Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)
1995-12-23 / 350. szám
1995. december 23., szombat Kultúra - Művelődés Dhnántuli Napló 11 Galambosi László Világ világlása „Tizenkét kapuláb gyöngyből van kiverve, Az Úr Jézus széke közbül van helyezve.” Székely karácsonyi kántáló Ördög átka minket latrok hintájába bé sohase fogjon. Fagyöngy holdas ága, Világ világlása kunyhónkon virradjon. Bontsuk bundánkat Jézus jászolára, ne kékítse lábát hideg harapása. Boldogan tekintsen az ingecskés Isten éneklő anyjára. Vigyük Kisdedünket magosságos helyre, virágról virágra szájunk lehelgesse, ha jár bajos pusztán s Jeruzsálem útján, ne szóljon hiába. Poklos hajiokába, Lázár kamrájába igaszul belépjen. Golgota kövére csordágoló vére honunkba segítsen. Gazdag az ég, fénykertjében pávabögyű csillag. Ékességes Szűz jobbjában liliomok nyílnak. Kötényében aranyrózsa, szirmon áll a Gyermek. Simogató kezecskéi sugárban lebegnek. Kong a harang, hangot csorgat muzsika-erdőbe. Farkast űzni öltözködjünk fölizzó fehérbe. Vidulj velünk Jézus, haltól tükrös szákot emelgetünk, magtól duzzadnak a zsákok. Kenyerünk karéját bőség csókolgatja, subázott fekhelyünk bíbor koszorúzza. Ördög átka minket latrok hintájába bé sohase fogjon. Fagyöngy holdas ága, Világ világlása mindétig ragyogjon. Születésnapodra Mit lehet írni még a születésnapodról? Semmit. Közhelyeket. Az is közhely, hogy tegezlek - én vagyok az idó'sebb, mi a te az én félszázamhoz képest. Tudod, itt, amerre mi élünk, ilyenkor hideg van, fáznak az emberek, vacog a szívünk, várjuk ezt a napot, hogy fölmelegítsen. Nézzétek: megszületett!), s már újra hisszük: valahová kell, hogy vigyen az út, valahol kell lennie az igazságnak, valamiért van az élet, ez az élet, a miénk. Itt hideg van, most még hidegebb, mint eddig, félünk a holnapoktól, a mától. Gyöngélkedünk, hitünk kevesedik. Messze vagy, irgalmatlanul. Ilyenkor erre a csillag se látszik, hogy feléd vezetne. Látod, megrettenünk, úgy érezzük, magunk maradtunk. Most jó. Tudjuk, közeledik az óra, ünnepre fénye sédünk új és újabb reménnyel: talán nem volt hiába, tudta, mit akart, miért küldött, aki küldött! Mi hát, ha nem ez a bizonyosság, ez a hamu alól is fölparázsló, a megalázottságból is kisarjadó, éledő szeretet, a remény a szere tét re? Szüless hát újra, mindörökké. Oszd szét magad közöttünk, mert kevesek vagyunk és fázunk, Istentelenül. B. F. Az élet: szeretet-kaland A három királyok dél-amerikai népművész alkotása Beszélgetés Puskely Máriával a szerzetesrendről, Isten szolgálatáról Puskely Mária, a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek Kongregációjának tagja tizenkét évig a Vatikáni Rádió magyar adásainak szerkesztője volt. Megírt tizenöt könyvet, s lefordított vagy harmincat. Most a nyomdában van a pannonhalmi Bencés Kiadó gondozásában megjelenő Egyetemes keresztényszerzetesség történetének első része.- Mennyit tudnak az emberek arról, hogy kik a szerzetesek?-A magyar társadalomnak, érthető okokból, nincs reális képe arról, hogy ki a szerzetes. Vagy ha van, akkor az többnyire torz vagy nevetséges, karikatúra. Megyek az utcán, hallom, mögöttem ordítva éneklik jól nevelt fiataljaink: „Nem vagyok én apáca!” Visszanevetek rájuk: - Látom! Máskor meg a villamoson: Maga apáca? A kerekre tágult szemekből nem rosszakarat, hanem teljes tájékozatlanság sugárzik. Válaszom egyszerű: - Igen. Mire a kissé zilált külsejű két lány: - Akkor mindig imádkoznak? - Igen. Egész nap. Mert életünk lényege az Istennel való állandó, bensőséges kapcsolat. - Jaj, de jó! - lelkesednek. Sőt az egyik megkockáztatja a döntést: - Elmegyek apácának! A faggatózás folytatódik: - Dolgoznak is? - Igen. - Mennyit? Egész nap! A válasz nem késik: - Akkor nem leszek apáca!-Ez a mentalitás?- Általában igen. A Nap Tévében néhány éve nekem szegezték a kérdést: - Mit csinálnak a szerzetesek? Milyen hasznos munkát végeznek az apácák? - A kérdés nem egészen sikerült - mondtam. Azt kellene inkább kérdezni: Kik azok a szerzetesek?- A válasz 2000 év óta: azok az Isten által megszentelt nők és férfiak, akik létükkel hirdetik, hogy van Isten. Megszentelt tisztaságban, evangéliumi szegénységben és Isten tetszését kereső engedelmességben élnek, saját korukban és társadalmi környezetükben szolgálva építik Isten országát, a „szeretet civilizációját”. Ez legfőbb hivatásunk. Ha minket ezért üldöznek, meghurcolnak vagy egyszerűen semmibe vesznek, akkor is prófétai jel maradunk. Az a néhány évtized, amit e földön leélhetünk, nagy-nagy szeretet-kaland. Az Isten- és emberszeretet kalandja. Nem azt kell tehát kérdezni: milyen hasznos munkát végzünk, hiszen akkor a szemlélődő szerzeteseknek nincs lét- jogosultságuk. Végső soron a ’’bírás”, az anyagelvűség szintjén a szerzetesi életállapotnak nincs értelme. Életünk titkát a lét szintjén kell megközelítenünk.- Ön egy jelentős munka első kötetét teszi le a karácsonyfa alá. Amolyan történelmi és spirituális kalauzt nyújt át a keresztény szerzetességről.- Több mint húsz éve végzek tudományos kutatásokat a szerzetesek történetéről. A Keresztény szerzetesség kétkötetes mű, s az 1200 oldalon 700 kép is lesz. Évezredünk elejétől pedig az egyes rendekhez kapcsolódóan a magyar szerzetesség története is szerepel benne. Objektív tudást ajánlok fel. Senkinek sem árt meg, ha tudja, hogy a szerzetesek az egyiptomi pusztaságból jöttek; Krisztus után az első századoktól kezdve. A 820 szócikkben többek között arról is lehet olvasni, hogy milyen szerzetesrendek voltak és vannak a világon. Ezt ismernünk kell, hozzátartozik a kultúránkhoz. Nekünk nem volna magyar irodalmunk szerzetes írók nélkül. Az első kódexírók is szerzetesírók voltak. Szent Margit szigetén a domonkosoknál csodálatos kódexíró műhely működött, és Óbudán a Klarissák kolostorában. Az Érdy-kódexet névtelen szerzetes írta.- Mikor jelenik meg a második rész?- Húsvétra ígérte a kiadó. L. É. A Tinódi Vegyeskar első kazettája Régóta dédelgetett vágya volt a 118 éve folyamatosan működő és idén arany minősítést szerzett szigetvári Tinódi Vegyeskarnak, hogy kazettán is közreadhassák repertoárjuk legkedvesebb darabjait. Ehhez két éve már igen közel álltak, de akkor Hergenrőder József karnagy váratlan halálával meghiúsultak álmaik. Most december elejére elkészült végre a pécsi Do-Lá Stúdió felvételében Schóber Tamás karnagy vezényletével az első kazettájuk, mely öt évszázad kórusmuzsikájából ad színvonalas előadásukban igen jó válogatást. Méltán lehetnek büszkék arra, ahogy megszólaltatják a XV. századtól a barokk, a klasszicizmus, a romantika kiváló mesterművein keresztül a XX. századi magyar kórusműveket. Az egyszerű madrigáltól a bonyolult polifóniát magába foglaló válogatás is bizonyítja, igen széles a repertoárjuk, a stílusok útvesztőiben is jól eligazodnak. Ma este 7 órakor a zeneiskola tanárainak közreműködésével önálló karácsonyi hangversenyt ad a Tinódi Vegyeskar a szigetvári Ferences templomban, ahol a hallgatóság meg is veheti a kórus kazettáját. Évzáró rendezvényükkel köszönik meg mindazok segítségét, akik a nehéz, de sikeres évben bármilyen formában hozzájárultak a munkájukhoz, sikerükhöz. (A Tinódi Vegyeskar most megjelent kazettája Szigetváron a Fókusz Coop Bt. Zrínyi téri áruházában és a Zárda utca 4/2. szám alatti Music Box zeneboltban is beszerezhető.) Adományozott festmények A POTE Gyermekklinika Genetikai Tanácsadó részére számos pécsi művész adományozott festményt, grafikát, egyéb műalkotást, amivel a helyiségeket díszítik. E célra egy-egy munkáját ajánlotta fel Balogh György, Dargó István, Márkus Ilona, Nagy Bandó András, Nőt Béla, Soltra Elemér, Takács Dezső, Tóth István, Vata Emil, Vogl Henrikné, Zsámboky Ilona. Első kötet „Helyi érdekű útvesztő” címen jelent meg a pécsi Balogh Robert első verseskötete Bari Károly szerkesztésében az íves könyvek sorozatban. Bán Zsuzsa: A levél F urcsamód meleg volt azokban a karácsony előtti napokban. Azok, akik ragaszkodtak a prémsapkához, bundabélésű kabátjukhoz, a naptárt nézték, és nem azt, hogy langyos szél járt végig a városon, néha esőcseppeket sodort, és olyan volt az időjárás, mintha tavasz lenne - szenvedtek. Verejtékeztek a téli holmikban. Hatvan körüli férfi sétálgatott az ünnepi kirakatok előtt. A játékboltnál megállt. Régi karácsonyok jutottak az eszébe, amikor babát vett a kislányának. Nézte a babákat, aztán kis idő múlva tovább ment. Már nem volt kinek ajándékot keresgélnie. Felesége tíz éve halott, és a lánya, aki a mindene volt, egy éve meghalt autóbalesetben. Ezen a karácsonyon már teljesen egyedül lesz. Arra gondolt, azért egy kis karácsonyfát állít mégis, hogy mellette emlékezzen azokra, akiket szeretett, és akik már nincsenek. Ment tovább, nézte, hogyan kavargatja az útmenti fák leveleit a szél. A falevelek között egy kis papírcetli is röpdösött, ami odaröppent a cipője elé. Máskor ment volna tovább, most mégis lehajolt és felvette. Mintha írást látott volna rajta. Igen. Gyerek írása. „Kedves Jézuska! Anyu azt mondta, hogy te mindent látsz. Akkor biztosan láttad azt is, hogy apu két hónapja elköltözött itthonról. Anyu nagyon sírt. Itthon van velünk, mert van még a kicsi öcsém is, aki három hónapos. Kedves Jézuska! Arra szeretnélek kérni, hogy karácsonykor ne hozz nekem semmi ajándékot, és a kicsi öcsémnek se, hanem szegény anyunak hozzál inkább egy meleg kabátot! Annyira sajnálom, amikor lemegy a boltba, és jön haza, reszket a vékony kabátjában. Hó is volt, és nagyon fújt a szél. Anyu megfázott. Köhögött, lázas volt, a szomszéd néni hívta ki az orvost, aki injekciót adott neki. Nincsen pénze meleg kabátra, mert akkor nem tud nekünk tejet venni. És nem tudja kifizetni a villanyszámlát. Másodikos vagyok, jó tanuló. Én mondom a verset az osztályban karácsonykor. Jézuska, kérlek, teljesítsd a kívánságomat! Megk ígérem, hogy még jobban tanulok, és mindenben segítek anyunak! Kovács Mónika, Tátika utca 24/B. 1. emelet.” A férfi elolvasta a levelet és elgondolkodott, melyik lehet az a Tátika utca. A papírt szórakozottan a zsebébe gyűrte, és ment haza. Szép rendben tartotta a kétszobás lakást, amelyikben egy éve még a lányával élt. Amióta Edit meghalt, nem találta helyét. Reggel felkelt, kiment a fürdőszobába, aztán reggelit készített magának, hallgatta a rádiót. Lement bevásárolni, főzött valamit. Evett, elmosogatott, ebéd után sétált a városban kicsit. Aztán hazament, bekapcsolta a tévét, azt nézte. Sokszor már nem is volt kedve vacsorázni. Bevette az altatóját és lefeküdt. A lakás most is úgy fogadta, mint mindig, pedánsan kitakarítva és némán. Bezárta az ajtót, levetette a kabátját az előszobában. Gondolta, megmelegíti a tökfőzeléket, amit délre főzött, de nem volt semmi étvágya. Bekapcsolta a tévét, eléje ült. Ült, és nem is hallotta, mit beszélnek. Aztán eszébe jutott megint az utcán talált levél. Kiment az előszobába, előkotorta a kabátja zsebéből, és újra elolvasta. „... szegény anyunak hozzál inkább egy meleg kabátot...” Vajon milyen termetű lehet az az asszony? Valahogy felélénkült. Felhívta a tudakozót, meg tudnák- e mondani, merre van a Tátika utca? Kis türelmet kért egy női hang, aztán megmondta. Az új városrészben, négyemeletes házak sora. A tévében híreket mondta, azt megnézte, aztán bevette az altatóját. Pizsamába bújt és lefeküdt. Másnap reggel megint eszébe jutott a levél. Kovács Mónika. Ki lehet az a kislány, aki nem kér semmit a Jézuskától, csak az édesanyjának egy meleg kabátot? Eszébe jutott Edit, az ő hajdani kislánya. Reggeli után felöltözött, és elsétált az új városrész felé. Megkereste azt a házat a Tátika utcában. Ugyanolyan kockaépület volt, mint a többi. Nézte az első emeleti erkélyeket, a kockaablakokat. Vajon melyik mögött laknak Mónikáék? A kapun egy kistermetű fiatalasszony jött ki, letolta a gyerekkocsit a három lépcsőn a járdáig. A kocsiban egy orráig > bebugyolált kisbaba, az asz- szony mögött meg nyolcévesforma kislány, nagy bevásárlószatyorral. Ä fiatalasszonyon szürke ballonkabát. Mintha valami szíven ütötte volna. Egészen biztos volt abban, hogy ők azok! Sokáig nézett utánuk, ahogyan mentek a közeli ABC felé. Aztán bement a házba, fel az első emeletre. Négy lakásajtó. Az egyiken tábla: Kovács Lajos. Több Kovács azon az emeleten nem volt. Kijött a házból, átment a másik oldalra, és rágyújtott egy cigarettára. Sétált a Tátika utcában és gondolkodott. Aztán látta megint a kis asszonyt a két k gyerekkel visszamenni a házba. A kislány, aki csak Mónika lehetett, élénken magyarázott valamit az anyjának. Cipelte a bevásárlószatyrot. Annyira megnézte az asz- szonyt, hogy el sem téveszthette a méretét. Huszonnegyedikén délután nagy csomaggal érkezett a ház elé. Előtte otthon meggyújtotta a gyertyákat a kicsi karácsonyfán, és feleségére, lányára emlékezett. Fogta a csomagot. Mire a ház elé érkezett, már teljesen sötét volt. Minden ablak ki volt világítva, néhol látszott a fenyőfa is. A kapu nyitva volt. Felment az első emeletre, és becsengetett abba a lakásba. Kis szöszmötölés után kinyílt az ajtó. Egy copfos, barnahajú kislány nyitott ajtót, állt az előszoba fényében, és úgy nézett rá, mint Edit, a kislánya valamikor.- Kovács Mónika?- Igen.-Találkoztam a Jézuskával. Megkapta a leveledet. A kislány arca felragyogott. A férfi belépett a csomaggal, és a lakás ajtaja becsukódott mögötte. k 4
