Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)
1995-12-20 / 347. szám
1995. december 20., szerda A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Életmentők, névtelenül A baranyai Csontvelő Donor Klub tagjai az Országos Hematológiai Intézetben A Baranya megyei Csontvelő Donor Klub hétfő este tartotta hagyományteremtő szándékkal Karácsonyi Estjét, melyen a klub néhány tagjával alkalmam nyílt a budapesti Országos Hematológiai Intézet Transzplantációs osztályán tett látogatásukról beszélgetni. A „kirándulás”, mely a tapasztalat szerzés gondolatával szerveződött, tanulságos lehet a laikus számára is, aki ha csontvelő átültetésről hall, a betegen végzett műtéttel majdhogynem azonos súlyú beavatkozásnak hiszi a donoron végzettet. A látogatók elmondták, bár most szembesültek valójában azzal, amire vállalkoztak, amit tapasztaltak, megnyugtató volt mindannyiuk számára. Találkoztak például egy olyan donorral, akitől az előző napon vettek csontvelőt. Jól érezte magát, különösebb fájdalmat nem érzett, csak az esett nehezére, hogy a beavatkozás utáni előírt egy napot fekve töltse. Maga a műtét körülbelül 20 percig tart, s egy felnőtt ember összcsontvelőjének 5%-át szivattyúzzák ki a medence- csontból, amit a szervezet szinte azonnal pótol. Meglepte őket az az öröm és tisztelet, amivel az osztályvezető főorvos dr. Dénes Róbert és munkatársai fogadták őket. Megismerkedhettek a számítógépes adatbázissal, mely ösz- szeköttetésben áll a csontvelő donorok adatait nyilvántartó párizsi világregiszterrel. Az egyik fiatalember így summázta látogatásukat: - Most értettük meg, látva a műtét előtt álló betegeket, mekkora szükség van ránk. Velősy G. Hitelfelvétel Harkányban A munkálatok állnak, a tél közbeszólt fotó: löffler Gábor A gázzal is gáz van Szokatlan módon foghíjas teremben kezdődött a harkányi közmeghallgatás tegnap este a helyi művelődési házban. Több mint egyórás beszámolójában Béby István polgármester a harkányi közélet csaknem minden területét érintette. Előbb az 1994-ben kezdődött három nagy beruházásról szólt, a szennyvíztelep bővítéséről, az iskola fejlesztéséről és a spor- csamok építéséről. Mindezek összesen 300 millió forintos tételt jelentenek, megvalósulásukra csak jelentős céltámogatások elnyerésére után kerülhetett sor. E beruházások nem csak Harkánynak, bár mely más hasonló nagyságrendű községnek is nagy problémát okoztak volna , mondta a polgármester. Az anyagi terhek tehát nőttek: bár eddig hitelfelvételre nem kényszerült Harkány, most 20 millió forint hitelhez kell folyamodniuk. Azonban természetesen a jövő évben sem tesz le kisebb fejlesztések, beruházások megvalósításáról. Amellett, hogy megtudhatta a hallgatóság azt is, milyen új helyi adókról szóló rendeletet alkotott a múlt héten a testület, kiderült: az önkormányzat kasszáját nem rég csonkították meg, a hét elején ugyanis éppen a harkányi polgármesteri hivatal páncél- szekrényét lopták el, benne 450 ezer forinttal. Sz. A. Nehézkesen folyik a gázvezeték-csatlakozók cseréje Pécsett a Nagy Imre és Melinda utca közötti területen. Két hónapja kezdték el a munkát, felréselték az utakat, kiásták a gödröket. A DDGÁZ vállalkozónak adta ki a földmunkát, de talán maguk sem gondolták, hogy kevés lesz rá az idő év végéig. Az első szakaszon a gázmű elvégezte a vezetékcserét, ami egyhetes gázkimaradást okozott a fogyasztóknak. A gödröket nagyjából visszatöltötték. de