan értelemben jogszerű, hogy megfelel a múlt év végén elfogadott adótörvény rendelkezésének. Érvényesítése azonban szinte lehetetlen helyzetbe hozta a kis fizetésűek százezreit; elsősorban azokat, akiknek évi jövedelme eléri a 380 ezer forintot, továbbá azokat a nyugdíjasokat, akik - alacsony járandóságuk kiegészítésére - munkát vállalnak. Mint a kormányzati szervek már jelezték, a kabinet mai ülésének egyik fontos témája lesz az adóelőleg, illetve a kettős adótábla alkalmazása kapcsán kialakult helyzet áttekintése, és a túlméretezett levonásoknak gátat vető jogi megoldás kialakítása. Ennek jegyében tegnap zárt ajtók mögött konzultációt tartottak a két kormányzó párt és a pénzügyi tárca szakemberei. Értesüléseink szerint elsősorban azt mérlegelték, hogy a probléma érdemi rendezéséhez áthidaló megoldásként elegendő-e hivatalos adóhatósági határozat közzététele, vagy időigényes törvénymódosításra van szükség. A hírek szerint a megbeszélésen nem alakult ki egységes álláspont, így a döntő szót minden bizonnyal a kormánynak kell ma kimondania. A Magyar Munkaadói Szövetség és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tegnap nyilatkozatot adott ki, amelyben visszautasítják a vádakat, hogy a munkáltatók a felelősek a „túladóztatásért”. - bolt A miniszter nem lelkesedik a tb-adó gondolatáért Készül az egészségügyi törvény Ezentúl a korábbinál sűrűbben és részletesebben informálják a közvéleményt, a sajtó munkatársait a népjóléti tárca munkájáról. Ezt Szabó György miniszter jelentette be tegnapi tájékoztatóján, amelyen az egészségüggyel és a szociálpolitika aktuális kérdéseiről foglalkozott. A tárca vezetője elmondta, hogy a „népjóléti csomagterv” végrehajtása keretében már több törvény előkészítésén dolgozik a minisztérium, a szélesebb szakma és az érdek- képviseleti szervek folyamatos bevonásával. Születőben van az egészségügyi, az egészségbiztosítási és a nyugdíjtörvény tervezete. Az első negyedév végéig elkészül az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló jogszabály. Ugyancsak a jövő hónapban fejezik be a szociális támogatások rendszerének korszerűsítését célzó koncepció kidolgozását is. A távlati fejlesztést meghatározó tervezőmunkán - Ka- kuszi István helyettes államtitkár vezetésével - felkészült szakembergárda dolgozik. Súlyos gond, hogy az egészségbiztosítási alapnak mintegy 60 milliárd forint hiánnyal kell számolnia. Pénzügyi körökben felvetődött, hogy a deficitet csökkenteni lehetne, ha az egészségbiztosítási járulék helyett a jövőben egészségbiztosítási adó teremtené meg az alap anyagi alapját. Munkatársunk a miniszter véleményét tudakolta az elgondolásról.-Ez egyelőre csupán egy elképzelés a sok közül - válaszolta Szabó György. - Háttere, hogy ez az adó a nem járulékköteles jövedelmekre is kiterjedne, így az étkezési hozzájárulásra, a honoráriumokra és a tiszteletdíjakra is. Jómaga - fűzte hozzá - inkább egy alacsony, de a mostaninál sokkal szélesebb körben ten'tett fogyasztási adót részesítene előnyben. cs. b. j. Három évet is kaphat az otromba tréfacsináló Sokba kerül a fenyegetés Délben felrobban a Meinl-társaság pesti székháza - közölte tegnap egy ismeretlen telefonáló. Ám a kiürített épületben nem találtak semmiféle robbanószerkezetet, fotó: feb/diósi imre Kétes értékű rekord: tavaly kétezer esetben kellett