Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)

1995-12-07 / 334. szám

1995. december 7., csütörtök VÁROSAINK Dünántúli Napló 11 Maradtak fiatalok is a faluban, például Márhoffer Tibor a Varga utca 75-ből fotó: Tóth Vargán mindig történik valami Aki egyszer Vargán jár, hamar a szerelmese lesz. A nagy park, a hegyek, mind, mind nyugalmat árasztanak. A 136 lelket számláló település az el­telt évek alatt sokat változott.- Nyolc közhasznú munkás foglalkoztattunk, olyanokat, akiknek már hosszú ideje nem volt munkájuk. Ők tartották rendben a parkot, a temetőt, és gondozták a védett fát - mondja Pál Sándor polgár- mester. - Szépen rendbe tették a falut, három hónap alatt a ravatalozót is helyreállították. A szociális gondozónk, egy­ben a falugondnok is. Nagy segítséget jelent az egyedül élőknek. Büszkék vagyunk az orvosi rendelőnkre, amit an­nak idején elsők között csinál­tunk meg. Rendszeresen kijár hozzánk a gyermek- és a házi orvos. Már a második ciklusban polgármester Pál Sándor, s mint mondja nagyon jó testü­leté van. Az elmúlt négy év­ben nagyon sok mindent csi­náltak. Az egészséges ivóvíz program keretében utolsónak itt lett vezetékes víz, majd ezt követte a telefon. Sásdtól Var­gáig kellett kiépíteni a hálóza­tot, de szerencsére abban az időben volt a pápalátogatás, s a pogányr reptéren megmaradt telefonfülkékből vásároltak, akkor lett a boltban és a pol­gármesteri hivatalban is tele­fon.- Szinte minden házon van parabola antenna - folytatja Pál Sándor. - Családonként ötezer forintot fizetett min­denki, a többit az önkormány­zat állta. Az elmúlt években többen is építkeztek, ami most egy kicsit leállt. Nagyon sok a munkanélküli, a jövedelem pótlós, az idős tsz-nyugdíjas is. Igyekezünk erőnkhöz mér­ten, mindenkinek segíteni. A faluban 45 gyerek van, a napközijük és menzájuk felét az önkormányzat fizeti, és mindegyiknek megveszi a bér­letét. Mikulás ünnepséget is tartanak nekik a kultúrházban, ami a bolttal és az orvosi ren­delővel együtt a régi iskolában kapott helyet. A Sásdi Sándor emlékházban van a polgár- mesteri hivatal, a könyvtár és egy vendégszoba.- Szeretem csinálni. Pén­zünk ugyan nekünk sincs sok, de igyekszünk beosztani, hogy mindenre jusson. Nagyon meggondoljuk: mire és meny­nyit költünk. Inkább kisebb lépésekben haladunk, hogy az emberek lássák minden nap történik valami. Nem kezdenek új beruházásba körkép Művészeti bemutató A hagyományokhoz híven de­cember 9-én rendezik meg a sásdi amatőr művészeti csopor­tok év végi bemutatóját a helyi általános iskola aulájában. Az esten fellép a felnőtt vegyeskar, az Őszidő Klub tánc- és ének­kara, a Deutsch-klub táncegyüt­tese, valamint a sásdi Városi If­júsági Fúvószenekar. Temetőgondozás A sásdi Általános Iskola gyógypedagógia tagozatának diákjai tartják rendben a város zsidótemetőjét. Ezzel egy régi hagyományt folytatnak, ugyanis korábban a már meg­szűnt általános iskolai diákott­hon lakói gondozták a sírokat. A munkájukért kapott pénzt el­sősorban kirándulások szerve­zésére fordítják. Véradók köszöntése December 8-án Sásdon a Mű­velődési Központ és Könyvtár konferenciaterme ad helyet an­nak az ünnepségnek, amelynek keretében a helyi Vöröskereszt Szervezet a véradókat köszönti. Karácsonyi hangverseny A hagyományokhoz híven idén is megrendezi karácsonyi hangversenysorozatát decem­ber 8-14 között a sásdi zenei- kóla. A koncerteken minden tanszak szerepel, s minden diák bemutatkozik. Öregek napja Baranyajenőn december 9-én rendezik meg az Öregek napját a helyi kultúrházban, amelyre meghívták a község minden idős lakóját. Az ünnepségen a dombóvári Nosztalgia Együttes lép fel. Az oldalt összeállította: Szalai Kornélia Az elmúlt heten ülést tartott a sásdi önkormányzat képviselő testületé. A több órán át tartó megbeszélésen terítékre került a Margitmajori szociális otthon, valamint az óvoda ügye, megvi­tatták az eltelt három negyed év költségvetési mérlegét és a jövő évi gazdálkodás koncepcióját. A sásdi közgyűlés nemrégi­ben egyet érett azzal a javaslat­tal, hogy a város vegye át a 100 férőhelyes margitmajori szociá­lis intézményt. A komlói ön- kormányzat a november 30-i képviselőtestületi ülésén is dön­tött arról, hogy visszavonja a határozatát, mely szerint a Ba­ranya Megyei Közgyűlésnek adják át, e térségi feladatokat ellátó intézményt. A Baranya Megyei Közgyűlés hétfői ülé­sén tudomásul vette a komlóiak döntését, így a szociális otthon üzemeltetője és tulajdonosa a sásdi önkormányzat lesz. A va­gyonátadó bizottság még idén dönt, hogy az intézmény mű­ködtetése januártól biztosított legyen. Áz idei évet számottevő hi­ánnyal kezdte a sásdi önkor­mányzat, amit év végéig sike­rült lecsökkenteni. A sok és je­lentős beruházás miatt az el­múlt időszakokhoz képest ke­vés tartalékpénzzel számolhat­nak a következő költségvetési év indításakor, a pénzmarad­vány alig haladja meg a négy millió forintot. Ä jövő évi költ­ségvetési koncepció szerint 1996-ban újabb nagy beruhá­zásba nem tud belekezdeni a város, a víztisztító befejezésére adottak csak a pénzügyi feltéte­lek. A kommunális adót jövőre sem törlik el, amit eddig a szennyvízhálózat kiépítéséhez fizettek a város lakói. Ezt a pénzt, ami továbbra is feltehe­tően évi 3000 forint marad csa­ládonként, 1996-ban a víztisz­tító befejezéséhez használja fel az önkormányzat. A városi rang ugyan 10 millió forint plusz ál­lami támogatást jelent, ennek ellenére a jövő évet 9 millió fo­rint hiánnyal kezdi a város. Az óvoda ügye is ismét napi­rendre került, amelynek átvilá­gítása során kiderült, hogy a délután ott tartózkodó gyerekek száma lényegesen kevesebb a délelőttihez képest. Ezt figye­lembe véve valóban indokolt lehet, hogy csoportösszevonás miatt egy óvónőt el kelljen kül­deni, akkor azonban a csopor­tokban 25-28 gyerek lenne. Ezért az eddigi gyakorlattal szakítva, az óvoda felajánlotta a szülőknek, hogy igénybe vehe­tik az egész napos óvoda szol­gáltatást akkor is, ha nem dol­goznak. Ezzel a lehetőséggel sokan éltek. Az önkormányzat is úgy döntött, hogy a jövő évi költségvetési törvény megszü­letését követően térnek vissza az óvoda ügyére. A magyar és a francia belügy­minisztérium közötti megálla­podás keretében ötvenöt hazai közigazgatási szakember és polgármester járt Franciaor­szágban nemrégiben. Közöttük volt a vargai polgármester is.- A franciáknak 200 év elő­nyük van velünk szemben - mondja Pál Sándor. - A saját közigazgatási rendszerünk éj az övék között lényegi különb­ség nincs, hiszen az övék alap­ján alakítottuk ki a mienket. A polgármestereknek ott nagyob­bak a lehetőségeik, önállóbbak, tekintélyük és hatalmuk van. Párizsba érkezésüket köve­tően öt fős csoportokba osztot-. ták őket, és minden polgármes­ter az övéhez hasonló nagyságú településre ment. Pál Sándor­nak, mint mondja szerencséje volt, mert a dél-francia Pebrac- ba utazhatott, ahol mindössze 167-en élnek. Meglepődve Balogh Angéla és Szekeres Ibo­lya keramikusok alkotásaiból nyílt kiállítás Sásdon a Műve­lődési Központ és Könyvtár konferenciatermében. A para­vánokon színes fotók, az aszta­lokon körbe, körbe tálak, regge­liző készletek, apró dísztár­gyak. Terakotta és mázas edé­nyek.- Már évek óta együtt dolgo­zunk - mondja Balogh Angéla. - Mind a ketten egy faluból, Somogyjádról származunk. Ti­zenhárom évvel ezelőtt kerül­tünk Sásdra, akkor jöttünk a kishajmási kerámia üzembe dolgozni. Az egyikünk koron- gozik, míg a másik inkább a mázazást, a díszítést csinálja. Tizenhat évvel ezelőtt a ka­látta, hogy a közművek a föld alatt mennek, a falu önálló szennyvíztisztítót üzemeltet. Ennél már csak az volt megle­pőbb, hogy a közeli alig 20 000 lakosú kisvárosnak saját reptere volt, s repülővel jártak a 800 ki­lométerre lévő Párizsba a hely­beliek dolgozni.- Szinte mindent tudok abból hasznosítani, amit kint láttam - fejezi be. - Az külön tetszett, hogy a francia polgármesterek, akikkel találkoztunk, nemcsak »az örömökről, hanem a gondja­ikról is beszéltek. Hamar kide­rült, hogy hasonló cipőben jár­nak, mint mi, ők is a pénzhi­ánnyal küzdenek. Zsúfolt volt a programunk, mert amit csak le­hetett megmutattak nekünk. Jártunk óvodában, iskolában, rendőrségen és tűzoltóságon is. Nagyon szép volt a vidék, ahol jártunk, és Párizst láthattuk re­pülőről, hajóról is. posvári üzemben találkoztak, aztán közös műhelyt nyitottak. A magyar népi hagyományok­ból indulnak ki, a formaviláguk ás innen származik.- A legjobban olyan tárgya­kat szeretünk készíteni, ami a lakáskultúrához, a gasztronó­miához kapcsolódik - folytatja Andrea. - Szívesen készítünk apró tárgyakat, mécses házikó­kat, amelyek a lakások hangu­lati elemei lehetnek. Ez a második önálló kiállítá­suk. Nagyon örültek a lehető­ségnek. Mint mondják, közel tíz éve ismerik őket Sásdon, de sokan nem tudják, hogy mivel foglalkoznak, gondolták meg­mutatják az itt élőknek a mun­káikat. Évek óta együtt dolgoznak Kerámia-kiállítás Sásdon Az embereknek tetsző tárgyakat akarnak készíteni fotó: Tóth Tanulók gyakorlati képzése A Szakképzési Törvény értel­mében azoknak a vállalkozók­nak, iparosoknak, akik szak­munkástanulók gyakorlati kép­zésével kívánnak foglalkozni december 15-ig jelezniük kell e szándékukat a területileg illeté­kes kamarának. Azok, akik el­mulasztják ezt megtenni, a kö­vetkező tanévben nem foglal­kozhatnak tanulóképzéssel. A jelentkezési lapok a Baranya Megyei Kézműves Kamara sásdi ügyfélszolgálati irodájá­ban beszerezhetők. Minden szakmát külön lapon kell fel­tüntetni. Lehetőség van arra, ha a vállalkozók megegyeztek va­lakivel, annak a nevét beírhat­ják a jelentkezési lapra. Cigány gyerekek Mikulása A sásdi Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat a Baranya Megyei Közgyűlés kulturális pályáza­tán nyert pénz felhasználásával tegnap Mikulás ünnepséget rendezett, amelyre meghívták a cigány szülőket és gyermekei­ket, valamint a helyi általános iskola három kisegítő osztályát is. A gyerekeket megvendégel­ték, ajándék csomagot kaptak, valamint minden cigány csa­ládnak a karácsonyi ünnepek előkészületéhez egy-egy doboz szaloncukorral kedveskedtek. Az ünnepségen, amelyre meg­hívták a város vezetőit is, Só­lyom Katalin adott műsort. Csiba Péter elsős tanuló alkotása REPRODUKCIÓ: TÓTH Rajzverseny A sásdi Művelődési Központ és könyvtár ebben az évben, immár harmadik alkalommal hirdette meg rajzpályázatát Mikulás ünnep alkalmából. Az eddigi hagyományoktól elté­rően idén először a rajzokat a Sásd és Vidéke újságban meg­jelent vers és mese segítségé­vel készíthették el a pályázók. Volt olyan osztály, amelyik a helyszínen, könyvtári foglal­kozás keretei között készítette el pályaműveit. A város iskolá­jából és óvodájából több száz rajz érkezett be, melyeket óvónőkből és rajztanárokból álló szakmai zsűri bírált el. Az ünnepélyes díjkiosztásra ma kerül sor, a Szélkiáltó együttes Telet kiabálunk című műsorát követően, amelyre minden pá­lyázót meghívtak a rendezők. A franciák előnye 200 év Tanulmányút Frankhonban

Next

/
Oldalképek
Tartalom