a többi munka elvégzését már megakadályozta a tél. A Melinda utcában is hetekkel ezelőtt hat épületnél 18 gödröt kiástak, és úgy hagyták. Senki nem dolgozik ott. Közben eső is esett, hó is hullott, a gödrök pedig balesetveszélyesen, korlát nélkül, kivilágítatlanul tá- tonganak. A sárga jelzőszalagot birtokba vette a szél és a hó. Lapunkban kétszer is hírt adtunk a gyors gázvezetékcseréről, amire most a környék lakói, közös képviselők panaszkodnak. Stefán Sándor szerint felelőtlenség, amit itt a kivitelező elkövet. Nem érti, hogy miért ásták ki az árkokat, és miért nem dolgoznak. Most sárban kell járni. Valóban, aki a félbemaradt munkagödröket látja, értetlenül áll előttük. Miért kellett a tél orra előtt belekezdeni? Hetek óta senki semmit nem csinál. Az olvadó hóié sárral keveredve árasztja el az utakat. Vajon ki fogja összetakarítani? Kérdeznek a lakók, akik már attól félnek, hogy a tél kellős közepén éri őket majd a gázhiány, pedig más főzési lehetőség nincs. A gázvezeték lefagyásától is tartanak.- Meggondolatlan, évvégi, félbemaradt beruházás. Senkinek sem jó - néznek kérdően egymásra és a gödrökre az emberek. A vezetékcsere elvégzése után újabb hónapokat kell majd várni a tereprendezésre, az útfelületek leaszfaltozására, a járdák kibetonozására és a zöldterületek rendbe tételére. Ez alapján várhattak volna tavaszig. A DDGÁZ Beruházási osztályáról Kiss Jenő elmondta, hogy sajnos, többet vállaltak, mint amennyit szerelésben el tudnak végezni. A jelenlegi időjárási viszonyok, eső, hó, sár közepette nem lehet dolgozni. Elsősorban a hibaelhárításra összpontosítanak, és ha marad kapacitás, és az idő is engedi, csak akkor végeznek télen vezetéképítést. A helyszíni bejárás alapján döntenek. Amennyiben nem lehet építeni, szerelni, akkor a biztonság érdekében visszatöl- tik a gödröket. A lakosság megmyugtatására közlik, hogy a szolgáltatott gáz nem fagyve- szélyes, de a vezeték fagy elleni védelme is indokolja a földvisszatöltést. R. Gy. Szabadegyetemzáró Siklóson A siklósi Kanizsai Dorottya Nyugdíjas Klub kezdeményezésében a siklósi TESZ- székházban zajló Millecen- tenáriumi Szabadegyetem ma 13 órakor záró előadásához érkezik, A Siklós az ezredforduló táján című előadást ezúttal is Perics Pétertől hallgathatják meg az érdeklődők. Az ünnepi eseményen több siklósi iskola tanulói fellépnek, s a programhoz kapcsolódik a nyugdíjas klub közös karácsonya is. Mérlegen az idei halfogás A horgászok évi szerencséjét rögzíti a fogási napló, amelynek összesített adatai támpontot adnak az egyesületek vezetőségének, a tagságnak: milyen mértékű volt adott évben a halfogás. A naplók kötelező leadásának határideje január 5. A Hermann Ottó Horgász Egyesület kéri a tagjait, hogy ne feledkezzenek el e kötelezettségükről, s a fogási naplókat juttassák el az egyesület címére: Pécs, Rákóczi út 34. Ev végi autóbusz menetrend A Pannon Volán Rt. értesíti az Utazóközönséget, hogy helyi menetrendszerinti autóbuszjáratait 1995. december 24-26-ig munkaszüneti napra, 27-29-ig munkanapra, 30-án szabadnapra, 31-én munkaszüneti napra és 1996. január 1-jén munkaszüneti napra meghirdetett menetrendszerint közlekedteti. Ezen belül a korábbi évek gyakorlatával megfelelően sűrítésekre és ritkításokra kerül sor az alábbiak szerint: KOMLÓN: 1995. december 21., 22-én (csütörtökön, pénteken) a 16-os Autóbuszállomás-MOM járatok nem közlekednek. 