robbantással való fenyegetés, névtelen bejelentés nyomán kivonulniuk a tűzszerészeknek. Igaz, szerencsére valamennyi riasztás vaklármának bizonyult, de a kényszerű leállásokból, az épületek, körzetek kiürítéséből, átvizsgálásából adódott költségek és károk tízmilliós nagyságrendűek voltak. Sajnos, a jelek szerint, a tavalyi rossz hagyományok az idén folytatódnak. Dr. Rózsa András, az ORFK helyettes szóvivője elmondta lapunknak, hogy a leggyakoribb célpont egy-egy iskola, pályaudvar, nagyobb rendezvény színhelye. A tapasztalatok szerint a robbantással fenyegetőző embereket általában személyes sérelmük, például elbocsátásuk miatti bosszú vezérli. De az is gyakori, hogy egy-egy diák csupán a dolgozatírást akarja ilyen módon megúszni. Ha kiderül, ki az otromba tréfa vagy ijesztgetés elkövetője, enyhébb esetben pénzbüntetéssel megúszhatja, de kimérhetnek rá akár 2 évig terjedő szabadságvesztést is. Ha azonban - a jogszabály fogalmazása szerint - „súlyosan zavarja cselekedetével a köznyugalmat”, akkor nem vétségért, hanem bűntett elkövetéséért vonják felelősségre a tettest, és akár 3 évig terjedő szabadságvesztés is lehet a büntetése. Takács Mariann Lotz Károly tárgyalásai A Világbank jelentős infrastrukturális beruházásokat tervez Boszniában és Horvátországban. Ezekről a listát a Világbank képviselői átadták Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszternek az egyesült államokbeli tárgyalásai során. A lista mintegy 80 út- és híd rekonstrukcióját, száznál több távközlési és vízügyi beruházást tartalmaz. A közlekedési tárca vezetője szerdán érkezett haza az USA-ból. Megérkezését követően Ferihegyen tartott sajtó- tájékoztatón elmondta: a Világbank szakemberei szerint Magyarország jó eséllyel pályázik a boszniai újjáépítési projektekre, melyek finanszírozásában a bank jelentős szerepet vállal. A miniszter a délszláv újjáépítéssel kapcsolatosan kifejtette: a Világbank 5 milliárd dolláros hitelkeretet irányoz elő, s s az első félév projektjeire már jóvá is hagyott 518 millió dollárt. A pályázati kiírás hamarosan megjelenik. A magyarországi beruházásokkal kapcsolatosan Lotz Károly és a Világbank szakemberei megállapodtak abban, hogy még ez évben megkezdődhet hazánkban az eddigi legnagyobb, Világbank által támogatott vízügyi projekt megvalósítása. Ennek keretében 23 magyar nagyvárosban - többek között Budapesten, korszerűsítik a szennyvíztisztítást. A megbeszélések fontos témája volt a MÁV-állam között létrejött hároméves szerződés. A szakemberek kifogásolták, hogy az állam még mindig nem csökkentette olyan mértékben a MÁV-nak juttatott központi támogatást, ami ki- kényszerítené a hatékonyság növelését. Kik részesülnek nyugdíjszerű szociális ellátásban? Kétszer megy a postás áprilisban Áprilisban kétszer csenget a postás mindazoknál, akik nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásban részesülnek. Egyszer az áprilisi, átlagosan 12 százalékkal növelt pénzt hozza, másodszor a januári, februári és márciusi különbözetet. De végül is kiket, milyen mértékben érint az emelés? Nagy Zsolt, a Népjóléti Minisztérium illetékes munkatársa elmondta: e juttatásokat összesen mintegy 640 ezren kapják - természetesen a rászorultságtól, indokoltságtól függően más-más mértékben. A nyugdíjszerű rendszeres szociális járadék emelése mintegy 177 ezer embert érint. Olyanokat, akiknek munkaképessége nagy mértékben megváltozott, nem rehabilitálható, s csak a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő felével rendelkeznek. Külön csoportot alkot a mintegy 14 ezer átmeneti járadékos. Ők is megváltozott munkaképességűek, de megvan az öregségi nyugdíjhoz szükséges munkaviszonyuk, és a nyugdíjkorhatárt öt éven belül elérik. Tizenkét százalékkal, illetve legfeljebb 28 800 forintra emelkedik az úgynevezett egészségkárosodási járadék. Ebben a megváltozott munkaképességű bányászok egy viszonylag szűk köre részesül. Mintegy 18 ezerre tehető azoknak a rokkantsági járadékosoknak a száma, akik 25. életévük betöltése előtt teljesen munkaképtelenné váltak; járadékuk a mostani 900 forintos emeléssel 8700 forint lett. A vakok személyi járadékának emelésére vonatkozó döntés azokra a 18. évüket betöltött személyekre is érvényes, akiknél a látáscsökkenés eléri a jogszabályban előírt mértéket, eddigi járadékuk viszont 4600 forint alatt volt. Az ilyen juttatásra jogosultak száma mintegy 27 ezer. A vakok rendszeres szociális segélyében azok a munkába nem állítható, 18. évüket még be nem töltött fiatalok részesülnek, akik nem képesek saját létfenntartásukra, és nincs olyan tartásra köteles házastársuk, aki gondoskodni tudna róluk. Az emelés azoknak a fiatalembereknek jár, akiknek a segélye eddig nem érte el a 4600 forintot. A felemelt házastársi, valamint házastárs utáni pótlékot azoknak postázzák, akiknek saját jogú nyugellátása nem éri el a jogszabályban meghatározott összeget, s a velük együtt élő házastárs az állandó özvegyi nyugdíjra jogosító életkort betöltötte. A pótlék akkor is jogos, ha a rokkantnak, valamint házastársának a nyugellátása, jövedelme nem haladja meg az özvegyi nyugdíj legkisebb ösz- szegét. Házastárs utáni jövedelem- pótlékra jogosult - a saját jogú nyugellátás összegétől függetlenül - az az öregségi vagy rokkantsági nyugdíjas, akinek a vele együtt élő házastársa megfelel a házastársi pótléknál előírt feltételeknek. E kategóriába együttesen 108 ezren tartoznak. Senkinek nem kell igényelnie az emelést - mondták a minisztériumban -, a társadalombiztosítás nyilvántartásában szereplők automatikusan megkapják azt. Cs. Benkő Judit Ha hétfő: Telemázli A Telemázli-show nézettsége immár a Daliáséval vetekszik. Csakhogy míg a péntekenként jelentkező teleregényben bosszankodunk Jockey trükkjei láttán, addig a televíziós szerencsejátékban legfeljebb akkor tesszük ezt, ha a játékos nyereménye megfeleződik, vagy kiderül - mint a hétfői show-játékban is -, hogy a lökdösődő nevű rezgőlabda által felborított bábu alatt ott lapul a több mint hétmilliót érő Jackpot. A hétfői Telemázli-show főnyertese Zsuzsa volt. Verpecz Istvánná lakóhelyén, Szalaszen- den lottóbizományos, szerencse- játékokat, köztük Telemázlit is árusít. Persze, mint sokan mások, ő sem volt képes ellenállni a kísértésnek, vett egy Tele- mázli-sorsjegyet. Mondhatni, ördöge volt, mert ezzel megnyílt előtte az a szerencsével kikövezett út, amelynek végén 240 ezer forint várta. Az Ásványráróról érkezett Erzsébet, Lakatos Józsefné, a Szabadesés játékon 30 ezer forintos indulótőkéjét úgy forgatta, hogy végül 75 ezer forint lett belőle, amelyet a Lökdösődőn további 50 ezer forinttal tetézett. Blum Miklós vállalkozó sikeres „üzletként” könyvelhette el el a Szerencsetölcsér játékban „vállalkozását”, amely 100 forint befektetés ellenében 60 ezret hozott neki a konyhára. És mázlija volt annak a három sorsjegytulajdonosnak is, aki a sorsoláson személyesen nem juthatott be a műsorba, de mindhármuk nevét kihúzták, és így 100 ezer forintot nyertek. Ők: Pong- rácz József (Budapest), Körösi Tünde (Isaszeg) és Perge Miklós (Miskolc). A következő heti Telemázli- show-ban mesés összeg, közel 10 millió forint várja a játékosokat. Ennyit ér ugyanis a Jackpot. A bűvös szám: 108 millió Azokra is mesés nyeremény vár, akik a héten a hatos lottóval kísértik Fortunát. A főnyeremény ugyanis 108 millió forint, vagy egy Álomotthon. Az ötös lottó rajongói viszont 122 millióban reménykedhetnek. Szerencsés esetben ennyi a jutalma annak a játékosnak, aki ezen a héten egyedül tippel helyesen. A Joker a hatodik héten 6 milliót fizet. A totó plusz 1 találatos szelvénye most 5 milliót ér, de figyelemre méltó a Góltotó 300 ezer forintos nyereménye is. (X) A hétfő este szerepelt telemázlisták Beiktatás. Miniszteri biztost neveztek ki a Velencei-tó és vízgyűjtő területe komplex vízgazdálkodási feladatainak koordinálására, összehangolt megvalósítására, köztük a turisztikai és természeti értékek megőrzésére. Kolossváry Gábort, akinek a megbízatása két évre szól, tegnap iktatták be hivatalába. Programfogalmazók. Előreláthatólag még a héten megkezdik az MSZP úgynevezett hajósi csoportja programjának elkészítését. Á megbeszélésen Nagy Sándor, Kosa Ferenc és Fedor Vilmos is részt vesz az első összejövetel házigazdája, Alföldi Albert mellett. A program tervezetét várhatóan két héten belül terjesztik a hajósi műhely egésze elé. Rosszallás. A Baloldali Ifjúsági Társulás helyteleníti a hat parlamenti párthoz közelálló ifjúsági szervezetek különmegál- lapodását. Véleménye szerint ugyanis a kirekesztettek rovására kívánják növelni az aláírók befolyását, s emiatt könnyen felborulhat a Gyermek- és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanácsban újabban kialakult szakmai együttműködés. Még tart a járvány. A múlt héten valamivel több mint 55 ezer influenzás megbetegedést jelentettek be, 24 százalékkal kevesebbet, mint ’az előző hét napban. A panaszosok 24,3 százalékát vették táppénzes állományba, 9,4 százalékuknál állapítottak meg szövődményt. Eddig összesen 400 ezren fordultak orvoshoz a fertőzés miatt, a járvány halálos áldozatainak száma pedig elérte a százat. Erzsébet téri Nemzeti. A Környezetvédelmi és Terület- fejlesztési Minisztérium szerint a budapesti Erzsébet téren kellene felépíteni az új Nemzeti Színházat. Ezt a szakmai véleményt terjesztik a kormány mai ülése elé is. A beruházás itt nem igényel számottevő területi előkészítést. Négymilliárdos befektetés. A következő öt évben 3,8 milliárd forintos befektetéssel kívánja bővíteni a gázhálózatot az ÉGÁZ Rt., s 70 ezer új fogyasztót akar bekapcsolni az észak-dunántúli térségben - mondta el Guillaume Bonho- ure, a társaság igazgatóságának elnöke rendkívüli közgyűlésüket követő sajtótájékoztatón szerdán Győrött. A közgyűlésen megválasztották a Gaz de France többségi tulajdonában lévő társaság igazgatóságát és felügyelőbizottságát. Az igazgatóság öt tagja francia, három magyar. A felügyelőbizottságban négy magyar és egy francia tag tevékenykedik majd.