Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)

1995-12-23 / 350. szám

1995. december 23., szombat Report Dunántúli Napló 7 Mégis élsz, Barackvirág A történetről a napokban megjelent könyv borítója A POTE Gyermekklinikája se­bészeti osztályának folyosóján várakoztam Pintér András pro­fesszorra. Feltűnt a pelenkázó asztalon ücsörgő kislány, aki szemüvege mögül szép nagy szemeivel felnőttes nyugalom­mal szemlélte a körülötte zajló dolgokat. Ritka az ilyen gyerek - gondoltam aki ennyi ideig ilyen nyugodtan megüljön a fe­nekén. Amikor jobban megnéz­tem, vettem észre a donga lába­kat és derekán a púpot. Akkor még nem tudtam, hogy Katinak hívják és olyan műtét előtt áll, amilyent Magyarországon még nem végeztek. Kati Romániában, Zilahon született, tervező mérnök apá­nak és angoltanár anyának ne­gyedik gyerekeként. Halmozot­tan súlyos fejlődési rendelle­nességgel jött világra. Románi­ában lemondtak róla. Az anya hihetetlen kálváriát járt meg, lelki és fizikai próbatételek so­rozatát kellett megélnie, hogy a gyermek életben maradjon, és állapotához képest emberhez méltó életet élhessen. Az anya, Csiszár Mária könyvben írta meg történetüket, a könyv cí­mét kölcsönöztem e cikk cí­méül. (Gyönyörű pofija miatt az egyik nagymama hívta Ba­rackvirágnak.) Kati születését infúzióval in­dították meg. Részletek a könyvből: „Az utolsó fájások eró'sebbek voltak, mint amit a természetes szülésekkor érez­tem. A következő görcsnél éles fájdalom, majd jóleső elernye­dés - és megfagyott körülöttem a levegő. Halk nyöszörgést hal­lottam és nem értettem semmit. Valami baj van? - kérdeztem. Igen - nyögte az ismerős szü­lésznő alig hallhatóan. Életkép­telen? - kérdeztem. Azt hiszem, igen - válaszolta, majd azt: kis­lány. Ezután sokáig senki nem törődött velem, mindenki Katit bámulta. Akkor csak annyit tud­tam meg, hogy nyitott gerinccel született, a jobb combcsontja el volt törve, a köldökzsinór olyan régóta rá volt tekeredve a lá­bára, hogy benőtte a közben köréje fejlődő izom. Istenem adj erőt! „Később tudtam meg részle­teket. Kati a nyitott gerinc leg­súlyosabb formájával született. A hátán lévő duzzanatot nem fedte bőr, több helyen szivár­gott a gerincfolyadék. A mell­kas baloldalán három borda hiányzott, ezen a helyen jól lát­ható kidomborodó sérve volt. Deréktól lefelé teljesen béna, lábait nem tudja mozgatni. Ezért történhetett meg az, hogy amikor a köldökzsinór ráteke- redett a bal lábára, többé nem tudott szabadulni tőle. A lábfe­jek befelé görbülve fejlődtek, kialakult a dongaláb. Istenem adj erőt! Add, hogy tudjam el­fogadni . . . ő az enyém éppúgy, mintha egészségesen született volna, szeretem így is, csak él­jen!” S Csiszár Mária nem tudott, nem akart belenyugodni, hogy ezt a gyereket egyszerűen leír­ják. Hiszen oly mohón evett, amikor eljött az etetés ideje. Azt is megtudta, hogy kislá­nyának ez a halmozott fejlődési rendellenessége Jarcho-Levin szindrómaként ismert az orvosi szakirodalomban, a világon igen ritka, eddig összesen 40 esetet tartanak nyilván s ezek közül egy sem élt tovább 2-3 hétnél. Az anyának a kórházban azt ajánlották, menjen haza, a gyermeket felejtse el, ha be- végzi, az elhamvasztásról majd értesítik. Felháborodott. Hogy felejthetné el? Addig is, míg él, karjában akarja tartani, szerete- tet akar adni neki, s minden jó­zan tanács ellenére, amint lehe­tett, Katit hazavitte. „Ha Isten megajándékozott egy ilyen gyermekkel, akkor meg kell találnom, mi az, ami­vel többek, jobbak lehetünk ál­tala. Éppúgy fogjuk szeretni, mintha ép lenne, s hogy elfo­gadhassuk őt, át fogjuk alakí­tani egész értékrendünket. Kati ráébreszt minket, hogy mennyi