Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)
1995-11-30 / 327. szám
6 Dunántúli Napló Honismeret 1995. november 30., csütörtök Arcok a múltból Visy László A régi pécsi polgárcsaládok sorában kiemelkedő helyet vívtak ki a Visy-dinasztia tagjai, köztük is az 1854. október 17-én született és hatvan esztendővel ezelőtt, 1935. november 25-én elhunyt Visy László. A nagyatádi gyógyszerészek elsőszülött fia, László szülővárosában a ferenceseknél kezdte el iskolai tanulmányait, majd a kaposvári, illetve a pécsi főgimnáziumban folytatta. 1872- ben beiratkozott a pécsi püspöki jogakadémiára. Édesapjának váratlan halálát követően a család Pécsre költözött. A budapesti egyetemen avatták jogtudorrá 1880-ban, majd Pécsett önálló irodát nyitott. A megfelelő anyagi bázis megteremtése után házasságot kötött Ferenczy Ilonával. A szertartást Dulánszky Nándor püspök végezte 1883. október 24-én a Zárda templomban, mivel a székesegyházat éppen restaurálták. Házasságukból kilenc gyermek született, akik közül heten érték el a felnőttkort. Márta (a későbbi Fischer Béláné, Baranya megye alispánjának felesége) volt a legidősebb, Zoltán építész (emléktáblája az Anna u. 20. sz. házon) a legfiatalabb. Az ő fia, a Budapesten élő Visy Zoltán építészmérnök, c. főiskolai tanár tájékoztatása szerint Visy László ügyvédi munkája mellett már igen korán bekapcsolódott a város közéletébe.-Ennek csúcsaként 1911- ben Pécs város főispánjává nevezték ki - emlékezett Visy Zoltán, akinek családtörténeti előadását nem rég hallhattuk - Nagyapám jellemzésére hadd idézzek néhány mondatot 1911. évi székfoglaló beszédéből. „A szabadelvű eszmeirányzatoknak voltam és leszek követője, azon eszmeirányzatoknak, melyek áthatották a magyar törvényhozást akkor, amikor eltörölte a rendiséget, s a parlamentarizmust népképviseleti alapokra fektette ... Annak a szellemnek vagyok híve, amely a polgár és polgár közötti különbséget megszüntette. .Tudatával bírok annak, hogy azon városfejlesztési politika, amely egyedül és kizárólag a lakosság adószolgáltatási képességére van alapítva elhibázott, s hogy előbb vagy utóbb, de végre is az anyagi tönk, a bukás szélére viszi a városokat, s vele polgárait. Ipar- és gyártelepeket kell létesíteni. ... S ha a város önkormányzati jogainak kiterjesztése, s e célból szabadabb mozgás biztosítása a főispán állás eltörlését vonná maga után, nyugodtan, egy zokszó nélkül távoznék a helyről, s foglalom el régi székemet önök soraiban, s dolgozok mint közkatona azon város fejlődésén és előrehaladásán, amelyet nagynak, gazdagnak és boldognak látni nálam jobban nem kíván senki.” Munkájában gyökeres változást hozott az I. világháború. A hadigondozás megszervezése, a Pécsi Vöröskereszt irányítása kerültek előtérbe. Négy felnőtt fia frontszolgálatot teljesített, Béla fia alig húszévesen az olasz fronton esett el. 1917-ben főispáni megbízatásának megszűnése után tovább folytatta félbehagyott ügyvédi praxisát. Trianon után pedig az országos politikától visszavonulva teljesen városának élt.- Erre az időszakra már emlékezem - folytatta Visy Zoltán -, ugyanis nagyanyám 1930- ban bekövetkezett halála után szüleimmel az Inczédy Dénes utcai családi házba költöztünk, ahol édesanyám vette át a háztartás vezetését. Jól emlékszem, hogy nagyapám, bár már elmúlt 80 éves, minden nap délelőtt hivatalos ügyeit intézte, és a pont egy órakor tálalt családi ebéd után feketéjét elfogyasztandó, édesapámmal a Pécsi Nemzeti Casinóba ment, melynek 1920-30 között elnöke volt. Rövid betegség után éppen 60 esztendővel ezelőtt érte a halál. A mai kor embere azt hihetné, hogy jól megszedhette