Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)

1995-12-15 / 342. szám

2 Dünántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1995. december 15., péntek Megbékélésre szólítottak föl a nagyhatalmak vezetői Megkötötték a boszniai békét /BUDAPESTJÉ ausztriA MAGYARORSZÁG A Bosnyák ~ Morvát W Amerikai bétefewíaftó ÁTamszövsíség larüteie * RATG-aSakuiaiok A Boszniai n Szem Köztársaság területe ]f Magyar mösrafc aiakuiai Bosznia megosztása a párizsi béke alapján grafika: fehér k. EU-csúcs Madridban December 16-án Madrid­ban tartják meg az Európai Unió állandó tagállamai­nak, valamint közép-, kelet- és dél-európai társult orszá­gainak egynapos csúcstalál­kozóját. Az Európai Unió találkozóján Felipe González spanyol mi­niszterelnöknek, az Európai Tanács soros elnökének meg­hívására részt vesz Horn Gyula miniszterelnök. Útjára elkíséri Kovács László kül­ügyminiszter, aki az év vé­géig egyben az EBESZ soros elnöke is. Essen és Cannes után - másfél éven belül - immár a harmadik ilyen jellegű ta­lálkozón többek között a társult országok integráció­jának előrehaladását, a csat­lakozásra való felkészülést tekintik át az érintettek. Itt ismertetik az Európai Bi­zottság három tanulmányá­nak lényeges következteté­seit is, amelyeket e téma­körben az ET megbízásából készítettek. A Külügyminisztériumból származó értesülések szerint a magyar miniszterelnök előzetesen nem tervezett kétoldalú találkozókat, tár­gyalásokat madridi tartóz­kodása idejére, ám nem ki­zárt, hogy egynapos ottléte alatt erre is sor kerülhet. (bebesi) Bátorítás a beruházóknak A magyar miniszterelnök és a dél-koreai államfő megbeszélése A nyolcvanas évek kedvező indulása után mélypontra esett a Dél-Korea és Magyarország közötti árucsere-forgalom - hang­súlyozta Horn Gyula a Kim Jung Szám dél-koreai államfővel tartott csütörtöki találkozóján. Pozsonyba érkezett csü­törtökön Eörsi Mátyás, a magyar Országgyűlés kül­ügyi bizottságának elnöke. Háromnapos látogatása alatt tárgyalást folytat Dusán Slobodníkkal, a szlovák par­lament külügyi bizottságá­nak elnökével és Emil Ku- chárral, a külügyminiszté­rium politikai főigazgatójá­val. Eörsi találkozik a há­rompárti Magyar Koalíció vezetőivel, majd Galántán és Nagykeszin lakossági fó­rumon vesz részt. Példamutatónak nevezte a kétszázezres kárpátaljai magyarságnak nyújtott anya­országi segítséget a kijevi Region című hetilap legújabb száma. A törődés legutóbbi példája - írta az újság -, hogy az Antenna Hungária vállalat átjátszóállomást szerelt fel a Kárpátokban lévő Rahón. Ez lehetővé teszi az anyaországi tévéműsorok vételét a he­gyek közötti településeken viszonylag kis számban élő magyarok számára. Dzsohar Dudajev elnök fegyveres hívei csütörtökön hajnalban elfoglalták a Cse- csenföld második legna­gyobb városának számító Gudermesz jelentős részét. Csütörtökön egyébként meg­kezdődött Csecsenföld veze­tőjének, illetve a köztársaság duma-képviselőjének megvá­lasztására kiírt szavazás. Több mint százezer mad­ridi tüntetett szerda este az ETA terrorcselekményei el­len. A hatóságok a baszk szakadár szervezet számlá­jára írják a spanyol főváros­ban hétfőn elkövetett pokol­gépes merényletet, amely hat halálos áldozatot szedett. Történelmi pillanat színhe­lye volt csütörtökön a fran­cia elnöki rezidencia, a pári­zsi Élysée-palota: az épület dísztermében a szerb, a hor- vát és a bosnyák államfő alá­írta a boszniai