Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)
1996-01-21 / 20. szám
1996. január 21., vasárnap Magazin Mántúli Napló 7 Halálos fenyegetés Madonnának Öt vádpontban találták bűnösnek azt a férfit, aki Madonnát azzal fenyegette, hogy átvágja a torkát, ha nem megy hozzá feleségül. Az esküdtszék Robert Dewey Hoskins perében kimondta: bűnös három vádpontban azért, mert megfenyegette, és egy vádpontban azért, mert megtámadta a popsztár testőrét. A bíróság tíz évi börtönre is ítélheti a férfit. A sztár csak azután volt hajlandó a bíróság előtt tanúskodni, hogy a bíró letartóztatással fenyegette. Azt mondta: fél, mert Hoskins többször behatolt a lakásába. Kártérítés pandaharapásért Egy kínai bíróság 37 118 jüan (mintegy 650 ezer forint) kártérítést ítélt meg egy fiúnak, akit feldühödött panda harapott meg. Mint a kelet-kínai Csöcsi- ang tartományban lévő Hucsou város bírósága közölte, a kilencéves kárvallott két gyerektársával bemászott az állatkert pandaketrecébe, hogy az állatokkal játsszon. Ott azonban nem fogadták szívesen őket. Az egyik feldühödött panda a fiú bal lábába harapott. A látogatók hiába kiáltottak segítségért, végül ők maguk szabadították ki a gyereket. A lábát ért harapás nyomorékká tette a fiút. Főzzünk változatosan! Önálló ételnek és köretnek is finom a tepertős galuska. Hozzávalók: 40 deka liszt, 20 deka tepertő, 2 tojás, 1 deci tej, 2 deci tejföl, 1 fej hagyma, olaj, 5 deka sajt, só, őrölt bors. A finomra darált tepertőt elkeverjük az egész tojásokkal, a tejjel, végül a sózott, borsozott liszttel. Annyi vizet adunk hozzá, hogy közepesen lágy galuskatésztát kapjunk. Forró sós vízbe szaggatjuk és addig főzzük, míg a galuskák a víz színére feljönnek. Egy nagy fej hagymát felaprítunk, olajon puhára dinszteljük, elkeverjük 2 deci tejföllel. Fűszerezhetjük paprikával, snidlinggel vagy apróra vágott kaporral. Ebbe a fűszeres, tejfölös szaftba szedjük bele a hideg vízzel leöblített galuskákat. Tűzálló tálba téve reszelt sajtot szórunk a tetejére, és sütőben 4-5 percig átforrósítjuk, de nem pirítjuk. Tepsis tepertős. Egy kiló krumplit meghámozunk és nyersen karikára vágunk. Megszórjuk sóspaprikás liszttel, jól összerázzuk, hogy mindenütt fedje a krumpliszeleteket. Egy tepsit jól kizsírozunk, s a lisztes krumplikat szorosan egymás mellé tolva sorba fektetjük. Rákari- kázunk 2 fej vöröshagymát, megszórjuk 25 deka darabokra tördelt tepertővel, sózzuk, majd leöntjük 2 deci tejföllel, amiben 2 kiskanál olajat és egy kiskanál lisztet kevertünk el. Húsz percig fóliával lefedve, majd anélkül sütjük, míg a teteje pirulni kezd. Savanyúsággal tálaljuk. W. M. Alaszkai eszkimókkal versenyzett Nyolc fajtiszta szibériai Husky kutya tulajdonosa Baján Legfeljebb a szomszédok és a barátok tudnak róla Baján, hogy Buzetzky Győző, a Dél-Dunántúli Természetvédelmi Igazgatóság Gemenci tájvédelmi körzetének vezetője milyen különös hobbynak hódol. Bajai házának udvarában nem kevesebb, mint 8 fajtiszta szibériai szánhúzó Husky kutyát tart, „akikkel’' rendszeresen részt vesz nemzetközi kutya-szánhúzó bajnokságokon. Amikor arról faggattam, hogy adta a fejét a nálunk meglehetősen szokatlan sport űzé- sére, elmondta, régóta izgatta a fantáziáját, amikor kezébe került a Németországban megjelenő Állatvilág című folyóirat, amiben arról írtak, hogy újabban Európában is kezd tért hódítani ez a sport, s a cikk beszámolt az első versenyről, amit a Fekete-erdőben rendeztek meg. Levelet írt a folyóirat főszerkesztőjének, amiben bővebb információt kért. Válaszként megkapta az akkor nemrég alakult német szánhúzó sportegyesület címét.-Nekik is írtam - meséli Buzetzky Győző - s küldtek két tiszteletjegyet az első szánhúzó Európa bajnokságra. Fantasztikus világ tárult fel ott előttem, ezer vonyító kutyájával, különös hangulatával. Osszeismer- kedtem a sport európai szövetségének elnökével, egy holland fiatalemberrel. Hazajövetelem után egyszer csak kaptam tőle egy levelet, amiben közölte, ajándékba hoz nekem kutyákat és egy profi szánt, hogy Magyarországon is elindulhasson ez a sport. S az én hollandus ismerősöm rekkenő augusztusi hőségben meg is érkezett 3 szibériai kutyával, s a kocsija tetején a szánnal. Azok a kutyák voltak Magyarországon az első törzskönyvezett Husky kutyák. Hát így kezdődött, 1986-ban. A híre gyorsan elterjedt, (akkor Aggteleken a nemzeti parknak voltam vezetője) az ország szinte minden részéből kerestek fel érdeklődők. Egyre több kutya érkezett be az országba s pár év múlva megalakult a magyar szánhúzó sportegyesület, 1991-ben pedig már részt vettünk a nemzetközi szövetség első nagy rendezvényén Franciaországban. Alaszkai eszkimókkal és olyan fanatikusokkal versenyeztünk, akik azért költöztek Alaszkába, hogy ennek a sportnak hódoljanak. 300-400 kutyát tartanak, hogy közülük válasszák ki a legjobb 20-at a versenyre. így az eredményeinket ne firtassuk, már az is szép volt, hogy benn maradtunk a döntős mezőnyben. Azóta a magyar csapat már több nemzetközi versenyen vett részt. Buzetzky Győző vágya: ha sikerül pénzt szereznie, szponzorokat találni, szeretne kijutni a márciusban Finnországban megrendezendő idei legnagyobb szánhúzós világtalálkozóra. S. Zs. Beatles-kiállítás Budapesten Március 3-ig tekinthetik meg a négy gombafejű rajongói Január 19-től március 3-ig látható Budapesten a Globe Színházban (Városliget krt. 1.) a fantasztikusnak ígérkező Beatles-kiállítás, melyet Peter Leopold bsnclez, aki Ausztriában megalapította a „Beatles Fan Club”-ot és tulajdonosa az ország leggazdagabb Beatles gyűjteményének. A budapesti kiállítás anyagának többsége is ebből származik. A program szerint a kiállításon óránként diashow-t vetítenek az egykori világhírű együttes teljes történetéről. Felépítik eredeti méretben a Carven Club színpadának hű mását, bemutatják mindazokat a hangszereket, melyeken a Beatles tagok játszottak. Láthatóak eredeti kézzel írt szerződések, dalszövegek, dedikált koncertjegyek, születési okmányok. Egy ritkaságszámba menő Wurlitzerből több mint száz, eddig még nyilvánosságra nem került sikeres dal lesz hallható. Megtekinthetők Astrid Kir- cherr hamburgi fotóművész képei, aki az első művészi felvételeket készítette a zenekarról, s ő vezette be a gombafrizurát a Beatles-fúknál. A kiállításon egy 143 méter hosszú, 20 vitrinből álló utca a Beatles teljes történetét magában foglalja a következő mottóval: „Liverpool-tól Let it Be-ig”. Holnap?! a jeligéje annak az olvasónknak, akit félje áttekinthetetlen pénzügyi tranzakciói aggasztanak. Úgy látszik, a különös ügyről ön már majdnem mindent megtudott. Tény, hogy társát valóban megrémíti az a gazdasági csődhelyzet, amibe hozta magát, fél, dühös önmagára, de sajnos azt is meg kell mondanunk, hogy megérdemelten kapta a pofont: nem igazán pénzügyi zseni, neki nem valók az ilyen műveletek. Barátaiban csalódott, de azt reméli, ön ki fog tartani mellette, minden hazugság és hamiskodás ellenére. Sajnos hivatalos helyen történő meghallgatásokra, elszámoltatásokra számíthat, és születhet olyan kemény döntés, mely még az otthonukat (a lakást) is veszélyezteti. Szerencsére van segítség ebben a nehéz helyzetben, úgy látszik a család összefog, és egy idősebb nő vezényletével javul a helyzet. Ez a hölgy lehet anya, anyós, nővér, bárki, aki nem is annyira pénzzel, mint inkább gyors cselekvőképességgel, szervezési tudományával lép közbe. Félje még mindig nem jött rá eléggé, hogy sokkal jobban jár, ha minden őszintén bevall. Harapófogóval, apránként kell belőle kiszedni a részleteket. Pedig a hibáért fizetni kell, s jobb, ha minél előbb túljutnak rajta. Hodnik Ildikó Gy. (Továbbra is várjuk kedves olvasóink leveleit, melyekben sorsuk egy nehéz kérdésére keresik a választ. A szerkesztőségbe küldött borítékra írják rá: Kártyafaggató.) Az Új Dunántúli Napló fóruma Az Új Dunántúli Napló Barátainak Klubja 1996. január 26-án 16 órai kezdettel a Rákóczi u. 34. sz. alatti székházának nagytermében fórumot rendez, melynek keretében az érdeklődőknek Lombosi Jenő, a lap fő- szerkesztője, Molnár György a kiadó irodavezetője, Bálint József, a hirdetési és Égi János a terjesztési csoport vezetője ad tájékoztatást munkájáról és válaszol a kérdésekre. A fórum keretében kerül sor a lap januári új előfizetői részére rendezendő sorsolásra, amikor közjegyző jelenlétében öt szerencsés olvasó ezer forintos vásárlási utalványt nyerhet. A fórumra szeretettel várják a klub tagjait, de a helyszínen jelentkezők is kiválthatják tagsági igazolványukat. Lehet asztalt foglalni a klub által február 9-én a pécsi Víg Apát étteremben rendezendő (önköltséges) farsangi mulatságra, jelentkezni a klub és a Zeusz utazási iroda által indított autóbuszos kirándulásra február 16-18-ig a velencei karneválra, melynek keretében szerepel az egynapos kirándulás Padovába is. A klub irodája minden hét keddjén teljes ügyintézéssel 14- től 16 óráig tart nyitva a pécsi Ferencesek u. 1. sz. alatt (a lap hirdetésfelvevőjénél). Halála után is gondoskodni akar feleségéről Férj férjet keres Meglehetősen szokatlan házassági ajánlat jelent meg a társkereső apróhirdetések között a minap Németországban: egy félj keres férjet - a felesége számára. Nem arról van szó, hogy a férjnek nagyon elege van már hitveséből, hanem éppen ellenkezőleg, olyany- nyira szereti, hogy halála után is gondoskodni kíván nejéről. Az új férjnek így kicsit bizonytalan, hogy pontosan mikor kellene „szolgálatba” lépnie, ám ennek ellenére szép számmal akadt eddig is jelentkező. Nem csoda. A Reuter jelentése szerint az „utódféijet” kereső férj, Walter Thiele, ugyanis többszörös milliomos. Éveinek száma 75, felsége viszont még csupán 28 nyarat látott, tehát nem matrónát tukmálgat a férj. A rendhagyó találmányaival vagyont szerzett - csupán elemes kacagógépével 120 millió dollárt bezsebelt - Thiele úr elmondása szerint már eddig több