Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)

1996-01-27 / 26. szám

6 Dünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1996. január 27., szombat Baranyai kitüntetettek a Magyar Kultúra Napján Keserű Ilona Pécsi Nemzeti Színház Fábián Anita (hátul), Bajomi Nagy György és Bacskó Tünde A chioggiai csetepaté című darabban fotó: Müller andrea Keserű Ilona Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész részére a magyar köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemérem Tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta művészi pályája elismeréseként a Magyar Kul­túra Napján. Keserű Ilona a kortárs ma­gyar képzőművészet egyik ki­emelkedő alkotója. A szakma először 1949-ben, a Nemzeti Szalon kiállításán figyelt fel rá, amikor még diákként vett részt a tárlaton. Pécsett született, de Buda­pesten, a művészeti gimnázi­umba járt, majd felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol eleinte Bencze László, majd Szó'nyi István volt a mes­tere, de az igazán meghatározó személyiség, aki erőteljes ha­tással volt szakmai-művészi fejlődésére, Martyn Ferenc volt, akivel főiskolai évei alatt is szoros kapcsolatot tartott. Pályájának fontos állomása volt az 1963. év, amelyet Olaszországban tölthetett, ahol közvetlen kapcsolatba került az európai művészettel. Résztvevője volt a Stúdió ’66 című, a fiatal generáció tö­rekvéseit reprezentáló, első zsűrimentes tárlatnak. 1983- ban a Műcsarnokban nyílt meg első gyűjteményes kiállítása. 1984-ben Munkácsy-díjat, 1989-ben Érdemes Művész ki­tüntetést, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemérem Tisz­tikeresztjét kapta. 1983-tól tanít Pécsett a Janus Pannonius Tudományegyete­men, ’91-től a Képzőművészeti Mesteriskolában, melynek egyik alapító professzora. 1992 óta tagja a Széchenyi Irodalmi- és Művészeti Akadémiának. Néhány hete a JPTE Művészeti Kar Képzőművészeti Tanszé­kének tanszékvezetője. Cs. L. A Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség pályázaton kívüli ní­vódíjával tüntették ki a nemrég 100 éves fennállását ünneplő Pécsi Nemzeti Színházat. Balikó Tamás, aki három éve igazgatja az intézményt, a díj­ról, az elismerésről a követke­zőket möndta:- Rendkívül fontosnak tar­tom a színház életében ezt a ní­vódíjat, hiszen a Kulturális Szövetség nem karitatív egylet, s ha így döntöttek, ahogy dön­töttek, az számomra azt jelenti, hogy a Pécsi Nemzeti Színház működését szervezetileg, pénz­ügyileg, üzletileg és nem utolsó sorban művészileg megalapo­zottnak látják. És ez azért nem mindegy, mert ha körülnézünk, sajnos azt kell konstatálnunk, hogy tényleg mennek tönkre színházak, folyamatos a csőd­helyzet, vagy ha az nem is, de az élet-halál harc. Ez a hangulat nagyon is meghatározza a munkát, s bizony nem is lehet csodálkozni, hogy jó, tartással rendelkező társulatok is bele­roppannak ebbe. Szerencsére, úgy tűnik, a pécsi társulat most jól funkcionál.- Azt gondolom továbbá ­folytatta a színigazgató -, hogy ez a nívódíj jelzésértékű kell legyen, már ami a későbbieket illeti. Az utóbbi három év mun­kájára, produkcióira hivat­kozva, azt hiszem, országos híre lett a Pécsi Nemzeti Szín­háznak, ám most már a gazda­sági dotációt is muszáj valami­képpen emelni, mert a huszon­negyedik órában vagyunk. Munkatársaink, művészeink arcpirítóan alacsony bérért ját­szanak estéről estére, egész va­lójukat adva ennek a szakmá­nak, s egyben a közönségnek. Nem állítom ugyan, hogy a pénz és a színvonal feltétlenül összefügg, hiszen rendkívül drágán, magas költségvetéssel is lehet lelketlenül és nívótlanul dolgozni (volt már rá példa!), ám azt mindenkinek be kell lát­nia, hogy egy bizonyos szint alatt lehetetlenség értékes munkát létrehozni. A pécsi színháznak minded­dig ez sikerült. Példa rá a ma is műsoron lévő Tizenkét dühös ember, Furcsa pár, Rokonok, A chioggiai csetepaté a prózai ta­gozat részéről; A sevillai bor­bély című opera; a felívelő kor­szakába lépő Pécsi Balett Cop­pelia, A kékszakállú herceg vára és Csodálatos mandarin előadásai; és a mindig telt ház előtt játszó Bóbita Bábszínház nem kizárólag gyerekeknek szóló műsorai. Harmincöt éve alakult meg a kórus fotó: löffler Gábor A 35 éves Komlói Munkáskórus Harmincöt évvel ezelőtt ala­kult meg a Komlói Munkáskó­rus. Idén, a Magyar Kultúra Napján nívódíjjal jutalmazta tevékenységüket a Pécs-Bara­nyai Kulturális Szövetség. A kezdetben dalárda jelleg­gel működő kórusban valami­kor bányászok énekeltek. Ma már azonban zömében peda­gógusok, diákok a tagjai. A kezdeti évek után Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy vette át a kórus irányítását, és nevelt olyan együttest, amely műso­rával bejárhatta Európa orszá­gait. Kétszer nyerték el a „Ki­váló együttes” minősítést, egyszer a „Szocialista Kultú­ráért” kitüntetést. Tavaly október óta Kópicz József tanár áll az énekkar élén. Bakos Gyula kóruselnök nagy eredménynek tartja, hogy a váratlan kamagyváltás után a kórus együtt tudott ma­radni. U. G. Pécsi Harmadik Színház A legnagyobb szakmai sikert Korniss Mihály Halleluja című darabjával aratták. Felvételünkön Héjjá Sándor, Újvári Zol­tán és Barkó György. fotó: Tóth László szereplő elismerést is az ő be­mutatójuk érdemelte ki. Legutóbb a Pécs-B aranyai Kulturális Szövetségtől a Ma­gyar Kultúra Napján nívódíjat vehettek át. Vincze János ren­dező ezt azért tartja fontosnak:- Ez. pécsi, baranyai elisme­rés, ami mindenképpen öröm­mel tölt el bennünket. Persze a legbüszkébb az előadásainkra vagyok, de az ilyen alkalmak jelzik, hogy talán annak a kö­zegnek is jelentünk valamit, ahol élünk. Az egy éve új szer­vezeti keretek között működő in­tézmény pedig reményeink sze­rint új perspektívát mutathat a színházi kultúrában. A Pécsi Kisszínházzal egye­sülve nemcsak befogadószín­házként, alternatív színházi műhelyként működik, de részt vesz az egyetemi oktatásban is, ahol a „C” szak elméleti és gyakorlati képzése is itt zajlik, illetve drámapedagógiai tanul­mányok folytatására is van le­hetőség. Februártól itt működik majd összevontan a Művész Örökmozgó és az egyetem Hu- szárik Mozija. A színház párt­fogol minden pécsi amatőr kezdeményezést is. H. I. Gy. Az egykori híres Nyitott Szín­pad szellemi örökségén jött létre tíz éve a Ságvári Endre Művelődési Házban a Pécsi Harmadik Színház. Az évtized alatt ez a fiatal műhely számos nagysikerű, s országosan is elismert produk­cióval jelentkezett, 1991. de­cemberében a gödöllői Stúdió és Alternatív Színházi Találko­zón a Halleluja című előadással a szakmai zsűri fődíját kapták. A Boldogtalanokkal a tavalyi XIV. Országos Színházi Talál­kozón taroltak a díjak között, a legjobb rendezés, a legjobb jelmez, és a legjobb női mellék­1 Futnak A Képek JEGYZET „Egy kis ágyban, egy kis szo­bában, egy Ids házban, egy kis faluban születtem, egy nagyon kicsi ország, Wales délkeleti sarkában.” így kezdődik Chris­topher Monger önéletrajzi re­génye, ez az iciri picin nagy mese Az Angol Aki Dombra Ment Fel De Hegyről Jött Le, amelyből most a szerző - kicsit megtoldva a történetet - filmet rendezett. Ez a hosszú cím va­lójában egy embernek, még­hozzá a főszereplőnek a neve. A játékos kelta fantázia ugyanis leleményesen jellemző ragadványnevekkel látta el a história színteréül szolgáló hegység lakóit. Az iszákost Flaska Evansnek hívják, meg­különböztetve például Kelká­posztabajnok Evanstől és az utolsó ítéletre készülő Világ­vége Evanstől, a kocsmárost Kanos Morgannek titulálják (ki tudja, miért), de van itt Tele­Csak azért is hegy a dombunk! fonfülke Williams, mert a né­pek emlékeznek rá, hol kezdő­dött egykor az illető földi pá­lyafutása, sőt lakik a települé­sen (figyelem, honfiak!) egy Mégwalesibb Mrs. Jones is. Nekem legjobban mégis a falu bolondjainak szerepét betöltő ikerpár tetszett e vonatkozás­ban: az egyik Tuskó Thomas, a másik pedig Tuskó Thomas Testvére (vagy fordítva). No de miért hívják hősünket annak a bizonyos angolnak (lásd fent)? Mert a falu határá­ban emelkedik egy hegy, a ki­mondhatatlan nevű Ffynnon Garw (talán: flájnon grú), az első walesi hegy, amit Anglia felől érkezve megpillant a ván­dor, ha netán erre támad vándo­rolni kedve. Ott kezdődik Wa­les. 1917-ben, mikor történe­tünk játszódik, két angol térké­pész (az egyik: hősünk) azzal a feladattal érkezik a faluba, hogy mérjék meg a hegy ma­gasságát. Kiderül, hogy 984 láb magas. Amit a walesiek rend­kívül felháborítónak találnak. Merthogy egy korabeli szab­vány szerint csak és kizárólag az ezer láb feletti magaslatok számítanak hegynek, ami ennél alacsonyabb, az csupán domb lehet, s mint ilyen rá sem kerül az országos térképre. Ha pedig ott nincs hegy akkor Wales sincs, csak Anglia. Az pedig nem mindegy. Valamit ki kell hát találni. Elvégre azon a nyavalyás ti- zenvalahány lábon nem múlhat a walesi nemzeti büszkeség. Hogy mit? Erről szól ez a ked­ves, barátságos-otthonias leve­gőjű film, amely a régi jó vígjá­tékok bölcs humorát idézi. Időnként, a film legjobb pilla­nataiban, mintha egy Mik- száthba oltott Dylan Thomas- novella ’ elevenedne meg előttünk, valahol a jó palócok és a kölyökkutya-ciklus között. Igen rokonszenves, ahogy az elbeszélés az iróniát váltogatja a pátosszal, a groteszk humort a realista életképpel. És jók a szí­nészek is: Hugh Grant, aki szo­kása szerint egy megnyerőén félszeg angolt játszik, a cardiffi Bettyt alakító Tara Fitzgerald, s főként a Méregzsák-ból ismert Colm Meaney, aki ezúttal is ki- csattanóan hiteles figurát te­remt. Egyszóval ezt a dombot (vagy hegyet?) érdemes meg­mászni. Nagy Imre Tejó ég, heggyé nőtt a domb! \ 4 f A *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom