Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)

1996-01-26 / 25. szám

8 Diinántúli Napló Közélet 1996. január 26., péntek Kárpótlás négy év tükrében A családtagokkal együtt az or­szág népességének egyharma- dát érintette a személyi, illetve vagyoni kárpótlás - nyilatkozta az MTI-nek Marczelly Gusz­táv. Az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal általános elnökhelyettese annak kapcsán tájékoztatta a távirati irodát, hogy a hivatalban elkészült a kárpótlási folyamat eddigi négy évének főbb adatait tar­talmazó összeállítás. Marczelly Gusztáv utalt arra, hogy a kárpótlási folya­mat első lépcsője - az úgyne­vezett első vagyoni kárpótlási törvény alapján - lényegében a nyugdijkiegészítés volt. Ennek eredményeként több mint 315 ezren részesültek nyugdíjeme­lésben. Az Országgyűlés 1992-ben alkotta meg a máso­dik vagyoni kárpótlási tör­vényt, majd a politikai üldö­zöttek - az életüktől és sza­badságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak - kárpótlásáról szóló törvényt, továbbá rendelkezett a nemzeti gondozási díjról, valamint a kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról. A volt politikai üldözötteket érintő törvény alapján 360 ez­ren adtak be kárpótlás iránti kérelmet az eredetileg meg­szabott határidőig. Az Ország- gyűlés két évvel később újabb lehetőséget biztosított a kár­pótlásra jogosultaknak. Ebben az egyhónapos időszakban 76 ezren nyújtották be igényüket. Ekkor, a vagyoni kérelmekkel együtt csaknem 600 ezer új ügyirat érkezett a hivatalba. 1995 végéig összességében csaknem valamennyi kérelmet elbírálták első fokon. A hiva­talban felkészültek több mint 40 ezer volt munkaszolgálatos kérelmének felülvizsgálatára. Ezek részben a korábbi, rész­ben pedig az 1994. évi pótló­lagos beadási időszakból származnak. Az Alkotmánybí­róság 1995. februárjában ho­zott határozatában mondta ki, hogy valamennyi munkaszol­gálatosnak jár kárpótlás. Marczelly Gusztáv szerint ha az előbb említett törvény módosítását elrendelő jogsza­bály megszületik, annak ha­tályba lépését követően a hiva­tal előreláthatólag 8-ip hét alatt elvégzi az új jogszabály végrehajtásából adódó, a mun­kaszolgálatosok ügyeivel ösz- szefüggő feladatokat, függet­lenül attól, hogy itthon vagy külföldön él a kárpótlásra jo­gosult személy. Az elnökhe­lyettes tudomása szerint ugyanis nincs szó semmiféle különbségtételről. Marczelly Gusztáv elmondta, hogy az elmúlt év végéig meghozott kárpótlási jegyes határozatok címletértékben meghaladják a 130 milliárd forintot. A hivatal összesen több mint 1 millió 800 ezer jogosult részére álla­pított meg különböző összegű kárpótlást. Az 1992. évi XXXII. és a pótbeadási tör­vény alapján - családtagjaik elvesztése után - hozzátarto­zóként 1150-en kaptak kárpót­lást, készpénzben. Ennek együttes összege meghaladja az 540 millió forintot. Több mint 30 ezren része­sültek egyösszegű kárpótlás­ban. A hivatal abban az eset­ben hozott ilyen határozatot, ha 30 napot meghaladó, de fél évet el nem érő idejű volt a jogtalan szabadságelvonás. Ilyen esetekben a kárpótlás készpénzes és átalány-jellegű volt. Ez az összeg meghaladja a 680 millió forintot. Havi élet­járadék formájában a kárpót­lási folyamat során több mint 59 ezren részesültek kárpót­lásban, illetve ennyien kapnak havi életjáradékot, átlagosan négy ezer forint körüli összeg­ben. Nemzeti gondozási díjat eddig csaknem 3100-an kap­tak. Ilyen ellátás - a törvény­ben meghatározott feltételek alapján - továbbra is kérel­mezhető. Az igényléshez szükséges adatlapot az OKKH budapesti ügyfélszolgálatánál lehet beszerezni. Marczelly Gusztáv végül arról szólt, hogy kárpótlási je­gyekkel az I. (szövetkezeti) földalapból - 21.500 árverésen - csaknem 562 ezren szereztek földtulajdont. A II. (állami) földalapok értékesítése jelen­leg is tart, az árverések várha­tóan az év első felében feje­ződnek be. Ebben a kategóriá­ban - 1995 végéig - az árveré­sek száma meghaladta a kétez­ret. Ennek során több mint 44 ezren jutottak földtulajdonhoz. Több mint 30 ezren részesültek egyösszegű kárpótlásban Budapesten van a központ „Hamiskártyások” Az elmúlt év végén riadót fújt az osztrák rendőrség. Sorozat­ban érkeztek feljelentések, hogy hitelkártyákra illetéktele­nek vásároltak nagyobb téte­lekben. A bécsi rendőrség ed­digi tapasztalatai szerint a hi­telkártyákat fosztogató banda jól szervezett nemzetközi bűn- szövetkezet, mely hatalmas összegű bevásárlásokat hajtott végre. A banda központja és vezérkara - állítják az osztrák kriminialisták - Budapesten van. Stílusukra jellemző az egy­más közötti konspiráció és a szinte tökéletes belső hierar­chia. Mindenki csak a rábízott részfeladatot végzi, közvetlen kapcsolat csak az együtt dolgo­zók között van. Az utasítások a főnktől mindig telefonon ér­keznek, a megszerzett áru és a honoráriumok átadása is kons- pirált módon történik. A Buda­pesten ellopott hitelkártyát képkocsival azonnal Bécsbe vi­szik és rádiótelefon segítségé­vel utasítást adnak a banda osztrák fővárosban várakozó tagjainak a kiválasztott áruk megvételére. Az eddig ismertté vált mód­szer a következő: mielőtt a lo­pott kártyával rendelkező elkö­vető belépne egy osztrák üz­letbe, a nála lévő igazolványo­kat átadja a bűntársának. Ezt a „trükköt” azért találták ki, hogy lebukás esetén nehezebbé te­gyék a hatóság számára a sze­mélyazonosság megállapítását. A bevásárlásokat végző „al­kalmazottak” egyébként alig ' tudnak valamit a banda főnőké­ről, csak a hangját ismerik. Az egyik bécsi ékszerész, amikor gyanút fogott, hogy a bandához tartozó férfi lopott hitelkártyá­val vásárolt nála, kiszaladt az üzletből, hogy megfogja az ille­tőt. Látta, amint beugrik egy közelben várakozó gépkocsiba. Elébe állt, a járműnek a gépko­csi vezetője azonban teljes gázt adott. Az ékszerész csak a leg­utolsó pillanatban tudott elug- rani. A lopott hitelkártyákat csak néhány napig használják a bű­nözők, s ügyelnek arra, hogy ne lépjék túl a fedezetet. A bécsi rendőrség értesülései arra val­lanak, hogy a banda tagjai - fel­tehetően megfizetett zsebtolva­jok - Budapesten, a Váci utcán és környékén, a sétáló utcákon „szerzik be” az értékes karton­lapokat. Ezután átadják a meg­bízónak, majd a gyorskocsival rendelkező futár máris viszi a hitelkártyát Bécsbe, s néhány órán belül - még mielőtt a banki letiltás megérkezhetne - a megbízottak már vásárolnak is vele. A hitelkártyás trükköket azonban nemcsak a magyaror­szági bűnözők kedvelik. Bécs belvárosának nyomozói jelen­leg nagy erővel keresnek egy 54 éves férfit, bizonyos Gen- rich Z-t. Az illető hitelkártyák ellopására specializálta magát. Éjszakánként belopózkodik a belváros elegáns szállodáiban a szobákba, s az ott alvó vendé­gek zsebeiből kiemeli a hitel­kártyákat. A kár, amelyet a hitelkártya- maffia ez ideáig az osztrák fő­városban okozott, a bécsi Biz­tonsági Hivatal becslése szerint milliós nagyságrendű. Dr. Cza­pek, a leopoldstadti rendőrség hitelkártya szakértője emlékez­tetett: éppen három esztendeje bukott le négy hongkongi brit állampolgár, aki hamisított hi­telkártyákkal manipuláltak, ék­szereket vásároltak és pénzt vettek fel a bankokban. Ezt a társaságot akkor elfogták és jogerősen elítélték. A most te­vékenykedő banda azonban még szabadlábon van. H. K. Űj pécsi akadémikus Dr. Szolcsányi János Amióta a 1920-as évek óta lé­tezik orvosegyetem Pécsett, sorrendben tizennyolcadikként a Magyar Tudományos Aka­démia levelező tagjává válasz­tották a legutóbbi közgyűlésén dr. Szolcsányi Jánost, a POTE Gyógyszertani Intézetének pro­fesszorát. Szolcsányi János 1962-ben végzett Szegeden, 1970 óta dolgozik jelenlegi munkahe­lyén, végigjárva a ranglétra minden fokát. Hosszabb ang­liai, amerikai és német tanul­mányutak és hazai kutatások eredményeképp 1987-ben lett az orvostudományok nagydok­tora, 1990-től egyetemi tanár. ‘ Az új akadémikusnak termé­szetesen korábban is szoros kapcsolatai voltak a legfőbb magyar tudományos intéz­ménnyel. 1990-től a MTA sza­vazati joggal nem rendelkező tanácskozó tagja lett, majd ta­valy választott köztestületi tag. (Az MTA-nak egyébként 200, 70 évnél fiatalabb aktív tagja lehet.) Szolcsányi János elmondta, azon túl, hogy tudományos pá­lyáján személyes motivációt is jelent az akadémiai tagság el­érése, mint legfőbb célkitűzés, ez a státusz fontos1 a Gyógy­szertani Intézet és közvetve a POTE jövője szempontjából is.- Bár az egyetemek ma már autonóm testületek, tudomá­nyos és szakmai téren, azt hi­szen, továbbra is összefogó fó­rum marad az Akadémia, leg­inkább talán az informálás terü­letén. Az is jó és fontos, hogy az MTA támogatásával tan­széki munkacsoportok jöhetnek létre, épp január 1-jével indult a három éves ciklus.-Az egyetem és az MTA kapcsolata a jelek szerint kielé­gítőjelenleg?- Azt hiszem, igen. A kö­zelmúltban fellobbant vita sem az Akadémia ellen, sokkal in­kább az egyetem érdekében folyt. Mintha az egyetemeken folyó tudományos kutatási te­vékenységet nem méltatták volna eléggé, s ez szülte azt a nézetet, hogy meg kell ingatni az MTA monopolpozícióját. Úgy vélem, épp pl. a tanszéki támogatások bővítése is azt jelzi, hogy az MTA-n belül is felismerték a plurális támoga­tottság szükségét, másrészt nem hinném, hogy egy meggyengült Akadémia hasznos lett volna, mondjuk, a POTE számára.- Hogyan tovább a pályán, immár akadémikusként?- A tudományos célok szempontjából nincs változás. A helyzet az: míg egy gyakorló orvos minden nap közvetlen visszacsatolást kap a munkájá­ról, a tudományos kutató csak annak örülhet, ha látja, gyako­rolt valamilyen hatást a nem­zetközi kutatási irányokra, s nem csak ő hiszi fontosnak azt, amit csinál. Nem is az a kérdés, mit csináljak, hanem, hogy mit ne. Vagyis meglátni azt, mi a leglényegesebb, mi hoz új in­formációt. Mindezt persze csak úgy lehet csinálni, ha komolyan van szó kutatásról és minőség­ről: enélkül ugyanis nincs egye­tem. Nem hallgatói-oktatói arányról meg óraszámokról kel­lene beszélni, hanem arról, hogy az egyetemi oktatás nem tankönyvekből való felkészü­lés, hanem kutatásokon alapuló friss tudás átadása. E téren sze­rencsém van, hiszen a gyógy­szertan valóságos beszélgetés a természettel, s külön előnye, hogy szerény körülmények kö­zött, ám nyitott szemmel is le­het eredményeket elérni. M. K. A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság Értesítője Magyarnak maradni Nincs csábítás Szabó János, az FKGP orszá­gos főtitkára cáfolta, hogy a Kisgazdapárt sorra csábítaná el az MDF-képviselőket. Az FKGP sajtótájékoztatóján Gyimóthy Géza az élelmiszer- piac összeomlásáról beszélt, és felszólította a kormányzatot, hogy intézkedésekkel akadá­lyozza meg a disznóhús és a kenyér bolti árának emelését. Horváth Béla az M3-as autó­pályán tervezett díjszedés ellen emelte fel a szavát, s kifogá­solta azt, hogy az autópályák­hoz csatlakozó úthálózat, va­lamint a városi utak fejleszté­sével a kormányzat nem fog­lalkozik. Szabó János az ön- kormányzatok támogatásának növelésére azt a javaslatot tette, hogy az 1996-os év má­sodik felétől az előző év szja- számai alapján állapítsák meg a támogatás mértékét. Magyarnak lenni nem érdem és nem fátum, nem dicsőség és nem istencsapás, egyszerű ténykörülmény. Nyelvészeti vizsgálatok bizonyítják, hogy az újszülött gyermek a világ bármely nyelvét képes elsajátí­tani két-hároméves korára. Az édesanya és a féltő-óvó családi környezet a világ ezerötszáz nyelvéből éppen egyet használ, s ebbe, ennek hagyományába, kultúrájába és gondolkodás- módjába nő bele az új ember, - és innen kezdve már a sorsáról is szó van. Mert ha történetesen a ma­gyar ez a nyelv, akkor a tria­noni határokon belül egyszerű a folytatás, ugyanezen az ismert nyelven beszél a gyermekor­vos, az óvónéni, a rendőr bácsi és a cukorkák felett rendelkező boltoskisasszony, később ezen káromkodik az őrmester, ezen szól az anyakönyvvezető, s ezen ad tanácsokat a bába . .. Más a helyzet a határokon kívül. Ott idegen nyelven szól minden hivatal, a lakásajtónál végetér az anyanyelv minden- hatósága, ott a helytállás a má­sodik-harmadik nyelv sikeres használatán múlik, ott vállalás és erőpróba - magyarnak ma­radni. Összefogás, összetartás, közösség kell hozzá. Ilyen kö­zösség a bukaresti Petőfi Műve­lődési Társaság, amelynek 1995-ben jelent meg az 1991- 93 közötti időszakról beszá­moló értesítője a magyar Műve­lődési és Közoktatási Miniszté­rium támogatásával. A 196 oldalas kis köny­vecske közli a társaság alap­szabályát, a tagok névsorát, az intéző bizottság beszámolóját, pénzügyi elszámolást és gazda­gon dokumentált kutatási eredményeket a bukaresti ma­gyarság múltjáról. Olvashatunk dióhéjba szorított kis emléke­zéseket, emlékeztetőket a kul­turális rendezvényekről, ame­lyeken tudományos előadások hangoznak el az aktuális évfor­dulókról, az AIDS-ről, a világ energetikai problémáiról, az őshazakutatás kérdéseiről, a ho­lográfiáról, a vállalkozások be­indításának nehézségeiről, a mesterséges nyelvekről, Szent Gellért életérój, a keresztény­demokrácia alapelveiről és így tovább ... Petőfi Házban hétfő esténként összejövő emberkö­zösség magyarul beszélget a vi­lág aktuális dolgairól, és köz­ben élénk figyelemmel kíséri a román világváros többi magyar intézményét: a magyar óvodát, az Ady Endréről elnevezett magyar iskolát és gimnáziumot, amelynek száz éves (!) múltjá­ban a nemzetiségi politika min­den tévútja és a megmaradás minden hősiessége mint tükör­ben megtekinthető: a Bukaresti Állami Egyetem Hungarológia Tanszékét, amely - dr. Molnár Szabolcsot a tanszék tanárát idézve - „a magyar kultúra ke­leti bástyájának” tekinthető. A figyelem kiterjed a lazáb­ban kapcsolódó, nemcsak buka­resti hatáskörűnek tekinthető református központra, a Calvi- neumra, ahol az ökumené igazi szellemében nem csak a refor­mátusok számára van mindig nyitva az ajtó, nyomon követik a Kriterion Könyvkiadó tevé­kenységét, a romániai magyar újságok munkáját és folytathat­nánk a végtelenségig a sort. Tartalmaz még a kiadvány ti­zenkét oldalnyit Domokos Géza író 1981 és 84 között a rádióban elhangzott jegyzetei­ből Bukaresti Napló címmel. Tanulságos, tanúságos váloga­tás a nehéz esztendőkről. Természetesen nemcsak örömökről és a múlt nehézsége­iről szól a könyv, többször elő­kerül a jelen idő legnagyobb gondja: a művelődési házak, hasonlóan a magyarországi helyzethez, maguk kénytelenek előteremteni működési költsé­geiket, a Petőfi Ház vezetősége is kihasznál minden lehetősé­get, ami pénz hozhat a kasz- szába, és a maroknyi magyar­ság rendezvényei nem ebbe a kategóriába tartoznak ... Hasznos, értékes könyvet mutathatok be az olvasóknak, mert nekünk, idehaza tudnunk kell: milyen nehézségekkel küzdenek kisebbségi helyzetbe szorult véreink, erőnkhöz mér­ten segítenünk kell őket. Krebsz János 1 j i

Next

/
Oldalképek
Tartalom