magát ez az ügyes ügyvéd, többszörös igazgatósági tag, főtisztviselő. Ezzel szemben szegényen halt meg. Kilenc gyereket tartott el, hetet felnevelt, mindig kényesen ügyelt arra, hogy ne éljen vissza kiváltságos helyzetével. A család egykori házát az Inczédy Dénes utcában (ma Hunyadi út) lebontották, utcájának neve csak az idősebb generáció emlékében él. Dr. Nádor Tamás Kolta László: Bátaapáti Kis falu a „magyar Svájcában A kis könyv tudományos igényű pontossággal mutatja be a török utáni benépesítési folyamatot, amelyben egyrészről a terület különböző földesurak birtoka lesz, amelyben a munkáskéz biztosítására a XVIII. században telepítenek be németeket. Részletesen ismerteti a betelepítések folyamatát, azok rendszerét, amely a faluközösség összetartóerejét is biztosította. így Tolna és Baranya megyében is katolikus és evangélikus családok települnek, de egy község egy vallásfelekezet marad. így találunk azonos birtokos területén tiszta katolikus, evangélikus falvakat, sőt - ezt általában nem igen tudják - református sváb falvakat is. Különösen érdekes az 1736- ban megkötött „Haupkontrakt” a telepesek jogait és kötelességeit rögzítő szerződés, amelynek alapján a gazdasági és társadalmi élet is fejlődik. Pontos, hiteles összeírások alapján név szerint is felsorolja a falu közösségét alkotó családokat, amely közül sokan megtalálhatják őseiket. A vagyon szerinti elkülönülés a falu települési A hazaszeretetnek, a haza sze- retetének egyik legfontosabb kelléke annak megismerése. Az elmúlt évtizedek napjainkig kísérő súlyos bűne a múlt tagadása, felnövekvő fiatal generációnak elzárása a múlt értékei megismerése elől. „Egész világ nem a mi birtokunk” - nyugtatom magam időközönként a Völgység nagy költőjének, Vörösmartynak soraival, amikor magatehetetlenül elkeseredetten figyelem az eseményeket, az iskola, a nevelés, a pedagógus munka eredménye, illetve eredménytelensége következményeit. És ebben a hangulatba szinte megmentőként vettem kézbe egy hazáját, népét, szülőföldjét szerető, hazája sorsáért aggódó idős tanár könyvét, amelyet valóban a hazaszeretet íratott meg vele. * Dr. Kolta László, a bonyhádi gimnázium volt tanára már több munkájával tette ismertté a nevét a Tolna és Baranya határán levő Völgység történetének ismertetésével. Most megírta szülőfalujának rövid, de mindent átfogó történetét „azoknak, akik Bátaapátiban élnek, éltek, akik Bátaapátihoz kötődnek, és azoknak is, akiket a történelem vihara határainkon túl sodort” -írja bevezető soraiban a község polgármestere „Bátaapáti újkori történetének 265. évében.” A falu történetében, mint cseppben a tenger, az egész magyar történelem áttekinthető. Egy 1015-ben kelt oklevél szerint a térség az akkori vasashegyi, későbbi elnevezéssel pécsváradi apátság birtoka volt. A tatárjárás után egy 1267-es okmány szerint „monostori föld-ként szerepel. Majd a történelem viharában, mint annyi magyar helység, Apáti is elpusztul és gazdátlan marad. Az uradalmi főerdész lakása, birtoka A katolikus kápolna és az Apponyi-kúria formájában is megjelenik. A mezőgazdaság fejlődése ugyancsak jellemző erre a területre, hisz a török utáni újjáéledő állami életben itt igen jelentős lesz az istállózó állattenyésztés és a szőlőművelés. Részletesen ismerteti az 1930-as és 40-es évek politikai feszültségeit, amelyek az első világháborút követően itt is megjelennek, és amelyek majd a második világháború során katasztrofális helyzetbe sodorják az egész magyar társadalommal együtt a falut is. „A halálos ítélet kimondatott”? - teszi fel a kérdést a szerző a könyv harmadik fejezetében, amelyben a népességi adatokat vizsgálja 1730-1995 között. A megtartó erő csökken, és az 1945 utáni genocídium szerű rombolás után a rosszul értelmezett „szocialista rend” pusztítja a falut. A lakosság száma döbbenetesen megcsappan, és mára teljes elnéptelenedés fenyeget, amikor az elmúlt években új életlehetőség ad kis reménysu- gárt a falu életben maradásához. „Tavaszi rügyfakadás, a virágillat és a madárdal, a nyári séták és gyalog túrák ... a tájjellegű borok kóstolgatása ... ez Bátaapáti kínálata ma.” És talán ez az ősi falu megtalálja helyét a magyar történelem második évezredében is. A könyvet hasznosan forgathatja mind - hazánk története iránt érdeklődő olvasó, de a magam részéről kötelező olvasmánnyá tenném a szűkebb körrlyezetében, nemcsak a faluban, de a környékén is.' Az ízlésesen kiállított kötet a Paksi Atomerőmű Rt. támogatásával jelent meg. Dr. Rajczi Péter Védett növényeink: Rucaöröm A harasztokhoz tartozó, gyökér nélküli növény a víz felszínén lebegő-úszó életmódot folytat. Levelei ép szélűek, a víz alá merültek viszont hosszú sallangokra szabdaltak, ezért gyökérszerű megjelenésűek. E sal- langos levelek viselik a spóratokokat. Eurázsia szub- mediterrán és kontinenstális éghajlatú vidékein él. Magyarországon az Alföld folyóinak morotváiban helyenként gyakori, de szórványosan Dél-Dunántúlon is előfordul. Baranyában az Ormánság és a Mohács-sziget állóvizeiben többfelé is megtalálható. A sekély, tápanyagban gazdag állóvizek és lassú vízfolyások növénye. Elsősorban lebegő hi- nártársulásokban fordul elő, de behatol egyéb vízzel bontott élőhelyekre is, így nádasokba, zsombékosokba és láperdőkbe. Dr. Kevey Balázs Rajz: dr. Békefi Irén Megmérgezett püspök ... A Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye kezdeményezi a Szentszéknél az 1947-ben NKVD-merénylet következtében vértanúhalált halt főpapjának, Romzsa Teodornak - aki 33 évesen akkor a Katolikus Egyház legfiatalabb püspöke volt - a szentté avatását. A Görög Katolikus Egyháznak a Pravoszláv Egyházba történő beolvasztását célzó szovjet szándékkal szembeszálló Romzsa püspök likvidálását Pavel Szudoplatov, az NKVD diver- ziós osztályának és méreglaboratóriumának a vezetője irányi-^ tóttá, de mivel a megrendezett, -/t autóbaleset nem volt halálos, a kórházban mérgeztette meg az engedetlen főpapot. Becsülettel és önzetlenül A múltat végleg elfeledni vagy eltemetni nem lehet. Az emlék pedig akkor jelent nyugodt békét, ha szembe merünk nézni vele a jelenhez való idomítás nélkül az örök emberi tulajdonságok, erkölcsi normák szemmel tartásával. Ezért a bátor tettek említésre és megőrzésre méltóak, számunkra különösen azok, melyek városunk történetét érintik. A szovjet erők 1956. november 4-én kb. 100 páncélossal közelítették meg Pécset. A város vezetősége, a Baranya Megyei Munkásság Nemzeti Tanácsa küldöttséget menesztett a város határáig előretört szovjet páncélosok parancsnokságához és kérte Pécs nyílt várossá ki- nyilvánítását, garantálva, hogy nem lesz ellenállás. A város védésére felkészített alakulatokat visszavonták. A szovjet páncélosok azonban a várost a megállapodással szemben váratlanul lerohanták. Lefegyverezték az orvostanhallgatókból álló egyetemi zászlóaljat. A város védelmére alakult és le nem fegyverzett egyetemisták egy része a Mecsekre menekült és az ott gyülekező „mecseki lát- hatatlanok”-kal egyesült. A kb. 3500 fő az első összecsapások után néhány százra fogyatkozott, mivel az ugyancsak a Mecsekre vonult reguláris csapatok egy része visszatért a laktanyába, vagy szétszéledtek. Várható volt és be is következett, a szovjet csapatokkal és az újra éledő ávósokkal a mecseki szabadságharcosok összecsapnak, és lesznek veszteségek, sebesültek, akiken segíteni kötelesség, sőt lesznek halottak is. A mentőszolgálat minden lehetőségre felkészült. Az előkészületet nyomott hangulat, de segíteni akarás jellemezte. Dr. Than Nándor, az Országos Mentő Szolgálat Pécs-Baranya megyei főorvosa azt a parancsot kapta az akkor már létesült Forradalmi Katonai Tanács orvosfőnökétől, hogy az általuk elfoglalt József Attila úti pártházban helyezze el a mentőközpontot és ugyanitt szükségkórházat alakítson. Erre a szervezésre a napok viharos forgatagában nem kerülhetett sor, de sikerült az országos központ segítségével a pécsi mentősök háborús felkészítése. Többek közt Hollandiából származó lyofilizált infúzióval is, melynek felhasználására már a másnapi - november 5-i - Tettye téri harcokban sebesült szabadságharcosok ellátásánál sor került. Nem volt veszélytelen az oda aló kivonulás, a Mecsek felé vezető utakat elzárni igyekvő szovjet katonákat, ávósokat kijátszani. A segítségnyújtásra az önként vállalkozók közül dr. Benkő István mentőorvos parancsnoksága alatt vonult ki a mentőegység, a mentőautót Baranyai Bálint gkv. vezette, velük tartott Lengyel István mentőápoló is. Sikerült eljutniuk a Hegyalja utcába, ahol a súlyos sokk állapotban lévő és a hegyről ide menekített négy szabadságharcost puskaropogás és ágyúdörgés közben infúzió bekötése után a Pécsi I. sz. Sebészeti Klinikára szállították végleges ellátásra. A szállítólevélen névtelenül regisztrálták a szabadságharcosokat a várható retorzió megelőzésére, amiben a klinikával a továbbiakban is így egyeztek meg. A mentők a szomorú vég bekövetkeztéig ott voltak mindenütt, ahol a mieink orvosi segítségre szorultak. Legszomorúbb mentős emlék a remeteréti és a pécsváradi csata maradt. Itt két szabadság- harcoson már nem tudtak segíteni. A mentősök azonban mentek teljesíteni kötelességüket. Megtorlásként az egyik mentőkocsit elkobozták annak vádjával, hogy a mentősök a mecseki „ellenforradalmárok” cinkosai. A mentőállomás vezetőjét, Baranyai Bálint és Tóth Ferenc gépkocsivezetőket pedig az A/I laktanyában tevékenykedő, elhárító szolgálati tábornok által vezetett ítélőszék elé állították. A másfél órás tárgyalásnak a jelenlévő Právicz Lajosné pártaktíva felháborodó kifakadása vetett véget, aki ki mert állni a mentősök mellett, akik így kocsijukat visszakapva távozhattak. A munka ment ezután a megfélemlítés ellenére is tovább. A hivatásos mentősökön kívülállók is vállalták az azzal járó veszélyt. A feladatra önként jelentkező dr. Rajki Jánosnak sikerült hivatalos engedélyt kapni a szovjet parancsnoktól, s így az általa polgári sebesülteknek jelzett szabadságért harcolókat merész tettével a Mecsekről a klinikára behozni. Volt az említetteken kívül is bátor orvos - dr. Csanaky Artúr -, aki önként vett részt a Mecseken harcolók sebesültjeinek mentésében. Bátor helytállásuk említésre méltó, de eddig erről megemlékezés nem történt. Bár hazai elismerést eddig nem kaptak, a Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége londoni központja egyelőre csak az orvosokat kitüntetésben és köszönő oklevélben részesítette. így az 56-os „diákparlament” színhelyén lévő emléktábla koszorú- zási ünnepségén dr. Than Nándor, dr. Benkő István, dr. Rajki János és dr. Csanaky Artúr vehették át oklevéllel az ezért megérdemelt érmét. A kitüntetettek emléke megérdemli a maga egyszerűségében acélszürke érmet a „Pro Patria et Libertate - felirattal és az azt kísérő sorokkal - annak elismeréséül, hogy részt vett a magyar szabadságharcban és ezt az eszmét azóta is becsülettel és önzetlenül szolgálja.” KTA i i á