békemegálla­podást. Ezzel a remények szerint véget érhet a II. világháború utáni Eu­rópa legvéresebb konfliktusa, a három és fél éve tartó, 200 ezer halottat követelő háború. Az aláírás előtt Jacques Chirac francia államfő mon­dott beszédet, amelyben meg­békélésre kérte fel az egykori Jugoszlávia államait, lakos­ságát. Az aláírások utáni felszóla­lások sorát Alija Izetbegovics bosnyák elnök nyitotta meg, aki „keserű orvosságnak” nevezte a bosnyák nép számára a béke­megállapodást, de hangsú­lyozta: most a szerbekkel meg kell értetni, hogy a háború vé­get ért. „Nem lesz sem bosszú, sem reváns, csak igazságszolgálta­tás, méghozzá mindenki szá­mára” - szögezte le. Szlobodan Milosevics szerb elnök azt a meggyőződését fe­jezte ki, hogy Bosznia-Herce­govina népei megtalálják majd a közös nyelvet. Franjo Tudjman horvát el­nök felszólalásában a maga részéről rendkívül fontos, elő­revivő lépésnek nevezte a bé­kemegállapodást, hangsú­lyozva: Horvátország mindent megtesz majd azért, hogy a boszniai egyezményeket be­tartsák. „Ez az alapfeltétele annak, hogy államaink köl­csönösen elismerjék egymást” - mondta a horvát politikus, arra célozva, hogy Zágráb és Belgrád között még mindig nincs szó országaik kölcsönös elismeréséről. A beszédek sorát az ENSZ- főtitkár Butrosz Gáli, Kohl német kancellár, Csemomir- gyin orosz kormányfő folytatta, majd Bili Clinton amerikai el­nök zárta, aki Chirachoz hason­lóan megbékélésre szólította fel a Balkán lakosságát, s egyben hangsúlyozta, hogy a külföld nem, csak maguk az érintett népek tudják garantálni Bosz­nia jövőjét. Magyarország a múlt hónapban adott át Dél-Koreának egy ter­méklistát azokról az árucsopor­tokról, amelyek kedvező piacra jutását szeretné elérni. A ma­gyar miniszterelnök kérte, hogy az államfő személyesen is báto­rítsa nagyobb aktivitásra a dél­koreai beruházókat, mivel a 100-110 millió dollár összérté­kűre tehető befektetések nem tükrözik az ország gazdasági teljesítőképességét.-Nemcsak a magyar piac, hanem a közép-európai régió szabadkereskedelmi övezete is vonzerőt jelenthet a befektetők számára - hangsúlyozta Horn. Kim válaszul elmondta, hogy a dél-koreai befektetők eddig in­formációk hiányában óvakodtak a magyarországi beruházásoktól, de a piacgazdaság kiépítésének eredményei hallatán, biztosan feladják majd tartózkodásukat. 1989-ben Dél-Korea 650 millió dolláros hitelkeretet nyi­tott meg Magyarország szá­mára. Ebből a pénzügyi hitelt a Magyar Nemzeti Bank már fel­használta, de még rendelke­zésre áll a dél-koreai cégektől lehívható mintegy 200 millió dollár fele, továbbá az a 150 millió dollárnyi exportfinanszí­rozó hitelrész is, amivel eddig egyáltalán nem éltek, nem tud­tak élni a magyar vállalkozók. Nokia 2110: 59.900 Ft! Ajándék ez az ár! Ajándék azért, hogy a kará­csony Önnek még boldogabb legyen és, hogy elmondhassa: ez az év is jól végződött. Tehát, ha most fizet elő a Pannon GSM szolgáltatására, akkor a Nokia 2ll0-es mobiltelefon már 59.900 forintért az Öné lehet! Szóval, megajándékozhatjuk? Keresse fel budapesti bemutatótermünket (XIII., Váci út 37.), Területi Képviseleteinket (Debrecen, Petőfi tér 1.; Győr, Kazinczy u. 5.; Veszprém, Cserhát u. 5.; valamint december 16-tól Pécs, Ferencesek u. 6.), illetve viszonteladóinkat. Az ár ÁFA nélkül értendő. Az engedmény az akciós készlet erejéig vehető igénybe. PANNON ▼▼▼▼▼ Az élvonal. L GSM P l k i # b

Next

/
Oldalképek
Tartalom