Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)
1996-01-20 / 19. szám
6 Dtinántúli Napló Kultúra - Művelődés 1996. január 20., szombat Mezőgazdaság a képzőművészetben Alkotók és közönség előtt is óriási sikere van a Mező- gazdasági Múzeum ötévenként meghirdetett Mező- gazdaság a képzőművészetben című országos pályázatának és kiállításának. Az ezúttal hatodik alkalommal megrendezett pályázatra hatszáz munkából a zsűri kétszáznegyven festményt, grafikát, szobrot és textilt választott ki a kiállításra. Valamennyi alkotás az ember és a föld, a természet ősi kapcsolatára utal. A magyar paraszt - fában Csikós Nagy Márton so- mogysárdi szobrászművésznek ítélte a bíráló bizottság a Mezőgazdaság a képzőművészetben című pályázat fődíját. Az alkotó három munkával indult: egy fekete, dióból faragott - idős emberpárt ábrázoló - szoborral, A kemencés című, 120 cm magas, színezett faragással, valamint egy almafából készült - tehénfogatot ábrázoló - faragással. A somogysárdi szobrász, aki alpolgármester a falujában, azt vallja: számára a vidéki élet a legszebb és a legösszetettebb. A népélet, a hitvilág, a történelem motívumai illetve alakjai a legjobb „barátai”. Nehéz mesélni Az Arany László gyűjtéséből' isrűert Tündér Erzsébet tündérmesének új alcímet adott a Kiss Ferenc - Mo- sóczi István alkotópáros: Mese Jankóról és az elvarázsolt tündérleányról. Mo- sóczi István ezúttal nemcsak koreográfusként, hanem rendezőként is jegyzi a darabot. A BM Duna Művész- együttes teljes tánckarának előadásában a budapesti Thália Színházban látható művet azért állították színpadra. A táncos-zenés mesejátékról Mosóczi István elmondta: -Már több alkalommal dolgoztam együtt Kiss Ferenccel. A táncszínházi művel régi álmunk valósult meg. Nagy vállalkozásnak tartjuk, mert kezdetben az hittük, könnyű lesz színre vinni egy mesét. Rájöttünk: kemény s bonyolult dolog ez, de megérte. Tündér Erzsébetet Csonka Katalin, Jankót Ragoncza Imre játssza. Erdei manókkal, ördögfiókákkal s egy bölcs öregemberrel is találkozunk a színpadon. A chioggiai csetepaté a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában Krum Adám, a halász, a halász Koszta Gabriella és Krum Ádám MÜLLER ANDREA FELVÉTELE Valódi, felhőtlen szórakozás részese lehet az a leendő színházlátogató, aki vállalkozik arra, hogy megnézi a kerek 289 évvel ezelőtt született velencei Carlo Goldoni A chioggai csetepaté című művét a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában. A darab Bánky Gábor rendező felfogásában jól összefogott, ízléses, s szerencsésen elkerüli az olaszos túlzásokat. A Csetepaté csetepatéi életsza- gúak az éles szócsatákkal, a féktelenül elszabaduló, kitörő indulatokkal, a földön fetrengő, egymást cibáló, harcias nőszemélyekkel, a mindent feloldó, suta szerelmi vallomásokkal. Szinte valamennyi színész jó teljesítményt nyújt. Emlékezetes Pilinczes József {Toni) vas- kossága, Unger Pálma (Pasqua) természetes egyszerűsége, Wertig Tímea (Lucietta) indulatosan érzelmes nőisége, Radó Péter (Beppe) darabossága. Rázga Miklós (Titta Nane) vadul férfias, Koszta Gabriella (Libera) árnyaltan temperamentumos, Fábián Anita (Orsetta) elegánsan harcias. Jó Bacskó Tünde (Checca) ugrabugra kislányossága, Fekete András (Vicenzo) bölcsessége, Bajomi Nagy György (Toffolo) bárgyú hajóslegénye és Németh János Ősidő ro) bonyolult személyiségű jegyzője. Külön kell említeni Krum Adámot (Fortunato), aki, bár szerepe