száz férfi vállalta a frigyet, akiket gondosan lajstromozott. A házaspár egyébként közös megegyezéssel keresgéli a jövendőbelit, gondolván több szem többet lát. Csak nehogy összevesszenek a kiválasztotton és emiatt elváljanak... Fiúk! Lányok! Jelentkezzetek! Indul az Origó Divatstúdió manökentanfolyama Őszi sikeres manökentanfo- lyamát követően (a megnövekedett igények és érdeklődés alapján) a tervezettnél korábban indítja tavaszi manöken- és modelliskolá- ját valamint hostess-képző- jét a Renault Origó Divatstúdió. Már a mai naptól jelentkezhettek a 06-20-454- 511-es telefonon, vagy személyesen a Rákóczi út 72. alatt lévő Dekorstúdióban. A tanfolyam a tágas Orly Disco Centerben zajlik, ugyanitt rendezzük meg a felvételi vizsgát február 1-jén, csütörtökön este 6 órakor, valamint február 3-án, szombaton ugyancsak este 6-kor. Tanfolyamunkat ismert pécsi és budapesti manökenek vezetik, rajtuk kívül a foglalkozásokat neves kozmetikusok, fodrászok, fotósok, hajgyógyászok, színészek, Eu- rópa-bajnok aerobicosok és mozgásművészek tartják. Ragadjátok meg az alkalmat! Legyetek tagjai annak a modellstúdiónak, amely az előszerződések alapján ebben az évben közel száz fellépést rendez. A legjobbakat foglalkoztatjuk! (x) Őseink a Szinuszról jöttek? Az emberek szívesen hisznek abban, hogy nagyszerű lények leszármazottai. A különböző népek mítoszai olykor meghökkentő elemeket tartalmaznak az emberiség eredetét, s a tudását magyarázó történetekben. Az afrikai Mali fennsíkján él a dogonok törzse. Évszázadok óta adják át gyermekeiknek a rituális tudást, porba rajzolt ábrák, kövek, fadarabok segítségével szemléltetve egy tőlünk nyolc és fél fényévnyire levő fehér törpe helyzetét. Meghökkentően alapos csillagászati ismereteik vannak a Szíriusz B- ről, s tudnak arról a láthatatlan kísérőről is, mely ötvenéven- ként kerüli meg a Szíriuszt. Ezt meg is ünnepük. Áz arizonai hopi indiánok közelebbről származtatják magukat. Emlegetnek egy, a Csendes óceánba merült kontinenst, melyet Kasskarának hívnak. Ebből, amikor elsüllyedt, csak a Húsvét-szigetek maradtak fenn. A hopik egy vezetőjét, Fehér Medvét sikerült szóra bírni, aki elmondta, hogy két földrész népeinek háborújával kezdődött a pusztulás. A megmenekülésben nagyhatalmú lények, a kacsinák segítették őket. Ma is készítenek kacsina- babákat a tiszteletükre, ezek űrsisakos, szkafanderes lényekre emlékeztetik a szemlélőt. A brazíliai mongulala törzs története is bővelkedik csodás eseményekről, idegen lényekről szóló beszámolókban. Nagyhatalmú idegenek jöttek egy Svertának nevezett őshazából, mely sok-sok bolygót benépesítő galaktikus birodalom fészke volt. Az ősatyák családostul érkeztek, de hatszáz év után visszatértek otthonukba. Az idegenek madárnál gyorsabban repültek, mágikus köveikkel a távolba néztek, és föld alatti lakóhelyeket hoztak létre. Az istenek távozását úgy írják le: „elhamvadt aranyfejű hajójuk, mint a csillag az égen.” Ezután világméretű áradás következett be, s a klíma is megváltozott. Később a túlélők előjöttek rejtekhelyükből, s örömmel látták, hogy visszatértek a rég nem látott istenek, új ajándékokkal és tudással. Innen származik az a tanítás, hogy van egy hely az élet és a halál között, mellyel a piramisok révén lehet kapcsolatot tartani. t