hiábavalóságért küszködünk, hogy mennyi jelentéktelen dol­got tartunk fontosnak. El kell fogadnunk egyenrangú, értékes emberi életnek e kicsi leány éle­tét, s ha ezt meg tudjuk tenni, rögtön lepereg ideáljainkról az, ami felesleges, haszontalan. Hogyan lehet értékes egy olyan emberélete, mint amilyen Kati? A válasz: azáltal, hogy van, aki elfogadja és szereti őt olyan­nak, amilyen. ” És ekkor elkezdődött a ver­senyfutás Kati életéért. Egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy megindult a vízfejűség kialaku­lásának folyamata. Egyetlen műtéttel tudnak ezen segíteni. A könyvben torokszorítóan, mégsem érzelgősen írja le, mi­ként szerzett útlevet a szekuri- tátétól, hogyan utazta végig Ka­tival vonaton egész Európát Pá­rizsig, ahol remélte, megoperál­ják, hogyan segítették minde­nütt barátok, ismerősök és is­meretlen emberek, hogyan dön­tött úgy, nem hagyja a gyereket a rideg, szeretetlenséget su­gárzó párizsi kórházban, nem engedi addig megműteni, amíg nincs közvetlen életveszélyben. Hogy Katinál mennyi új és újabb probléma merült fel, többször belázasodott, tüdő- gyulladás, kétszer agyhártya­gyulladás lépett fel nála, majd vizeletpangás miatt vesegyul­ladás. Elkeseredésében, ereje fogytán többször tette fel ma­gának a kérdést: jól döntött-e, amikor Kati életéért küzdött? „Hát tényleg hibáztam? Any- nyira féltettem magam a fájda­lomtól, amit elvesztése okozott volna, hogy többször is az éle­tére szavaztam, amikor lehető­ség lett volna rá, hogy minden további szenvedéstől, kínlódás­tól megszabaduljon? Drága ki­csi lányom, én tehetek róla, hogy ilyen rettenetesen szen­vedsz?” Valami csoda folytán Kati mindig újból felépült. Közben áttelepültek Magyarországra s megszületett az ötödik, egész­séges gyermekük. A vízfejűség kialakulását megállító műtét elvégzése egyre sürgetőbbé vált. Egy ismerős ajánlotta a pécsi gyermekklinikát. Köny­vében részletesen írja le, mi­lyen szeretettel fogadta őt Pin­tér András professzor, a gyer­mekklinika sebészetének veze­tője, és valamennyi orvos, nő­vér. Azt írja, a szeretetteljes bánásmód, amivel itt a beteg gyermekekkel és szüleikkel foglalkoznak, egészen kivéte­les. Ez adott neki további ener­giát. Elvégezték az agyvizet le­vezető műtétet, s a kislányt ez­után már csak kontrollra kellett Pécsre hordani. Újabb szörnyű valóság Kati közben 7 éves lett. Örök életére tolószékhez kötött, de vidám, értelmes gyerek. Nem­rég vették észre rajta, hogy a medence felett a hátgerince erő­teljesen görbülni kezd hátra­felé. Idén tavasszal az esedékes kontroll alkalmával közölték: sajnos minden súlyos nyitott gerinccel született gyermeknél ez bekövetkezik. A test növe­kedésével az élettelen izmok nem tudják megtartani a súlyt, a medence hátrafelé fordul, a ge­rincoszlop meggörbül. Az ilyen gerinccel egy idő után már ülni sem tudnak, feküdni is csak ol­dalt. Újabb szörnyű valóság! Hát már az sem adataik meg ennek a kis gyereknek, hogy ha szaladgálni nem is, mint testvé­rei, legalább ülni tudjon? Nem lehet segíteni? De igen, mond­ták a klinikán. Van egyfajta műtét, de ilyent Magyarorszá­gon még nem csinált senki. Szerencsére a pécsi gyer­mekklinika orvosgárdája nem adta fel, s felkeresték a POTE orthopédiai klinikáját, tőlük kértek segítséget. Az orthopé­diai klinikán 1-2 éve már vé­geznek olyan gerincdeformitá­sokat korrigáló műtéteket, amit másutt az országban nem. A klinika adjunktusa, dr. Illés Tamás Franciaországban sajátí­totta el a technikát, sőt asszisz­tált is Katiéhoz hasonló műté­teknél. Ő annak ellenére, hogy ilyen kis gyermeknél és ilyen típusú fejlődési rendellenesség mellett itthon még nem pró­bálta, elvállalta. A műtétre november 27-én került sor. Az operációt Illés Tamás végezte, dr. Farkas And­rás asszisztált, és dr. Török Zol­tán, a Honvéd Kórház osztály- vezető főorvosa végezte a befe­jező plasztikai sebészeti be­avatkozást. A nyitott gerinc bőrhiányossága miatt speciális megoldást kellett alkalmazni a seb bezárására, s ez a megoldás ugyancsak kevéssé ismert Ma­gyarországon. Történelmi műtét Katin A pécsi orvosegyetem, de a magyar gerincsebészet életében is történelminek számító műtét végzőjét, dr. Illés Tamást kér­tük, mondja el, mi is történt Ka­tival.- A kislánynál már nagyon súlyos gerincdeformitás alakult ki, a gerinc görbülésével a gye­rek gyakorlatilag már a meden­céjén ült. A műtét lényege, hogy a meggörbült gerincből kivettünk 3 csigolyát, s a görbü­let alsó szakaszát két fémpánt segítségével hozzárögzítettük a normálisan elhelyezkedő csigo­lyákhoz. Az összehúzott csigo­lyák közötti űrt pedig a kivett és összetört csigolyacsontokkal kitöltöttük, ezzel segítve elő, hogy a gerinc összecsontosod­jon. Ha a külső seb begyógyul, speciális fűzőt kap a gyerek, s ebben legalább ülni tud majd. Dr. Illés Tamástól azt is meg­tudtam, hogy ez nagyon súlyos műtét, a gerincműtétek magas­iskolája. Külföldön is ritkán vállalkoznak rá, mert 30 száza­léka sikertelen, a csontosodás és sebgyógyulás az alapbeteg­ségük miatt rendkívül nehezen indul meg - a béna altestben rossz a vérellátás - sok szö­vődmény kísérheti. Minden álma a csnszdázás Katival két héttel a műtét után találkoztam ismét. A kö­rülményekhez képest jól volt. Az anya elmesélte, számára is, Kati számára is szörnyű volt a gondolat, hogy újabb megpró­báltatás, újabb szenvedés vár, s a kimenetel is bizonytalan. Si­kerül? Nem sikerül? Mindegy, mindent meg kell próbálni, hogy ha tolószékhez kötötten is, de legalább ülni tudjon. Kati pedig azért boldog, mert azt ígérték neki, ha egyenes lesz a gerince, ő is kipróbálhatja a ját­szótér csúszdáját. Mert ez min­den álma. Sarok Zsuzsa A kislány és az édesanya a betegágynál a pécsi Gyerekklinikán fotó: Tóth László A nyám írt, hazavár kará­csonyra, még az útiköltsé­get is megküldte - állt elém lel­kendezve Dagi -, azt ígérte, hogy a kedvencemmel, mákos gubával és kocsonyával fogad. Én is kaptam levelet, benne a vasúti jegyet bőven fedező két papírhúszassal, meg a hazavá­runkkal. Legidősebb bátyám azt is megírta, hogy anyu nincs valami jól. Nem elég, hogy padtársamnak, Karcsinak két hete halt meg özvegy éde­sanyja, s míg mi valamennyien a hazautazás, a családi viszont­látás örömében égünk, neki már nincs hova menekülnie ebből a néha ezerszer elátkozott gyer­mekotthonból?- Dagi, mi lenne, ha valame­lyikünk magával vinné Karcsit a téli szünidőre? - térítettem ki a karácsonyi nyálcsorgató ígé- ret-menű bódulatából.-Én nem hívhatom haza - vallotta be.- Én sem. Tizenegyévesen talán még nem volt ennél nyomasztóbb teher a vállunkon.- Savanyújózsik, mit pus­mogtok? - törte ránk a tanuló­szoba csendjét az örökös gomb­focibajnok Toncsi. - Csak nem akarjátok megverni a magyar aranycsapatomat?- Toncsi, te is hazautazol? - kérdezte félénken Dagi.- Haza hát! Már egy hete hí­vott az apám - vágta ki büsz­kén.- Karcsit nem hívhatnád ma­gaddal? - kérdeztük.