Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)
1996-01-26 / 25. szám
6 Dlinántúli Napló Magazin 1996. január 26., péntek Billy Gatesnek vetélytársa van Tinédzser a nagymogul Az amerikai számítógépes zseniről, Billy Gatesről mondják, hogy tizenéves korában lett multimilliomos, de ő ma már „meglett férfi”, aki húsz év alatt Microsoft néven szoftver-világbirodalmat épített fel. Az amerikai üzleti életben egyébként sem ritkaság a tőzsdére született, vagy iskolai fagylaltárusként induló üzleti csodagyerek. Németországban viszont, ahol az üzleti életet még jobb időkben is a fölös óvatoskodás jellemezte, egy 19 éves nagyvállalkozó akkora szenzáció, hogy arra a kancellári hivatalban is felfigyelnek. Amikor az ősszel Kohl kancellár ázsiai körúton járt, néhány német nagyvállalkozás vezetőjét is magával vitte, köztük a tizenéves Lars Windhors- tot is, aki éppen az ázsiai piacon tanúsított bátorságával szerezte negyed milliárd márkás vagyonát. Ázsiában a német vállalkozók különösen tartózkodóan viselkednek, így Kohl nem is titkolta, hogy a tinédzser mogul magatartását tartja példamutatónak. Miközben Larsot a német sajtó „tejfelesszájú milliomosnak”, „csíkos öltönyös Barbie-babá- nak” csúfolta, a kancellár felkérte őt, hogy ismertesse a vietnami üzletemberekkel a német tőke ázsiai terveit. Volt mit mondania. Egyebek között bejelentette, hogy Windhorst Tower néven 120 millió márkás felhőkarcoló építésébe kezd Ho Si Minh városban. A Brémától délre, egy Rahden nevű faluban született Windhorst abbahagyta egyetemi tanulmányait, hogy folytathassa az üzletet, melyhez apjától kapott kezdőtőkét. Ti- zennégyévesen kezdte első vállalkozását, de tízéves korától naponta elolvassa a német üzleti élet legfontosabb lapját, a Handelsblattot. Igaz, az iskolát 16 évesen otthagyta, de főként azért, hogy üzleti ügyeit bonyolíthassa. Ma már Merce- desen és helikopteren közlekedik, de fogadásokra nem jár. Tavaly áprilisban volt legutóbb moziban, az italok közül egyedül a sörös kólát kedveli. Változatlanul a szüleivel lakik, s azt állítja, hogy a lányokra sincs ideje. Vállalkozói karrierjét tőzsdézéssel kezdte, később komputerprogramokat írt és adott el, illetve számítógép-javítóműhelyt rendezett be szülei garázsában. Vagyonát az utóbbi években szerezte ázsiai üzleteken, melyek közül persze nem mindegyik jön be. Amikor például víztisztító berendezéseket próbált eladni Kínában és más ázsiai országokban, rá kellett jönnie, hogy az új ázsiai piacokon még nem kapkodnak utánuk. Hong Kong-i településfejlesztési vállalkozásához, a vietnami felhőkarcoló építéshez mégis könnyen talált működő tőkét, mert húsz német banknál vehet fel hiteleket. S ma már úgy áll a helyzet, hogy amikor a német vállalkozók nagyobb ázsiai tranzakciókra készülnek, tanácsért a 19 esztendős Windhorsthoz fordulnak. Műholdas telefon - A Comsat Corporation nemrégiben mutatta be a Planet elnevezésű hordozható műholdas telefonját, amelyen a vüág minden pontjára lehet telefonálni. Az ára várhatóan nem éri el a 3 ezer dollárt. Kilenc antiatom született Írországban is volt római uralom Szalmonellás fogyókúra Minden rosszban van valami jó, még a rossz ételben is, persze csak ha kellően kövér a szalmonellával fertőzött falatok fogyasztója. Történt, hogy a 29 éves Karen Mclnulty az étellel együtt mérgezést is kapott a vendéglőben, méghozzá olyan súlyosat, hogy egy hétig kórházban nyomta az ágyat és két hónapon át volt keresőképtelen. A hölgy a salmonella fertőzéstől igencsak mérges lett az étteremre és beperelte, a bíróság pedig 3 700 font kártérítést ítélt meg neki. A vendéglő tulajdonosa sajátos érvvel akarta elhárítani a büntetést kifizetését. Mint mondotta: a hölgy túlsúlyos volt és a 8,5 kilogrammnyi súlyvesztés, amelyet az étel- mérgezésnek „köszönhet”, egyértelműen előnyére vált. A Reuter szerint azonban Edinburgh-i fellebviteli bírósága nem adott igazat a szalmonellás fogyókúráztatónak, és elutasította a vendéglős fellebbezését. így mulat egy ománi úr Több mint 800 ezer dollárért hozatta országába a BBC Filharmonikusokat az ománi szultán. A zenekar január elején az ománi forradalom 25. évfordulójának tiszteletére játszott a szultánságban. Az ügy érdekében az uralkodó a 101 zenésznek még magánrepülőgépét is rendelkezésre bocsátotta, s olyan szállodát biztosított számukra, amelyet egyikük a „szédítő luxus” kifejezéssel jellemzett. Mint a brit The Guardian úja, két koncert után a muzsikusok ajándékot kaptak: a két karmester mindegyikének például a szultán 12 ezer dolláros karórát ajándékozott. Az ötnapos tartózkodás alatt a patinás zenészcsapat az ománi himnuszt is újra lemezre játszotta - idézi a lapot az AFP. Erre már nagy szükség volt, hiszen a jelenlegi szultán apja negyven évvel ezelőtt tönkretette a himnusz egyetlen lemezfelvételét: az öreg szultán egyszerűen ráült a lemezre. Több évszázados történelmi hiedelem látszik megdőlni Írországban, ahol az eddigi tétellel ellentétben a jelek szerint mégiscsak megvetették lábukat a római légiók. A londoni The Sunday Times beszámolója szerint a dublini Nemzeti Múzeum archeológusai már egy évtizede vizsgálják egy ősi tengerparti katonai létesítmény maradványait a jelenlegi fővárostól északra, s pontosan tudják, hogy jelentős római erődrendszerről van szó, felfedezésüket azonban mindeddig titkolták. Az eddigi ír történelemfelfogás szerint csak Britannia hódolt be a római igának, az ír szigetre nem jutottak el a megszállók. A szakértők által az évszázad egyik legfontosabb régészeti felfedezésének tartott lelet tanúsága szerint azonban ez az elmélet nem tartható: az előásott maradványok alapján biztosra vehető, hogy a rómaiak legalább hat évtizedig, 79 és 138 között katonai erővel voltak jelen Írországban is. Mindez - az oxfordi és a dublini egyetem megszólaltatott professzorai szerint - megmagyarázza az ír szigeten itt-ott eddig is rendszeresen fellelt római emlékek eredetét: ezekről eddig azt tartották, hogy kereskedelem útján kerültek az országba. A lassan képpé ösz- szeálló mozaik azonban azt mutatja, hogy Írország keleti partvidékének zöme annak idején közvetlen római befolyás alatt állt. Vegetáriánus lesz a pisztráng? Génmanipuláció segítségével vegetáriánus pisztrángokat akarnak kitenyészteni finn kutatók. A csak növényi tápanyagokkal táplálkozó pisztrángot a tenyészetekben így olcsóbb lenne etetni. A pisztráng általában a víz felszínére jutó rovarokkal táplálkozik, ezért a finn kutatók nem szeretnék teljesen növényevővé változtatni. A génmanipulációval együtt is megpróbálják a pisztrángokat olyan normálisnak tenyészteni, amennyire ez lehetséges. Grafomán angolok ő Királyi Felsége Postájának 350 éves fennállása óta nem írtak annyi karácsonyi és újévi üdvözlőlapot az angolok, mint most. Számuk elérte az 1,9 milliárdot, s ez azt jelenti, hogy hetvenmillióval haladta meg a tavalyi meny- nyiséget - jelentette az AFP. A brit posta ezért első ízben volt kénytelen külön szolgáltatást bevezetni a 29 000 tonnányira becsült üdvözlőlap „eltüntetésére”. Készült egy másik - tisztán elméletinek tartott - számítás is, amely szerint az 58 millió brit állapolgár mindegyike 32 karácsonyi és újévi üdvözlőlapot kapott az idén. Azért elméleti ez a számítás, mivel egyetlen címzettnek, a Mikulásnak 750 000 levelezőlapot kézbesített a brit posta . . . Antianyag atomjait állította elő az elemi részek fizikájával foglalkozó Európai Laboratórium (CERN) nemzetközi kutató- csoportja Genfben. Ä nürnbergi Walter Oelert vezetésével dolgozó csoport xenongáz atomjait bombázta antiproton-sugárral, s a mérési adatok egyértelművé tették, hogy a másodperc negyvenmilliomod részéig létezett kilenc antihidrogén-atom. További két atom létrejötte valószínűsíthető, de nem bizonyos. Az „antianyag” - vagyis negatív töltésű anti-protonok körül keringő pozitív töltésű anti- elektronokból (úgynevezett pozitronokból) álló anyag létezésére Paul Dirac francia fizikus számításai hívták fel a figyelmet 1931-ben. Hamarosan találtak olyan, részecske-detektor által készített felvételt, amelyen egy elektron pályája „az ellenkező” irányba tért el - korábban ezt egyszerűen mérési hibának tekintették volna, ám kiderült, hogy a Földet folyamatosan elérő kozmikus sugárzásban pozitronok is kimutathatók. Az anyag és az antianyag részecskéi találkozáskor kölcsönösen megsemmisítik egymást, miközben jelentős mennyiségű energia szabadul fel. Pozitronokat és negatív töltésű protonokat laboratóriumban már jó ideje elő tudnak állítani, de mindezidáig nem sikerült egységes atommá összekapcsolni őket, s továbbra is nyitott marad az ennél jóval nagyobb antiatomok létrehozásának sokkal nehezebb problémája. Halál a Met színpadán Előadás közben érte a halál a New York-i Metropolitan opera színpadán Richard Versalle tenoristát -jelentette az AP. Leos Janacek cseh zeneszerző egy 1926-ban komponált és ritkán játszott operája bemutatójának első felvonása közben a 63 éves Versalle éppen azt énekelte, hogy „Csak addig élhetsz ...” amikor leesett egy létráról és három métert zuhant háttal lefelé. Az örök ifjúságot biztosító elixir körüli bonyodalmakat taglaló cselekmény közben az ügyvédbojtárt alakító operaénekes okmányok után kutatott a létrán állva, amikor a szerencsétlenség bekövetkezett. A tenorista kevéssel kórházba szállítása után elhunyt. Halálát feltehetően szívroham okozta. Az előadást nem folytatták. Repülő csészealj vagy valami más? A Vanuatui Köztársaság fölött többen, köztük két pilóta is, repülő csészealjat véltek látni az elmúlt napokban - jelentette az AFP a Vanuatu Weekly című magazinban megjelent írásra hivatkozva. Szemtanúk elbeszélése szerint az éjszaka beálltakor egy „vörös és narancssárga színű” tárgy volt látható hét-nyolc percen át, amint „hihetetlen sebességgel” haladt át az égbolton. A szemtanúk egyike, a Vanair légitársaság új-zé- landi pilótája szerint az észlelt tárgy nem lehetett széthullott műhold darabja. A pilóta azonnal kapcsolatba lépett a főváros, Port Vila és a közeli Nandi repülőterének irányítótornyával, s azt a választ kapta, hogy az adott időben nem tartózkodik repülőgép a térségben. Egy Vanuatun szabadságát töltő kanadai pilóta, aki szintén észlelte a jelenséget, elmondta, hogy az ismeretlen tárgy az égbolt déli részén jelent meg, majd nyugatnak fordult, mielőtt eltűnt volna a láthatáron. A kanadai pilóta lehetségesnek tartotta ugyanakkor, hogy az amerikaiak valamilyen új szerkezetet próbáltak ki, s ebben az esetben nem lehet eldönteni, hogy valóban ufót láttak-e Vanuatu fölött. A Vanuatu Weekly fényképet is közölt a titokzatos jelenségről. A képen fazékhoz hasonló tárgy látható, amint elhalad a tenger fölött. Vízvár, Bélavár, Heresznye községek Önkormányzatai a tulajdonukban lévő víziközmű koncessziós ■ üzemeltetésére ■ 1 pályázatot hirdetnek 1 A pályázat benyújtási határideje: 1 1996. március 26. A pályázatokat a következő címre kérjük benyújtani: Vízvár Község Önkormányzata 7588 Vízvár, Szent István u. 8. (27081) 0LLAND BÚTORBOLT 7632PÉCS, SIKLÓSIIJT70. TEL: 72/410-052 7622 PÉCS, CMDERYU. 6. Tel: 72/226-622 (BUSINESS CENTER) ÚJABB ÁRUKÉSZLETTEL VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT Ingyenes pénzügyi tanácsadás a Cenzor Bróker Kft. irodáiban! Valutában vagy forintban tartsuk a pénzünk? Milyen betéti konstrukciót kínálnak a bankok? Mennyi a tényleges hozam a befektetésnél? Milyen garancia társul a befektetéshez? A kiválasztott befektetés hol érhető el? És ahol a fenti kérdésekre választ kaphat: Cenzor Bróker Kft. Pécs, Tímár u. 4/a. tőzsdei vagy készpénzes adásvétele. Tel./fox: 72/324724,210-974 i J i á i 4 Párizsi tavaszi modell - A Christian Dior divatház modellje Gianfranco Ferre terve alapján készült. Az estélyi ruha már az idei tavaszi-nyári kollekció darabja.