szerint nem tartozik a legfontosabb figurák közé, mégis, furcsa módon kilóg a többi kitűnő alakítás közül. A hadaró, mindent kétszer mondó halászmester olyan, mintha egy valóságos, hús-vér halász csöppent volna bele egy színi előadás közepébe, aki nem pusztán alakít egy szerepet, hanem önmagát adja, a maga őseredetiségében. A játéktér aligha nevezhető szépnek és harmonikusnak, de kétségtelenül praktikus, s miként a közönség, kettészakított, jó hátteret adva a csetepatézók két táborának. A tárgyak: csónak, kötelek, hálók jól illeszkednek a darab karakteréhez, leszámítva talán azt az irodai forgószéket, amelynek ottléte kissé zavarónak tűnik. Velich Rita jelmeztervező jóvoltából a színészek nem kétszázévesnek látszó ruhadarabokban szenvedik végig az előadást, a múlt és jelen szerencsés kapcsolódásának lehetünk tanúi az öltözékek terén. Weber Kristóf a művek iránti alázattal és rendkívüli stílusérzékkel oldja meg most már jó ideje Pécsett a különböző színdarabok kísérő-aláfestő zenéit. A Goldoni mű jelenetközeiben megszólaló nagyon finom muzsika kapcsán csak azt sajnálhatjuk, hogy oly gyorsak a változások. Cseri László Egy város, mely üres és mégis rettenetesen mocskos. Talán épp a csönd miatt bántó. ........... A z égen is piszkos fehérség terpeszkedik, kilátástalanul. Gordi korán kelt. Azért, mert este korán feküdt. Esze ágában sem volt megvárni az éjfélt. Ki sem nyitotta tévét. Felesége foteljében ücsörgött, és a nagy albumot nézegette. A karfákra támasztotta a nehéz könyv tábláit, száraz ujjai között halkan zizegett a fekete kartonok közötti celofán. Megbámult egy-egy ősrégi felvételt, a fejét csóválta, vakart egyet a füle tövén, mint a diák felelés közben, nem emlékszem, istenemre nem. A nagy lapozásban egy kép kipotyogott a szőnyegre. Lehajolt, fölvette, alaposan megszemlélte. Irénke volt az, fiatalon, egy kalapban, mit már együtt vásároltak, igaz, még jegyességük előtt, ő beszélte rá, ő, Gordi, mert ő is mindig kalapot hordott akkoriban, és pont ez volt a fő érve, akkor legyenek mind a ketten kalaposak! Aztán bevette a gyógyszereket és lefeküdt. Hallotta még egy ideig, hogy odakint petárdák durrannak, fénycsíkok szaladtak át a plafonon. Semmit sem álmodott. Feketeségben járt, csak a teste tartotta benne a lelket. Reggelre senki se maradt, csak ő. Alit az ablakban, és csodálta a kihalt, szemetes utcát. Máskor kenyeret pirított és tejet melegített. Most kapta kopott, prémgalléros télikabátját, sietett lefelé a lépcsőn. Lassan, komótosan lépegetett a jégpályává fagyott díszburkolaton. Kívül- belül átjárta a csípős,, hideg, furcsa szagú levegő'. Végig, teljes hosszában látta az utcát, ahogy máskor soha. Nézzenek oda, mormogta magának, ez az utca kanyarodik. Világ életében, azt hitte, egyenes. Egy kirakat előtt ücsörgött. Különféle színű vécécsészék, mosdók, kádak voltak ott kiállítva. Milyen lenne egy almazöld fürdőszoba, ahol minden almazöld, még a lefolyócsatoma kis rácsa is? Egy almazöld színű vécé? - már kuncogott. Kiért a térre. Itt is csönd volt. A hatalmas karácsonyfa bozontos zöld ágait megadóan lógatta a papírcsomagok súlya alatt. Gordi a lába előtt észrevett egy óriási kék papírtrombitát, amiről arany szálak csöngtek, félig a kőre fagyva. Egyszerre szembe kapta a szél, fedetlen fején összekócolta hátrasimított haját. A szeme megtelt hirtelen könnyel. Fölemelte a trombitát. Egy pillanatig még nem történt semmi, csak a csönd. Aztán teli tüdőből belefújt, csukott szemmel. És mintha tapsolnának, galambraj csapott föl a párkányok alól. A Vigília jubileuma Beszélgetés Lukács László főszerkesztővel Hatvan éves jubileumát ünnepli februárban a Vigília, az ismert, közkedvelt katolikus folyóirat. Ez alkalomból kérdeztük a szerkesztőt, Lukács Lászlót: miként élte meg a lap az elmúlt hat évtizedet?- A Vigília névválasztás már önmagában is jelzi a folyóirat programját, célkitűzéseit. Az idegen szavak szótárából könnyen kikereshető szó egyrészt virrasztást jelent, másrészt az ünnep előtti estet. És „lefordítva” mindezt a lap küldetésére: állandó ünnepvárást, készenlétet, jobb idők óhaját és éberséget jelent. Nem véletlen, hogy megjelenése különböző korszakaiban „Vigília” címmel jelent megírás a lapban: 1935. februárjában az új lap első számában Schütz Antal tollából, majd 1946-ban, a lap újraindításakor Sík Sándortól.- Gondolom, az sem véletlen, hogy most, a februári ünnepi számban Ön is e címmel írt helyzetelemzést a jubileum kapcsán.- Bár a Vigíliának az évek, évtizedek folyamán különféle korszakai voltak, alapvető küldetése állandó maradt: az őrtállás, a virrasztás, a hajnalvárás. Az 1946-os újraindulás egyben útkeresés is volt, olyan neves szerkesztők irányításával, mint Juhász Vilmos, Sík Sándor. Irodalmi lapként a magyar irodalom sok jeles személyiségét megnyerte, katolikus lapként pedig az egyetemes kereszténység hagyományait, a katolikus újjászületés folyamatát tükrözte. A háború utáni években, 48-50-ben a Vigília az egyetlen katolikus havilap maradt, és az egyetlen - viszonylag független - irodalmi folyóirat a halálra ítélt magyar szellemi életben. Ezek az évek küzdelmet jelentettek a fennmaradásért, vékony füzetként, állandó harcban a cenzúrával, sok írónak, költőnek az egyetlen publikálási lehetőségeként. A magyar irodalom sok remekműve e lapban jelent meg.- A lap legelső emblémája mécsest formált.- A diktatúra sötétjében pislákolt ez a jelképes mécses, és az Evangélium világosságát sugározta. A 60-as, 70-es évek az élet átmentésének feladatát bízták a lapra, mind a magyar irodalomban, mind pedig az egyházban. Mihelics Vid Eszmék és tények című rovata a kül- vilgára nyitott ablakot, az egyetemes egyház történéseire, Rónay György pedig Olvasó naplójában egyfajta mércét jelentett könyvkritikáival a hatalom ideológiai nyomása alatt vegődő magyar irodalomnak. Rendkívüli jelentőségű, hogy a lap a II. Vatikáni Zsinat új korszakot nyitó szellemiségét szinte egyedül ismertette, és ennek megfelelően dolgozott és kezdett párbeszédet marxisták és keresztények között, miként az egész Európában „divat”. Ez már a Kádár korszak konszolidált idejére esett.-Mit jelentett a lap számára az 1989-90-es változás?-Ekkor, mint tudjuk, fordulat következett be a politikában, az egész társadalomban, így az egyház életében is. A kezdeti eufória után kiderült, hogy nem is olyan könnyű élni a megkapott szabadsággal, történelmi lehetőséggel. Világossá vált, hogy hiányzik egy közös erkölcsi alap, mely mindenkire kötelező, az egyén és társadalom életében egyaránt meghatározó. Kiderült az is, hogy a II. Vatikáni zsinat szellemében az egyház megújulásának folyamata sem könnyű a sokévtizedes bénultság után. Megosztottság, acsarkodás jellemzi nálunk az értelmiséget, és a konszenzushiány, a meg nem értés árnyékot vetít az egyházra is.- Van-e még értelme, programja a virrasztásnak?- Van is és lesz is. Most, mikor a bibliai kinyilatkoztatás egyik legfontosabb tanítása vált közkinccsé az Emberi Jogok Nyilatkozatában hivatalosan is deklarálva - neveztesen, hogy mindenkinek joga van a szabadsághoz, az élethez. Most, mikor keressük az utat Európához, amikor az ökumenizmus, az egyetemesség, a „catholichos” korát éljük, nem lehet elfeledkezni a minőség és mérték fogalmáról. A Vigíliának helye van a mai magyar táradalomban. Keresztény módon, kétezer év tanulságai szerint segíti az önmagunkkal való számvetést, felelősséget vállalva a maga eszközeivel egy iga- zabb, boldogabb világ - a mindig várt hajnal, a Vigília elérkezését. Lépőid Györgyi Futnak a képek filmjegyzet A bűnös asszony, avagy a világító inggomb Joe Eszterhas, az elemi ösztönök közismert szakértője, egy búcsúba készülő mézes- kalácsos igyekezetével készíti egyre másra portékáit. Csak hogy mind rosszabbul süt a kemencéje. Bosszantóan sok már nála a klisé, a matrica, az unalomig ismételgetett fordulat. Minden jelenetét láttam már valamikor, és akkor sem tetszett túlságosan. Most meg . . . Ha más dolgozza ki az ötletet, s írja meg a forgató- könyvet, a Jade akár még lélektani dráma is lehetett volna: egy kettős életű nő, tisztes polgárasszony és szajha egy személyben, ez kétségkívül izgalmas, sőt csiklandós téma, valamennyien ismerjük azt a klasszikus művet, amely igazolja e megállapítást, a címét itt restellném leírni. A tárgykör lehetőségeinek gazdag tárházából ezúttal csak egy jó címre sikerült szert tenni: a Jade-nek megfelelő kínai írásjel, mint olvasom, zöld nefrit drágakövet, de szajhát is jelent. Ámbár erről a nefritről lesír, hogy hamis a drágám ... A világító inggombot pedig Karinthy már szabadalmaztatta. Hanem Joe Eszterhasnak nem dráma kell, pláne nem lélektani, hanem véráztatta szőnyeg, lecsapó bárd, eltorzult arc, kiterített holttest, kínai negyed, autós üldözés meg egy kis nyomozás. Ami nem lenne baj. Egy bűnügyi film is lehet kiváló a maga nemében. Csakhogy .. . Egy krimiben nem okvetlenül fontos se a keleti egzotikum, se a vadnyugati erotika. Lehet benne, persze, ez is, az is, az ember elnézi, de nem mindenáron. Mert ha úgy akkor a szex bizony könnyen pornográfiává válik. Ellenben nem képzelhető el valamire való krimi logikusan felépített szerkezet, ésszerűen bonyolított cselekmény nélkül. Ä nyomozó például ne kövessen el, ha nem muszáj, elemi hibákat. Mert a Jade-ben bizony ez történik. Hőse nemcsak hogy nem képes megvédeni saját koronatanúit, de valósággal kiszolgáltatja őket a gyilkosoknak, s olyan kétbalkezes módon veszi üldözőbe autójával gyanúsítottját, hogy kis híján rajta veszt. (Észterhas úr megmenti.) Aztán ... A rendező, William Friedkin, abban a távhitben leledzik, hogy ha trükkös montázsok sorozatával kápráztatnak el, asztereo-hatás eredményeként pedig a hátam mögül hallom a mennydörgést, s oldalról sikoltanak a fülembe, akkor én nagyon át fogom élni a filmet, mintha ott lennék. Sajnos ott vagyok, de eszembe sincs azonosulni. Más a film, és megint más a szellemvasút. Az átélés ugyanis nem az audiovizuális technika függvénye, hanem az esztétikai, illetve szakmai nívó következménye. S ha ráadásul egy filmben nincs olyan szereplő, Itt a gyilkos, hol a gyilkos ... akivel rokonszenvezni lehetne, akkor tőlem megfeszülhetnek az effektusok kiagyalói. Marad a profi fényképezés, a szakszerű vágás, a hatásos kísérőzene, no meg a világító inggomb. De mindez túl kevés. Nagy Imre Méhes Károly Újév