- Gondoltam már rá, de nem megy. Örülök, hogy az öregem hívott, így legalább tudom, hogy van hol laknia. A kinti focizástól lihegve, csapzottan, hangoskodva ron­tottak be a többiek. Meglátva szomorú, tanácstalan tekinte­tünket, az örökös szószóló Lali elröhögte magát:-- Mi van dugók, csak nem most derült ki, hogy bukásra álltok a Kongónál? - s már utá­nozta is a kegyetlen körmösei- ről messze földön híres Kongót, a rettegett földrajztanárt: „Édes fiam, hányszor mondjam, hogy a fejedbe és ne a körmeid alá gyújtsd a tudást. Na, mutasd csak, mennyit okosodtál”. Körmeivel fölfelé összezárta ujjhegyeit, s már mutatta is ho­gyan suhint azokra Kongó acélvonalzója. Dőltünk a röhögéstől. Vala­melyikük bedobta, hogyan ke­reste az általunk eldugott krétát az orra hegyéig szemüveggel is alig látó Trilla néni, az énekó­rák réme ... Ahogy négykézl- ábra ereszkedve megtalálta végre a krétát, örömében olyan hirtelen emelkedett fel, hogy fe­jét beütötte a táblát tartó desz­kakeretbe, a tábla meg nagy ro­bajjal eldőlt. . . Dagi szólalt meg először:-Srácok, nem tudná valaki magával vinni Kareszt a vaká­cióra? Az előbb amilyen harsányak voltunk, most olyan csendessé váltunk. Egymásra néztünk: va­jon ki hívhatná meg? Mindany- nyian félárva állami gondozot­tak vagyunk, akárcsak Karesz az anyja haláláig. Kuksó, legtöbbünk ugratásá­nak örökös céltáblája, szólalt meg elsőként:-Fiúk, ha már itt, egyedül kell maradnia Karcsinak az ott­honban, mi lenne, ha megtré­fálnánk?- Még van kedved vicce­lődni? - sziszegte Fercsi.- Várjatok, nem fejeztem be, a tréfát úgy értettem, hogy va­lamilyen nem létező, netán igen távoli rokona nevében külde­nénk neki egy levelet. Mit leve­let? Csomagot, benne levéllel. Nem volt jellemző ránk a túl gyors észjárás, ezt többnyire az osztályzataink is igazolták, ha ugyan azok bármi ilyen megál­lapítására alkalmasak lehettek valaha is, de most valahogy mégiscsak sikerült villámgyor­san átlátni Kuksó ötletének lé­nyegét. Béci szólalt meg: . - A fene, ezt jól kifundáltad, Kuksó. De mit, hogyan tegyünk abba a pakkba, és azt hogyan tudjuk úgy feladni, hogy Ka­resz bevegye: tényleg van még valakije. Eleinte egymást túlkiabáltuk, majd ahogy átéreztük, hogy ez azon ritka pillanat, amikor va­lami jótettet akarunk megcsele­kedni, egyre halkabban szőttük, toldottuk, egyszerűsítettük ha­ditervünket. Bedobtuk a még el nem költött, tehát nélkülözhető forintjainkat Zotyó svájcisapká­jába. Épp annyi jött össze, mint az otthonban járó havi zseb­pénz. Ketten kiszöktek a boltba kartondobozért, csomagolópa­pírért, karamelláért, szaloncu­korért, csokiért, spárgáért. Gyű­rött papírlapra ákombákom be­tűkkel levelet írtunk: „Kedves Karcsikám!” megszólítással, a csomag borítójára tintával írt feladót vizes zsebkendővel gondosan elmaszatoltuk, akár a leégett gyufaszálak kormos fe­lével odarajzolt postai bélyeg­zőlenyomatot egy leáztatott és újraragasztott bélyegen, aztán a csomagot gondosan megcímez­tük Karcsinak. Kuksó kapta a könnyebb fel­adatot: neki kellett felkutatnia és a tanulószobába behívnia Kareszt. Ránk a nehezebbik feladat várt, úgy kellett csinál­nunk, mint akit csak egyetlen dolog, a tanulás foglalkoztat. Néhány perc múlva olyan te­kintettel került elő Karcsi, mint aki felkészült, ugratni fogják. Amint meglátta asztalán a cso­magot, rajta címzettként saját nevét, látszott rajta, nem hisz a szemének. Vizslatta a feladót, amit nem tudott kiolvasni, s nem csak azért, mert látását mind jobban elhomályosította a könnye. Bicskájával átvágta a spárgát, feltépte a csomagoló­papírt, kibontotta a dobozt, s amint meglátta a csomag tar­talmát, elolvasta a síri csendben a fölül lévő levelet, kicsordult belőle valami mindent elárasztó boldogság:- Fiúk! Képzeljétek, van egy nagybácsim. Azt írja, most ka­rácsonyra már nem tud meg­hívni, de nyárra vár. Egyetek! Leült mellém, újra és újra el­olvasta a levelet. Úgy éreztem a pad remegni, majd lebegni kezd, kiszáll vele együtt a kéklő égbe az álmukból pislákolva ébredező csillagok felé ... B. Murányi László A csomag

Next

/
Oldalképek
Tartalom