1995. december 24-én a járatok 15.30 óráig közlekednek (a 15.30 órakor indulók a végállomásig és onnan vissza az autóbuszállomásig közlekednek), az alábbi eltérésekkel: 1-es helyijárat 17.10 Aut. áll.-Temp- lom tér-Zobák-akna-Kökö- nyös-Aut. áll. 8-as helyijárat 17.10 Aut. áll.-Templom tér-Szilvás-Aut. áll. 5/19 helyijárat 17.10 Aut. áll.-Templom tér-Dávidföld-Körtvé- lyes-Aut. áll. 1-es helyijárat 23.30 Kökönyös-Zobák- akna-Templom tér. 8-as helyijárat 23.30 Aut. áll.—Szilvás—T emplom tér. 5/19 helyijárat 23.30 Aut. áll.-Körtvé- lyes-Dávidföld-Templom tér. Á fenti járatok a Templom térről az éjféli szentmise után 1.00 órakor indulnak vissza. 1-es he- lyijárat 21.10 Kökönyös-Zo- bák-akna. 22.00 Zobák- akna-Kökönyös. 2/A helyijárat 20.15 Aut. áll.-Mecsekjánosi, kertészet-Kisbattyán. 20.40 Kisbattyán-Mecsekjánosi, ker- tészet-Áut. áll. 1995. december 25., 26-án a 15-ös Dávidföld-Zobák-akna, a 16-os Aut. áll.-MOM, a 17-es Szilvás-Kenderföld-Zobák- akna, az M/19/Y Körtvé- lyes-Zobák-akna járatok nem közlekednek. SZIGETVÁRON: 1995. december 24., 31-én nem közlekednek: az 1-es 17.15 órakor Aut. áll.—Szt. István ltp., 17.25 órakor Szt. István ltp.-Aut. áll., a 4-es 16.30, 17.35 órakor Aut. áll.—Zsibót, 16.50, 17.55 órakor Zsibót-Aut. áll., az 5-ös 16.25 órakor Aut. áll.-Becefa és 16.35 órakor Becefa-Aut. áll. helyijáratok. 1995. december 23-án és december 25-30-ig nem közlekedik: az 1-es 17.15 órakor Aut. áll.—Szt. István ltp., 17.25 órakor Szt. István ltp.-Aut. áll., a 4-es 17.35 órakor Aut. áll.-Zsibót, 17.55 órakor Zsi- bót-Aut. áll. SIKLÓSON: 1995. december 24., 31-én 19.40 órakor nem indul a helyijárat. MOHÁCSON: 1995. december 24-26-ig az 1-es helyijárat 16.30 órakor indul az autóbuszállomásról és 17.00 órakor indul vissza a Farostlemezgyártói. A 2-es helyijárat 17.00 órakor indul az autóbuszállomásról és 17.30 órakor indul vissza az Üdülőtelepről. Értesíti továbbá, hogy menetrendszerinti helyközi (távolsági) autóbuszjáratait 1995. december 24-26-ig munkaszüneti napra, 27-29-ig munkanapra, 30-án szabadnapra, 31 -én munkaszüneti napra és 1996. január 1-jén munkaszüneti napra meghirdetett menetrend szerint közlekedteti. Ezen belül a korábbi évek gyakorlatának megfelelően az alábbi korlátozásokra kerül sor: 1995. december 23-án nem közlekedik: Almamellékről Szigetvárra 16.05, Drávasztárá- ról Sellyére 14.15, Ibafáról Almamellékre 18.16, Sellyéről Drávasztárára 14.00, Szigetvárról Ibafára 17.10. 1995. december 24-én nem közlekedik: Alsótapazdról Pa- tosfára 15.35, Ibafáról Szent- lászlóra 18.45, Komlóról Bonyhádra 22.50, Köblénybe 17.15, Ligetre 18.00, Komlóra Bonyhádról 19.38, Köblényből 14.15, Ligetről (Magyarszék- Mecsekpölöskén át) 18.25, Ladról Alsótapazdra 15.25, Mohácsról Lippóra 21.25, Lánycsókra 22.40, Pécsre 20.20, Véméndre 22.25, Pécsről Abaligetre 19.00, Bolyba 16,25, Gyódra 19.45, Harkányba (Görcsönyön át) 19.00, 22.45, Kaposvárra 17.00, Ké- kesdre 20.50, Komlóra (Mán- fán át) 21.10, 22.40, Komlóra (Hosszúhetényen át) 19.30, 20.30, Kökénybe 19.00, 21.00, Kővágószőlősre 20.00, Ma- gyarmecskére 19.30, Mohácsra 20.50, 22.30, Nagykozárba 20.15, Pogányba 20.20, Siklósra (Szalánta-Harkányon át) 19.30, 21.30, 22.45, Szegedre 10.30, Vajszlóra (Görcsönyön át) 19.30, Vókányba 22.30, Pécsre Abaligetről 20.15, Bonyhádról 20.35, Gyódról 20.20, Harkányból (Görcsönyön át) 18.00, 19.00, Kaposvárról 20.30, Komlóról (Mánián át) 22.30, Komlóról (Hosz- szúhetényen át) 21.50, Kökényből 19.40, 21.30, Kővágószőlősről 20.35, Magyarmecs- kéről 21.13, Mohácsról 20.20, Nagykozárból 20.40, Pogányból 20.50, Siklósról (Harkány- Szalántán át) 18.30, 20.30, 21.30, 22.45, Szegedről 18.55, Vajszlóból (Görcsönyön át) 21.00, Szentlászlóról Almamellékre 19.05, Szigetvárról Iba- fára 17.05, Kárászpusztára 16.05, Vásárosbécre 17.15, Szigetvárra Kárászpusztáról 16.40, Vásárosbécről 15.15, Véméndről Mohácsra 20.40, Somberekre 23.09 órakor. Módosulnak: a Pécsről 16.00 órakor Or- fűre induló járat Abaligetig közlekedik, a Pécsről 17.40 órakor Belvárgyulára induló járat Nagykozár betéréssel közlekedik, a Pécsről 19.30 órakor Újpetrére induló járat Személy, Egerág, Kisherend, Peterd, Kiskassa betörésekkel Vóká- nyig közlekedik, a Mohácsról 17.05 órakor Berkesden át Pécsre induló járat Nagykozár betéréssel közlekedik, Nagykozárból indul 19.20 órakor, Harkányból 18.00 órakor Mohács helyett csak Lippóig közlekedik, Kisnyárádról 20.50 órakor Mohács helyett csak Lánycsókig közlekedik, Szigetvárról 14.00 órakor Vásárosbéc helyett csak Somogyviszlóig közlekedik, Ibafáról 14.34 órakor Szigetvár helyett Almamellékig közlekedik az autóbuszjárat. Felhívjuk Tisztelt Ütasaink figyelmét, hogy az esetleges félreértések elkerülése érdekében utazásuk előtt az alábbi szolgálati helyeken és telefonszámokon érdeklődhetnek a járatok menetrendjével kapcsolatban: Pécs aut. áll. 72/215- 215, Komló aut. áll. 72/481- 541, Mohács aut. áll. 69/322- 323, Siklós aut. áll. 72/351- 523, Szigetvár aut. áll. 73/312- 658. Nem lőttek, petárda durrant A szigetvári Horváth Márk téren vasárnap hajnalban egy fiatalember petárdákat rob- bantgatott. Az ottlakók azt hitték, hogy lövések dördültek. A petárdást, akinek zsebében vagy száz adag pirotechnikai robbanóanyag lapult, előállította a rendőrség. Kihallgatása után úgy döntöttek, hogy bírságot rónak ki rá. Hazánkban tilos tárolni, forgalmazni és robbantani petárdákat. Szabálysértésnek, garázdaságnak számít, ha ezekkel valaki ijesztgeti, netán megsebesíti embertársait. Még szilveszter napján sem szabad felhasználni egyet sem. Szerencse, hogy Szigetváron vagy a megyeszékhelyen az elmúlt óévbúcsúztató forgatagban petárdadurrogta- tás miatt egy sérülés sem történt. Tetten értek Pécsett is néhány petárda-dobálót még tavaly, s a rendőrségi bírságuk összege személyenként elérte a 10-20 000 forintot. Idén még szigorúbbak lesznek a bírságolok, és azt tervezik, hogy a legmagasabb összegű: 30 000 forintos bírságot is kiszabják. Lakók is összefoghatnak, s amennyiben észlelnek meggondolatlanul petárdázót, tartóztassák fel, amíg meg nem érkezik a rendőr vagy a Közterületfelügyelet ellenőre. Cs.J. KÉZBESÍTŐT KERESÜNK AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az AS-M Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló terjesztésére vállalkozói igazolvánnyal, telefonnal, gépkocsival rendelkező kézbesítőt keres a Pécs Szigeti városrész Ügynökséghez. ■H A kézbesítő feladata az Új Dunántúli Napló előfizetőkhöz ■B történő kijuttatása, az előfizetői példányszám folyamatos Hl emelése, valamint az esedékes díjak beszedése. ■ Fizetés jutalékos rendszerben. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen az Új Dunántúli Napló Pécs Szigeti v. Ügynökségén: Pécs, Esztergár L. u. 19. fsz. 4. Veress Tamás I ügynökségvezetőnél. , Telefon: 256-044 06/30 468-895 > > 1 I