Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)

1995-12-20 / 347. szám

8 Dunántúli Napló Közélet 1995. december 20., szerda A pápa kiáltása: „Ne féljetek!” Részletek II. János Pál: „Átlépni a remény küszöbén” c. könyvéből 3. rész A fajgyűlölet az ember megalázása Az Egyház nem feledheti, hogy az ószövetségi kinyilat­koztatást annak a népnek a közvetítésével kapta, amely- lyel Isten kimondhatatlan nagy irgalmasságából megkö­tötte a régi szövetséget. Nem feledheti, hogy annak.a nemes olajfának gyökeréből táplál­kozik, amelybe a népek vad olajfájának ágai be vannak oltva ... fly nagy tehát a ke­resztények és a zsidók közös szellemi öröksége. A zsinati nyilatkozat sok zsidó és keresztény tapaszta­lata alapján született meg. Benne van az én személyes tapasztalatom is, amelyet szü­lővárosomban szereztem. Mindenekelőtt a wadowicei elemi iskolára emlékszem, ahol az osztálynak legalább egynegyede zsidó volt. Meg kell emlékeznem közülük egyik barátomról, Jerzy Klu- gerről, akivel barátságom az­óta is tart. Élénken él az em­lékezetemben a zsidók képe, akik minden szombaton a zsi­nagógába mentek, amely a gimnázium mögött állt. A két vallásos csoportot, a katoliku­sokat és a zsidókat, gondo­lom, az kötötte össze, hogy tudták, ugyanahhoz az Isten­hez imádkoznak. Az imádság nyelvezetében jelentős kü­lönbségek vannak, de az imádság a templomban és a zsinagógában jelentős mér­tékben ugyanarra a szövegre épül. Aztán jött a második világ­háború a koncentrációs tábo­rokkal és az előre megterve­zett népirtással. Elsősorban a zsidó nemzet fiai és lányai es­tek áldozatul, csak azért, mert zsidók voltak. Aki akkor Lengyelországban élt, szem­besülnie kellett ezzel a való­sággal, még ha indirekt mó­don is. Ez volt tehát az én szemé­lyes tapasztalatom, amely mindmáig bennem él. Auschwitz, a zsidó nép holo- kausztjának talán a legbeszé­desebb szimbóluma, megmu­tatja számunkra, milyen vég­letekig juthat el az a rendszer, melyek a fajgyűlölet és az uralomvágy vezet. Auschwitz ma is figyelmeztet minket arra, hogy az antiszemitizmus nagy bűn az emberiség ellen; hogy minden fajgyűlölet elke­rülhetetlenül az emberi mél­tóság meggyalázásához vezet. Az interjúkötet a Magyar Könyvklub gondozásában je­lent meg 1995-ben. (Folyt, köv.) Karácsonyi PR-munka M anapság, mikor a legva­cakabb mosóport is mini­mum egy megnyerhető autóval vagy álomutazással hirdetik a cégek, hogy is ne gondolnának arra, hogy karácsony, újév kö­zeledtével valamivel kedvesked­jenek - ezúttal nem feltétlenül a vásárlóknak, inkább partnere­iknek, remélt ügyfeleiknek. A dolog nyilvánvaló, hisz ki ne kapott/jutott volna hozzá olyan naptárhoz, határidőnap­lóhoz, golyóstollhoz, amin egy- egy jól ismert bank, biztosító stb. neve és emblémája díszel­gett. Napjainkban a komoly cé­gek stratégiájának nem kis ré­sze a public relation (PR - vagyis a „közönséggel való kapcsolattartás") munka, amit az évvégi ünnepek kellőképp szolgálnak. Természetesen az üzleti partnerek, a jövőbeli, potenciá­lis megrendelők, ne adj’ isten, az újságírók ajándék(ok)kal való megtisztelése különböző mértéket üthet meg. A legegy­szerűbbformák a valóban min­dennapi reklámhozdozók, úgy mint Joli, naptár, esernyő, mappa. Sokan adnak arra, hogy az ajándék valamiképp a későbbiekben is emlékeztessen az adományozó cégre, így jöhet szóba, mondjuk, sörgyár eseté­ben söröskupa, kávét gyártó