Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)

1995-12-29 / 354. szám

1995. december 29., péntek A Mai Nap Dünántúli Napló 3 A legújabb időkben talán leg­többször akkor jut eszünkbe, amikor külföldön élő szeretteink számára választunk ajándéktárgyakat, s akkor is sokszor bosszankodva. Nép­művészet. Milyen egyszerű volt még száz esztendeje. Haszná­lati tárgyak voltak csupán, s természetesen - mert az ember számára az természetes - tet- szetősek, igényesek. A vidéken, s különösen a tanyán és a fal­vakban többnyire a háziak ké­szítették őket. Maguk szőtte anyagokból maguk varrta-hí- mezte ruhákban jártak, azokat az eszközöket használták, ame­lyeket maguk fontak, faragtak. Aki megtehette, az a legügye­sebb mesterektől vásárolt. Év­századokig nagyszerűen műkö­dött ez a rendszer. Az iparoso­dással járó fejlődés itt is jelen­tős változást hozott. Olyany- nyira, hogy 1889-ben már a háziipari tevékenységet szabá­lyozni kellett. Aki a maga szá­mára készített eszközöket, az­zal a hatóságnak nem volt dolga, csak aki eladásra kínálta áruját. Voltak ügyes kezűek, akik életet és szépséget gyúrtak az agyagba, szőttek a vászonba, faragtak a széktámlába, és vol­tak sokkal számosabban, akik­nek igénye volt erre. A bedol­gozóipar és az értékesítés szer­vezett keretek között 1908-ban indul, akkor alakul meg a tevé­kenység összefogására a Házi­ipari Szövetség. Fő profiljuk a divatos tömegcikkek forgalma­zása volt. Az első világháború végén az újjászerveződött szö­vetség először szociális szem­pontokat helyezett előtérbe, sok családnak kellett az anyagi erő, amit keze munkájával megte­remthetett. Az iparművészet és a nép­művészet, amely a kezdetektől külön utakon járt, abban az or­szágos traumában, amit Tria­non jelentett, nagyobb megér­téssel viseltetett egymás iránt. Olyan divatok születtek, ame­lyek lendületet adtak a népmű­vészetnek is. A belsőépítészet­ben és a divatban is megjelent és gazdagon alkalmazták azt a motívumkincset, amelyet a ma­gyar vidékek díszítőművészete honosított. Kié a népművészet? A második világháborút kö­vetően - jobbára a földművelés és a kisipar területén - újraala­kultak a háziipari szövetkeze­tek. Nem vált külön még a népi iparművészet és a háziipar, s leggyakrabban kosár- és fonot­tárut, hímzet blúzokat, csipké­ket, szőtteseket forgalmaztak. 1949-ben megalakult a Nép- művészeti és Háziipari Nemzeti Vállalat, amely kutatómunkát is végzett, s szerepet vállalt e kul­túra előretörésében. Megnőtt a presztízse nemcsak az alkotá­vábbfejlesztése. „Népi iparmű­vész az, aki önálló művészi al­kotást hoz létre, s akit a NIT annak elismer”. Az első évek­ben 380 népművész kapta meg a címet. A népi iparművészeti alap - amely csak tíz évig mű­ködött - a rendelkezésére álló pénzből hét tájházat üzemelte­tett. így lett matyóház Mezőkö­vesden, fazekasház Mezőtúron, gyékény fonó ház Tápén, Heve­sen szövőház, Décsen sárközi népművészeti ház, Kiskunhala­son pedig Csipkeház. Az alap A baranyai népművészeti cikkek is keresettek fotó: laufer l soknak, de az alkotóknak is. 1951-től miniszteri rendelet írta elő a márkázott, zsűrizett ter­mékek forgalmazását és az or­szágos bolthálózat kiépítését. Abban az időben, amikor a hi­vatásos művészek megszerve­zik az irodalmi, a zenei és a képzőművészeti alapot, meg­szerveződik a népi iparművé­szeti tanács, amelynek egyik fontos feladata a hiteles nép­művészet hagyományainak to­fmanszírozott pályázatokat, al­kotókat, publikációkat s az al­kotások vásárlását. Nagy kultusza volt abban az időben annak, ami népi. 1958- ban a Műcsarnokban-rendeztek kiállítást. 1966-ban a III. Or­szágos Népi Iparművészeti Ki­állítás már komplex módon je­lenítette meg a mindennapi kul­túra használati tárgyait. Minden augusztus húszadika a kismes­terségek találkozója is lett, gaz­Gyermekmegőrzés non-stop A megélhetés, a család biztonsá­gáért napjainkban egyre súlyo­sabb terheket vállaló szülők ér­zékeny pontjára - a gyerek elhe­lyezésére, megőrzésére - kínál megoldást egy pécsi vállalkozás. Családok és egyedülálló szülők körében ismétlődik a probléma: a bölcsőde, az óvoda kora este bezár, szerencsés esetben nagy­szülők, rokonok, barátok lohol­nak a munkahelyi kötelezettségét teljesítő szülő csemetéjéért. Vagy a dada cipeli otthonába zá­rás után az „ottfelejtett” aprósá­got, mert erre is akad példa. A non-stop gyermekmegőrző ötletadója, Major Péter kezde­ményezése nyomán Varga No­émi és társai kezdtek a hiány­pótló szolgáltatás előkészítésébe. Mára egy tágas, negyven négy­zetméternyi, élénk rajzokkal és játékokkal, képekkel dekorált szoba váija a gyerekeket, a cse­csemőtől 7-8 éves korig. A bébi- szittereknél jóval alacsonyabb áron igénybevehető szolgáltatás , Tőszereplője” egy óvodapeda­gógus, aki egyszerre 10 gyereket vállal. Éjszakákra 4-5 csemetét fogadnak. A gyermekmégőrző vendégeinek játszósarkot, sziva­cságyakkal pihenősarkot alakí­tottak ki. Rajzolhatnak, báboz- hatnak, játszhatnak, festhetnek és gyurmázhatnak, de bábművé­szekkel és iparművészekkel is ta­lálkozhatnak. A pécsi Király utca 50. udva­rából nyíló Manóka Gyermek- megőrző az óévbúcsúztató éj­dag programokkal, kiállítások­kal, vásárokkal. A hajdanvolt használati eszközök kizáróla­gosan dísztárgyakká „nemesül­tek”. 1982-ben a NIT irányítá­sát a minisztérium veszi át. Jogköre jelentősen bővül a tár­gyak szerzői jogvédelmének biztosításával, a kereskedelmi forgalomba kerülő népi ipar- művészeti alkotások teljeskörű zsűri-kötelezettségével. A rendszerváltás a kisvállal­kozásoknak kedvezett. A népi iparművészet hagyományai nemzedékről nemzedékre őr­ződtek, s a legvadabb iparosítás sem tudta elpusztítani: most mint jövedelemteremtő lehető­ség keltek életre. A kormány 1992-ben született határozata a Magyar Művelődési Intézetet jelöli a Népi Iparművészeti Ta­nács jogutódjául. Senki sem ta­gadja, hogy a népi iparművé­szet egyes kérdéseit újra kell szabályozni abból az alapelvből kiindulva, hogy állami feladat a nép díszítőművészeti öröksé­günkben megtestesülő nemzeti kultúrkincs megőrzése, az erre épülő, az ebben gyökerező népi iparművészeti, képzőműves te­vékenység hitelességének, szakszerűségének, s a tevé­kenység folytatásához szüksé­ges kedvező gazdasági környe­zet biztosítása. Ezért létrehozták a Népi Iparművészeti Tanácsot alko­tók, szakértők és egyesületek képviselőiből, szakmai koordi­náló, javaslattevő és döntés­hozó feladatkörrel. Ők foglal­koznak az oktatással, a képzés­sel, a marketinggel, az érdek- védelemmel és kiállítások szer­vezésével. Működik természe­tesen a lektorátus az alkotások elbírálására, amelynek tagjai el­ismert elméleti és gyakorlati szakemberek. Hiteles népmű­vészeti alkotásnak az minősül, amelyre ők „ráütik a pecsétet”. Nemrégiben Budapesten nagyszerű bemutatóterem nyílt, mely egyben központja is a népi iparművészetnek. Az ér- dekelődők - vásárlók és eladók - eligazítást kapnak és kapcso­latot találhatnak egymással. Szükségünk van ezekre a tárgyakra, és azokra is, akik e tárgykészítés hagyományait ápolják. Józsa Ágnes szakájára már fogad vendégeket. Érdeklődni a 328-319-es telefon­számon lehet, de a szülőket egy kiadós beszélgetés erejéig is készséggel váiják. A különböző képességfejlesztő foglalkozások mellett játékos módszerekkel összeállított német, angol és olasz nyelvi programokkal is ké­szültek a házigazdák. Terveik szerint a későbbiekben egy autó biztosításával, a szülők kérésétől függően gondoskodnak a gyere­kek szállításáról is. Tröszt E. Az Ormánságban egy évszázad kimaradt / Élnek a telefonok Még tavasszal kereste fel Lotz Károly közlekedési és hírköz­lési minisztert egy küldöttség az Ormánságból. A kormány- tisztviselőtől segítséget kér­tek: leállt a megígért telefon­fejlesztés, kilátástalannak tűnt a terület úthálózatának igen szükséges korszerűsítése. A találkozót az az Ormánságfej- lesztő Társulat kezdemé­nyezte, amelynek megalakítá­sához a konkrét okot éppen a telefonhiány adta. Elnöke Ha­jós Klára.- Amit csak igényelt a MATÁV, mindent teljesítet­tünk. Már 1994-ben össze­szedtük a szükséges pénzt: részben pályázaton elnyertük a támogatás maximális össze­gét a Területfejlesztési Alap­ból - 228 millió forintot -, ezt a cél érdekében szövetkezett 47 település további 25 milli­óval toldotta meg. Mi csak annyit kértünk: a lakossági hozzájárulás összege ne ha­ladja meg a 30 000 forintot, illetve a beruházást 1995. de­cember 31-ig fejezze be a MATÁV. A telefonfejlesztési program megvalósítása egyébként közel 700 millió forintot igényelt. Ám a munka elakadt. A múlt évben szinte semmi sem történt. Ezért mentek el a miniszterhez, s azóta komoly előrelépésről adhat számot Hajós Klára.-A MATÁV ezt követően azonnal nekilátott a munká­nak, igen nagy ütemben. Újabb határidőkben állapod­tunk meg, s ezt tartották is: ez év júniusának végéig mind a 47 település kapja meg a nyilvános fülkét, november 30-ig kössék rá a meglévő te­lefonokat a rendszerre, illetve 1996. június 30-ig a MATÁV kielégíti az összes telefon­igényt. Most ott tartunk, hogy december közepétől a teljes Ormánság rá van kötve egy olyan korszerű rendszerre, amely - ahogy a MATÁV szakemberei is mondták - azt jelenti, hogy a kisrégió a XIX. századból e téren egyenesen a XXI.-be ugrott. Ez a megva­lósult beruházás egyébként az Ormánságfejlesztő Társulás első komoly sikere. A telefonon túl azonban volt még egy konkrét témája a miniszterrel történt tárgyalás­nak: az úthálózat. Erre ugyan még nincs pénze a Társulás­nak, de kérték: a minisztérium szakmai hátterére alapozva készüljön el egy komplex út­hálózat-fejlesztési program. Az UVATERV szakemberei már megcsinálták, Hajós Klára szerint „rendkívül ala­pos munkával”. Hármas célt fogalmaz meg: a Drávával párhuzamos nyugat-kelet irá­nyú út korszerűsítése, az Or­mánság „kinyitása” a megye- székhely irányába, illetve a Szigetvár-Sellye közötti, Dencsházát is érintő új út megépítése.-Mindez azonban csak az első lépés. Igen nagy szükség van a zsáktelepülések feloldá­sára is. Most az a célunk, hogy kiemelt kormányprog­ram szintjére emeljék az UVATERV térségünket célzó munkáját. Ebben is reméljük Lotz Károly segítségét, aki egy tárcaközi bizottság meg­szervezésén dolgozik annak érdekében, hogy az úthálóza­tunk fejlesztéséhez szükséges szakmai és pénzügyi háttér minél előbb rendelkezésre áll­jon. Jó reményeink vannak - hallottuk az Ormánságfej­lesztő Társulás elnökasszo­nyától. Mészáros A. Új mezőgazdasági összeírás A KSH megyei igazgatóságai­nak irányításával 1996. január­jában új mezőgazdasági össze­írásra kerül sor. Ezúttal a föld­területről, növény- és kertészeti termelésről, állatállományról kérdeznek a számlálóbiztosok. Baranya megyében a gazda­sági szervezeteken kívül (ame­lyek adatszolgáltatói kötele­zettségüket postai úton teljesí­tik) 37 településen, 2500 egyéni gazdálkodót érint a megkérde­zés. Az összeírás agrárpolitikai döntések megalapozását, ezen keresztül a mezőgazdasági ter­melők érdekeit is szolgálja. Szeretnénk ismételten bizto­sítani a közvéleményt és az adatszolgáltatókat is arról, hogy a KSH a törvényi rendelkezé­seket betartja, a szolgáltatott adatokat kizárólag statisztikai célra használja, azokhoz más személyek, intézmények sem­milyen körülmények között sem juthatnak hozzá. A fentiek figyelembevételével az adat­szolgáltatások és az összeírások zökkenőmentes lebonyolítása érdekében számítunk a helyi önkormányzatok és az érintett egyéni gazdálkodók együttmű­ködésére, kérjük támogatásu­kat. KSH Baranya Megyei Igazgatósága Csőtörés Pécsett - A vasúti főpályaudvarnál, az iroda­házi útkanyarban rövid időn belül kétszer volt csőtörés. Tönkrement az utcai 150 milliméteres vezeték az út ter­heltsége és az elöregedés miatt. Amíg a hiba elhárítása tart, a kanyarban villogó és egyéb jelzés figyelmeztet az óvatos vezetésre. fotó: löffler Gábor Szívfájdalmas patikaprivatizáció Pécsett és Baranyában 1995. december 31-ig be kell fejezni az állami gyógyszertárak priva­tizációját - tudtuk meg a pécsi Pannonmedicina Gyógyszerel­látó Vállalattól. A megyében jelenleg 59 gyógyszertár működik, ebből 35 a megyeszékhelyen. Közel fele már most magánpatika, melyek megmutatták, hogy jobb feltételekkel és nagyobb termékkínálattal tudnak mű­ködni. A vállalatnál úgy ítélik meg, hogy a privatizációs fo­lyamat jól halad, bár elképzel­hető, hogy néhány eset átcsú­szik a jövő év elejére. A patikusoknak mégis van egy szívfájdalmuk a magánosí­tással kapcsolatban, ahogy arról a Magángyógyszerészek Or­szágos Szövetségének területi szervezetétől és a Gyógyszeré­szek Kamarájától tájékoztattak. Nevezetesen, hogy a gyógy­szertárak önkormányzati tulaj­donba mennek át, ahonnan ma­gas bérleti díjért bérelhetők. A privatizációtól azt várták, hogy a gyógyszerészek vehes­sék a patikákat. Ehelyett csak látszólagos magánosításra kerül sor, és ők csak bérleményként működtethetik tovább. Ez azzal a lehetőséggel jár, hogy ne a szaktudás, képesítés döntsön, hanem a pénz, vagyis az ön- kormányzati tulajdonú patiká­kat bárki kibérelheti, aki a ma­gas bérleti díjat ki tudja fizetni. Ezért tartják hiányosnak a rendeletet. így következhet be, mint mondják, hogy hozzá nem értő, tőkével rendelkező vállal­kozó alkalmazottai lehetnek a gyógyszerészek. Már eddig is számos példa van rá ország­szerte. Ez a felemás megoldás csak ártott a patikusok által elképzelt és vágyott privatizációnak. Azt várták, hogy ők maguk megve­hessél a patikát, ahol eddig is dolgoztak, és vállalkozóként működtethessék tovább. Sok eddigi gyógyszerész, aki ezáltal önállósulni szeretett volna, továbbra is alkalmazott marad, csak más lesz a tulajdo­nos, a bérlő, a munkaadó. Ugyanis vállalkozó, bérlő bárki lehet, aki pénzével állja a ver­senyt, de a magánpatika mű­ködtetésének feltétele a gyógy­szerész alkalmazása. Nehezíti a gyógyszerészek esélyeit az 50 ezer forinttól több százezer forintig terjedő bérleti díj. A fenntartáson kívül a fejlesztésre, beruházásra is kell gondolniuk. így az egész­ségügyi ellátás rendszerébe at­tól eltérő érdekek is beleszól­hatnak. A patikusok szívfájdalma nem múlt el, de reménykednek, hogy a további döntéseknél diadalmaskodni fog a szakmai felelősségérzet, és szemlélet- változást eredményez a privati­zációban. Az esélyegyenlőséget a gyógyszerészek javára kellene alkalmazni. Anélkül a patiku­sok úgy érzik, hogy a patika­privatizáció csöbörből vödörbe értelmet kap. Rozvány Gy. > í I * *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom