Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)

1995-12-24 / 351. szám

1995. december 24., vasárnap Sport Dtftiántúli Napló 11 Schmidtné Holub Mária emléktoma Labdarúgó Új VDN Kupa Jövőre is megrendezzük a lab­darúgó új Vasárnapi Dunántúli Napló Kupát. Az utóbbi évekhez hason­lóan most is 12 csapattal sze­retnénk lebonyolítani ezt a téli felkészülési tornát. A jelentkezések sorrendjé­ben eddig a következő együtte­sek nevezését fogadtuk el: Dombóvár, Felsőszentmárton, PMFC II., DDGáz SC, PVSK, Komlói Bányász, Mohácsi FC, Beremend, PPTSE, Sellye, Bá- taszék, Mohácsi TE. Jelentke­zett még a Bonyhád is, amely az első számú tartalék. Akkor ugorhat be, ha bármelyik együt­tes a január elején tartandó sor­solásig visszalép. (Erre esetleg sor is kerül, mert például a Sellye ugyan nevezett, de a na­gyon nehéz pénzügyi helyze­tére való tekintettel nem biztos, hogy ott is lesz az indulók kö­zött.) Ez a torna minden csapatnak hat mérkőzést garantál. Kanizsai sportévkönyv Nagykanizsán megjelent az 1995. évi Sportévkönyv, mely­nek szerzője Deregi László álta­lános iskolai tanár, a színes fo­tóanyagot Soproni Tibor készí­tette, míg a dekoratív borító Erdei András fotóriporter mun­káját dicsére. A kanizsai sportévkönyv át­fogja a város idei sporteredmé­nyeit, történéseit. Széles teret szentel a gazdag és tartalmas anyag a szakágazatoknak, be­számol az eseményekről, hazai és nemzetközi kanizsai rendez­vényekről, miközben nem riad vissza a szerző az időnkénti kri­tikus véleményalkotástól sem. A könyvújdonság a délzalai város könyvesboltjaiban, az ut­cai árusoknál megvásárolható és megrendelhető az Informa­tika Kiadói Bt. címén (8801 Nagykanizsa, Pf. 504). Vívás Befejeződtek az országos felnőtt vívóbajnokság küz­delmei, ahol a pécsi vívók is pástra léptek. Az OB I-es női párbajtőr csapat bajnok­ságán a PEAC-os lányok Haraszti Krisztina, Kondor Márta, Házler Enikő' össze­állításban a 9. helyet szerez­ték meg. A férfi tőrcsapat (Rózsa­völgyi Attila, dr. Orbán Csaba, Dancsházy Hagy Tamás, Tóth Gábor) a 9. he­lyezéssel biztosította benn­maradását az OB I-ben. Befejeződött a PMKC női kézi­labda felkészülési mérkőzésso­rozata a pécsi sportcsarnokban. A Schmidtné Holub Mária em­lékére rendezett tornát a Duna- ferr nyerte a PMKC előtt. A harmadik helyen a kiskun- halasiak végeztek, megelőzve a Ami már régóta beszédtéma volt Somogybán, az nemrég va­lóság lett. Megszűnt az ország egyik legeredményesebb lovas­szakosztálya, a Kaposvári Gaz- dász. A kaposvári lovasok - köz­tük egy sor ismert válogatott versenyző - azonban mégsem maradtak egyesület nélkül. A Gazdász megszűnésével szinte egyidőben megalakult a Lovas­akadémia SC, amely a meg­szűnt lovasszakosztály jogutód­jának tekinthető. A változás hátterében az áll, hogy a kaposvári lovasakadé­mia - amely eddig a Pannon Agrártudományi Egyetem kere­tein belül működött - október elsejétől önálló intézmény lett, s így a Művelődési Miniszté­rium felügyelete alól a Föld­művelésügyi Minisztériumhoz került. így a lovasok is válthat­Szekszárd csapatát a sikeres programsorozaton. A második nap eredményei: Dunaferr - Kiskunhalas 17-11, Szekszárd - PMKC 15-16, Kiskunhalas - PMKC 14- 14, Szekszárd - Dunaferr 15- 22, PMKC - Dunaferr tak, s kiválva az egyetem klub­jából, a Kaposvári Gazdászból saját egyesületet alapítottak. Ezáltal remélhetőleg jóval több bevételhez és pénzhez jut az új klub, jobb anyagi körülmények között dolgozhatnak majd. A lovascentrum profilját és sporttal kapcsolatos elképzelé­seit nem befolyásolja a válto­zás, s természetesen továbbra is megmarad a jó és eredményes kapcsolat a Pannon Agrártu­dományi Egyetemmel. A nemrég alakult Lovasaka­démia SC egy szakosztályból, azon belül pedig öt szakágból - díjlovaglás, díjugratás, fogat­hajtás, military-távlovaglás és lovastorna-tömegsport - épül fel. Az új egyesület ügyvezető elnöke az a dr. Hafner József lett, aki korábban a Kaposvári Gazdász elnöke volt. A Lovas­akadémia SC társadalmi elnö­16-18, Kiskunhalas - Szek­szárd 15-17. Különdíjak. Legjobb játé­kos: Tamara Mandzsics (Szek­szárd). Gólkirály: Bojana Ra- dulovics (Dunaferr). Legjobb kapus: Meriona Hamerliva (Dunaferr). kének dr. Hecker Waltert, sportszakmai vezetőjének pe­dig a válogatott díjlovagló Kövy Andrást választották meg. Jövőre egyébként a külön­böző területi versenyektől kezdve egészen a lovastorna-vi­lágbajnokságig mintegy 25 ver­senynek lesz majd a házigaz­dája a kaposvári lovasakadé­mia. A sok sportesemény közül három külön is kiemelkedik: jú­lius 25-e és 28-a között rende­zik meg a lovastorna vb-t, ame­lyen várhatóan négy kontinens mintegy 30 országának 400 lo­vasa vesz majd részt. Nagy érdeklődésre tarthat még számot a március végén esedékes hagyományos Meste­rek Tornája, augusztusban pe­dig az elmaradhatatlan Volvo díjlovagló Világ Kupa. Fenyő Gábor Nagy Bandó András választ: játszik vagy vezet Centrophone focigála - sztárokkal Az Újpesti Dózsa 1984-es csapatát láthatják a képen. Közülük Kiss Sándor, Ebedli, Törő- csik, Kovács J., Herédi, Sarlós és Szabó A. játszik a pécsi tornán, december 28-án. Nagyszabású öregfiúk mérkő­zés-sorozatot rendeznek Pé­csett, a városi sportcsarnok­ban, december 28-án délután. Az FTC, az Újpest, a PMFC és a Pécsi Dózsa egykori kivá­lóságai lépnek pályára egymás ellen. Köztük, a képen látha­tókon kívül, Détári, Dárdai, Lő/incz, Rapp, Hernádi, Kin­cses és mások. A program egyik sztárven­dégét, a kommentátor Nagy Bandó Andrást kérdeztük.-Az az igazság, hogy leg­szívesebben valamennyi csa­patban játszanék, de engem arra kértek, hogy kommentál­jam az eseményeket. Ahogy semelyik párthoz nem kötelez­tem el eddig magam, úgy nem drukkolok különösebben egyik csapatnak sem. A legjobb gár­dában lenne jó igazán a pá­lyára lépni, aztán meg sajnál­nám a többit. Bozsik L. Új egyesületben a kaposvári lovasok Gazdász helyett Lovasakadémia SC Magyar nagydíj: augusztus tizenegy Forma-l-es versenynaptár A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közzétette a jövő évi Forma-l-es ver­senynaptárt. Az autós gyorsa­sági világbajnokság 1996-os programjában 16 futam talál­ható, köztük augusztus 11-én a Magyar Nagydíj a Hungaro- ringen. A pilóták márciusig pihen­nek, aztán kezdődnek a futa­mok az eddig megszokott helyszíneken. Az 1996-os Forma-l-es versenynaptár: március 10.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne, március 31.: Brazil Nagydíj, Interlagos, április 7.: Argentin Nagydíj, Buenos Aires, ápri­lis 28.: Európa Nagydíj, Nür­burgring, május 5.: San Ma- rinó-i Nagydíj, Imola május 19.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo, június 2.: Spa­nyol Nagydíj, Barcelona, jú­nius 16.: Kanadai Nagydíj, Montreal, június 30.: Francia Nagydíj, Magny-Cours, július 14.: Brit Nagydíj, Silverstone, július 28.: Német Nagydíj, Hockenheim. Augusztus 11.: Magyar Nagydíj, Hungaroring, au­gusztus 25.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps, szep­tember 8.: Olasz Nagydíj, Monza, szeptember 22.: Por­tugál Nagydíj, Estoril, októ­ber 13.: Japán Nagydíj, Su­zuka. Siófoki bulik Hagyomány immár, hogy Sió­fok lakói a karácsony és szil­veszter közötti időszakot nem csak henyéléssel, bejglievéssel és névnapi eszem-iszommal töltik, hanem kicsik és nagyok ellátogatnak a Fokihegyi iskola tornacsarnokába számtalan sportágban összemérni erejü­ket. Nem lesz ez másként idén sem, hiszen Siófok Város Pol­gármesteri Hivatala ezúttal is megrendezi a BÚÉK, Siófok eseménysorozatát. December 27-én a kézilabdázók veszik birtokukba a csarnokot, miköz­ben más helyszíneken biliárd és teke versenyekre is sor kerül. Huszonnyolcadika a kosárlabda napja, amikor szintén az egész kicsiny gyerekektől a felnőtte­kig rendezik a különféle mér­kőzéseket. A legnépszerűbb csapatsportágnak Siófokon is a labdarúgás számít, amely 29-én jellemzi majd” a csarnokot. Délelőtt az általános iskolás vá­logatottak csapnak össze, dél­után pedig - idén első ízben - a Balaton-part összes városából érkező „válogatott” csapatok: polgármesterek, valamint kép­viselőtestületi tagok. Itt aztán jót lehet majd szórakozni azo­kon a luftokon, amiket a képvi­selő urak rúgnak keszthelyi, bogiári, almádi, fonyódi, lellei, földvári vagy épp siófoki „mó­don”. E villámtorna döntője előtt kerül sor a Siófoki Bá­nyász - Kaposvári Rákóczi sportvezetőinek villámtalálko­zójára, később pedig a Siófoki Bányász első csapata is pályára lép. A minden évben főműsor­számnak számító program 30- án lesz. Ezen a napon 16 és 21 óra között játékos, humoros sportvetélkedőkre, ügyességi játékokra, íjász, aerobic, gör­deszka, BMX, gárdatánc, jazz- balett-bemutatókra is sor kerül, és megkapják a díjakat Siófok legjobb sportolói is, valamint fellép a programban Maksa Zoltán humorista és Hevesi Tamás is. A több napos sportos sorozat utolsó eseményét 31 -én rendezik 11 órakor, a Vízto­ronynál. Innen indul ugyanis a „pezs­gőfutás”, hogy az óévet egy ki­adós közös kocogással zárja a város lakossága, s egyben be­melegítsen az éjszakai szilvesz­teri táncmulatságra. Gyarmati László Huszonkétféle kenyér Igazán fontos feladatot lát el a jövő évi atlantai nyári olimpián Lew Sprague, aki az eseményen részt vevő 15 ezer sportoló és edzőik étkezéséért felel.- Ez életem eddigi legna­gyobb kihívása - jelentette ki Sprague, akinek nehéz dolga lesz, hiszen a rengeteg sportoló között bizonyára akadnak majd kényes ízlésűek is. A „gondok” elkerülése vé­gett az atlantai reggeliknél pél­dául 22 féle kenyér közül válo­gathatnak az olimpikonok. Va­lószínűleg könnyű ételeket igé­nyelnek a versenyzők, ezért rendszeresen szerepel majd az étlapon hal. Nemcsak a minő­ség, hanem a mennyiség is gondot okozhat Sprague-nek, mivel egy élsportoló napi 10 ezer kalóriányi étket is elfo­gyaszthat. Az éttermek - azokban felte­hetően 1500 személy dolgozik majd - 24 órán át tartanak nyitva a játékok idején. Platini nem adja nevét az épülő új stadionhoz Tizenegyezer francia futball­kedvelő szerette volna, hogy Miehel Piatini nevét viselje az 1998-as, franciaországi világ- bajnokságra elkészülő új sta­dion. A francia labdarúgás egykori talán legnagyobb csil­laga azonban nemet mondott:-Óriási megtiszteltetés ez számomra, de nem fogadha­tom el a névadó szerepét Kü­lönben is, nem szeretnék ilyen hamar megöregedni.» Sokkal többet kell tennem még a labdarúgásért ahhoz, hogy egy stadion a nevemet viselje. Piatini egyébként nem ül a babérjain. Gőzerővel dolgo­zik az 1998-as, franciaországi labdarúgó világbajnokság szervezőbizottságában. Is­mert, ő a szervezőbizottság társelnöke. Az egykori „aranylab- dás” döntése után éles viták robbantak ki a stadion el­nevezéséről. Sokan szeret­nék, ha az arénát Jules Ri- met-ről neveznék el. Még a stadion építését finanszírozó konzorcium olyan elneve­zést javasol - Elyseum amely Franciaországra utal. A döntés végül is Guy Drut, a jelenlegi francia ifjúsági sportminiszter kezében van. A szervezők ígérik: akármi is lesz a neve, a világ legmodernebb, minden igényt kielégítő sportléte­sítménye épül fel a „futball- fiesztára”. A pécsi Boross László lett az országos triatlon-elnök A vaságy és a páholy különbsége- Volt egy kisebb válság ko­rábban a triatlon szövetség el­nökségében - kezdi a beszélge­tést Boross László, a Centrop­hone pécsi vezetője, akit a múlt héten országos elnökké választottak a triatlonosok. - Engem Czencz Péter fó'titkár kért meg, vállaljam el a pozí­ciót, annak ellenére, hogy - a hírekkel ellentétben - a Cent­rophone eddig nem támogatta a triatlont. A triatlon most lett olimpiai sportág. Atlantában még nem, ám a következő nyári olim­pián, Sydney-ben már össze­mérhetik erejüket a világ leg­jobb triatlonosai úszásban, fu­tásban és kerékpárban, hogy bizonyíthassák, ki a legjobb.-A sportági elnökök között én vagyok az egyetlen vidéki. Ez a tény ebben az esetben azért is jó, mert nagyobb rálá­tásom lehet arra, hogy milyen lehetó'ségek között dolgozhat­nak országszerte a versenyzők. A baranyai női triatlonisták közül például Kozma Noémi a Mexikóban rendezett leg­utóbbi vb-n sikert sikerre hal­mozott.- Ez egy olyan sportág, amelyben vaságyból és pá­holyból egyaránt produkál­hatnak a versenyzők. Arra tö­rekszem a triatlon egyik mene­dzsereként, hogy a legjobb kö­rülményeket biztosíthassam. Boross László, aki az elnök­ségi üléstől kórházi kezelése miatt távollévő budapesti Ringhofer János ellenében 35- 27-es szavazati aránnyal nyert, hozzátette:-Szeretném elérni, hogy a triatlon menedzselésében és irányításában is mindenhol szakember tevékenykedjen. Pénzt nem ígértem, ez a tény önmagában természetesen nem jelenti azt, hogy nem adunk egy fityinget sem. Ugyanakkor a sportág szere- tete önmagában kevés a sike­rekhez. Sydney-ben több ma­gyar olimpikonra is számítok. Igazi menedzserként szeretném segíteni ezt a fejló'dóképes sportágat, cégem sikerein fel­buzdulva. Bozsik

Next

/
Oldalképek
Tartalom