cégnél gusztusos kis olasz króm kávéfőző. Akadnak extrémebb esetek is, mint az élelmiszer- ipari vállalat által adott fürdő­lepedő a gyár emblémájával, vagy éppen exkluzív autógyár ajándékozta hajszárító a rá- matricázott emblémával. A protokoll- és marketing szakemberek sem árulnak el minden titkot. Azt azonban le­het sejteni, hogy a „toll" tárgymegjelölés sok értelmezési lehetőséget ad, mivel tollat a legprimitívebb műanyag darab­tól a 60 ezer forintos aranyo­zott töltőtollig lehet ajándé­kozni. M. K. Magyar Államkötvény 1999/B változó kamatozású 1997/Z1 1997/Z2 fix kamatozású Mindig voltak nagy pillanatok A JELEN NAGY PILLANATAI­BAN ÖN IS RÉSZT VEHET. 1996. január 5-én kibocsátjuk a legújabb, 1997/Z1, 1997/Z2 és az 1999/B jelű Magyar Államköt­vényt. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1999/B 3 év futamidő, változó kamato­zás. Az ejső féléyre^érvényes ka­mat mérteke évi 31,10%. Ä ka­mat mértéke a kamatmegállapí­tás időpontját megelőző egy naptári hónapban kibocsátott 6 hónapos lejáratú diszkont Kincs­tárjegyek aukcióinak eredményei alapján kerül megállapításra. Pénzügyi teljesítési árfolyam 1999/B: 1995. december 19-22-ig 99,40%. Az elérhető hozam az első ka­matidőszakra évi 31,10%. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1997/Z1 1,5 év futamidő, évi fix 30% ka­mat. Kamatfizetés fél évenként. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1997/Z2 1,5 év futamidő, évi fix 30% ka­mat. A kamatfizetésre és a tör­lesztésre a futamidő végén egy összegben kerül sor. A kamatok a futamidő alatt fél­évente tőkésítésre kerülnek. Pénzügyi teljesítési árfolyam 1997/Z1, Z2: 1995. december 19-22-ig 99,70%. Az elérhető hozam évi 31%. Jegyzés: 1995. december 19-22. Befektetése mindig biztonsá­gos - pénze mindig elérhető. További aktuális információk: 266-6044. Forgalmazó- és kifizetőhelyek: MNB Baranya Megyei Igazgatósága Pécs, Apáca u. 6. • Procent Hungária Rt. 7621 Pécs, Széchenyi tér 6. • Inter-Európa Bank Rt. 7624 Pécs, Ferencesek utcája 17. X A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG Nekem így tetszik igazán Nekem így tetszik igazán, hogy azt a legkisebbet, azt az imádkozáshoz ösz- szehajló két tenyér között is elférő pa­rányi, a mégis hatalmas harmadikat, aki már első fölsírásával családdá ké­pes tenni azt a kettős szövetséget, ami érte jött létre, csakis érte, - éppen ilyenkor köszöntjük, ilyen zúzmarás zimankóban. Nem is hiszem, hogy lehetne igazi, belső melegét érezni annak a csodá­nak, amire ádventben készülünk, ha kint is meleg volna. El se tudom kép­zelni, hogyan tudnék olyan megharma- tozott lélekkel karácsonyt ülni a trópu­sokon, mint itthon, a megszokott kör­nyezetben. Melegben hűvösre vágyik az ember, tengert keres és hegyeket, és csak akkor kerül közelebb a másikhoz, ha keveselli a maga melegét. Mint té­len, hófúvásban, jéghideg templomok kövén. így érezni csupán azt a kicsike meleget is a jászolok körül. Ha a Csor­dapásztorok beterelő dallamára össze- sereglenek emlékeinkben azok, akik­nek gyerekként fogtuk akkor a kezét. Bizonyára azért szeretem ilyennek, fenyő illatúnak, talpam alatt havat ro- pogtatónak ezt a kívül fagyos, belül meleg ünnepet, mert emlékezetemnek kell már a mankó, mert hangokba, illa­tokba, dallamokba kapaszkodva tudja •csak visszahozni azoknak a régvolt ka­rácsonyoknak a hangulatát, .amiket annyira vártam akkor, és amik talán már nincsenek. Mert megszűnnek, át­alakulnak, a mindenkori mához ido­mulnak a szokások, elmennek, akiktől tanultuk őket. Ismeretlenek között pe­dig örülni se lehet igazán, ünnepelni meg talán sehogy, ha nem tudom, ki az, aki mellettem áll. Ezért érzi magát gyakran elveszett­nek a nagy városok „kisembere” ezres forgatagában a bazilikáknak, mint amikor kisgyerekkorában elbámult egy kicsit a ringlispil körül a búcsú­ban, és nem találta a mamát. Csalá­dunk férfi tagjai nem voltak templom­járók, de nagyobb ünnepeken fölmen­tek a kórusra énekelni. Azokon a fel­hőt léheltető éjféli miséken úgy rájuk tudtam csodálkozni a Csordapásztorok alatt, hogy noha ezt a szót mifelénk nem használták a hétköznapi beszéd­ben, mégis, most is, akár ha nyár dere­kán hallom is, nekem karácsonyt idéz: méteres havakkal, lószerszámmal, já­rommal, szalmacsutakkal az asztalunk alatt. Hogy mindenki ott legyen, mint azon a betlehemi éjszakán a jászol mellett. Mi, akik köszönteni jöttünk a Kisdedet, ha nem is volt miből ara­nyat, tömjént, mirrhát ajándékul hozni, - s az állatok, hogy legyen, aki a böl­csőt belehelje. Ha már nem tudtunk jobb helyet szorítani nekik. Képekben hordja magával a világot az ember. Kiváltképp a gyerekkorát. Ezek a ké­pek nem fakulnak. Ellenkezőleg: új színekkel, részletekkel bővülnek, ami­ket át se éltünk talán vagy kipotyogtak a fejünkből az úton. Emlékszem, szívesen jártam hajnali misére - rorátéra - kisgyerekkorom­ban azokon a még sötét reggeleken. Pedig nem követelték meg tőlem ott­hon. Korán is kellett kibújni az ágyból, a kutyáktól is féltem nagyon, mégis mentem. Már nem tudnám megmon­dani, hogy miért. Dombon álló temp­lomunkba szinte négykézláb lehetett csak felaraszolni tükörjeges merede­kén az odavezető útnak. Talán örül­tem, hogy le tudtam győzni félelme­met a sötéttől, a síkosságtól, a kutyák­tól, vagy a rorátés énekek szokatlan szóhasználata miatt éreztem úgy, hogy részese vagyok valamilyen titoknak. A mi falunkban nem volt szokás ád­venti koszorút fonni. Se mézeskalácsot sütni. Amikor kiszakadtunk onnan, új szokásokhoz édesedtünk, és most már úgy állok az ádventi koszorú mellett ma­gam is, amikor ötéves kisunokám, Zsófi meggyújtja a gyertyát rajta, mintha ott­honról hoztam volna azt az illatot. Maj­dani családjában ő lesz az, aki olyan örömös féltéssel vigyázza azt az akkori gyertyagyújtó csöpp kezet, mint én most az övét. Néhány hete mézesreceptekről tárgyal a nagyival. Ismeri már a fűszere­ket is. Nagyon-nagyon szép karácsonyt akar. Adassák meg neki! És mindnyájuknak. Nem tudom, kitől olvastam, ki vette észre, hogy a madonnaképeken a kisde­dek mindig az anyák bal karján ülnek. A szív felőli oldalon. Azt se tudom, hogy ez az észrevétel szép-e csak, vagy lehet mögötte ösztönös késztetés is. Én azt gondoltam először, azért ültetik az anyák a bal kaijukra gyerekeiket, mert többsé­gük jobbkezes és így könnyebben, ügye­sebben etetnek. De aztán azt is olvastam, hogy a klini­kákon a felerősített anyai szívhangoktól megnyugszanak a kicsik. Amióta meg azt is látom, hogyan kapja föl Zsófit az anyja, ha baj van, a karácsony legszebb szimbólumának tartom ezt a mozdulatot, a gyermekét magához ölelő anyáét, a megnyugtatót, a békét teremtőt. Benne látom legszebben megteste­sülni a karácsonyi fohászt: Békesség föl­dön az embernek! Bogádi Kis György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom